Egy tálibellenes milícia harmincnégy tagját ölte meg egy öngyilkos merénylő egy temetésen Pakisztán észak-nyugati részén szerdán, negyvenöt ember megsérült.
A nagy állami cégek a több mint 130 ezer munkavállalójuk túlnyomó többségének esetében eleget tettek a január 1-jei bérkompenzációnak - közölte a fideszes Rogán Antal, miután az általa vezetett bérmonitoring bizottság az állami, illetve az ahhoz kötődő szektor legnagyobb foglalkoztatóinak képviselőivel találkozott szerdán. Törvényben írnák elő, hogy az állami támogatások, illetve kedvezmények…
Magyarország az uniós elnökség stratégiai kérdésének tartja a Nyugat-Balkán európai integrációjának felgyorsítását - jelentette ki Kövér László az Országgyűlés elnöke szerdán Újvidéken.
Néhány tized százalékos emelkedéssel várják a tengerentúli piacok nyitását a határidős mutatók. A tőzsdék az olajár rali megtorpanását kihasználva erősödésnek indulhatnak, de túlzott vételi erő...
Rogán Antal szerint Simor András kitöltheti 2013-ig szóló jegybankelnöki mandátumát, és az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke egy szerda reggeli televíziós műsorban arra szólította fel a jegybankelnököt, hogy nevezze meg "fenyegetőjét".
Juan Mendez, az ENSZ jelentéstevője szerdai bejelentése szerint vizsgálatot kezdett annak kiderítésére, hogy a Moammer Kadhafihoz hű erők alkalmaztak-e kínzást a líbiai felkelés kezdete óta.
Fegyelmi eljárást indított az Európai Labdarúgó Szövetség az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger és a londoniak játékosa, Samir Nasri ellen, mert bírálták a játékvezető teljesítményét a Barcelona ellen 3-1-re elveszített Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő után.
A nagy állami cégek a több mint 130 ezer munkavállalójuk túlnyomó többségének esetében eleget tettek a január 1-jei bérkompenzációnak – közölte a fideszes Rogán Antal, miután az általa vezetett bérmonitoring bizottság az állami, illetve az ahhoz kötődő szektor legnagyobb foglalkoztatóinak képviselőivel találkozott szerdán.
A nagy állami cégek a több mint 130 ezer munkavállalójuk túlnyomó többségének esetében eleget tettek a január 1-jei bérkompenzációnak - közölte a fideszes Rogán Antal, miután az általa vezetett bérmonitoring bizottság az állami, illetve az ahhoz kötődő szektor legnagyobb foglalkoztatóinak képviselőivel találkozott szerdán
A Richter-skála szerinti 7,3-es erősségű földrengés rázta meg Japánt szerdán, a tokiói magasházak kilengtek, és egy kisebb cunami is volt a szigetország partjainál. A rendőrségi jelentések szerint sem áldozatok, sem nagyobb károk nincsenek, az atomerőművek is rendesen működnek tovább, s nem lett baja a Shinkansen gyorsvasútnak sem.
A német mozdonyvezetők szerdán országszerte sztrájkba lépnek közép-európai idő szerint 20 órától. A munkabeszüntetés csütörtökön délelőtt tíz óráig tart.
Konferenciák, magyarságismereti szabadegyetem és koncertek mellett lovagi torna, szépségverseny és táncház is színesíti az I. Magyar Világtalálkozó programjait június 30. és július 3. között Balatonlellén.
Az Európai Uniónak különös figyelemmel kell követnie a tőle délre történő eseményeket - mondta az arab országokban zajló forradalmakról Schmitt Pál köztársasági elnök az Európai Parlamentben tartott, húszperces beszédében.
Amint azt már reggeli televíziós nyilatkozatában is jelezte Rogán Antal és a mai sajtótájékoztatón is megerősítette: törvénnyel védené a Fidesz azokat, akiknek az idei adóváltozások miatt csökkent a...
Horrorfilmbe illő sérülést szenvedett Moritz Leitner, az FC Augsburg labdarúgója a Fortuna Düsseldorf elleni Bundesliga 2-es bajnoki mérkőzésen. A játékos jobb karja egy esés következtében hátrabicsaklott.
Két és fél héttel a melbourne-i szezonnyitó előtt teljessé vált a Forma-1 idei pilótalistája, miután a Hispania istálló szerdán bejelentette: az olasz Vitantonio Liuzzi náluk versenyez a 2011-es idényben.
Ebben az évtizedben évente egy százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatást fokozó anyagok kibocsátását az Európai Unióban, hogy teljesíthesse azt a célkitűzését, miszerint 2020-ra a kibocsátás az 1990. évinél legalább 20 százalékkal kisebb legyen - hangoztatta Connie Hedegaard, a káros éghajlatváltozás elleni harcért felelős európai bizottsági tag szerdán Brüsszelben.
Svájcban a vártnál magasabb lett a februári infláció, részben az energia- és üzemanyagár emelkedés hatására, s ezzel felerősödtek azok a várakozások, hogy már nem kell túl sokáig várni a jegybank kamatemeléséig.
Negyvennyolcra emelkedett azoknak a haláleseteknek a száma, amelyek a jelenlegi szezon influenzaszerű megbetegedéseivel hozhatók összefüggésbe - számolt be az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Jelentősen csökkenthető az epilepsziás görcsrohamok gyakorisága az úgynevezett mély agyi stimulációs eszköz (agyi pacemaker) beültetésével; az új sebészeti eljárást a világon elsők között a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikáján és Neurológiai Klinikáján a napokban kezdték alkalmazni.
Görögországban rekordszintre emelkedett a munkanélküliség decemberben, annak jeleként, hogy tovább mélyül az ország pénzügyi válsága. A görög statisztikai szolgálat ((ELSTAT) adatai szerint decembe...
Játékfilm készülhet a mexikói-öbölbeli olajkatasztrófa csekély figyelmet kapott részletéről, a Deepwater Horizon olajkitermelő platform tizenegy ember halálát követelő és több tucat sebesülését okozó pusztulásáról - számol be a Variety című amerikai filmes magazin.
A Belügyminisztérium elkészítette annak a rendeletnek a tervezetét, amely a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló kormányrendeletet módosítaná. A javaslat megkönnyítené a hagyományőrzők dolgát, a vadászok pedig 8 centiméternél hosszabb pengéjű vadászkéseket is birtokolhatnának.
Kiraboltak egy bankfiókot szerdán kora délután a fővárosban, a Villányi úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.
Felkerült a Budapesti Rendőr-főkapitányság márciusi TOP 10-es listájára Földesi-Szabó László. Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány egykori kuratóriumi elnökét volt rendőrtisztet csempészet és vámorgazdaság miatt keresik. A legkeresettebb bűnözők listáján van Magyar Róbert, a fekete sereg néven elhíresült csoport vezetője is.
A hibrid hajtású járművekkel kapcsolatban az elsődleges dolog, ami a legtöbb ember eszébe jut, hogy mozgatásukhoz nem csak benzint - vagy hamarosan gázolajat -, hanem elektromos energiát is...
Bár egy ideje már megismerkedhettünk vele, szerencsétlen véletlenek sorozataként végül csak most érkezett meg hozzánk a Kia Sportage első tesztjére, igaz, a késést némileg ellentételezve rögtön az egyik legnépszerűbb motorral és józan felszereltséggel vettük górcső alá.
Nincs megállás, a héten a legnagyobb olajpiaci szereplőnek számító Goldman Sachs, illetve a Merrill Lynch is felfele húzta olajár várakozását. A Goldman elemzői azzal számolnak, hogy a líbiai...
A keddi 3-1-re elveszített Bajnokok Ligája találkozó utén Wenger és Nasri élesen kritizálta a svájci játékvezetőt, ezért az Európai Labdarúgó-szövetség lépéseket tett.
A Jászapáti 2000. Mezőgazdasági Zrt. működteti a jövőben a felszámolás alá került nagyrédei volt Szőlőskert Zrt. borászatát - jelentette be szerdán Nagyrédén a Jászapáti 2000. Zrt. vezérigazgatója.
Az osztrák OMV olajtársaság vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer indokolatlannak tartja a jelenlegi magas olajárakat, szerinte Líbia hosszú távon nem jelentet gondot
A visszaélések lehetőségének felszámolása érdekében átalakítaná a képviselői javadalmazási rendszert a Fidesz, amelynek frakcióvezetője első lépésként kizárná, hogy lakhatási támogatást kaphasson az a képviselő, aki a fővárosban, vagy egyéni választókerületében, vagy abban a megyében, amelyben területi listás mandátumát megszerezte, lakástulajdonnal vagy lakóházzal rendelkezik.
Elsöprő többséggel szavazta meg szerdán Strasbourgban az Európai Parlament (EP) Járóka Lívia fideszes EP-képviselő előterjesztését, amely a romák társadalmi beilleszkedését célzó, most készülő uniós keretstratégiához nyújt szempontokat.
Magyarország az uniós elnökség stratégiai kérdésének tartja a Nyugat-Balkán európai integrációjának felgyorsítását – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Újvidéken.
Ékszerek, antikvitások és egyéb ajándékok: Silvio Berlusconi olasz kormányfő 2010-ben 34 millió eurót (9,27 milliárd forint) költött "lányaira", a kíséretében gyakran megforduló vonzó fiatal hölgyekre - írta meg a Corriere della Sera című olasz napilap