A Szeged-csanádi Katolikus Egyházmegye elmozdította állomáshelyéről az orosházi plébánost, Fazakas Attilát. Az egyházmegye "nem részletezendő problémákról", míg a helybeliek pedofíliagyanúról és pénzügyi elszámolások rendezetlenségéről beszélnek. A Független Hírügynökség úgy tudja, az érintett plébános már egy-másfél hete elhagyta a várost.
A Google eddigi legnagyobb zöld energetikai befektetését jelentette be. A keresőóriás 168 millió dollárral száll be a BrightSource Energy áltat a Mojave-sivatagba megálmodott naperőműbe. Az erőmű...
Hétfő este az orosz űrrepülési program veteránjai gyűltek össze az orosz bajkonuri űrállomáson – innen indult útjára a Gagarint űrbe emelő Vosztok-1-es rakéta. A veteránok a Földön, az űrhajósok az űrben emlékeztek meg az emberiség első űrutazásának 50. évfordulójára.
Az urán- és az atomenergia szektor felé fordult a piacok figyelme a japán katasztrófát követően, mivel az iparági vállalatok részvényei jelentősen leértékelődtek néhány nap alatt. Ezt számos szakértő...
Wayne Rooney indulatosan káromkodott a tévékamerák előtt, ezért két játéktól eltiltották és a szponzora is kirúgta. Most a Sky tévécsatorna is befejezte az együttműködését a Manchester United csatárával, Rooney saját módszere szerint reagálta le a dolgokat.
Az elmúlt hetekben megkérdőjeleződött a lengyel csoda hitelessége azáltal, hogy felvetődött a gyanú: statisztikai hiba magyarázhatja a válság alatti kitűnő gazdasági eredményeket. De vajon más...
A magyar EU elnökség keretei között Budapesten ülésezett kedden az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) felügyeleti tanácsa - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az MTI-vel.
Keményen dolgozott a magyar uniós elnökség az Euró plusz paktumért, és sikerre is vitte a kezdeményezést - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő kedden Budapesten a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és a német Bertelsmann Alapítvány konferenciáján tartott előadásában.
100 millió forintért vásárolt lakásokat két gyerekének Fapál László, a HM vesztegetési ügy vádlottja 2006-ban – nyilatkozta az elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Rádióban. Budai Gyula a hírTV Célpont című műsora után indított vizsgálatot az ügyben.
A Hunvald-ügy elsőrendű vádlottja, Gál György azt hangoztatta a Fővárosi Bíróságon, amikor a sok száz milliós ingatlanpanamákkal kapcsolatos vádpontról kérdezték: a lakók érdekében születtek a döntések
A Szeged-csanádi Katolikus Egyházmegye elmozdította állomáshelyéről az orosházi plébánost, Fazakas Attilát. Az egyházmegye "nem részletezendő problémákról", míg a helybeliek pedofíliagyanúról és pénzügyi elszámolások rendezetlenségéről beszélnek. A Független Hírügynökség úgy tudja, az érintett plébános már egy-másfél hete elhagyta a várost.
A fehérorosz hatóságok letartóztattak több embert a 12 halálos áldozatot követelő minszki metrórobbantással kapcsolatban - közölte kedden a fehérorosz ügyészség. A feltehetően házi készítésű, nagyjából hat kilogrammos távirányítású bombát a belügyminiszter közlése szerint a metróállomás egyik padja alatt rejtették el.
Belehalt égési sérüléseibe az a brit nő, aki a egy vonat mosdójában lett öngyilkos. A szerelvény egyik kocsija teljesen kiégett, a többi utas szerencsére sértetlenül megúszta a tüzet.
Még fel sem ocsúdott a világ a dubai 828 méteres Burdzs Kalifa felépítését követően, a szaúdi milliárdosok már most duplázni akarnak, és 2020-ra felépítik a Kingdom Towert
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint kezdetben még számíthatunk néhol napsütésre, majd délutántól már mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet
Összesen 18 kilogramm marihuánával buktak le azok a magyarok, akiket egy vietnami kért meg a drog elszállítására. A vietnami férfi egy olyan bűnözői csoporttal állt kapcsolatban, akikre még 2010 októberében ütöttek rajta a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Oroszország 2018-ra egy új típusú interkontinentális ballisztikus rakétát fejleszt ki, amely az RSZ-20 osztályú hordozóeszközt váltja majd fel - közölte kedden Viktor Jeszin tábornok, az orosz hadászati rakétaerők tanácsadója.
Továbbra is érvényes az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata, amely világosan kimondja, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek távoznia kell a hatalomból, ugyanakkor pedig közös érdek az is, hogy békés politikai megoldás szülessen – hangsúlyozta Martonyi János kedden Luxembourgban, az uniós országok külügyminisztereinek tanácskozása előtt.
Továbbra is érvényes az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata, amely világosan kimondja, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek távoznia kell a hatalomból.
Az életbiztosítási üzletág növekedésének már látják a jeleit a biztosítók, a nem életbiztosítások terén viszont inkább a tovább terjedő árháború valószínűsíthető - hangzott el egy keddi konferencián
Az urán- és az atomenergia szektor felé fordult a piacok figyelme a japán katasztrófát követően, mivel az iparági vállalatok részvényei jelentősen leértékelődtek néhány nap alatt. Ezt számos szakértő...
Életműdíjjal tünteti ki Tarr Bélát a Libertas filmfesztivál. A világhírű magyar rendező személyesen veszi át az elismerést a hétvégén Dubrovnikban. A filmművészet gazdagításában betöltött rendkívüli szerepéért ismerik el - mondta el a Magyar Filmunió.
Februárban 2,6 százalékkal 45,8 milliárd dollárra csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya, amiben különösebb meglepetés nem volt, hiszen az elemzői előrejelzések 45,7 és 45,9 milliárd...
Kétkezi dolgozókat még nem foglalkoztatnak, de már öt igazgató fizetést kap a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK). A többi 39 munkatárs is valamilyen vezetői munkakörben tevékenykedik - tudta meg a Blikk.
Kína folytatja a spanyol államkötvények vásárlását. Ezt egy spanyol kormányzati forrás közölte azután, hogy a spanyol és a kínai kormányfő Pekingben tárgyalt kedden.
Szolidaritásból együtt tüntetnek a hétvégén - 16-án, szombaton - a vegyészek a fegyveres testületek tagjaival, katonai alakzatban vonulnak a Hősök terétől a Kossuth térig - tudatta sajtóközleményében a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ).
Már az idén 25,9 milliárd forint megtakarítást remél a kormány azoktól az intézkedésektől, amivel a gyógyszer-ártámogatást csökkenti és amivel a gyógyszergyártók és -forgalmazók terheit növeli - írja a portfolio.hu kedden a birtokába került részletes kormányzati "elképzeléscsomagra" hivatkozva.
Nem volt nehéz kitalálni, hogy Vilmos herceg és Kate Middleton esküvője nem csak a szuvenírárusokat fogja megihletni. A nagy eseményre a pornóipar is lecsapott, és már el is készült az első felnőttfilm, melyet a királyi lagzi ihletett.
Várhatóan 2012 szeptemberétől már az új szabályok szerint vizsgálják meg iskolába lépés előtt a gyermekeket a pedagógusokból, pszichológusokból és orvosokból álló szakértői bizottságok - mondta Hoffmann Rózsa
A második helyen kiemelt svájci Roger Federer összesen három játékot veszített a német Philipp Kohlschreiber ellen kedden, a 2,75 millió euró összdíjazású, salakpályás monte-carlói férfi tenisztorna második fordulójában.
"A vezetés a szívvel kezdődik, nem a fejjel" - így szól Kemény Dénes egyik legfontosabb üzenete Endrei Judit most megjelent, Kemény üzenetek című könyvében. A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kedden angol kollégáinak tart előadást Manchesterben.
Hat és fél év börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a miskei férfit, aki kirabolta az őt házába befogadó, betegsége miatt ágyhoz kötött áldozatát.
Hozzávetőleg 30 kártérítési per folyik a Mal Zrt. ellen, ezek egyikében sem dőlt még el a jogalap kérdése, az, hogy a Mal felelős-e a tavalyi vörösiaszap-katasztrófáért - közölte Ruttner György ügyvéd, a cég jogi képviselője kedden újságírókkal az illetékes parlamenti vizsgálóbizottság ülését követően
Nem kérnek a megerősített járőrszolgálatból a hajdúhadházi romák - ezt mondta Hortó József, a Roma Egyeztető Fórum elnöke a Független Hírügynökségnek azzal kapcsolatban, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mintegy 200 embere hétfő este óta megerősített járőrszolgálatot teljesít a településen.
Nagyszabású ünnepséggel tisztelegnek a világ első űrhajósa, Jurij Gagarin előtt Oroszországban. A szovjet kozmonauta ötven éve hajtotta végre az emberiség első űrutazását a Vosztok űrhajó fedélzetén.
Az elmúlt évek adatai szerint a cégszám-növekedés üteme lassul és már kevesebben remélik vállalkozásalapítástól a megélhetést - még mindig kockázatosak a cégek
Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint a magyar EU-elnökség keményen megdolgozott az Euró plusz paktumért, melyhez végül nem csatlakozott. A volt kormányfő pontosan tudja, mit utálnak az európai választók, a tagországok vezetői pedig tudják, mit kell tenniük, de félnek attól, hogy aztán elvesztik a választásokat. A korábban igen diplomatikus exkormányfő keményen bírálta az EU-t