Gyöngyöspatára látogat Pintér Sándor, a belügyminiszter fél hétkor fogja tájékoztatni a helyszínen a sajtó képviselőit. Közben a rendőrök többeket is előállítottak - jogellenes cselekményekre hivatkozva - a Véderő nevű szervezet tagjai közül, akik önvédelmi tábort szerveztek a faluban a romák házainak közvetlen közelében.
A korábbi döntéssel ellentétben mégis láthatja a Los Angeles-i esküdtszék Conrad Murray orvos perében a Michael Jackson boncolásáról készült felvételeket.
Tíz évvel ezelőtt Kate és jövendőbeli férje Vilmos még diákként részt vettek egy táborban, Chilében, ahol önkéntesként segítettek. Mindketten tíz hetet töltöttek az országban. Az akkor még kerekded arcú tizenkilenc éves lány, farmerben és melegítőfelsőben tengette önfeledt diáknapjait.
Kifakadt a hitelminősítők ellen a görög kormányfő, mivel a görög államkötvények rekordra emelkedő hozama azzal fenyeget, hogy Görögország kieshet a kötvénypiacról
A kormány a társadalmi igazságtalanságok megszüntetése miatt döntött az adójóváírás szűkítése mellett – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki közleményében, amelyben rögzíti, hogy az előző kormány által bevezetett „szuperbruttósítás” fokozatos megszüntetése a következő két évben további 4,32 százalékponttal csökkenti a munkavállalók terheit.
Az eddigi legnagyobb tüntetést tartották pénteken a jemeni fővárosban az Ali Abdullah Száleh elnök azonnali távozását követelő demonstrációk január végi kirobbanása óta, miközben Száleh a hatalomból való távozását célzó javaslatra válaszul azt hangoztatta, hogy ragaszkodik "alkotmányos legitimitásához".
A dán rendőrség gyanúja szerint részeg volt annak a teherhajónak a kapitánya, amely péntek reggel futott zátonyra a dán partoknál - közölte egy dán rendőrségi szóvivő az AFP francia hírügynökséggel. A sót szállító hajó a 18 kilométer hosszú Nagy-Baelt függőhíd közelében, a parttól kevesebb mint száz méternyire feneklett meg.
Súlyos sérüléseket szenvedett egy 12 éves fiú, mikor kerékpárjával közlekedve összeütközött egy másik biciklistával Vonyarcvashegyen. A másik kerékpáros eltekert a helyszínről - értesült a HavariaPress.
A megfelelően működő anyagcsere valamennyi testi sejtet ellát mindennel, amire szüksége van, a salakanyagokat kiűzi a testből, lassan, de biztosan leépíti a fölösleges kilókat és a könnyedség érzését hagyja hátra.
A dán rendőrség gyanúja szerint részeg volt annak a teherhajónak a kapitánya, amely péntek reggel futott zátonyra a dán partoknál - közölte egy dán rendőrségi szóvivő az AFP francia hírügynökséggel. A sót szállító hajó a 18 kilométer hosszú Nagy-Baelt függőhíd közelében, a parttól kevesebb mint száz méternyire feneklett meg.
Hárommillió forintot loptak el a nyolcvan éves János bácsitól, miközben gyanútlanul kávéval kínálta kirablóit. Pedig a férfi nem bízta a véletlenre: a földbe ásta összekuporgatott pénzét.
Providence - Kénytelen volt felfüggeszteni egyetemi tanulmányait Emma Watson (21), miután folyamatosan támadták és csúfolták a Harry Potter-sorozatban játszott szerepe és hírneve miatt.
Akik szeretik Orbán Viktor, és hisznek a kormányfőnek, azoknak ünnep az új Alkotmány elfogadása, az ország másik fele viszont gyásznapra gondol - mondta Tölgyessy Péter politikai elemző a hétfőn elfogadott alkotmány értékelésekor.
A korábbi aggodalmakkal ellentétben nincs rá bizonyíték, hogy a napi több kávé fogyasztása növeli a magas vérnyomás betegség kialakulásának kockázatát - állítják tanulmányukban amerikai kutatók.
A nukleáris biztonság normáinak szigorítása mellett foglalt állást Dmitrij Medvegyev orosz elnök és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az orosz államfő Moszkva melletti rezidenciáján tartott találkozón.
Már úton van az Atlanti-óceánra az a francia roncskiemelő mentőhajó, amellyel a 2009-ben az óceánba zuhant Air France-gép roncsait fogják felhozni. A darus mentőhajó pénteken indul el Dakar kikötőjéből a négyezer méteres mélységben fekvő roncsokhoz, amelyeket pár hete találtak meg. A mentés várhatóan jövő hét kedden indulhat.
Legalább 30 tüntetőt agyonlőttek, többet pedig megsebesítettek a biztonsági erők, amikor megpróbáltak feloszlatni egy tüntetést Damaszkusz egyik külvárosában. Mintegy 40 ezer tüntető követelte az elnök távozását.
– Megszavazta az Országgyűlés az új alaptörvényt – MSZP: „ideiglenes és illegitim” – Az MSZP a köztársaságot félti – „Legyen mindenki alkotmányellenes!” – Sólyom László külföldről kritizálja az alkotmányt – Tiszavasvárin létrehozza a Jobbik a csendőrséget – A húsvét üzenete
Magyarország az elsők között nyújtotta be konvergencia-programját az EU-nak. Eszerint a költségvetési pálya 2013-ig tartható, majd a Széll Kálmán tervben is körvonalazódó hosszú távú programok és...
Második világháborús robbanószereket találtak egy étterem kerthelyiségében Budapesten, a Stadionoknál péntek délután - közölte Kerekesné Benedek Mária, a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj megbízott kommunikációs tisztje.
Nyolc embert állított elő a rendőrség délután Gyöngyöspatáról garázdaság miatt - erről beszélt a településre látogató belügyminiszter. Pintér Sándor szégyennek nevezte a Heves megyei faluban történteket.
A húsvét a kereszténység legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is egyben, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A Biblia szerint Jézus - nagypénteki keresztre feszítése után - a harmadik napon, vasárnap feltámadt.
Holland lapértesülés szerint küszöbön áll a holland királynő lemondása. A Privé hetilap szerint április 30-án Beatrix lemond a trónról fia, Vilmos Sándor javára.
Holland lapértesülés szerint küszöbön áll a holland királynő lemondása. A Privé hetilap szerint április 30-án Beatrix lemond a trónról fia, Vilmos Sándor javára.
Egy angol cég által készített tanulmány szerint a vállalatoknak csupán az 1%-a tudna internet nélkül is megfelelően működni - számol be a BBC. A hálózatok védelme az egyik legfontosabb kérdés ma. Március végén egy 75 éves grúz nő színesfémgyűjtés közben elvágott egy internetkábelt, és ezzel Örményország és Grúzia egy részét mintegy fél napra lekapcsolta a világhálóról.
Figyelemmel kíséri a kisebbségi ombudsman a Heves megyei Gyöngyöspatán történtek fejleményeit, és ha szükséges, újabb helyszíni vizsgálatot tart a településen.
A rendőrség biztosítja a településen a közbiztonságot - mondta a Gyöngyöspatára összehívott rendkívüli sajtótájékoztatóján Pintér Sándor. A belügyminiszter megerősítette, hogy a közrendet megzavarók ellen szabálysértési eljárást indít a rendőrség, amely fenntartja a fokozott készültséget.
Már úton van az Atlanti-óceánra az a francia roncskiemelő mentőhajó, amellyel a 2009-ben az óceánba zuhant Air France-gép roncsait fogják felhozni. A darus mentőhajó pénteken indul el Dakar kikötőjéből a négyezer méteres mélységben fekvő roncsokhoz, amelyeket pár hete találtak meg. A mentés várhatóan jövő hét kedden indulhat.
Összeütközött egy villamos és egy személyautó az Oktogonon. A baleset miatt villamosok helyett autóbuszokkal szállították az utasokat a Blaha Lujza térig - értesült a HavariaPress.
Nyolc embert állított elő a rendőrség garázdaság miatt péntek délután Gyöngyöspatán, közölte a belügyminiszter a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón.Egy másik hír szerint a szolgáltató blokkolta a Véderő honlapját.
A rendőrök előállították Eszes Tamást, a magát Véderőnek nevező szervezet országos megbízott parancsnokát, a mozgalom katonai alapismereteket oktató gyöngyöspatai táborának szervezőjét és társait. Fotósorozatunk az előállítás mozzanatait mutatja be.