A Hunvald-ügy keddi tárgyalásán Gál György első rendű vádlott és Hunvald György másodrendű vádlott arról beszélt, hogy szerintük miért nem volt semmi törvénysértő abban, ahogyan önkormányzati lakásokat a polgármesteri keret terhére kiutaltak.
Ugyan hátrányba került a 200. örökrangadón a Ferencváros, ám ez sem gátolta meg, hogy megszerezze a Hidegkuti-stadionban a három pontot a labdarúgó NB I. 24. fordulójában, ezzel pedig kihasználja vetélytársai botlását, és feljöjjön a második, Európa Liga-indulást érő helyre.
A Margit híd felújításakor a mederben talált két uszály kiemeléséhez délelőtt 10 órakor kezdtek hozzá. Az Mh 2009 Konzorcium közlése szerint a híd forgalmát nem zavarták a munkálatok.
Az mfor.hu kedden azt írta, hogy 190 forintos árfolyamon rögzítenék a frankhitelesek törlesztőrészletét, és negyedévente csak a bedőlt hitelek biztosítékául szolgáló ingatlanok öt százalékát értékesíthetnék a bankok.
Hozzávalók: 1 egész ponty (kb. 2,5 kg) só durvára őrölt színes bors 40 dkg bébispenót 4 gerezd fokhagyma tej 1 tojás 2 zsemle só őrölt bors A körethez: petrezselymes burgonya párolt rizs A zöldségkörethez: 1 csokor újhagyma 1 db cukkini 12 db koktélparadicsom 1 db paprika olívaolaj só bazsalikom A tetejére: reszelt sajt
A bevételek és az egy részvényre jutó eredmény tekintetében is a várakozásoknak megfelelő számokat tett közzé mai gyorsjelentésében a Coca-Cola, ami nem igazán tudta lelkesíteni a befektetőket,...
Huszár Róbert irányítja 2011. április 26-tól a K&H Bank Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletágát - közölte a társaság. Május 4-én kerül megrendezésre a Portfolio.hu...
Gyurcsány Ferenc azt szeretné, hogy az MSZP a hatályos törvényekben megköveteltnél szélesebb nyilvánosságot, nagyobb átláthatóságot biztosítson a gazdálkodásáról, illetve hogy a választott pártvezetők jövedelmi, vagyoni helyzetét vessék össze a valósággal, saját és családtagjaik életvitelével. A volt miniszterelnök emellett gátat vetne a pártfunkciók halmozásának. Kezdeményezését az MSZP hétfői…
Újra lesz magyar versenyző a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyében, mivel Sebestyén Péter a Portugál Nagydíjtól (Estoril, ápr. 29– máj. 1.) kezdve egész szezonon át versenyez majd a 125 köbcentis kategóriában a Forward Racing Team versenyzőjeként egy KTM motorral.
Nemzetközi segítséget kért az orosz külügyminiszter Dél-Oszétia biztonságának fenntartásához. Oroszország 2008-ban vívott rövid háborút Grúziával. A grúz kormány a szakadár dél-oszét terület feletti ellenőrzést próbálta visszaszerezni. Moszkva később - elsőként a nemzetközi közösségben - független államként ismerte el Dél-Oszétiát, és az azóta is vitatott területen több katonai bázist is…
Húsvét alkalmával még napjainkban is sok családhoz kerül élő nyuszi ajándék gyanánt. Ugyan ki tudna ellenállni a nagyfülű, puha apróságnak. Ám kevesen tudják, hogy a tapsifüles igazi házi kedvenc lehet, ha megfelelően tartják.
Andoni Zubizarreta, a Barcelona sportigazgatója a Real Madrid elleni, holnapi Bajnokok Ligája elődöntővel kapcsolatban úgy nyilatkozott: nem számít meglepetésre, és a katalánok támadó szellemben játszanak majd – ahogy szoktak.
A portugáliai Estorilban zajló női tenisztorna első fordulójában Arn Gréta csaknem kétórás mérkőzésen, három szettben felülmúlta Maria Joao Koehlert, ezzel bejutott a második fordulóba, ahol a Simona Halep–Medina Garrigues összecsapás győztesével találkozik. Fezben épp Halep ellen búcsúzott Arn, akkor a negyeddöntőben.
Védőruhás Greenpeace-aktivisták demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium épülete előtt, ahol a 25 évvel ezelőtti atomkatasztrófára emlékeztek. A környezetvédők szerint új szemléletű energiapolitikára van szükség.
A hipermarketekben és szakboltokban sokféle macskaalom kapható, így nehéz a választás, hogy a mi macskánknak mégis melyik lenne a legideálisabb? Hiszen mindegyik más alapanyagú és más állagú, és persze az áruk is elég széles skálán mozog. Akár egy-két ezer forintos árkülönbség is lehet egy-egy fajta között.
A lakosság hozzáállásán szeretne változtatni az országos tiszti főorvosi hivatal, ezért szorgalmazzák a népegészségügyi központ létrejöttét. Ez az év második felében történhet meg.
Az elmúlt negyedévekhez hasonlóan az első negyedéves gyorsjelentési szezon sem okozott eddig csalódást, hiszen az amerikai vállalatok többsége a bevételek és az egy részvényre jutó eredmény...
A Magyar Látszerész Szövetség és a Magyar Optikus Ipartestület szervezésében 2010. tavaszán megrendezésre kerül az "Országos UV Teszt" elnevezésű rendezvénysorozat, melynek keretében az országos akcióban résztvevő közel 300 vizsgálati ponton ingyenes UV szűrés és szaktanácsadásban részesülnek az érdeklődők. A program 2010. május 1-től kerül megrendezésre....
A keleti fejlődő országok piaca egyre fontosabbá válik az igazán exkluzív autókat gyártó cégek számára (is), így a napokban a végéhez érő Sanghaji Autószalon bizony bővelkedett a szebbnél-szebb ritkaságokban.
Az Amerikai Mezőgazdasági Hivatal (USDA) felfelé módosította az idei évi, marha és sertéshús árára vonatkozó várakozásait, a szervezet szerint 2010-hez képest 6-7%-os drágulás jöhet - írja a...
Már érezteti negatív hatását a bankadó a mikro- és kisvállalkozások hitelezése terén, a pénzintézetek jobban megnézik, kik lesznek az adósaik - mondta a VOSZ főtitkára
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) cáfolja, hogy megszületett volna a megállapodás a tárca és a Magyar Bankszövetség között a devizahitelesek megmentéséről - derül ki abból a rövid közleményből, amelyet a nemzetgazdasági tárca juttatott el az MTI-hez, kedden.
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint a gödöllői fúrás munkálatai során a fúrófej 2130 méteres mélységben elérte a vízadó triász korú mészkő réteget. A fúrás további folytatásához szakértők egybehangzó véleménye szerint addicionális szeizmikus mérésekre van szükség, hogy mind a legoptimálisabb repedésrendszert, mind a kútpár másik tagjának megfelelő helyét meghatározzák - olvasható a BÉT…
Fényes nappal, a nyílt utcán végeztek ki egy 24 éves fiatalembert, miközben a mobilján beszélgetett. A gyilkos odalépett a férfihez és közvetlen közelről kétszer mellbe lőtte. A brutális gyilkosságot felvette egy biztonsági kamera, a támadót keresik.
Távollétében kezdődött a tárgyalása Olaszországban Rómában is megkezdődött Keleti Györgyi tárgyalása, de nem meglepő módon az egykori playmate távollétében - tudta meg a Blikk. Az "modellt" továbbra is üzletszerű kéjelgéssel vádolják, a bulvárlap információi szerint azonban a bíró gond nélkül beleegyezett abba, hogy a Keleti lány ne jelenjen meg a tárgyalásokon. Erre azért adódott lehetőség,…
Sebestyén Péter a Forward Racing Team versenyzőjeként egy KTM motorral indul az idei gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentis kategóriájában. A 16 éves magyar versenyző először a hétvégi Portugál Nagydíjon vesz részt.
Csányi Vilmos biológus, etológus, Gergely Pál vegyész és Inzelt György vegyész, a kémiai tudományok doktora kapta idén a Szilárd Leó professzori ösztöndíjat.
Újabb Véderősök jelentek meg Gyöngyöspatán, mostmár egyenruhában - állítják a helyi romák. Farkas Pál, roma referens elmondta, hogy a szervezet országos megbízott parancsnoka azt tervezi, indulni fog a polgármesteri címért és már azon dolgozik, hogy állandó lakcíme legyen Gyöngyöspatán.
Az eddig felvett több mint ezres dolgozói létszám folyamatosan bővül, év végére elérheti az alkalmazottak száma a kétezret. A gyár igazgatója szerint eddig a meghirdetett álláshelyekre tudtak megfelelő szakembereket alkalmazni.