Folytatódó belháború, növekvő Gyurcsány-ellenesség – így értékelték politológusok azt, hogy Gyurcsány egyre izmosodik a pártban, s hatalomátvételre készül. Egy kiszivárgott belső felmérés szerint Gyurcsánynak másfélszer annyi híve van, mint a jelenlegi – éppen egyfajta országjáráson turnézó – pártelnöknek. Alapvető különbségek vannak Mesterházy és Gyurcsány jövőképe között.
A Blikk szerint Csöbör Katalin több társához hasonlóan egyszerre vett fel teljes összegű választókerületi pótlékot az Országgyűléstől, miközben önkormányzati tisztsége után, Alsózsolca alpolgármestereként is kapott költségtérítést, holott az ilyen duplázást a törvény tiltja.
Hogyan legyen virágzó a boltunk? Hogy szerezzünk visszajáró vendégeket? Hogyan lehetünk jó étékesítők? Ezekre a kérdésekre adott választ Szigetszentmiklóson a Flora Hungaria virágpiac workshopján Bűdi Gábor.
Évente mintegy százmilliárd forintot feleslegesen fizet ki az egészségbiztosító. Gyurcsány Ferencet többen támogatják, mint Mesterházy Attilát. A magyarok 70 százaléka utasítja el a hamburgeradót. Szemle a reggeli lapokból.
Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával rendelt el nyomozást a Budapesti Katonai Ügyészség a Honvédelmi Minisztérium két cégénél.
Leállhatnak az amerikai kormányzat egyes intézményei, amennyiben a Fehér Ház és a kongresszus péntekig nem tud megállapodni az érvényben lévő költségvetés csökkentéséről
Meghiúsult a pozsonyi parlament rendkívüli ülése, amelyen nyilatkozatot fogadtak volna el a szlovák-magyar viszonyról. A képviselők összehívását a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) kezdeményezte, de a kormánykoalíció nem szavazta meg az ellenzék által előterjesztett napirendet. Fico azt mondta, hogy reagálni akartak Orbán Viktornak arra a nyilatkozatára, amely szerint a határon…
Kamatdöntő ülést tart ma az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa, az elemzők túlnyomó többsége szerint a testület megemeli az euróövezetben irányadó kamatot.
Évente mintegy százmilliárd forintot, a gyógyszertámogatásra szánt összeg harmadát feleslegesen fizet ki az egészségbiztosító, mivel a krónikus betegek nem az orvos előírásai szerint szedik a gyógysze...
Újabb nyomozás a Honvédelmi Minisztérium (HM) cégeinél. A katonai ügyészség a tárcavezető feljelentése alapján a HM Rekreációs és a HM Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft. 2005 és 2010 közötti ügyletei miatt rendelt el nyomozást, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával.
A devizahitelek többségének forinthitellé alakításával, a havi törlesztőrészletek 30-40 százalékos csökkentésével, valamint a kilakoltatási tilalom fokozatos feloldásával is számol Surányi György, Barta György és Tomas Spurny közös, az fn.hu internetes portálon csütörtökön publikált, a lakossági devizahitelek kezeléséről, a lakáshitelezési rendszer helyreállításáról szóló tanulmányában.
Az OTP részvények a tavalyi alulteljesítés után idén száguldanak, nincs régiós bankpapír (lassan egyáltalán olyan részvény), amelyik tartaná a lépést a magyar bankcsoport árfolyamának emelkedésével....
Az NHL szerdai játéknapján a mindegyik nagycsapat hozta a kötelező győzelmet. Nyert a Boston, a Washington, a Chicago és az Anaheim is. A Florida sorozatban 9. mérkőzését veszítette el.
Az OTP részvényesek legalább 72 forint osztalékot kaphatnak részvényenként, miután a bank igazgatósága a közgyűlésnek névértékre vetítve 72 százalékos osztalékot javasol, de a saját részvények utáni osztalékot is a többi részvényesnek fizetik ki - derül ki a bank csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési előterjesztéséből.
A magyarok 70 százaléka utasítja el a hamburgeradót - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság a Trend Budapest Piackutató márciusi reprezentatív felmérésére hivatkozva. A felmérés szerint a megkér...
A magyarok 70 százaléka utasítja el a hamburgeradót - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság a Trend Budapest Piackutató márciusi reprezentatív felmérésére hivatkozva
Budapesten fogták el egy nemzetközi kamionfosztogató banda hét tagját – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda. A bűnszervezet a Franciaországban ellopott áruk egy részét Budapestre szállította, itt elosztotta, majd eladta.
Gyengülésnek indult a forint csütörtökön, az eurót 264 forint felett, a svájci frankot pedig 201 forint felett jegyezték a nemzetközi kereskedésben kora reggel. A jegyzés a portugál közfinanszírozá...
A solymári Auchan áruházban tucatszám árulják a cseh tejet hazai termék figyelemfelhívó cédulával ellátott polcokon, megtévesztve ezzel a vásárlókat – hívta fel a Magyar Nemzet figyelmét egyik olvasójuk.
Botrányosra sikeredett a Svéd Akadémia és a Pen Nemzetközi Írószövetség szerdai rendezvénye, amelynek főelőadója Bolgár György, a Klubrádió újságírója, a Népszava publicistája volt – írja a Magyar Nemzet.
Névértékre vetítve 72 százalékos osztalékot javasol a közgyűlésnek az OTP igazgatósága, de a saját részvények utáni osztalékot is a többi részvényesnek fizetik ki - derül ki a bank csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési előterjesztéséből. A bank az elmúlt három évben nem fizetett osztalékot.
Az osztrák vállalkozások előnyben részesítése mellett érvelt a közpénzből megvalósuló megbízások esetében az osztrák Fa- és Építőipari Szakszervezet (GBH) a májusi munkaerő-piaci nyitással összefüggésben. A szakszervezet fel akarja hívni a figyelmet az ehhez rendelkezésre álló jogi lehetőségekre.
A magyarok 70 százaléka utasítja el a hamburgeradót - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság a Trend Budapest Piackutató márciusi reprezentatív felmérésére hivatkozva.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) közölte szerda este, hogy kész segíteni Portugáliának, amelynek ügyvezető kormánya nem sokkal korábban bejelentette, hogy pénzügyi segítségért fordul az Európai Unióhoz. A lisszaboni bejelentés ellenére az euró tartotta árfolyamát a dollárral szemben.
A közgyűlés döntése szerint érvényesíti kárigényét a fővárosi önkormányzat a Duna-parti közraktáraknál létrehozott épületegyüttes, a CET beruházójával szemben
Miután sikerült megállítani az erősen radioaktív víz tengerbe szivárgását a fukusimai erőmű második reaktorának kábelalagútjából - és ez jelentős eredmény - az üzemeltető szakembereinek egy újabb feladatnak kellett nekilátniuk szerda éjjel: nitrogént fecskendezni az 1. reaktor konténmenttartályába, egy újabb hidrogénrobbanás megelőzésére.
A közfoglalkoztatási program keretén belül 109 munkanélküli foglalkoztatása valósul meg Nyíregyházán május elejétől december végéig - jelentette be Halkóné Rudolf Éva alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón Nyíregyházán.
Az NBA szerdai játéknapján hatalmas meglepetésre a Milwaukee Bucks idegenben verte meg a Miami Heat csapatát. A Los Angeles Lakers a Golden State Warriors otthonában kapott ki.
A lakossági devizahitelek kezeléséről, valamint a lakáshitelezési rendszer helyreállításáról közöltek tanulmányt az fn.hu portálon pénzügyi szakértők. Surányi György, Barta György és Tomas Spurny a devizahitelek többségének forinthitellé alakítását, a havi törlesztőrészletek 30-40 százalékos csökkentését, valamint a kilakoltatási tilalom fokozatos feloldását szorgalmazza.
Májusban véget érhet Képíró Sándornak a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója ellen indított pere. Képíró becsületsértés miatt perli Efraim Zuroffot, mert a nácivadász korábban háborús bűnökkel vádolta a férfit. Képíró ellen egyébként szintén májusban indul büntetőeljárás a Fővárosi Bíróságon. Azzal vádolják, hogy 1942 januárjában részt vett az újvidéki mészárlásban, amelyben több ezer…
Gyengülésnek indult a forint csütörtökön, az eurót 264 forint felett, a svájci frankot pedig 201 forint felett jegyezték a nemzetközi kereskedésben kora reggel.
Portugáliának pénzügyi segítséget kell kérnie az Európai Uniótól - jelentette ki szerdán este az ország pénzügyminisztere a Jornal de Negocios napilap online kiadásában. "Az országot felelőtlen mód...
A gyerekek 65 százaléka nem tartja elítélendőnek a kisebb értékű lopást, 53 százalékuk 12–15 éves korban már nemi életet akar élni, 13 százalékuk pedig bizonyos helyzetben a gyilkosságot is indokoltnak tartja – derül ki a Kaposvári Egyetem pedagógiai karának hallgatói által elvégzett felmérésből. A kamaszok 70 százaléka érzelmileg sivár környezetben nő fel, így a valóságshowkban keresn...