A héten meginduló első negyedéves vállalati gyorsjelentési szezon mellett érkeznek egyéb amerikai makroadatok is, melyeket piacbefolyásoló hatásuk miatt érdemes lehet figyelni.
Több mint 100 ezer embernek adnak munkát a 2012-től elinduló közmunkaprogramok a foglalkoztatáspolitikai államtitkár szerint. A segélyek kifizetését feltehetően a közmunkához kötik majd. Részleteket továbbra sem tudni, a vidékfejlesztési miniszter a mezőgazdaságban és az árvízi védekezésben teremtene munkahelyeket. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint egyébként idén februárban 199…
Az LMP szerint a benyújtott és a jelenleg folyamatosan formálódó alkotmány súlyos kihívást jelent az átláthatósággal és az információs önrendelkezési szabadsággal szemben is - jelentette ki vasárnapi, Szél Bernadett választmányi szóvivővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András
Több mint 1,32 millió forint munkabért kap havonta Éger István a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökeként és még 28 ezer 750 forint értékű cafetéria is megilleti. A MOK-ot januárban közérdekű adatok eltitkolása miatt feljelentő Keszthelyi Gyula tardi háziorvos szerint mindezen felül még költéstérítést is kap.
Magyarország és Ausztria egyaránt támogatja a szőlő-újratelepítési jogok rendszerének fenntartását az Európai Unióban 2013 után – hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és osztrák kollégája, Nikolaus Berlakovich vasárnap egy bécsi borászati szakvásár megnyitóján.
Támogatást kaphat a bírói jogviszony korhatáráról szóló, az alaptörvény-javaslathoz benyújtott módosító indítvány a hétfői szavazáson. A bírák tiltakoznak
A rajttól minden perce izgalmas volt a Forma 1-es Maláj Nagydíjnak, ám Sebastian Vettel fölényéhez egyetlen percig sem fért kétség. A Red Bull németje a második idei futamot is simán nyerte.
Ausztráliai sikere után ezúttal izzadságszagúan győzött Sebastian Vettel - így tűnhetett legalábbis a gyanútlan külső szemlélő számára. Holott igazi verseny megint csak a második pozícióért folyt…
Szaúd-Arábia kész több olajat exportálni, mert példátlanul nagy kitermelési kapacitása lehetővé teszi a kereslet bármekkora növekedését vagy más források bármekkora csökkenésének pótlását - ezt közölte a hét végén Szaúd-Arábia hivatalos hírügynöksége (SPA) Ali Al-Naimi olajipari minisztert idézve.
Egy több ezer tagból álló hatékony szocialista aktivistahálózat felépítését várja a következő két-három évben Mesterházy Attila pártelnök az MSZP-nek a közelmúltban elkezdődött országos képzéssorozatától
Az erős szélben Vonyarcvashegy felé terjed a Gyenesdiásról indult erdőtűz, már több száz tűzoltó érkezett a helyszínre, de az oltást még nem tudták megkezdeni. A lakosság segítségére is számítanak az oltásnál.
Etikai vizsgálatot indított az indonéz parlament egy iszlamista képviselő ellen, aki pornófelvételeket nézett számítógépén egy parlamenti ülés alatt - közölte vasárnap egy indonéz tisztségviselő. A szigorú pornográfellenes törvényekért kampányoló iszlamista párt képviselője azzal védekezett, hogy csak véletlenül nyitott meg egy e-mailben kapott linket. Az őt lefényképező fotós elmondása szerint…
Szalagkorlátnak ütközött, majd keresztbe fordult egy személyautó vasárnap délután az M3-as autópálya 14-es kilométerénél. A balesetben személyi sérülés nem történt, de a műszaki mentés idejére némi torlódás várható az érintett pályaszakaszon.
A britek többsége szerint Vilmos hercegnek kellene követnie a trónon II. Erzsébet királynőt és az ország minden harmadik lakója jónak látná, ha a királynő két éven belül lemondana a hatalomról az unokája javára - derült ki a Daily Mirror honlapján vasárnap nyilvánosságra hozott felmérésből. Ennek okát szakértők a "tündérmese-effektusban" látják.
Kína külkereskedelme márciusban visszatért a többlethez, de ez szokatlanul csekély, mindössze 140 millió dolláros volt, és ezzel együtt az első negyedévben a kereskedelmi mérleg összesen 1,02 milliárd dolláros hiányt mutatott Kína oldalán.
Az MSZP szerint azok, akik szombaton a szakszervezetek demonstrációján részt vettek, nem a kormány politikáját támogatták, hanem a megszorítások ellen demonstráltak.
Fehér lepedőt kell magukkal vinniük egy jövő csütörtökre tervezett budapesti tüntetés résztvevőinek. Schmitt Pál köztársasági elnököt akarják kísérteni ugyanis a készülő új alkotmány miatt a 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom tagjai. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a kormánypártok a szerintük konszenzus nélküli, áterőszakolt alkotmányozással megölik a köztársaságot.
Magyarország és Ausztria egyaránt támogatja a szőlő újratelepítési jogok rendszerének fenntartását az Európai Unióban 2013 után - hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és osztrák kollégája, Nikolaus Berlakovich vasárnap egy bécsi borászati szakvásár megnyitóján
Budapesten ismerkedett a Bánk bán című operaművel a Los Angeles-i Operaház produkciós igazgatója, a novemberi Bánk bán-előadások "házigazdája", Rupert Hemmings, aki vasárnap nézte meg a budapesti dalszínház darabját. Az előadás alkalmával kiderült, hogy késésben vannak a Los Angeles-i bemutató előkészületei.
Fehér lepedőt kell magukkal vinniük egy jövő csütörtökre tervezett budapesti tüntetés résztvevőinek, akik Schmitt Pál köztársasági elnököt akarják kísérteni a készülő új alkotmány miatt.
A forma 1-es Maláj Nagydíj felügyelő testülete egyaránt 20 másodperces büntetéssel sújtotta a futam végén egymással ütköző Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont, így módosult a verseny végeredménye.
A Pittsburgh Penguins vezetőedzője, Dan Bylsma elmondta, hogy még mindig nincs napirendi pontban Sidney Crosby visszatérése. A mester szerint, még két lépés hátra van a hokis rehabilitációjából.
A megszorító intézkedések beszüntetésére és a társadalmi párbeszéd helyreállítására szólították fel az európai vezetőket és a magyar kormányt a szakszervezetek képviselői
Budapesten ismerkedett a Bánk bán című operaművel a Los Angeles-i Operaház produkciós igazgatója, a novemberi Bánk bán-előadások "házigazdája", Rupert Hemmings, aki vasárnap nézte meg a budapesti dalszínház darabját. Az előadás alkalmával kiderült, folynak, de késésben vannak a Los Angeles-i bemutató előkészületei.
Moammer Kadhafi líbiai vezető hadseregének 25 harckocsiját lőtték ki a NATO harci gépei: 11-et a keleti Adzsdábíja felé vezető úton, 14-et pedig a nyugati Miszráta közelében – közölte vasárnap a szövetség egyik illetékese.
Egyszerű vegyi koktéllal kutatóknak sikerült elérniük egerek izomrostjainál, hogy egy újranövő végtag kezdeti stádiumának sejtjeivé váljanak. A gőték és szalamandrák mellett így most már emlősök is képesek lehetnek újranöveszteni elvesztett végtagjaikat.
Az amerikai gazdaság még mindig nem elég erős ahhoz, hogy monetáris szigorításba kezdjünk - nyilatkozta tegnap Janet Yellen, a Federal Reserve második embere. Janet Yellen, alelnök tegnap a Yale...
Egyre több kritika éri a lengyel kormányt, most például egy volt jegybankelnök kelt ki, mégpedig a pénteken aláírt nyugdíjreform kapcsán. Rybinski szerint egy piramisjátékot szentesített az államfő,...
Olli Rehn, az EU gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosa az államadósságok leküzdése érdekében szükséges strukturális reformokat szorgalmazza
Rohamosan növekszik világszerte az autoimmunbetegek száma, beleértve a különféle allergiákat is. Egyes becslések szerint a nyugati világ emberiségének a felénél már megjelent az autoimmunitás enyhébb vagy erőteljesebb formája.
Az ország nagy részén többnyire derült lesz az ég, a Dunától keletre lehet erőteljesebb a nappali gomolyfelhő-képződés, de ott is csak kevés helyen, főként az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön fordulhat elő néhol zápor.
Mint a szervezők elmondták, a T-Home Vivicittá Városvédő Futásoéves történetében abszolút rekordnak számít a 15. 050 induló. Nézzék meg Katona László képeit a képgalériában!
A lengyel elnöki gép egy éve történt oroszországi tragédiájára emlékeztek vasárnap Lengyelországban. A 2010. április tizedikén történt balesetet senki sem élte túl a fedélzeten lévő 96 ember közül, akik között ott volt az akkori lengyel elnök, Lech Kaczynski és több magas rangú lengyel polgári és katonai vezető. Az ellenzék Kaczynski ikertestvérével az élen bojkottálta a hivatalos…