Már a könyvvizsgálati kötelem értékhatárának emelése körül is sok a kérdőjel, a szaktárca terhet vehet ugyan le a kkv-k válláról, de nem biztos, hogy jól járunk azzal, ha azt a saját vállára helyezi át
Adószakmai szempontból egyetért az adójóváírás kivezetésével Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő, úgy véli azonban, hogy társadalompolitikai hátrányai miatt erre hosszabb időszak alatt kellene sort keríteni
London ‒ Továbbra is Gera Zoltán (32) a legjobban fizetett magyar sportoló. Az amerikai ESPN sportcsatorna legfrissebb összeállításából kiderül, hogy az angol élvonalbeli Fulham álomgázsival, évi 2,97 millió dollárral (536,2 millió forinttal) honorálja a születésnapját pénteken ünneplő labdarúgó szolgálatait.
Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere nem fukarkodott a jelzőkkel, szerinte a White Hart Lane-en játszott mérkőzés remekül példázza azt, miről szól a labdarúgás.
Lovász Istvánt, a pécsi polgármesteri hivatal referatúra főosztályának vezetőjét és jogtanácsosát választotta Pécs új jegyzőjének a város közgyűlése csütörtöki ülésén.
A rendőrség sajtóügyeletének tájékoztatása szerint ki akarták lakoltatni azt a 42 éves újpesti férfit, aki felgyújtotta a lakását, majd kiugrott a nyolcadik emeletről. A férfit súlyos, életveszélyes állapotban vitték a kórházba.
Vizsgálatot indított a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a TV2 és RTL Klub SMS-szavazásai miatt. A médiahatóság szerint az elmúlt hónapokban közel félszáz bejelentés érkezett hozzájuk az X-faktor, a Való Világ és TV2 Megasztár műsoraival kapcsolatban, amelyek egyebek mellett megkérdőjelezik az eredmény valóságtartalmát.
Tartja árfolyamát a forint a szerdán elért 264-es eurójegyzés környékén. Csütörtök délután az eurót 264,07 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 264,03 forint után.
Aláírta csütörtökön Basar el-Asszad szíriai elnök az arab országban csaknem ötven éve érvényben lévő szükségállapot megszüntetését kimondó törvényt - jelentette az állami tv.
Kína csütörtökön először erősítette meg, hogy valóban tárgyalásokat folytat spanyol takarékbankokban való részvételről. A kínai külügyminisztérium szóvivője Pekingben úgy nyilatkozott, hogy megbesz...
2011. április 21-26-a között tartják az iskolákban a tavaszi szünetet. A megszokott módon ebben az időszakban is az utasforgalomhoz mérten alakítjuk menetrendünket - értesítette szerkesztőségünket a k...
Tartja árfolyamát a forint a szerdán elért 264-es eurójegyzés környékén. Csütörtök délután az eurót 264,07 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 264,03 forint után. Csütörtök...
Budapest - Mozizott, egy izgalmas thrillert nézett meg a jégkorong-válogatott a szabadnapján, ám bízunk benne, a játékosok számára a divízió I-es világbajnokság hátralévő két mérkőzése inkább vígjáték lesz.
Tarlós István közölte, ha napokon belül nem nem mozdul el a holtpontról a budai fonódó villamoshálózat-projekt ügye, akkor Budapest nem valósítja meg a beruházást.
Még ebben az évben két ütemben, összesen 500 milliárd forinttal tervezi csökkenteni a kormány a vállalkozások adminisztrációs terheit - mondta az InfoRádiónak a kormányszóvivő. Nagy Anna hozzátette: az első ütemben 105 milliárd forinttal csökkenek ezek a terhek, a részletes szabályozást június végéig dolgozzák ki.
Aláírta csütörtökön Bassár el-Aszad szíriai elnök az arab országban csaknem ötven éve érvényben lévő szükségállapot megszüntetését kimondó törvényt - jelentette az állami tv
Csaknem ezren írták alá azt a petíciót, amelyben több meleg szervezet tiltakozik az új Alaptörvényben rögzített házasság fogalma ellen. A Meleg Egyenjogúságért Koalíció (MEGYEK) képviselői a petíciót csütörtök délután adták át a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjének, Kiss Norbertnek.
Csütörtökön ünnepli 85. születésnapját II. Erzsébet királynő, a jeles dátumot azonban ezúttal túlragyogja egy másik, közelgő és sokkal inkább világraszóló esemény fénye
Már közel 10 éve van piacon a vállalkozásokat támogató Széchényi-kártya. A válság alatt szinte egyedüli forrásként állt a Kis- és Középvállalkozások rendelkezésére a program, amelyhez új tagintézmény csatlakozott az Unicredit Bank képviseletében....
A keddi és szerdai csaknem kitörő lelkesedés a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon mára elmúlt, ami nem csoda a holnap kezdődő hosszú hétvégéből fakadó óvatosság miatt, illetve a perifériához tartozó...
Vizsgálatot indított a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a TV2 és RTL Klub SMS-szavazásai miatt. A médiahatóság szerint az elmúlt hónapokban közel félszáz bejelentés érkezett hozzájuk az X-faktor, a Való Világ és TV2 Megasztár műsoraival kapcsolatban, amelyek egyebek mellett megkérdőjelezik az eredmény valóságtartalmát.
A nemzetgazdasági minisztérium múlt héten benyújtotta azt a törvénymódosítást, amely már pontosan meghatározza, hogyan kell kiszámolniuk a magán-nyugdíjpénztáraknak a tagok vagyonát és reálhozamát. A Portfolio.hu elemzője azt mondta az InfoRádiónak: jelenleg az inflációra vonatkozó statisztikai adatokat várják a kasszák, a reálhozam kifizetésére vonatkozó kormányhatározat pedig heteken belül…
Egyeztetési eljárást kezdeményezett Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztos a TV2 és az RTL Klub több műsorának SMS szavazásai miatt. A biztos csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében a...
Magyarország - Mesés gazdagság hullhat az ölébe! Egymilliárd forint ütheti a markát annak a szerencsés játékosnak, aki a héten mind az öt számot eltalálja az ötös lottón.
A Fidesz cáfolja a szocialisták azon állítását, hogy az Új Széchenyi Terv nem tartalmaz újításokat. A kormánypárt szerint a kabinetváltás óta jelentősen felgyorsult, megháromszorozódott az európai uniós pályázatok forrásainak kifizetése.
Elrabolták Oroszországban a vírusirtó számítógépes szoftverek híres fejlesztőjének, Jevgenyij Kaszperszkijnek a fiát; az emberrablók hárommillió euró váltságdíjat követelnek - jelentette csütörtökön az orosz sajtó.
A Kékek az elmúlt 10 fordulóból hétszer nyertek, de a bajnoki arany megszerzése csodával érne fel az öt körrel a vége előtt a Manchester Unitedtől hat ponttal elmaradó címvédőnek.
Súlyos testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség azt a diákot, aki az egyik társának betörte az orrát és kiverte a fogát a mosonmagyaróvári Hunyadi Mátyás Szakközépiskolában. Mivel a megütött fiatal 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a bűncselekményért a bíróság akár börtönbüntetést is kiszabhat a 16 éves gépésztanulóra.
Több lehetőség is van arra, hogy megállapítsák, az MKP elnöke megszerezte-e már a magyar állampolgárságot - jelentette ki a szlovák SITA hírügynökségnek Daniel Lipąic belügyminiszter.
Adószakmai szempontból egyetért az adójóváírás kivezetésével Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő, úgy véli azonban, hogy társadalompolitikai hátrányai miatt erre hosszabb időszak alatt kellene sort keríteni.
Április végén kezdődik a széles nyomtávú vasúti alaphálózat korszerűsítésének második üteme Záhony térségben, a beruházás keretében az állomásokon és rendező pályaudvarokon végeznek felújítási munkálatokat – tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. csütörtökön az MTI-t.
Lemondott április 21-vel az FHB Jelzálogbank igazgatóságában betöltött tagi tisztségéről Salamon Károly - tette közzé az FHB a BÉT hivatalos honlapján csütörtökön.
A fogcsikorgatás okozhat halántéktáji fájdalmat, tarkófeszülést, nyaki feszülést, sőt hátfájást is. Az állkapocsízület és a fül belső szerkezetének összefüggése miatt kialakulhat füldugulás, fülpattogás vagy akár migrén is.
Reggeli lendületéből veszítve 0,4%-os pluszban zárt a hazai tőzsde. A BÉT-en 14,2 milliárdos átlagos forgalom mellett cseréltek gazdát a részvények. Az élen az OTP-MOL páros haladt, míg a másik két...
Egészen az utolsó kilométerekig drámai küzdelem és a Škoda Motorsport gyári csapatai közötti párharc – így írható le röviden az IRC-szezon második futama a Kanári-szigeteken. A 2010-es IRC-bajnok kettős Juho Hänninen és Mikko Markkula első aszfalton aratott IRC-győzelmét ünnepelhette, míg Kopecký és Starý mindössze másfél másodperccel szorult a második helyre.
Magyarországnak más, sikeres országokhoz hasonlóan azokra a területekre érdemes erőforrásokat csoportosítania, ahol a legjobbak, „bajnokok” tudunk lenni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy csütörtöki szakmai konferencián, a Pest megyei Herceghalmon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,08 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 24.089,61 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,95 százalékkal 24.530 forintra erősödött, az OTP részvén...