A baloldali frakciók hazug határozatot fogadtak el - reagált a magyar néppárti képviselőcsoport arra, hogy az Európai Parlament egy magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot szavazott meg.
Zsarolás miatt két év fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság csütörtökön azt a piricsei fiatalembert, aki védelmi pénzt szedett a fiatalabb társaitól a baktalórántházi középiskola kollégiumában. A bíróság súlyosbította az első fokon kiszabott ítéletet, amely egy év szabadságvesztésre ítélte a fiút.
Mint rendszerint, a hazai mozikban most is beállt a hullámvölgy az Oscart megelőző, felturbózott premier-igyekezet után. Az előző két-három héten dőltek a figyelemre méltóbbnál figyelemre méltóbb opuszok a vászonra, attól külön felkorbácsolva az érdeklődést, hogy a legtöbb jelölést besöprő filmeket tolták műsorba a reménykedő forgalmazók.
A tandíj a Gyurcsány-korszakkal együtt megbukott – mondta Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője ezzel arra a lapinformációra reagált, miszerint a kormány az utólagos tandíj bevezetését, és az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek radikális csökkentését fontolgatja.
Az európai ingatlanszektor határozottan pozitívabb hangulatban van mint tavaly. Európa legnagyobb ingatlanos kiállításán, a Mipim-en több látogató és kiállító van mint tavaly és a szakmai...
Eldőlt, hogy Zalaegerszegen játssza április 4-én első felkészülési mérkőzését az április 17-én rajtoló divízió I-es világbajnokság előtt álló magyar jégkorong-válogatott.
Amennyiben a magyar férfi kézilabda-válogatott vasárnap legyőzi a macedón csapatot Veszprémben, akkor biztosan kijut a jövő évi szerbiai Európa-bajnokságra - ráadásul ha a bosnyákok szombaton jobbak lesznek az észteknél, akkor már biztos a csoportelsősség is.
Változatlan szinten, az éppen két éve érvényes, 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
Engedélyezték az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekért felelős miniszterei csütörtökön, hogy huszonöt tagállam megerősített együttműködés keretében létrehozza az egységes európai szabadalmat - jelentette be a brüsszeli ülésen az elnöklő Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
A FIFA is vizsgálatot indított a bundagyanúba keveredett három magyar játékvezető ügyében. Az idehaza csak az NB III-ban szereplő bírók három nemzetközi mérkőzésen is erősen megkérdőjelezhető ítéleteket hoztak.
Március 15-én lép hatályba az a kormányrendelet, amelynek célja, hogy biztonságosabbá tegye a zenés-táncos szórakozóhelyek és rendezvények működését. A rendeletbe bekerült egy olyan pont is, amit a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület is javasolt. A szervezet úgy véli: a szigorúbb szabályozással megelőzhetőek lesznek a West Balkánhoz hasonló tragédiák.
Nem megy el az előző nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló költségvetési albizottság ülésére Szűcs Erika – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, Veres János még nem kapta meg az értesítést a testülettől. Az albizottság a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezeteknek adott támogatások miatt hallgatná ki őket.
2011. március 5-7. között került megrendezésre a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézete és az EVK Szakkollégium által szervezett XII. Országos Esettanulmány Verseny (XII. OEV). Az OEV...
Elbocsátottak egy pécsi pedagógust az erőszakos fellépése miatt néhány hete az egyik pécsi iskolából. Az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központban (ANK) történt eset két főszereplője egy húszéves, negyedikes fiú, és egy pedagógusként több mint 30 éve dolgozó 58 éves rajztanár- írja a bama.hu.
Még az idén újabb, korábban bezárt vasúti szárnyvonalakat nyithat meg a kormány. Fellegi Tamás nemzeti erőforrás miniszter konkrétumok említése nélkül azt mondta: a közösségi közlekedés átszervezése során döntenek arról, hol indulhat újra a közlekedés.
Eltelt egy újabb év, és ismét megjelent a Forbes listája a világ leggazdagabb embereiről. A válság legsötétebb napjait, legalábbis a pénzügyi piacok nagy részén, lassan két éve a hátunk mögött...
Bár Al Pacino állítja: önhibáján kívül maradt el az adók befizetésével, a hatóságok kételkednek a hetven éves színész szavában. Az Oscar-díjas színészről ugyanis kiderült: száznyolcvanezer dolláros, azaz csaknem negyvenmillió forintos adótartozást halmozott fel.
A klub bejelentette a vételi szándékot a Futballcsapatot irányító Labdarúgó Zrt-re és megpróbálják visszaszerezni az Albert Stadiont, valamint a hozzá kapcsolódó létesítmények tulajdonjogát.
Németországban befagyasztják a líbiai kormányzat bankszámláit. Az EU zárolta öt pénzügyi vállalkozás külföldi vagyonát és forrásait. Bántalmazták a BBC újságíróit.
Jövő héten fogadhatja el az Országgyűlés a nemdohányzók védelméről szóló törvényjavaslatot és a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó törvénymódosító előterjesztést, ha a Fidesz kérésére megszavazzák mindkét esetben a házszabálytól való eltérést.
Nagy-Britannia egyik legnagyobb példányszámban eladott napilapja, a The Independent online szerkesztőségének szakírója Európa öt legjobb fesztiválja közé sorolta a Szigetet.
Az egyik legnépszerűbb öngondoskodási forma ma Magyarországon a unit-linked azaz a befektetéssel kombinált életbiztosítás. Az ügynökök hada által kínált termék rendszeres, 10-20 évig tartó megtakarításra ösztönöz, megismerteti a pénzügyi piacok működését és még védelmet is kínál a tragédiák ellen. Mindennek azonban ára van....
Elfogadó vállalat, rugalmas foglalkoztatás, kölcsönös érdekegyeztetés, folyamatos kommunikáció, példamutató, támogató felsővezetés, kismamák/kispapák fejlesztése, kooperáló támogató családi háttér, és nem utolsó sorban a férjeket is támogató családbarát munkahely szükséges a kisgyerekesek foglalkoztatásához - hangzott el egy nőnapi konferencián.
A magyarországi vállalati felvásárlások és fúziók (M&A) értéke 29 százalékkal csökkent tavaly, becsült összegük 3,2 milliárd dollárt tett ki - mondta Dezse Margaret, az Ernst & Young üzletágvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A CBA növelte forgalmát tavaly: a hálózat összforgalma 555 milliárd forint volt, 2009-hez képest 7,5 milliárd forinttal magasabb - közölte a CBA Kereskedelmi Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A vesebetegség kialakulásának hátterében leggyakrabban olyan népbetegségek találhatók, mint a magas vérnyomás, illetve a diabétesz, vagy e kettő kombinációja. Előrehaladott vesekárosodás esetében jelentősen beszűkül a veseműködés.
Valószínűleg gyorsult a múlt hónapban a fogyasztói árak emelkedési üteme Magyarországon, elsősorban az élelmiszerek és az energiaárak felhajtóereje miatt - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők a februári inflációs adatsor ismertetése előtt.
Nagyon magas a magyar gazdaság készpénzigénye, a forgalomban lévő készpénz állománya meghaladja a GDP 8 százalékát, ez jelentős társadalmi költséget okoz, a lakosság a GDP mintegy 1,5 százalékát fordítja az egymás közötti fizetési műveletekre - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy csütörtöki szakmai konferencián.
A 2009-es 803-ról 1024-re nőtt tavaly a felszámolás alá vont cégek száma a vendéglátásban, az ezzel foglalkozó vállalatok száma mégis folyamatosan emelkedik