Sok millió forintos mentőövet dobott több balliberális médiumnak – immár nem először – az MSZP pártalapítványa, a Gyurcsány Ferenc által vezetett Táncsics-alapítvány. A megsegítettek között van a 168 Óra, a Népszava, a Stop.hu, a Mozgó Világ és az Egyenlítő folyóirat is - írja a Magyar Nemzet.
A Debreceni Katonai Ügyészség "elöljárói gondoskodás elmulasztásának büntette" miatt újabb rendőri vezetőt hallgatott ki gyanúsítottként abban a büntető eljárásban, amelyet Gulyás Gergely (Fidesz) feljelentésére indítottak - írta a csütörtöki Magyar Nemzet
Csütörtökön másodfokon tárgyalja a Fővárosi Ítélőtábla Borovszky Tímea volt minisztériumi főosztályvezető vesztegetési ügyét. Az asszonyt vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettéért első fokon a Fővárosi Bíróság 2010. május 27-én 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte és egyben úgynevezett előzetes mentesítésben részesítette. Az ítélet ellen az ügyész…
A paksi képviselő-testület úgy döntött, hogy a város a jövőben a lakókörnyezet rendben tartásához köti a bérpótló juttatás kifizetését, a segélyek többségét pedig nem pénzben, hanem természetben folyósítja; az új rendelet májusban lép életbe - tájékoztatta Hajdu János fideszes polgármester az MTI-t.
Hosszú szünet után ismét megkezdődtek az országban a kilakoltatások. Egyelőre csak az önkormányzati tartozásoknál van lehetőség ilyen eljárásra. A végrehajtók eddig minden esetben üres lakásokat találtak - olvasható a Magyar Nemzetben.
Egy évtizedes ülőmunka megkétszerezi egyes bélráktípusok kockázatát, még akkor is, ha az irodista a munkaórákon túl rendszeresen végez testmozgást - idézte szerdán ausztrál kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap.
Ismét működhetne a kohászat Diósgyőrben, az évek óta nem termelő acélmű iránt a CVS befektetőcsoport érdeklődik - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által a napokban benyújtott törvénymódosító javaslat tisztázza, hogy pontosan hogyan is kell kiszámolni az állami rendszerbe visszalépett egykori magánnyugdíjpénztár-tagoknak visszajáró reálhozamot - írja a csütörtöki Világgazdaság.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által a napokban benyújtott törvénymódosító javaslat tisztázza, hogy pontosan hogyan is kell kiszámolni az állami rendszerbe visszalépett egykori magánnyugdíjpénztár-tagoknak visszajáró reálhozamot - írja a csütörtöki Világgazdaság.
A kormány úgy döntött, hogy a magánszemélyek levonhatják a személyi jövedelemadó (szja), az egyszerűsített vállalkozói adó (eva), illetve az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás (ekho) alapjából az általuk az Összefogás az államadósság ellen elnevezésű alapba befizetett összeget.
Ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal büntetné a budapesti városvezetés azokat, akik a közterületet "életvitelszerű lakhatás céljára" használják a jövő szerdai Fővárosi Közgyűlésre tett egyik előte...
Kósa Lajos szerint az új választójogi törvény központi kérdése az, hogy mi lesz az egyéni választókerületek sorsa a következő voksoláson. A Fidesz ügyvezető alelnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, egyelőre spekuláció és a fantázia szüleménye a jövőbeli egyfordulós rendszer.
Közel száz új villamost és trolit vásárolhat a főváros 2014-ig, ha a képviselők elfogadják az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés jövő hét szerdai ülésén
Mi az USA szerepe és érdeke a közel-keleti konfliktusban? Milyen történelmi múltra tekint vissza a síiták és szunniták konfliktusa? Összefüggések a közel-keleti konfliktus mögött.
Belehalt sérüléseibe Chris Hodson amerikai fotóriporter, aki szerdán sebesült meg a líbiai Miszrátában. A 41 éves férfi egy gránáttámadásban sebesült meg. Ugyanaz a támadás ölte meg Tim Hetherington Oscar-díjra jelölt brit dokumentumfilmest. A gránáttámadásban még két fotóriporter is megsebesült.
Megszüntették az ügyészségi eljárást annak a gázolónak az ügyében, aki tavaly decemberben egy szánkózó kisfiú halálát okozta a Nógrád megyei Bercelen. A balesetben egy kislány is életveszélyesen megsérült.
A magyar gazdaságban a régiós társakhoz képest jóval később állhat helyre a hitelezési aktivitás, ez pedig a növekedés korlátja lehet. A "creditless growth" jelenség ugyan nem ismeretlen, ám...
A hosszan elnyúló kilakoltatási moratórium nem tartható fenn tovább, mivel már sokkal több a hátránya mint az előnye, azonban a lakáspiaci sokkot is el kell kerülni. Minél előbb be kell indulnia a vállalati és lakossági hitelezésnek is, mivel ennek jelenlegi rendkívül alacsony mértéke jelentősen hátráltatja a gazdaság növekedését - hangzott el az MNB stabilitási jelentésével kapcsolatban
Huszonhat budapesti közterület kaphat új nevet a jövőben a főpolgármester előterjesztése szerint. Elvis Presley, az Aranycsapat tagjai és II. János Pál is teret, illetve utcát kap
Jelentősen csökkent a Fidesz népszerűsége, de a pártok kormányzással töltött első évét nézve a jelenlegi kabinet nem is teljesít rosszul. A legdrasztikusabb zuhanást a népszerűségi listákon a Gyurcsány-adminisztráció produkálta.
Az emelkedő olajárnak köszönhetően a tegnapi nap már emelkedést hozott, ugyanakkor a 24.500 forintos szint, illetve a 20 napos mozgóátlag továbbra is ellenállást jelentett az árfolyam számára.
A kedvező vállalati hírek hatására jelentős erősödéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói szerdán az előző kereskedési naphoz képest; a DJIA mutató csaknem három éve nem látott magasságba emelkedett. Főként a technológiai cégek papírjait vitték az Intel és a United Technologies jó eredményei miatt.
Elöljárói gondoskodás elmulasztásának bűntette miatt újabb rendőri vezetőt hallgatott ki a napokban gyanúsítottként a Debreceni Katonai Ügyészség abban a büntetőeljárásban, amely Gulyás Gergely (Fidesz), a 2006-os hatósági jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság elnökének feljelentése alapján indult tavaly novemberben. Vele együtt már két gyanúsítottja van az ügynek - írja a Magyar Nemzet.
A Harry Potter és a Halál ereklyéi első részének DVD-je április 15-én került a hazai boltokba. Ennek kapcsán Daniel Radcliffe-fel beszélgettünk. Játék!
Bűncselekmény hiányában valamennyi ügyben megszüntette az eljárást Víg Zoltán lőrinci polgármester ellen a Gyöngyösi Városi Ügyészség. A Heves megyei Lőrinci polgármestere ellen több feljelentés alapján még az előző választási ciklus elején rendeltek el nyomozást.
A hazai szállodaipart a becslések szerint 200 milliárd forintnyi devizahitel terheli, a hotelek egyre gyakrabban csúsznak ki gazdáik kezei közül. A helyzetet az is nehezíti, hogy a bedőlt, és emiatt a bankokhoz kerülő – és azok által üzemeltetett – szálláshelyek az árakat is képesek letörni. A CIB Bankra több hotel is panaszkodik - olvasható a Magyar Nemzetben.
Nagy emelkedéssel indították a tegnapi kereskedést az amerikai részvényindexek és ezeket a pluszokat meg is tudták tartani a nap végéig. A Dow 2008 júniusa óta nem látott szinten is megfordult. A jó...
A Praktiker korábbi terveinek megfelelően a 2008-ban épített üzletegységében várja vásárlóit 2011 áprilisától Székesfehérváron, miután a régi üzletegység bérleti szerződése lejárt....
A brit kortárs balett „rocksztárja”, a Harry Potter-filmek és a Radiohead zenekar legújabb videójának koreográfusa, Wayne McGregor új előadása, a Far Budapestre érkezett.
Jake Gyllanhaal mostanában sokat gondolkodik a megbánáson – és állítja, hogy ez nem rossz dolog... Mától vetítik a magyar mozik a Forráskód című izgalmas sci-fit.
Hosszú szünet után ismét megkezdődtek a kilakoltatások. Egyelőre csak az önkormányzati tartozásoknál van lehetőség ilyen eljárásra, a végrehajtók eddig csak üres lakásokat találtak
Zárt övezetté nyilvánította a fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzetét a japán kormány. Kan Naoto miniszterelnök látogatást tett a március 11-i földrengés és szökőár következtében súlyosan megrongálódott nukleáris létesítmény környékén.
A NATO légiereje csapásokat mért szerda éjszaka Tripoli egyik déli kerületére, és a Jana hivatalos líbiai hírügynökség szerint legkevesebb hét civil életét vesztette, 18 pedig megsebesült
Az MSZP és az LMP részt fog venni az új alkotmány részleteit kibontó sarkalatos törvények parlamenti vitájában - ezt nyilatkozták a Népszabadságnak a két ellenzéki párt meghatározó politikusai.
Hunvald György Erzsébetváros volt szocialista polgármestere folytatja vallomását az ingatlanpanama-ügy mai tárgyalási napján. Az MSZP-s politikus az ügy előző tárgyalási napján a 2003-ban és 2004-ben eladott önkormányzati ingatlanokról azt mondta: nem ismerte az értékbecsléseket és nem tudott arról sem, hogy eltűntek az ügyvédi letétek.