2011. március 15. kedd

márc. 15
13:42
Túlélőt találtak négy nappal a katasztrófa után (HírTV)
Négy nappal a földrengés és a szökőár után túlélőt találtak Japánban. Az eltűntek felkutatásában 50 ezer katona vesz részt. Japánban a legsúlyosabban érintett térségből evakuálják a kínai állampolgárokat.
márc. 15
13:42
Bernd Schuster felállt a Besiktas kispadjáról (Blikk)
márc. 15
13:42
Gárdistaavatás és előállítás a Hősök terén (Alternatív Energia)
Több mint egy tucat embert állítottak elő a rendőrök kedden a Hősök teréről, ahol gárdistaavatásra készültek. Ketten a rendőrökre támadtak, ellenük hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás.
márc. 15
13:42
Mesterházy: alkotmányos puccs zajlik (Metropol)
Mesterházy Attila szerint alkotmányos puccs zajlik Magyarországon, amelyet csak közös erővel, a demokratikus többség megteremtésével lehet megakadályozni.
márc. 15
13:42
Közel 5 százalékos mínuszban a DAX! (Portfolio)
A japán tőzsdén ma hajnalban látott pánikszerű zuhanás után az európai tőzsdéken is meredek eséssel indult a nap, a német DAX már közel 5%-os mínuszban van, de az amerikai határidős indexek is komoly...
márc. 15
13:44
Kis János: "Az új alkotmány tervezete a kormánynak túlzott hatalmat ad" (Infostart)
Az SZDSZ első elnöke szerint az új alkotmány tervezete a kormánynak túlzott hatalmat ad, amivel egy következő kabinetet is meg lehet majd bénítani.
márc. 15
13:44
Olcsóbb lett a fekete arany (HírTV)
Több mint két százalékkal, 110 dollár alá csökkent hordónként az északi-tengeri kőolaj ára kedden délelőtt, aminek két oka van: részben a globális piacokra jellemző általános kockázatkerülés, valamint a világ harmadik legnagyobb olajfelhasználójának számító Japán gazdasági kilátásainak a bizonytalansága.
márc. 15
13:44
Mészárlás a tőzsdéken, nagy eséssel nyithat Amerika (Portfolio)
Valóságos pánikhangulat alakult ma ki a világ tőzsdéin, a Nikkei index reggeli, 10% feletti esését követően Európa is számottevő csökkenéssel nyitotta a kereskedést, a DAX index 5%-os mínuszban is...
márc. 15
13:45
Piros tornacipő, pontzavar az MSZP ünnepségén - Frissül (ATV)
Te nem szólalsz fel?- évődik a piros pulóveres-piros tornacipős Szanyi Tibor képviselővel egy botos nyugdíjas. Szanyi tagadólag rázza a fejét, most a két szóvivő lesz színpadon, mondja.
márc. 15
13:46
Mesterházy: Alkotmányos puccs zajlik (Infostart)
Mesterházy Attila szerint alkotmányos puccs zajlik Magyarországon, amelyet csak közös erővel, a demokratikus többség megteremtésével lehet megakadályozni. Ha ez sikerül, az alkotmányos puccs el fog bukni - mondta az MSZP elnöke pártja ünnepi rendezvényén a Pilvax közben.
márc. 15
14:00
Petőfi barátjára emlékeznek (HírTV)
A márciusi ifjak egy kevéssé ismert alakjára emlékeznek kedden a Nógrád megyei Romhányban. Bereczki Máté, a magyar gyümölcsnemesítés megteremtője a falu szülöttje volt. Petőfi barátjaként részt vett a márciusi eseményekben, majd a szabadságharcban is. Idősebb korában egy kézikönyvben rakta le a magyar gyümölcskertészet alapjait.
márc. 15
14:00
Mesterházy: alkotmányos puccs zajlik (Gondola)
Mesterházy Attila szerint alkotmányos puccs zajlik Magyarországon, amelyet csak közös erővel, a demokratikus többség megteremtésével lehet megakadályozni
márc. 15
14:02
Folyamatos munkaerő-felvétellel számolnak (HírTV)
A Manpower második negyedéves munkaerő-piaci mutatója a magyarországi gyáriparnál 12 százalékos, azaz erőteljes létszámbővítést jelez, ugyanakkor a mezőgazdasági, vad-, erdő- és halgazdasági szektornál mínusz 3 százalékot mutat, ami leépítést jelent.
márc. 15
14:09
Sokkolta a járókelőket a felnyársalt kutya - fotó (BorsOnline)
Fennakadt egy kerítésen egy kutya a lengyelországi Belosztokban. Az eb több mint egy órán át lógott, mire egy arra járó észrevette, így állatkórházba került, még éppen időben.
márc. 15
14:09
Erdei Zsolt vezeti a WBO-ranglistát (Agroinform)
A félnehézsúly ranglistavezetője lett, ez által első számú kihívói pozícióba került Erdei Zsolt a Boksz Világszervezetnél.
márc. 15
14:15
A Zete és a Hali lábtörő Boncsója a Megye III-as Vátban focizik – Taccsra rúgva (Sport365)
Nem mindennapi erősítésről számolt be a vasnepe.hu. A Vas megyei III. osztály Nyugati csoportjában szereplő Vát SE ugyanis szerződtette a 41 éves Liviu Bonchist.
márc. 15
14:17
Mourinhónak most legyen nagy a szája, jön a realmumus Lyon (Sport365)
A labdarúgó Bajnokok Ligája szerda esti nyolcaddöntős programjában kapott helyet a sorozat egyik legérdekesebb, és kifejezetten jelentős múltú párharcának, a Real Madrid-Olympique Lyon csatának a visszavágója.
márc. 15
14:18
„Minden forradalmat új törvénynek kell követnie” (HírTV)
Minden forradalmat új törvénynek kell követnie, hogy az idő ne fordulhasson vissza, a múlt hibái ne ismétlődhessenek meg, a tegnap bűneit ne lehessen újból elkövetni - mondta március 15-i ünnepi beszédében Hódmezővásárhelyen Lázár János polgármester, a Fidesz frakcióvezetője.
márc. 15
14:18
Magyar ételeket szolgálnak fel Brüsszelben a nemzeti ünnep alkalmából (Gondola)
Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából magyar ételeket is kínáltak kedden az Európai Unió központi épületeinek éttermeiben, Brüsszelben
márc. 15
14:18
Nagy bajban a villalakó szülei: a frankhitel után már a rezsit sem bírják fizetni (Pénzcentrum)
A korábbi várakozásokkal ellentétben megúszta a múlt hétvégi párbajt Éva, a törtető villalakó, ezzel egy lépéssel közelebb került a főnyereményhez. A pénz nem csak neki, hanem a családjának is jól jönne. A lány egyelőre nem tudhatja, hogy a szülei a házukat terhelő svájci frank alapú hitel mellett jó ideje már a rezsit sem tudják fizetni....
márc. 15
14:18
Gyengébben javul a vártnál az amerikai feldolgozóipar (Portfolio)
Javult a feldolgozóipari aktivitás márciusban, a New York-i Fed által közzétett index a februári 15,4 pontról 17,5 pontra emelkedett. Az elemzők ennél némileg robusztusabb, 18,3 pontos értékre...
márc. 15
14:20
Balog: Igazi próbatételek nélkül nem lesz magyar a magyar (HírTV)
Meg kell mérni magunkat március 15. mércéjén, mert Magyarország jóléte és szabadsága érdekében nem adhatjuk alább – mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden a nemzeti ünnepen Kecskeméten, a város főterén elmondott ünnepi beszédében.
márc. 15
14:20
A román kormányfő köszöntő üzenete a magyarokhoz (Gondola)
A nemzeti kisebbségek általában, így a romániai magyarság is szellemi gazdagság forrását jelentik Románia számára, amit értékesíteni kell az ország kulturális kincsének kiteljesítése érdekében - írta március 15-i köszöntő üzenetében Emil Boc román miniszterelnök
márc. 15
14:20
Erősödik az importáruk inflációja az USA-ban (Portfolio)
Az üzemanyagárak 3,7%-os emelkedésének köszönhetően az importárak 1,4%-kal nőttek február során az Egyesült Államokban, ami kicsit erősebb árnövekedés a vártnál. Az üzemanyagokon kívüli importáruk...
márc. 15
14:21
"A világtörténelem második legnagyobb nukleáris balesete" Japán élőben (ATV)
A világtörténelem második legnagyobb nukleáris balesetének minősítené a japán katasztrófát a francia nukleáris biztonsági hatóság; a német külügyminiszter szerint "Apokalipszisnak lehetünk tanúi". A Guardian jelentése veszélyes mennyiségű nukleáris sugárzásról ír. A hivatalosan adatok 3 ezer halottról és 15 ezer eltűntről számolnak be. Minden magyar jól van, de a Külügyminisztérium az érintett…
márc. 15
14:22
Rendőrökre támadtak a Hősök terén (+videó) (HírTV)
Több mint 12 embert vett őrizetbe a rendőrség a Hősök terén, ahol avatásra készültek a Magyar Nemzeti Gárda tagjai. Az avatás résztvevői - mintegy ötszázan - terepszínű ruhában és árpádsávos zászlókkal érkeztek meg délelőtt a térre.
márc. 15
14:22
Ez a korrekció még egészséges a sztárközgazdász szerint (Portfolio)
Ha a részvénypiaci esés folytatódik, akkor a Fed sem áll le a monetáris lazítással - véli a neves közgazdász, Marc Faber. A CNBC-nek adott interjújában elmondta, hogy véleménye szerint ez a...
márc. 15
14:36
Több embert állítottak elő a rendőrök a budapesti Hősök teréről (Infostart)
Több embert állítottak elő a rendőrök a budapesti Hősök teréről, akikkel szemben feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel miatt intézkedtek.
márc. 15
14:36
Emil Boc az évek óta jól működő román-magyar kapcsolatokat méltatta (Infostart)
Az évek óta jól működő román-magyar kapcsolatokat és ezen belül a kisebbségek szerepét méltatta március 15-ei köszöntő üzenetében román miniszterelnök.
márc. 15
14:36
Hazai pályán harcolhatják ki a negyeddöntős szereplést (HírTV)
A Bayern München és a Manchester United is hazai pályán harcolhatja ki a negyeddöntős szereplést a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
márc. 15
14:36
Kisebbségi jogvédők emlékeztek Gyöngyöspatán (Gondola)
Gyöngyöspatán nem cigányterror van, hanem új nyilas terror - jelentette ki a Heves megyei Gyöngyöspatán kedden Horváth Aladár
márc. 15
14:36
Makai Erika aranyérmes lett (Blikk)
márc. 15
14:36
Rendkívüli állapot Bahreinben (Metropol)
Három hónapi rendkívüli állapotot hirdetett ki Hamad bin Isza Ál Kalifa sejk bahreini uralkodó kedden, egy nappal azután, hogy a szomszédos országokból csapatok érkeztek a Perzsa (Arab)-öbölbeli országba a síita tiltakozások megfékezésére.
márc. 15
14:36
A forint is gyengélkedni kezdett - Szárnyal a frank (Portfolio)
A továbbra is rendkívül negatív nemzetközi befektetői légkörben az amerikai piacok nyitásához közeledve a forint is gyengélkedni kezdett az euróval szemben másfél napnyi szokatlan stabilitás után. A...
márc. 15
14:38
Életveszélyben az elgázolt ember (HírTV)
Baleset történt kedden a dél körüli órákban a 42-es főúton, Berettyóújfalu közelében. Egy embert életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba mentőhelikopterrel.
márc. 15
14:38
Rendkívüli állapotot hirdetett ki a király Bahreinben (Gondola)
Három hónapi rendkívüli állapotot hirdetett ki Hamad bin Isza Ál Kalifa sejk bahreini uralkodó kedden, egy nappal azután, hogy a szomszédos országokból csapatok érkeztek a Perzsa (Arab)-öbölbeli országba a síita tiltakozások megfékezésére
márc. 15
14:40
Tucatnyi embert állítottak elő a rendőrök a Hősök teréről (Gondola)
Több mint egy tucat személyt állítottak elő a Hősök teréről, akikkel szemben feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértése miatt intézkedtek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság
márc. 15
14:45
Sírva dobta le a hídról gyönyörű kislányát az apa (BorsOnline)
Mivel elvesztette az elhelyezési pert és csökkentették láthatási jogát, Arthur Freeman a legbrutálisabb megoldást választotta; megölte 4 esztendős kislányát.
márc. 15
14:45
A szeme sem áll jól Vilinek (Blikk)
Budapest – Nemcsak a haja áll égnek, de a szeme sem áll jól Vilinek, a fővárosi állatkert három hónapos orángután kölykének.
márc. 15
14:45
Ötösre vizsgázott Videoton, besült Ágyúsok (Agroinform)
Újabb hét, újra jelentkezünk a Heti 6:3 rovatunkkal, hat örömteli és érdekes valamint három tanulságos sporteseménnyel.
márc. 15
14:48
A szőke angyal megunta a a török sztárcsapat szenvedését (Sport365)
Lemondott a Besiktas labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Bernd Schuster.
márc. 15
14:51
Csökkent a ZEW német hangulatindex márciusban (ProfitLine)
A várakozással ellentétben romlott az üzleti hangulat márciusban Németországban, részben a japán földrengés és szökőár okozta bizonytalanság, részben az Európai Központi Bank (EKB) várható kamatemelésének a hatására - derül ki a ZEW német gazdaságkutató intézet kedden publikált adataiból.
márc. 15
14:53
9 hónapos csúcson a New York régió feldolgozóipari aktivitása (ProfitLine)
Javult, kilenc hónapja legmagasabb szintre emelkedett a márciusi feldolgozóipari aktivitást jelző mutató New York régióban.
márc. 15
14:54
Németh Zsolt: kiugróan sokan kérték a kedvezményes honosítást a Délvidéken (Infostart)
Kiugróan sokan kérték a kedvezményes honosítást a Délvidéken; ez azt jelzi, a közösségnek fontos, hogy immár jogi köteléke is van a nemzeti összetartozásnak - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Szabadkán.
márc. 15
14:54
Német tulajdonú fegyverszállító hajót tartóztattak fel izraeliek (Infostart)
Német tulajdonú fegyverszállító hajót tartóztattak fel a Földközi-tengeren az izraeli haditengerészet egységei.
márc. 15
14:54
Figyelmeztetik a Japánban tartózkodó magyarokat (HírTV)
A Külügyminisztérium fenntartja korábbi álláspontját, azaz felhívja a Japánban, az Ivate, Mijagi, Fukusima prefektúra területén tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy fontolják meg e körzetek elhagyását tömegközlekedési eszközökkel vagy a rendelkezésükre álló bármely más módon a helyzet teljes normalizálódásáig – közölte a tárca kedden.
márc. 15
14:54
Nem veszélyezteti az európaiak egészségét a japán reaktorkatasztrófa (Gondola)
Nem veszélyezteti az európaiak egészségét a japán reaktorkatasztrófa - mondta Brüsszelben az Európai Bizottság szóvivője
márc. 15
14:54
Jozef Rohac, az átváltozóművész (Blikk)
Budapest – Semmi kétség, Jozef Rohac, alvilági nevén a Patkány, nem is annyira patkány, mint inkább valóságos kaméleon: nincs két alkalom, hogy akár csak hasonlóan nézne ki.
márc. 15
14:54
Tucatnyi előállítás a Hősök teréről (Metropol)
Több mint egy tucat személyt állítottak elő a Hősök teréről, akikkel szemben feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértése miatt intézkedtek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
márc. 15
14:54
Gyászos a hangulat: 300 pontos eséssel nyitott a Dow (Portfolio)
Valóságos pánikhangulat alakult ma ki a világ tőzsdéin, a Nikkei index reggeli, 10% feletti esését követően Európa és Amerika is számottevő csökkenéssel nyitotta a kereskedést. A német DAX index...

Keresés