A Független Hírügynökség internetes szavazóinak csaknem fele elment volna a Véderő által szervezett gyöngyöspatai táborba. Szám szerint 45 százalékuk válaszolt így azzal indokolva a döntést, hogy a faluban rendnek kell lenni. A szavazók 37 százaléka ugyanakkor botrányosnak tartja a tábort és véleményük szerint az ilyen szervezetet azonnal be kell tiltani. A válaszadók kevesebb mint 18 százaléka…
LONDON - Az autóversenyzés mellett a gitározás is Lewis Hamilton (26) szenvedélye. A McLaren Forma–1-es világbajnok brit pilótája a versenyek előtt rendszeresen zenél, így tud a legjobban kikapcsolódni.
Az Aston Villa játékosai nem tudták győzelemmel köszönteni kórházban lévő mesterüket, Gerard Houlliert, a birminghami csapat hazai pályán ikszelt az FA-kupában döntőbe jutott Stoke-kal.
Győzött női kézilabda-válogatottunk Hollandia ellen a Batta Kupán. Mátéfi Eszter együttese a félidőben 17-13-ra vezetett, és négygólos előnyét a találkozó végéig meg is tartotta.
Egy huszonegy hét és öt nap terhesség után világra jött és életben maradt német baba lett a koraszülöttek világrekordere. Soha nem élt még túl ilyen korai szülést senki a világon.
ISZTAMBUL ‒ Élvezi az életet, jót pihen, és várja, hogy mi lesz vele – így tölti a napjait Rátgéber László (45). A kosárlabdaedző török bajnoki címet szerzett a Fenerbahce női csapatával, miután a döntőben legyőzte a helyi rivális Galatasarayt.
Ötvenezer forintért lehet kapni a feketepiacon belépőt a 19:30-kor kezdődő magyar-olasz mérkőzésre, amelyen eldől, melyik válogatott jut fel a világ legjobb 16 jégkorongcsapata közé.
Várhatóan 25 törvényjavaslatot tárgyalhat a nyári ülésszak végéig a parlament. Úgy tudni, ezek kisebb része az új alaptörvényhez, nagyobb része pedig a Széll Kálmán-tervhez kapcsolódik majd.
Meghalt az az idős brit asszony, akit a mentők véletlenül a Jeges-tengerbe ejtettek, amikor megpróbálták egy luxushajóról átszállítani egy mentőhajóra.
A britek több mint negyede gondolja a külföldi lerészegedést nemzeti jellemvonásnak, derült ki egy Anglia nemzeti ünnepén, Szent György-napon közzétett felmérésből.
Az isztambuli cselgáncs Európa-bajnokság harmadik napján is szerzett érmet, így harmadik lett a verseny éremtáblázatán a magyar válogatott. Szombaton Bor Barna szerzett ezüstérmet, miután a döntőben nem bírt francia ellenfelével.
A szinte teljesen piszok- és baktériummentes otthonok, valamint munkahelyek nem csupán az immunrendszer legyengüléséhez, de akár depresszió kialakulásához is vezethetnek - figyelmeztetnek a szakemberek.
A magyar vidék súlyos szociális helyzetének a következménye, hogy Gyöngyöspata a hétvégén politikai játszma színterévé, a gyöngyöspataiak pedig ennek áldozatává váltak - írta közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amely szerint vannak, akik nem ennek a problémának a megoldásában, hanem a feszültség szításában érdekeltek: az LMP és a Jobbik törekvései mögé gyorsan…
A magyar vidék súlyos szociális helyzetének a következménye, hogy Gyöngyöspata a hétvégén politikai játszma színterévé, az ott élők pedig annak áldozatává váltak - közölte szombaton délután az igazságügyi tárca. Közleményük szerint sajnos vannak, akik a feszültség szításában érdekeltek.
Ötszáz szélsőjobboldali tüntető gyűlt össze Moszkvában szombaton, hogy az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi muszlim köztársaságoknak folyósított szociális juttatások leállítását követeljék.
Budapest ‒ Lázba hozta az országot az A csoport ígérete, a budapesti dívizió I-es hoki-világbajnokságra pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket. Hiába, több tízezer rajongója van a magyar jégkorong-válogatottnak és zenészek, politikusok, sportolók is biztatják a kedvenceket, hogy sikerüljön ismét kiharcolni az elitben való szereplést.
A lítium-ion (Li-ion) akkumulátorok világpiacán betöltött vezető szerepének megőrzésére a Panasonic Corp. átszervezi termelési szerkezetét és növeli a kínai gyártás részarányát, amivel 30 százalékot kíván lefaragni termelési költségeiből - írja a Nikkei gazdasági napilap szombat reggeli száma.
Sokat javult a helyzet, de még mindig vannak civil ruhás véderősök Gyöngyöspatán. A településen továbbra is sok a rendőr, akik járják az utcákat és figyelik ezeket az embereket - mondta el a helyi roma referens. Farkas Pál szerint az még kérdéses, hogy mi lesz azután, ha az egyenruhások elmennek. Véleménye szerint a helyi nem romák egy jó része már belátta, hogy kár volt beengedni otthonaikba a…
Még nem állnak rendelkezésre hosszú távú tapasztalatok a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban, ugyanakkor a kérdés a fukusimai atomügy miatt újra a viták középpontjába került. Az biztos, hogy Magyarországon nagy gondot okozna, ha kiesne a rendszerből a paksi teljesítmény. Ugyanakkor Kína egyre éhesebb, s atomerőművekben is gondolkodik. Az MNO Hetesi Zsolt fizikust kérdezte.
SZEGED — Még mostanában is gyertyát gyújt a magyar Anna Frank emlékére Vali néni. Így emlékezik a soha nem látott lányra és sorstársaira, akik Mengele gázkamrájában vesztek oda.
Földalatti falat építene a sérült reaktorok köré a március 11-ei kilences erősségű földrengésben és az azt követő szökőárban megsérült fukusimai atomerőművet üzemeltető Tokyo Electric Power (TEPCO), hogy megakadályozza a sugárfertőzött víz talajba szivárgását.
Néhány tucatnyian gyűltek össze a múzeumi őrök fővárosi demonstrációján szombaton délelőtt. Eddig elmaradt fizetésük, illetve munkakörülményeik javítása érdekében vonultak az utcára. Azt tervezik, hogy egy hét múlva az illetékes minisztérium előtt fognak tüntetni.
Éhségsztrájkba kezdett Jurij Lucenko volt ukrán belügyminiszter a vizsgálati fogházban, miután a bíróság meghosszabbította előzetes letartóztatását - adta hírül szombaton a kárpátaljai Kárpátinfo hírportál.
A spanyol jégkorong-válogatott búcsúzott a divízió I-es osztálytól, miután a budapesti világbajnokság zárónapján csak hosszabbításban nyert a dél-koreai csapat ellen.
A fiúkban már négyéves koruktól kezdve erősebben buzog a versenyszellem mint a lányokban, és ez a különbség felnőttkorban is megmarad - állítják a szakemberek, akik szerint sikerült megtalálniuk az egyik lehetséges magyarázatot arra, hogy a férfiak miért keresnek több pénzt a nőknél.
Kilenc órára csökkent a kilépő teherforgalomban a kamionok várakozási ideje a Záhony-csapi határátkelőhelyen – közölte honlapján szombat este a rendőrség.
Nem egy kerekasztal összehívása, hanem a nemzeti romastratégia oldja meg a cigányok problémáit Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár szerint. Teleki László az MSZP elnökségi tagja eközben egy nemzeti kerekasztal összehívását kezdeményezi a gyöngyöspatai helyzet miatt.
A keresztény világ két történelmi és bibliai eseményre emlékezik húsvétkor: Jézus Krisztus halálára, eltemetésére és feltámadására, amely közel kétezer éve történt Jeruzsálemben - és Izrael Egyiptomból való exodusára, amely viszont közel háromezerötszáz évvel ezelőtt zajlott le. Mindkét történelmi esemény alapvetően meghatározza napjainkban is minden ember Istenhez való viszonyát, földi és halál…
Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke elismerésben részesített egy japán drukkert a Budapesten zajló jégkorong divízió I-es világbajnokság szombati magyar-olasz döntője előtt.
Német kutatók rájöttek, hogy egy bizonyos fehérje egyszerre szabályozza a tanulásért és emlékezésért felelős agyműködést, valamint a hajszín alakulását.
Két holttestet húztak ki szombaton Szlovákiában a Garam folyóból a lévai járásban egymástól néhány kilométerre, a noviny.sk hírportál értesülései szerint két idősebb férfi testéről van szó.
Budapest — Péntek este, Péterfy Sándor utcai kórház, toxikológiai osztály. Egymást érik a mentők a parkolóban. Van, akit eszméletlenül hoznak be, öngyilkossági kísérlet után, mások túl sokat ittak, megint más szén-monoxid-mérgezéssel kerül az orvosok elé.