Idén második alkalommal kerül megrendezésre az Év Anyavállalata verseny, amelynek célja felhívni a figyelmet arra, hogy a kisgyermekes anyák hátrányos munkaerő-piaci helyzetéből reális kitörési lehetőséget kínál a vállalkozás indítása.
Uniós pályázati program keretében a Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Nagyváthy János Középiskolája és Szakiskolájában az új fejlesztésű webgazdasági és gyógypedagógiai képzés mellett korszerűsödik az agrárképzési centrum, és továbbra is nagy hangsúlyt kapnak a hátránykompenzációs programok, valamint régiós hiányszakmaként a hegesztőképzés. Idén csaknem 64,3 millió forint értékben új gépeket,…
Elöljárói gondoskodás elmulasztásának vétsége miatt három, kötelességszegés vétsége miatt egy rendőr ellen emelt vádat a Budapesti Katonai Ügyészség a tavaly balesetet szenvedett motoros rendőr halálával kapcsolatban - közölte Bartók Béla alezredes, katonai ügyész pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten
Kubatov Gábor egy év után, bocsánatot kért azoktól a nyugdíjasoktól, akiket megbántott azzal, hogy nyuggereknek nevezete őket tavaly egy nyilvánosságra került hangfelvételen.
Június 5-én tartják az előrehozott választásokat Portugáliában, ahol múlt szerdán jelentette be lemondását José Socrates miniszterelnök. "Elfogadtam a kormányfő által benyújtott lemondást és június 5-re írom ki a törvényhozási választásokat" - jelentette be csütörtök este Anibal Cavaco Silva államfő.
Moammer Kadhafi líbiai vezető megtiltotta a kormánytagoknak és a magas rangú tisztségviselőknek, hogy elhagyják az észak-afrikai országot - írta az as-Sark al-Auszat című arab napilap pénteken.
Tíz magas rangú rendőrtisztnek állított ki felmondólevelet Dmitrij Medvegyev az orosz rendőrségnél megkezdett reform jegyében - adta hírül pénteken az ukrán Korreszpondent hírújság. Az azonnali hatállyal menesztett tábornok között több megyei főkapitány is szerepel.
Kissé mind a közép-európai régió, mind a nagyobb eurózóna tagországokban lassult a feldolgozóipar bővülése februárról márciusra; ugyan a beszerzési menedzser index Németországra még mindig igen...
Vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség a tavaly az M1-esen meghalt motoros rendőr ügyében. Az országos rendőrfőkapitány feljelentése nyomán azután indult nyomozás, hogy az elsődleges műszaki szakértői vélemény szerint a kopott gumi okozhatta a rendőr halálos balesetét.
Az OTP Bank ma 10 órától treasury ügyletek, külkereskedelmi fizetések és export-import hitelezési ügyféltalálkozót tart. Wolf László vezérigazgató-helyettes az eseményen beszélt a magyar gazdaság...
A költségvetés végleges egyenlege idén 2%-os többletet mutathat a nemzetgazdasági minisztérium reményei szerint. A tárca péntek reggeli tájékoztatásából kiderült ugyanis, hogy a visszalépő...
Csillagjós lesz Fehér Anettka. Az üzletasszony kétéves asztrológuskurzuson vett részt, ezért már látja a jövőt. Így azt is tudja, hogy 2011 a Vénusz éve, ami a jó hatással lesz a szerelmi életére.
A szamárköhögés néha igen súlyos betegség lehet - különösen a csecsemők és kisgyermekek esetén -, akár az életet is veszélyeztető szövődmények is előfordulhatnak. Sem a védőoltás, sem egy lezajlott betegség nem eredményez élethosszig tartó védettséget.
Ha a prosztatamegnagyobbodás súlyos panaszokkal jár, szövődmények kialakulásához vezethet, és a gyógyszeres kezelés nem eredményez javulást, műtéti megoldás szükséges.
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai, rendkívüli ülésén dönthet az önkormányzat és a Sziget (Kulturális Menedzser Iroda) Kft. között kötendő megállapodásról. A tervezet szerint a kft. 50 millió forin...
A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is felfüggesztette Bosznia-Hercegovina tagságát, miután az ország sportági szervezetében nem tudták háromról egy főre csökkenteni az elnökök számát.
A korábbi hírekkel ellentétben talán mégis útra kelhet Lengyelországból a berlini Bode Múzeum nagyszabású őszi kiállítására a Hölgy hermelinnel című Leonardo-festmény.
Le kell számolni azzal a váddal, hogy ha egy politika támogatja a családot, akkor azzal minden más életformát elvet, kirekeszt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Gödöllőn.
A Nemzetközi és az Európai Labdarúgó Szövetség is felfüggesztette Bosznia-Hercegovina tagságát, miután az ország sportági szervezetében nem tudták háromról egy főre csökkenteni az elnökök számát.
Lezárta a nyomozást a Budapesti Katonai Ügyészség a tavaly augusztusban, az M1-esen történt halálos balesetet szenvedő motoros rendőr ügyében. Összesen négy rendőr ellen emeltek vádat, egyikük főtiszti rendfokozattal rendelkezik, ketten pedig tisztivel. A negyedik érintett a meghalt egyenruhás járőrtársa.
A megélhetési bűnözés elharapódzása miatt a szerb belügyminiszter úgy döntött, több járőrt irányít a Szabadka melletti településre, ahol eddig járőrszolgálattal tartotta fenn a rendet a falu.
A költségvetés végleges egyenlege idén 2%-os többletet mutathat a nemzetgazdasági minisztérium reményei szerint. A tárca péntek reggeli tájékoztatásából kiderült ugyanis, hogy a visszalépő...
Elromlott a televízió, levált a cipő sarka. Szinte mindannyian reklamáltunk már valamiért. Nem biztos azonban, hogy mindig jogos a kérésünk. Az alábbiakban csokorba szedtük a fogyasztói jogok mellett azt is, mivel próbálnak egyes kereskedők kibújni a minőségi kifogások intézése alól....
Már szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés a Roosevelt tér átnevezéséről. A "legnagyobb magyar" nevét viselheti hamarosan az MTA és a Lánchíd közti terület.
A Magyar Faktoring Szövetség ígéretes tárgyalásokat folytatott a kormányzati illetékesekkel arról, hogy az Új Széchenyi Terv keretében olyan faktorprogram induljon, amely kedvezményes kamatozású...
A Budapesti Pszichológiai Napokat, idén már 15. alkalommal rendezik meg április 15-17. között az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. A rendezvényen a látogatók a legnevesebb előadóktól hallhatják a legizgalmasabb mai társadalmi jelenségek, események és pszichológiai módszerek élvezetes bemutatását.
Stagnált márciusban a hazai autóértékesítések volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, az elmúlt hónapban 4416 darab újautót regisztráltak Magyarországon, ami 24 darabos növekedést jelent...
Vállalatonként erősen eltérő lehet, hogy milyen mértékben ismerik el a humán erőforrás hasznosságát. A munkafolyamatok komplex ismerete mellett gyakran már pályakezdőként is több év gyakorlatot várnak el HR-esektől. A milliós álomfizetésig pedig hosszú és rögös út vezet - írja a Magyar Hírlap.
Az USD/JPY az egyik legnagyobb nyertesek egyike a japán földrengés óta. Azok a befektetők, akik mertek vételi pozíciót nyitni a legnagyobb pánikban (belőlük volt kevesebb), vagy azok, akik a jegybanki beavatkozás előtti bejelentésekre vásároltak, komoly profitra tehettek szert.
Pénteken 208. alkalommal csap össze a Ferencváros és az Újpest az NB I-ben. A derbi apropóján a Sport365.hu összegyűjtött tíz emlékezetes mérkőzést a két csapat találkozói közül.
Haidegger Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem PhD-hallgatója nyerte el a fődíjat tegnap a fiatal tehetségek innovációs versenyén a franciaországi Reimsben, az innovatív vállalkozások európai regionális fórumán, az Innovacton - írja a Magyar Hírlap.