Az Index információi szerint a nemzeti konzultációs kérdőív visszaküldőinek 85 százaléka utasította el, hogy a kiskorú gyermeket nevelő szülőknek bármilyen formában extra voksot biztosítson az alkotmány.
Messze voltak egymástól, a fiúnak nem volt jövőképe, a lány belefáradt a küzdelembe. feladták. Senki sem számított arra, hogy hosszú évek után újra egymásra találnak.
A jemeni parlament szerdán törvénybe iktatta az elnök által kihirdetett szükségállapotot, de az ellenzék azon nyomban kétségbe vonta a törvényhozás illetékességét.
Huszonegyedik századi, európai szellemiségű alkotmány készül Magyarországon – hangsúlyozta Szájer József, az Európai Parlament (EP) néppárti frakcióvezető-helyettese szerdán Brüsszelben, újságíróknak adott háttértájékoztatóján.
Visszautasítja a Médiatanács az LMP korábbi állítását, miszerint a testület egy februári határozatával törvényt sértett volna. A párt ugyanis azt közölte, hogy a Médiatanács helyett, annak elnöke döntött egy olyan kérdésben, amely alapvetően meghatározza a hazai nyomtatott sajtó szerkezetét.
A nemesfémek lehetnek az utóbbi idők politikai válságainak és természeti katasztrófáinak nyertesei. A líbiai válság illetve a japán földrengés okozta bizonytalanság hatására egyre több befektető fordul az olyan hagyományosan biztonságos befektetések felé, mint az arany és az ezüst. Az OTP Alapkezelő által kezelt OTP Föld Kincsei Alapok Alapja segítségével bárki profitálhat a piac hirtelen…
A Lotus Renault GP Team orosz versenyzője nagyon bizakodó az új szezonkezdet előtt, ugyanis véleménye szerint nem sokkal fognak elmaradni az éllovasoktól.
Mint minden kis ország szövetsége, a magyar (MLSZ) is jól jár azzal, hogy az európai konföderáció (UEFA) központilag értékesíti a labdarúgó vb- és Eb-selejtezők közvetítési jogait.
Családja, tanítványai, munkatársai és tisztelői búcsúztatták Ranschburg Jenő pszichológust, a pszichológia tudományok doktorát Budapesten a Fiumei úti sírkert szóróparcellájánál.
Több száz méter hosszú olajszennyeződést észleltek a Dunán szerda délután Budapesten, a XIII. kerületi Marina-parti lakópark előtti kikötőnél - mondta Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
A Terrorelhárítási Központ kommandósai fogták el azt a 35 éves budapesti férfit, akit 22 bűncselekményért, a többi között fegyveres rablásért köröztek.
Egyetlen napon három gyerek kapott új vesét a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján. A hétéves Bence, a 14 éves Dávid és a 17 éves Jusztina még február elején esett túl a műtéten, azóta mindhárman jól vannak.
Nagy erővel, célzott késszúrással végeztek az MKB Veszprém játékosával az igazságügyi orvosszakértő szerint. Az ügy szerdai tárgyalásán kiderült az is, hogy Marian Cozma életét akkor sem lehetett volna megmenteni, ha azonnal segítséget kap.
Gázolaj került a Dunába szerdán Budapesten, a XIII. kerületben. A 200 literes hordó a vízen úszott, egy járókelő vette észre. Az anyagot hamarosan összegyűjtik és elszállítják.
A Hollandia elleni pénteki, majd keddi Európa-bajnoki selejtező mérkőzésekre készülő magyar válogatottban a kisebb sérüléssel bajlódó Hajnal Tamás és Dzsudzsák Balázs továbbra is külön edzésmunkát végez.
Vasárnap rendezik a közlekedési balesetben elhunyt Arnóth Sándor, Püspökladány polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő temetését – közölte Oborzilné Nagy Erna.
Mahmúd Dzsebrílt bízta meg szerdán egy ideiglenes kormány megalakításával, miniszterek kinevezésével a líbiai lázadók által alakított nemzeti tanács, amely a Moammer Kadhafi rendszere elleni lázadás kitörése óta ellenőrzi a keleti országrészt
Növekvő sugárzást mértek Izlandon, de szakértők szerint a Japánból indult radioaktív felhőnek Európában már nincs egészségkárosító hatása. Tokióban viszont az 1 évesnél fiatalabb gyermekek nem kaphatnak a vezetékes vízből. A fukusimai atomerőműben továbbra sem sikerült elhárítani a veszélyhelyzetet. A sugárzás szintje szerdán is megugrott egy utórengést követően.
A "világ legszexisebb teniszezőnőjeként" mutatja be Serena Willamst a Top Spin 4 nevű játék klipje. Az egykori világelső reklámfilmjét betiltották, ugyanis túlságosan erotikusra sikerült:
Az allergia kezelésére alkalmazott immunterápiás módszer bevezetésének 100. évfordulóján az Amerikai Asztma, Allergia és Immunológia Akadémia közleményben foglalta össze az immunterápia történetének legfontosabb állomásait.
Orbán Viktor, az EU soros elnökségét adó Magyarország miniszterelnöke szerdán Brüsszelben megbeszélést folytatott a gazdasági kormányzás erősítését szolgáló hatos jogszabálycsomag európai parlamenti (EP-) jelentéstevőivel és a frakciók politikai koordinátoraival - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője.
Szekfű Gyula történész, volt moszkvai magyar nagykövet emlékére táblát lepleztek le a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Információs Központban.
Operatív ember vagyok, a filozófiai kérdések foglalkoztatnak, de problémák megoldásai érdekelnek – jelentette ki kedd este a II. kerületi Fidesz csoportgyűlésén Lázár János. A Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét a kerület polgármestere, az országgyűlés önkormányzati bizottságának elnöke, Láng Zsolt látta vendégül. A beszélgetés vezérfonala az új alkotmány körül folyt, de szó esett a bankadóró...
Az unió hétvégén Magyarországon tartózkodó környezetvédelmi miniszterei pénteken reggel biciklivel indulnak szálláshelyükről a Magyar Tudományos Akadémia Európa vizeinek jövője című környezetvédelmi konferenciájára, hogy népszerűsítsék a kerékpározást - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája szerdán az MTI-t
Visszalépett az olasz kormány attól a döntésétől, hogy emeli a mozijegyárakat és csökkenti a kulturális eseményekre szánt támogatásokat, két nappal a kulturális költségvetési megszorítások elleni országos sztrájk előtt.
Nagy erővel, célzott késszúrással végeztek az MKB Veszprém játékosával az igazságügyi orvosszakértő szerint. Az ügy szerdai tárgyalásán kiderült az is, hogy Marian Cozma életét akkor sem lehetett volna megmenteni, ha azonnal segítséget kap.
Nem érdeklik az amerikai befektetőket a kedvezőtlen hírek a szerdai kereskedésben, miután mindhárom vezető tőzsdeindex mérsékelt nyereséget tud felmutatni. Izgalmasabb folyamatokkal találkozhatunk...
A három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma februárban közel 53 ezerrel 11,938 millióra csökkent - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán.
Budapest — Alig négy hónappal a legutóbbi, 22 millió forintos nagytakarítás után ismét olajos szennyeződés borítja a hármas metró alagútjának több szakaszát.