Hétfőn egyetlen egy ponttal 95-94-ra nyert a Boston Celtics a Washington Wizards ellen. A találkozó harmadik harmadában Von Wafer azt hitte, hogy nagyot zsákolt és, már ünnepelte is kosarát, majd rájött, hogy nagyot hibázott:
A romániai diákok 38 százalékának jó véleménye van a kommunizmusról annak ellenére, hogy nincs közvetlen élettapasztalatuk a szóban forgó korszakból - állapította meg egy helyi felmérés.
Bírósághoz fordul az MSZP belső listázásáról megjelent hírek miatt Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök egy hevesi rendezvényen azt mondta, a szocialista pártban nem készült összegzés a politikusok népszerűségéről, és tagadta, hogy a jelenlegi pártelnök, Mesterházy Attila megbuktatására készülne.
Nem fogadták be a szomszédos utcák a székesfehérvári Akácfa utca kamionforgalmát. Kompromisszumos megoldás született a hétfőn megtartott lakossági fórumon. Felére csökkentik a kis utca forgalmát azzal, hogy csak egy irányból hajthatnak át rajta a nehéz járművek. Hogy melyik irányból, azt vizsgálják most. Megoldás egy hónap múlva várható - tudta meg a Független Hírügynökség Mészáros Attilától, a…
Több mint 150 roma személy érkezett meg kedden Temesvárra, miután "hazatérési támogatást" kaptak a francia hatóságoktól - közölte az AFP helyi tudósítója a romániai város repülőterének hatóságára hivatkozva.
A legkevésbé elfogadható, hogy úgy tűnik, mintha nem lenne kapcsolat a jegybank és a kormány között, mert ez kihatással van a piacokra – véli Surányi György.
Balesetben elhunyt Bába Krisztina, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatási főigazgatója -tudatta keddi közleményében az egyetem. Bába Krisztinát április 9-én érte halálos baleset.
A tavalyi első alkalom nagy sikerére való tekintettel ismét kóstolófesztivált rendeznek Őszy-Tóth Gábriel Így főznek a borászok című könyve alapján a kötetben szereplő borászok részvételével május 6-án a Symbol Budapestben.
Lerakták az Opel új motorgyárának alapkövét Szentgotthárdon. Javaslatokat készített a devizahitelesek megmentésére az MSZP. Ipolytarnócon akartak újabb gyilkosságot elkövetni a romák elleni támadássorozat elkövetői.
Ötven évvel Jurij Gagarin történelmi útja után az űrutazás továbbra is prioritást jelent a posztszovjet Oroszországnak - mondta kedden Dmitrij Medvegyev, hozzátéve: a kozmosz felfedezése még mindig gyerekcipőben jár. Az orosz elnök a Kremlben rendezett ünnepségen beszélt minderről, amelyet Gagarin útjának, azaz az első emberi űrutazásnak az 50. évfordulóján rendeztek.
Az egészségügyi feltételek szigorításával védené a magyar sertéspiacot a vidékfejlesztési tárca, a hatósági díjak átalakításával pedig növelné az ágazat szereplőinek versenyképességét – derült ki a Hússzövetség keddi sajtóreggelijén Budapesten. A rendezvényen azt is megtudhattuk, milyen szempontok szerint töltsük meg húsvéti kosarunkat.
Az amerikai költségvetésben 188,15 milliárd dolláros hiány keletkezett márciusban, a második legtöbb, amit valaha feljegyeztek eddig ebben a hónapban, de minimálisan kisebb volt a szakértők által várt 189,0 milliárd dollárnál.
Az üzemanyag rohamos drágulása miatt kedden a román parlamentben felmerült annak a lehetősége, hogy ideiglenesen befagyasszák az üzemanyag árát, miután az egy liter benziné meghaladta a "bűvös határnak" tekintett 6 lejt (390 forint).
Júniusban foglalkozhat majd a Parlament a közoktatási és a felsőoktatásról szóló törvényjavaslattal - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Pokorni Zoltán. Az Országgyűlés Oktatási Bizottságának fideszes elnöke arról is beszélt, hogy szerinte nem biztos, hogy meg kellene változtatni a ma érvényben lévő tizennyolc éves tankötelezettségi határt, hiszen ha valaki ennél előbb szerez sikeresen…
A bolíviai lapok vezető híre, hogy a hétfő óta ismét feszült belpolitikai helyzetben ismeretlenek megsebesítették Rubén Costast. A Santa Cruz-i El Deber tudomása szerint az ellenzéki tartomány vezetőjét, Costast két ismeretlen lőtte fejbe, aki motorkerékpáron közelítette meg a kormányzót, és úgy is menekült el a helyszínről.
A magyar jégkorong-válogatott hosszabbítás után 3-2-re kikapott az ukrán csapattól divízió I-es világbajnokság előtt álló csapatok keddi, budapesti felkészülési mérkőzésén.
Megharapott a saját kutyám, az állatorvos már megnézte, de korábban nem volt beoltva veszettség ellen. A kérdésem az, mennyi idő alatt jelentkeznének a kutyán vagy rajtam a betegség jelei? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A magyar jégkorong-válogatott hosszabbítás után 3-2-re kikapott az ukrán csapattól a divízió I-es világbajnokság előtt álló csapatok keddi, budapesti felkészülési mérkőzésén.
Továbbra is napi 1,4 millió hordóval várja növekedni idén a világgazdaság olajkeresletét a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), megegyezően korábbi előrejelzésével.
A japán nukleáris katasztrófával kapcsolatos kedvezőtlen hírek, az olajárak esése és az Alcoa várakozásokat alulmúló eredményei miatt a vezető amerikai részvényindexek mindegyike 0,7 százalék feletti...
Gálhidi György, a klub egykori kiváló játékosa lett az Alföld csoportban szereplő Csepel FC vezetőedzője, a Szolnok II csapata ellen múlt szombaton elszenvedett 1-0-ás vereség után lemondó Nagy Zoltán helyett.
Alig egy hét telet el azóta, hogy Edge megvédte Nehézsúlyú világbajnoki címét Alberto Del Rio ellen a WrestleManián. Hétfőn, azonban bejelentette, hogy visszavonul, sokkolva a WWE-t
A megválogatott probiotikus baktériumoknak jelentős megelőző hatása van a magas allergia-kockázattal rendelkező gyerekeknél, ami az első 2 évben fenntarthatónak tűnik.
A magyar húsipar bruttó teljesítménye 1-2 százalékkal csökkent tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint - mondta az MTI-nek Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) elnöke kedden Budapesten egy szakmai háttérbeszélgetésen.