2011. március 23. szerda

márc. 23
6:00
Célkeresztben a kisebbségi nyelvtörvény (Kripto Akadémia)
A pozsonyi parlament kedden kezdődött ülésének napirendi pontjai között szerepel a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény módosításának tervezete. A Radicová-kabinet által elfogadott jogszabályt a törvényhozás minden bizonnyal első olvasatban megszavazza.
márc. 23
6:12
Japán erőmű - Ismét van fény a hármas reaktorban (Kripto Akadémia)
Részlegesen helyreállították a külső áramszolgáltatást a fukusimai atomerőmű hármas reaktorának ellenőrzőtermében - közölte helyi idő szerint kedd este az NHK állami televízió. A beszámoló szerint világítanak a lámpák a kontrollszobában, aminek következtében jóval kedvezőbbek lettek a körülmények a katasztrófahelyzet elhárításán dolgozó szakemberek számára.
márc. 23
6:14
Elítéli a gyűlöletkeltést az amerikai nagykövet (Kripto Akadémia)
Eleni Tsakopoulos Kuounalakis, a budapesti amerikai nagykövet nyilatkozatban utasította vissza egy szélsőjobboldali politikus (Zagyva Gyula jobbikos képviselő) hétfői kijelentését, amelyben magyar Ku Klux Kan megjelenését követelte.
márc. 23
6:15
Borúsak az üzleti és fogyasztói várakozások (Privátbankár)
A GKI felmérése szerint az üzleti várakozások – melyek utoljára tíz éve voltak a 2011. februárihoz hasonlóan kedvezőek -, márciusban minden ágazatban érezhetően romlottak. A fogyasztók várakozása pedig – mely a választásokkal is összefüggő magas szintről 2010 októbere óta lassan, de folyamatosan csökken – márciusban kifejezetten zuhant
márc. 23
6:16
NATO-hajók ellenőrzik a líbiai fegyverembargót (Kripto Akadémia)
A NATO hajói ellenőrzik majd a Földközi-tenger középső részét, hogy megakadályozzák illegális fegyverszállítmányok eljuttatását Líbiába. Az észak-atlanti szövetség továbbra sem egyezett meg arról, hogy átveszik-e a Líbia elleni koalíciós hadműveletek parancsnokságát az Egyesült Államoktól. Líbia felett tegnap műszaki hiba miatt lezuhant egy amerikai F-15-ös.
márc. 23
6:17
Csökkentett adóalap: akár rá is fázhatunk (Privátbankár)
Érdekes eseteket eredményezhet, ha adóalapunk, így az általunk felajánlott 1 százalék összege a bevallás benyújtása, illetve akár az 1 százalék kiutalása után (önellenőrzés, vagy adóhatósági revízió miatt) megváltozik
márc. 23
6:18
Cirkuszoltak a parlamentben (Kripto Akadémia)
Egy gumiember, Lowri Thomas kápráztatta el a képességeivel tegnap a londoni parlament előtt a fotósokat.
márc. 23
6:24
Tizenegymilliót zsaroltak ki barátai a vállalkozó csemetéjétől (BorsOnline)
Egy év alatt összesen 11 millió forintot zsaroltak ki részletekben a 15 éves Árpádtól barátai: B. Gergely és P. Lajos. Legalábbis ezzel vádolják a két fiatalembert a kaposvári bíróság előtt.
márc. 23
6:26
ValóVilág: Alekoszt beteggé tették a vérre menő viták (BorsOnline)
A ValóVilág okostojása könnyűszerrel felülkerekedik bármelyik villatársán, ha szócsatára kerül a sor. Kiderült azonban, hogy ezek a konfliktusok alaposan megviselik a görög dumagép lelkét.
márc. 23
6:27
Éger István: Macerálással próbálunk úgy tenni, mintha fontos dolog történne (Infostart)
Egészségpolitikai célok hiányában évek óta csupán az egészségügyi struktúra "macerálásával" próbál a kormányzat eredményeket elérni - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában Éger István úgy fogalmazott, hogy "hadi egészségügy" működik ma Magyarországon.
márc. 23
6:27
Növekszik a hőmérséklet a fukusimai 1-es reaktorban (Infostart)
Folyamatosan emelkedik a hőmérséklet a fukusimai atomerőmű egyes reaktorában. A legfrissebb mérések szerint a hőmérséklet 399 Celsius fokra emelkedett, miközben a normális üzemi hőmérséklet 302 fok lenne - közölte a japán atomenergia ügynökség. A sugárszennyeződés miatt a japán miniszterelnök elrendelte szerdán, hogy tiltsák be a Fukusima és Ibaraki prefektúrából érkező nyerstej és zöld növények…
márc. 23
6:27
Dögös szőke nyerte meg Vastag Csabát (hirado.hu)
Az X-Faktor fenegyereke egy romantikus vacsorát költ el a szépséggel.
márc. 23
6:29
Római nekropoliszt találtak Kentben (hirado.hu)
A késő római kori, vélhetően keresztény temetőben száznál is több elhunyt fekszik.
márc. 23
6:30
Dollármilliárdokba kerülhet Amerikának a líbiai 'projekt' (ProfitLine)
Dollármilliárdokba kerülhet Amerikának a líbiai légtérzár fenntartása - jelentette kedden a Stratégiai és Költségvetési Felmérés Központjára (CSBA) hivatkozva a US News and World Report.
márc. 23
6:30
Hatalmas világcsúcs, 16 éves reménysége van a magyar sportéletnek (ATV)
Ha az ifjú íjász kijut az olimpiára, a világ legjobbjai közé kerülhet.
márc. 23
6:31
Egy kilométert „csúszdázott” a szennyvízcsőben (hirado.hu)
Egy meglazult biztosítókötél hibájából az amerikai munkás egy kilométeren keresztül csúszott lefelé a csatornában. Kisebb sérülésekkel úszta meg a balesetet.
márc. 23
6:32
Aki lopja az áramot, a becsületes szomszédja számláját növeli (ProfitLine)
Iparági szinten a szabálytalan "vételezésből", azaz lopásból és a hálózati eszközök rongálásából, illetve eltulajdonításából eredő károk a végfelhasználói árban néhány, egyesek szerint bizonyos esetekben akár 10 százalék körüli többletet is jelentenek - írja a szerdai Napi Gazdaság.
márc. 23
6:42
Pachmannt kirúgta Hajdú Petra (BorsOnline)
Rosszul alakul Pachmann Péter magánélete. A TV2 híradósa hiába vált el hivatalosan is múlt héten a feleségétől, nincs kivel új életet kezdeni, ugyanis barátnője, Hajdú Petra is kiadta az útját.
márc. 23
6:45
Hajnalban is lőtték Tripolit (Infostart)
Erős robbanások rázták meg Tripolit szerdán virradatkor, de a légvédelmi ütegek nem léptek működésbe. Az amerikai védelmi minisztérium adatai szerint a nemzetközi koalíció vadászgépei 336 alkalommal emelkedtek levegőbe és 108 légi csapást hajtottak végre eddig.
márc. 23
6:45
Távozik Santana a Botafogóból (Blikk)
márc. 23
6:48
Vásáry Tamás és Tunyogi Henriett Liszt-estje (Spa Trend Online)
Liszt Ferenc dalokat és operákat, egész szimfóniákat és szimfonikus költeményeket ültetett át zongorára, melyekből Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül is felelevenítenek néhányat.
márc. 23
6:48
Jelentősen csökkenhet az élelmiszerek ára + videó (ATV)
Az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését javasolja a kormánynak a Vidékfejlesztési Minisztérium. Az agrártárca három változatot dolgozott ki az áfa csökkentésére. A javaslatokat a szaktárca már eljuttatta a kormánynak. Orbán Viktor azt mondta, azért nem döntöttek még róla, mert a hatástanulmányok eredménye ellentmondásos.
márc. 23
6:50
Bright és a cigányok (Spa Trend Online)
Vékonyka kötetet emeltem ki a minap a többi könyv közül. Felütöttem a borvörös, puha fedelet és azonnal megbizonyosodtam: kár volt mostohán mellőzni Richard Bright remekét. R.B. neves angol orvos és geológus a bécsi kongresszus idején járt hazánkban, 1815 márciusában, s felhasználva az alkalmat, körbeutazta Magyarországot.
márc. 23
6:52
Elsüllyed a Titanic fesztivál (Spa Trend Online)
Vészhelyzetben van a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, jelentette be tegnap délután Horváth György, az Európa szerte számon tartott rendezvény alapító-igazgatója.
márc. 23
7:00
Szőkeség nyerte meg Vastag Csabát (BorsOnline)
Egy szexi szőkével tervez romantikus vacsorát az X-Faktor fenegyereke, Vastag Csaba, aki nem fél attól, hogy a kedvese megorrol rá a randi miatt. Szerelmét, aki otthon várja, a saját főztjével békíti.
márc. 23
7:02
Keanu Reeves tényleg homoszexuális? (BorsOnline)
Különleges vonásai, és bánatos tekintete tette Keanu Reevest szívtipróvá, tehetsége pedig időtálló sztárrá, életét mégis számos viszontagság kísérte. A harmadik részből kiderül: elveszítette legjobb barátját.
márc. 23
7:03
Egyre több a halott a rendőri erőszak miatt Szíriában (Infostart)
A szíriai rendőrök erőszakkal próbálták meg szétzavarni a tüntetőket szerda hajnalban a Damaszkusztól 100 kilométerre, délre található Deraa városban. Legalább hat ember maradt holtan a helyszínen. Később ismeretlen fegyveresek megölték egy mentőautó személyzetét.
márc. 23
7:03
A Washington szétlövésekkel győzte le a főcsoportelsőt (Sport365)
Az NHL keddi játéknapján a Washington Capitals szétlövésekkel legyőzte a Keleti főcsoportelsőt a Philadelphia Flyerst. A Boston a New Jerseyt verte meg, három csapat, pedig lenullázta ellenfelét.
márc. 23
7:06
Ebből is hasznot húz a Tesco - Itt a titok! (Portfolio)
Egyre nagyobb szerepet kap a környezettudatosság a Tesco-nál, a legnagyobb brit kiskereskedelmi üzletlánc kitűzött célja, hogy 2050-re egy olyan vállalattá váljon, mely zeró széndioxidkibocsátás...
márc. 23
7:09
Továbbra is drágább a benzinnél a gázolaj (Privátbankár)
Nem változtatott a héten az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. A gázolaj átlagára 377 forint, a benziné 374-375 forint marad. A Mol a múlt héten bruttó 5 forinttal emelte a gázolaj literen...
márc. 23
7:11
Tárcaközi bizottság születik a kiemelt beruházások előkészítésére (Privátbankár)
A kiemelt jelentőségű beruházásokat kezelő és az egyedi kormánydöntéssel támogatható beruházások kormánydöntését előkészítő tárcaközi bizottság létrehozását határozta el a kormány - az erről szóló hat...
márc. 23
7:18
Baleset miatt ítélték el Schmitt Pált (BorsOnline)
Egy közúti baleset miatt kapott felfüggesztett börtönt Schmitt Pál 1964-ben. Az államfő hallgat az ítéletről. Hivatala azt ígérte, beszámol a részletekről, ám tegnap estig erre nem került sor.
márc. 23
7:21
Áthelyeztetné a szovjet hősi emlékművet Tarlós István - lapszemle (Infostart)
A magyarok fele egyetért azzal, hogy a magzatnak a fogantatástól joga van az élethez - derül ki a Népszabadságból. Tarlós István a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy tárgyalásokat kezdeményez Moszkva polgármesterével a Szabadság téren található szovjet emlékmű áthelyezéséről.
márc. 23
7:21
Újabb erős földrengésektől félnek Japánban (Infostart)
Meghaladja már a 9400-at a tíz nappal ezelőtti földrengés és szökőár halálos áldozatainak a száma Japánban, s a hatóságok több mint 14 700 eltűntről tudnak - közölte szerdán a japán rendőrség. Nőtt a tokiói ivóvízben a sugárzó jódizotóp szintje, s a hatóságok arra figyelmeztették a lakosságot, hogy csecsemők nem ihatnak a szennyezett vezetékes ivóvízből.
márc. 23
7:21
A romagyilkosságok döbbenetes részletei (HírTV)
A hajdúhadházi laktanyából akartak fegyvereket szerezni a romagyilkosság-sorozat vádlottjai – derül ki az ügyészség vádiratából. A dokumentum szerint a korábban Koszovóban szolgált Cs. István fényképfelvételeket is készített az akcióhoz. A halálbrigád támadássorozata 2008 nyarán kezdődött Galgagyörkön, de a K. testvérek 2007-ben a Magyar Gárda avatásán is megjelentek.
márc. 23
7:21
Két kistestvért is kaphat Lilu kisfia (hirado.hu)
A műsorvezető háromgyermekes anyaként képzeli a jövőt.
márc. 23
7:23
Ne igyanak sugárfertőzött vizet! (HírTV)
A tokiói hatóságok felszólították a főváros lakóit, hogy tartózkodjanak a vezetékes ivóvíz használatától, mert sugárzó jódizotópot találtak benne. Közben az egyes reaktorban lévő hőmérséklet a normális üzemi hőt 100 Celsiusszal haladja meg.
márc. 23
7:24
Júniustól Budapest a régió kulináris fővárosa (Alternatív Energia)
Egy időben és helyszínen rendezik meg a régió legnagyobb gasztrokulturális fesztiválját, a Dining Guide Food Showt, és a magyar konyhaművészet élvonalát felvonultató Budai Gourmet fesztivált. Június 3. és 5. között a fővárosi Millenárison lesz a Dining Guide étteremkalauz és a Sziget Szervezőiroda rendezésében zajló eseménysorozat, amelynek legfőbb célja, hogy Budapestet a régió kulináris…
márc. 23
7:24
Kadhafi: a legjobb légvédelmet az emberek jelentik (ATV)
Obama ugyan már a demokratikus kormányról beszél, Kadhafi erői azonban egyelőre nyomulnak előre, most épp Miszrátát próbálják bevenni. Várhatóan azonban kémrepülők segítségével hamarosan megbombázzák őket.
márc. 23
7:26
Kihirdették a médiatörvény módosításait (Alternatív Energia)
Kihirdették a médiaalkotmány és a médiatörvény módosításait kedden. A változtatásokat az után fogadta el március elején a parlament, hogy az Európai Bizottság aggályokat fogalmazott meg a tavaly meghozott törvények egyes rendelkezései kapcsán. A Magyar Közlönyben kihirdetett módosítások 15 nap múlva lépnek életbe, de a folyamatban lévő ügyekre már most alkalmazni kell.
márc. 23
7:27
Rezsiköltség: a tolvajok helyett is mi fizetünk (Privátbankár)
Iparági szinten a szabálytalan "vételezésből" és a hálózati eszközök rongálásából, illetve eltulajdonításából eredő károk a végfelhasználói árban akár 10 % körüli többletet is jelenthetnek
márc. 23
7:36
GKI: Meredeken zuhannak a fogyasztói várakozások (Infostart)
Az üzleti várakozások a februári tíz éves csúcspont után kissé romlottak márciusban, a fogyasztói várakozások meredeken zuhanva a tavaly áprilisi mélységbe szálltak le. Ennek eredményeként márciusban a GKI-Erste friss konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke a tavaly nyárihoz hasonló szintre csúszott vissza.
márc. 23
7:36
Vezető nélkül maradt a Ferencváros (BorsOnline)
Teljes a fejetlenség az Üllői úton. Az FTC labdarúgócsapatát „válságmenedzselő” Berki Krisztián ténykedését szentesítő közgyűlés elmaradt, és a vezér felszívódott.
márc. 23
7:36
Mintegy 200 embert bocsát el a keréktárcsagyár (HR Portál)
Március végén megszüntetik az öntéssel készített könnyűfém felnik gyártását a tatabányai keréktárcsagyárban ezért majdnem 200 ember bocsátanak el az üzemből - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján az Otto Fuchs Hungary ügyvezető igazgatója.
márc. 23
7:36
Az aranynak helye van a lakossági megtakarítások között (ProfitLine)
Egy 32 méter átmérőjű labdában elférne a világ felszíni aranykészlete. Az arany, mint lakossági megtakarítási forma egyre inkább elterjedt az utóbbi hónapokban, mivel folyamatosan nő az értéke és bármikor készpénzre váltható.
márc. 23
7:36
Elképesztő mérkőzés! Háromszori hosszabbítás után nyert a Lakers (Sport365)
Az NBA keddi játéknapján a Los Angeles Lakers háromszori hosszabbítás után tudta csak legyőzni a csoport rivális Phoenix Suns csapatát. A Chicago Bulls Atlantában, míg a Portland Trail Blazers otthon parádézott.
márc. 23
7:38
USA - Az emelkedő olajár véget vetett a részvénypiaci rallynak (ProfitLine)
Három napnyi erősödés után a tegnapi napon már enyhe csökkenéssel zártak az amerikai részvénypiacok.
márc. 23
7:39
Küszöbön az adósmentés (HírTV)
Úgy tűnik, célegyenesbe fordult a kormány adóssegítő programja, bár egyes részletekről még nem sikerült megegyezni a bankokkal. Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke szerint nem elképzelhetetlen, hogy valamiképpen stabilizálják a devizahiteleknél használt árfolyamot. A forint tegnap kifejezetten jól szerepelt: a héten 270 forint alá süllyedhet az euró árfolyama - írja a…
márc. 23
7:39
Vihar egy palack vízben - avagy mennyit ér a műanyaghulladék? (hirado.hu)
Élesen eltér a kormány és a szakma véleménye a termékdíj szabályozásának átalakításáról.
márc. 23
7:39
Hogyan méregtelenítsük helyesen a szervezetünket? (Édenkert)
Mostanában olyan időket élünk, amikor egyre többet hallani az egészség megőrzésének fontosságáról. Sokszor nincs rá időnk esetleg módunk vagy kedvünk, hogy törődjünk a testünkkel. Pedig tudjuk, hogy nem lesz ez így jó, valamit tenni kéne önmagunkért. De hogyan?

Keresés