2011. március 9. szerda

márc. 9
9:51
Rogán: 2013-ig maradhat Simor (Portfolio)
Kitöltheti teljes, 2013-ig mandátumát a jegybank élén Simor András - jelezte saját várakozását egy ma reggeli televíziós műsorban Rogán Antal. A Fidesz vezető politikusa és az új monetáris...
márc. 9
9:51
Az Auchan áruházai is megérzik a magas benzinárakat (Pénzcentrum)
A tavalyi év első fele rosszabbul, a második félév jobban sikerült az Auchan Magyarország számára - hangzott el az áruházlánc mai sajtótájékoztatóján. Az biztos, hogy idén nem nyílik új áruház Magyarországon....
márc. 9
9:51
Először tárgyal közvetlenül Szerbia és Koszovó (ATV)
A megbeszélések Brüsszelben, az Európai Unió támogatásával kezdődtek.
márc. 9
9:53
Továbbra is fontos támaszokon billeg a BUX (Portfolio)
Az európai többségi hangulatnak megfelelően visszafogott emelkedéssel kezdte a szerdai napot a BUX. Az index a nyitást követően 0,3%-kal került feljebb, a vezető részvények kivétel nélkül erősödéssel...
márc. 9
9:55
Felemás számok a német áramóriástól (Portfolio)
A 2010-es évre vonatkozóan felemás eredményekről számolt be az E.On, a bevételek felülmúlták a várakozásokat, a nettó profit tekintetében azonban a társaság csalódást okozott, miután itt 30%-os...
márc. 9
10:03
Mennyit ér a Facebook? (Privátbankár)
Bár a Facebook üzleti forgalmát sohasem tették közzé, piaci értékét tavaly 50 milliárd dollárra becsülték - derül ki a Le Monde elemzéséből
márc. 9
10:03
Nézze élőben a Discovery érkezését! (Infostart)
Huszonhét év szolgálat és harminckilenc repülés után a Discovery űrrepülő utoljára készül leszállásra, magyar idő szerint szerdán, 17:58-kor.
márc. 9
10:03
Folytatódik a Budaházy-per - képekkel (hirado.hu)
Az elsőfokú büntetőper múlt héten vádirat-ismertetéssel kezdődött meg, illetve a bíróság elutasította a terrorizmussal vádolt férfi előzetes letartóztatásának megszüntetését.
márc. 9
10:05
Belfastban palacsintázott Vilmos herceg és Kate (Képgaléria) (hirado.hu)
A brit trónörökös és menyasszonya egy észak-ír gyermekrák alapítvány jótékonysági palacsintasütésén vett részt.
márc. 9
10:06
Öngyilkos merénylet egy temetésen Pakisztánban, sok halott (Gondola)
Öngyilkos pokolgépes merényletet hajtottak végre egy temetési szertartáson szerdán Pakisztán északnyugati, Afganisztánnal szomszédos részén; a detonációban legkevesebb huszonöt ember életét vesztette, és sokan megsebesültek - közölte a rendőrség
márc. 9
10:06
Meglepő felfedezés a tyúkokról (HírTV)
Átérzik csibéik szenvedését a tyúkok: az anyaállat a fióka gyötrődésére ugyanúgy reagál testileg, mintha őt magát érnék a kínzó ingerek. A madarak körében ilyen viselkedést a kutatók eddig csak a különösen intelligensnek számító hollóknál figyeltek meg.
márc. 9
10:06
Megválik Magathtól a Schalke (Blikk)
márc. 9
10:06
Idős asszonyt raboltak ki, azt mondták önkormányzati támogatást hoztak (Alternatív Energia)
Több mint félmillió forintot loptak ismeretlenek egy idős asszonytól hétfő délután Felsőlajoson. A két férfi azt mondta, hogy zöldséget és gyógyszerre pénzt hozott az asszonynak.
márc. 9
10:08
Pintér: egységes európai rendőrképzésre van szükség (Gondola)
A szervezett bűnözés elleni küzdelem Magyarország európai uniós soros elnökségének egyik fő prioritása, de a hatékony munkához egységes európai rendvédelemi képzés és együttműködés szükséges – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) vezető testületének ülésén szerdán Budapesten
márc. 9
10:08
Reformokat követelnek az értelmiségiek (HírTV)
Politikai reformokat, ezen belül közvetlen választásokat és törvényhozói hatalommal, illetve ellenőrző szereppel felruházott parlamentet követel az Egyesült Arab Emírségekben értelmiségiek egy 133 fős csoportja.
márc. 9
10:08
Az első H1N1-es áldozat Csongrád megyében (Alternatív Energia)
Meghalt az első H1N1-es beteg Csongrád megyében. Az 80 éves idős asszony több krónikus betegségben is szenvedett - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Dr. Tombácz Zsuzsanna a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi megbízott igazgatója.
márc. 9
10:09
Rövidesen dönthetnek a korkedvezményes nyugdíjról és a pénztárakról (Portfolio)
A jövő héten egyéni képviselői indítvány formájában kerülhet a parlament elé egy javaslat, amellyel felfüggesztenék a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét és az a folyamatban lévő ügyekre is...
márc. 9
10:09
Hideg nyár jöhet: utcára kerülhet 100 ezer ember (Pénzcentrum)
500-600 jogerős bírósági döntéssel rendelkező kilakoltatás áll a végrehajtás előtt. De nem csak ezekben az esetben kerülhet sor a végső eszközként használt kilakoltatásra a moratórium lejártakor, a bankok további 8-10 ezer esetben szeretnének végrehajtást eszközölni. Egy Győr mérető város lakosságáról van szó....
márc. 9
10:09
Tavasz helyett hóvihar lepte meg Görögországot (ATV)
Hatalmas közlekedési káoszt okozott a hó.
márc. 9
10:11
Rekord összeg üti a Barclays vezérének markát (Portfolio)
6,5 millió fontot, vagyis több mint kétmilliárd forintnak megfelelő összeget tehet zsebre Bob Diamond, a Barclays vezérigazgatója a 2010-es év után járó bónusz formájában. További 14 millió fontot...
márc. 9
10:11
Még ennyi Lada meg Trabant van? Itt a márka szerinti toplista (Pénzcentrum)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett adatok alapján lassuló járműcsere, elöregedő gépkocsipark és kisebb éves futásteljesítmény jellemzi a hazai autósfrontot. Három évtizeddel ezelőtt még csak egymillió autó volt a magyar utakon, jelenleg - a fenyegetően magas benzinárak mellett - körülbelül hárommilliós a magánautópark....
márc. 9
10:11
Vasúti baleset Hortobágyon: három halott (ATV)
Egy vasúti átjáróban ütköztek a vonattal.
márc. 9
10:13
Tovább vette a Petrol Ofisit az OMV (Portfolio)
Tovább csökkent a Petrol Ofisi közkézhányada, miután az OMV február 23 és március 8 között 1,26%-os részesedést vásárolt. Ezzel az osztrák cég már 96,98%-os részesedéssel rendelkezik a vállalatban. ...
márc. 9
10:15
Boris Johnson: vissza kell hozni az embereket a városba (Portfolio)
Soha nem volt még ilyen jó befektetési célpont London mint most, állítja a város főpolgármestere. Boris Johnson szerint többek között London azért tud folyamatosan a világ egyik legvonzóbb...
márc. 9
10:15
Szexis domborulataikat rázzák a szamba ünnepén (BorsOnline)
A szamba ünnepén a szexi domborulatok mellett idén Hollíwood leghíresebb gorillája, Jézus és egyéb kamionokra épített szobrok vonulnak végig Rio utcáin.
márc. 9
10:15
Húsz éves a "Mi autónk" (Blikk)
Alig pár évnek tűnik, pedig idén már két évtizede, hogy Magyarországon elkezdték a Suzuki gyártását
márc. 9
10:15
Hárman meghaltak vasúti balesetben a Hortobágyon (Infostart)
Hárman meghaltak, amikor autójuk személyvonattal ütközött egy vasúti átjáróban Hortobágy község és Balmazújváros között szerda reggel - közölte a rendőrség.
márc. 9
10:17
Tarlós: 31 projekt van a fiókomban (Portfolio)
Milyen projektek valósulhatnak meg Budapesten a következő négy évben? Mit tart Tarlós István a fiókjában? Miért nem kezd semmit a főváros a Dunával? Mi lesz a Lágymányosi híd új neve? Tarlós István...
márc. 9
10:18
Carl Edwards bebizonyította, hogy idén ő az első számú kihívó (Sport365)
Carl Edwards toronymagasan vezetné a NASCAR Sprint kupa pontversenyét, ha két héttel ezelőtt nem lökték volna, ennek ellenére bebizonyította, hogy idén ő lehet az a versenyző, aki megverheti Jimmie Johnsont.
márc. 9
10:20
Felix Magathot kirúgják és Jürgen Klopp lesz az utódja? (Sport365)
Sok gelsenkircheni futballszurkoló álma valósulna meg, ha igaz az a német lapértesülés, amely szerint az idény végén elküldik a Schalke 04 csapatától Felix Magath vezetőedzőt.
márc. 9
10:21
A G20-as célok megvalósításban Magyarországnak is jut szerep (Privátbankár)
Franciaország hazánkkal is együttműködik a francia célok megvalósításában, így például a nyersanyagárak ingadozása elleni küzdelemben
márc. 9
10:21
Ma sincs meleg ebéd - kiterjesztheti a menzastopot a szolgáltató (hirado.hu)
A HunGast cégcsoport elnöke azt mondta: ha délelőtt tizenegy óráig nem sikerül megállapodni az önkormányzattal akkor péntektől az összes többi Pest megyei intézménybe, így a szociális intézményekbe sem szállítanak ételt.
márc. 9
10:21
Cafeteria egyszerűen - hallgassa élőben Bauer Éva előadását (HR Portál)
Ma folytatódik az interneten keresztül látogatható II. Virtuális HR Expo.
márc. 9
10:21
Visszaesett az E.ON profitja 2010-ben (ProfitLine)
Közel 30 százalékkal esett vissza a német energiaipari óriás, E.ON nettó nyeresége 2010-ben elsősorban az értékesítés bővülésének alacsonyabb üteme miatt - jelentette a vállalat szerdán. A társaság 2011-re további, 16 százalékos profitcsökkenést vár.
márc. 9
10:23
30 százalékkal visszaesett az E.ON nettó nyeresége (Privátbankár)
A társaság 2011-re további, 16 százalékos profitcsökkenést vár. Az E.ON 2010-ben 5,85 milliárd eurós nettó nyereséget ért el szemben az egy évvel korábbi 8,42 milliárd euróval. A Dow Jones üzleti hírü...
márc. 9
10:23
Szélvédőmosó a pálinkában - Bíróság előtt a szeszhamisítók (hirado.hu)
Az ügynek 47 vádlottja van, a nyomozóhatóságok szerint az italhamisítók legalább 1,2 milliárd forintnyi jövedéki adó eltitkolásában működtek közre.
márc. 9
10:23
Karrier menedzsment a XXI. században - hallgassa élőben Juhos Andrea előadását (HR Portál)
Ma folytatódik az interneten keresztül látogatható II. Virtuális HR Expo.
márc. 9
10:24
Alig, hogy bezárták, jött a természeti csapás (HírTV)
Erős földrengés volt Japán északi partjainak közelében a Csendes-óceánon. A szigetországtól 200 kilométerre történt 7,2-es erősségű talajmozgást a szárazföldön is érezték.
márc. 9
10:24
Hárman meghaltak vasúti balesetben a Hortobágyon (Gondola)
Hárman meghaltak, amikor autójuk személyvonattal ütközött egy vasúti átjáróban Hortobágy község és Balmazújváros között szerda reggel - közölte a rendőrség az MTI-vel
márc. 9
10:24
Csődközelben Enying önkormányzata (Alternatív Energia)
Csődhelyzetbe kerülhet nyárra az enyingi önkormányzat, ha az intézményeket nem alakítják át.
márc. 9
10:24
Szakértőnk nagyító alatt - Diósgazda.hu (Édenkert)
Gazdaboltunk 1992 óta működik családi vállalkozásként. Azzal a céllal indítottuk, hogy a kistermelők, a kisgazdaságok, a kerttulajdonosok megtalálják mindazt, ami a gazdálkodáshoz szükséges. Emellett házi, konyhai felszereléseket is kínálunk vásárlóink számára.
márc. 9
10:25
Kevés fehér cápát találtak a kaliforniai vizekben (hirado.hu)
A jelenlegi vizsgálatot 2006 és 2008 között végezték Közép-Kaliforniában két olyan ismert helyszínen, ahol a cápák nagy számban gyűlnek össze
márc. 9
10:25
A nyugdíjcélú életbiztosítás lehet a megoldás (HR Portál)
A felosztó-kirovó elven működő állami rendszer már középtávon fenntarthatatlanná válik - derült ki a Generali sajtóbeszélgetésén a Népszabadság írása szerint. A probléma kezelésére több megoldás is szóba jöhet, így a gyermekvállalás ösztönzése vagy a nyugdíjkorhatár emelése, ám ezek mérsékelt eredményt hoznak.
márc. 9
10:26
Fokozott rendőri biztosítás a Budaházy-peren (HírTV)
Fokozott rendőri biztosítás mellett folytatódik Budaházy György és társai büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. Az elsőfokú eljárás múlt héten vádirat-ismertetéssel és a vádlottak meghallgatásával kezdődött meg, illetve a bíróság elutasította a terrorizmussal vádolt Budaházy György előzetes letartóztatásának megszüntetését.
márc. 9
10:27
Weber szerint többszöri kamatemelés jöhet (Portfolio)
Kamatemelési ciklus veheti kezdetét az eurózónában - nyilatkozta Axel Weber, a Bundesbank áprilisban távozó elnöke és egyben az Európai Központi Bank elnöki posztjának sokáig legesélyesebbnek tartott...
márc. 9
10:27
Orbán Gábor: „A jegybank nem a politikusokra tartozik” + videó (ATV)
A politikusok jellemzően túlértékelik a monetáris politika szerepét a gazdaságban – ezt az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő kötvény üzletág vezetője mondta azzal kapcsolatban, hogy a hírek szerint a kormány Simor András jegybankelnök elmozdítására készül.
márc. 9
10:27
Meghalt az Alice in Chains egykori basszusgitárosa (Metropol)
Meghalt az Alice in Chains amerikai rockzenekar egykori basszusgitárosa: Mike Starr 44 éves volt. A kábítószer-problémákkal küzdő gitáros holttestére Salt Lake City-ben találtak rá.
márc. 9
10:27
Tovább izmosodik az Audi TT RS: 360 lóerővel is kérhető lesz (Auto Pult)
Szokatlan módon nem kémfotókból, nem gyári alkalmazottaktól kiszivárgott információkból, de még nem is csak újságírói pletykákból értesültünk a hírről, hogy a TT erősödik: az Audi nemes egyszerűséggel már belevette alkatrész-katalógusába (ETKA) a hamarosan érkező TT csúcsváltozatot, amit a szemfülesebb használók azonnal ki is szúrtak.
márc. 9
10:27
Több százezerrel nőne a munkaerőpiacon maradók száma (HR Portál)
A fegyveres szerveknél, a bányászatban és a vegyiparban is eltörölhetik a korkedvezményes nyugdíjat, az erről szóló javaslat jövő héten kerülhet a parlament elé. A döntés rövid távon néhány ezer embert érintene, hosszú távú következményeként viszont több százezerrel nőne a munkaerőpiacon maradók száma - írja a Világgazdaság.
márc. 9
10:29
"Nem tehetek róla" - megverte a világsztárt a botrányos színész (ATV)
A Két pasi meg egy kicsi botrányhőse mindent visz az interneten.

Keresés