Ma kezdődik a Fővárosi Bíróságon a volt erzsébetvárosi polgármester és vádlott társainak büntetőpere. Az ügynek összesen 25 vádlottja van. Az ügyészség hűtlen kezelés, csalás, magánokirat-hamisítás, valamint hivatali visszaélés miatt emelt vádat.
A társadalmi kirekesztés megelőzéséről, a romák integrációjának lehetőségeiről tanácskoznak csütörtöktől két napon át Budapesten az EU, nemzetközi szervezetek és roma civil szervezetek képviselői. Az Európai Roma Platform ötödik találkozóján, amelyet ezúttal a soros magyar uniós elnökség rendez, beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök és Viviane Reding, a bizottság alelnöke.
Az öttagú bírói tanács elnöke bejelentette: tucatnyi vádlott esetében megszünteti az eljárást az ellenük közokirat-hamisítás miatt emelt vád vonatkozásában, mert az elévült.
Egy év alatt az Android vált a legismertebb mobil operációs rendszerré idehaza, a fejlődésből úgy tűnik, hogy 2011 könnyen az Android éve lehet a magyar okostelefon piacon
Magyarországon német és osztrák mintájú szellemi szabadfoglalkozású orvos státuszra, és finanszírozói ellenőrzésre lenne szükség - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Gerincgyógyászati Központ...
Két és fél éve vonta vissza a MÁV biztosító engedélyét a pénzügyi felügyelet, de még ma is 12 ezer olyan eset van, amiben még nem sikerült elérni a kárrendezést. Döntő többségükben az autósoknak kell majd megfizetni az okozott károkat....
A tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) nagyban hozzájárultak az elmúlt években ahhoz, hogy hozzáférhetőek legyenek könnyedén a feltörekvő piacok, azonban az első negyedév egyelőre inkább azt mutatja,...
A HR-esek pozíciójukból adódóan többféleképpen támogathatják a munkatársak önmegvalósítási törekvéseit, amennyiben azok úgy érzik, "jó helyen vannak". Az önmegvalósítást segíthetik például a munkaköri rendszerek, a teljesítményértékelés, a megfelelő javadalmazási rendszer vagy a képzések. Cikkünkben azt vesszük sorra, hogyan erősíthetik ezek a HR-rendszerek az önmegvalósítást.
A Mol Nyrt. igazgatósága azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a társaság az idén ne fizessen osztalékot, a 2010. évi nyereség eredménytartalékba kerüljön - derül ki az olajtársaság közgyűlési előterjesztéseiből, amelyet a Budapesti Értéktőzsde honlapján tett közzé.
Nagyon komoly bajban van Terry Francona a Boston Red Sox vezetőedzője, ugyanis a csapat 1996 óta nem kezdett ilyen rosszul, a Cleveland Indians elleni vereség, pedig állásába kerülhet.
Meredek emelkedésbe kezdett ma reggel a bankszektor a portugál tőzsdén, miután Portugália ügyvezető miniszterelnöke tegnap este bejelentette, hogy az ország az Európai Unióhoz fordul pénzügyi...
Több állami cégnél már megállapodtak a bérekről, a Magyar Telekomnál például 3 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre július elsejétől, de van olyan vállalat is, ahol az OÉT-ülésen aláírt 4-6 százalékos béremelési ajánlást is meg tudták valósítani. Valódi bérfejlesztésről azonban nem lehet beszélni, írja a Viláűggazdaság.
A portugál ügyvezető kormány elismerte szerdán, hogy pénzügyi segítséget kell kérnie az Európai Uniótól; ez fordulat Lisszabon politikájában, ugyanis az ország rohamosan romló pénzügyi helyzete ellenére hónapokig ellenállt annak, hogy segítséget kérjen.
Kiverte a verejték a Hamburger SV labdarúgócsapatának játékosait és vezetőit, amikor a Hoffenheim elleni mérkőzés után a rendőrök megállították a járművet és leszállították róla Mladen Petricet.
Az Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd forint, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás kap - ismertette a kormány döntését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
Nagyon komolyat téptek bele az OTP részvényekbe a tegnapi napon. A bankpapír árfolyama több mint 5%-kal tudott drágulni és ezzel bőven a 6000-es szint fölé került. (Solar Capital)
Madonna egykori személyi asszisztense, Caresse Henry tavaly lett öngyilkos, ami az elhunyt nővére szerint Madonna felelős, mert ráerőltette a kabbala tanokat.
Kigyulladt egy lakás csütörtök reggel Diósdon, a tűzoltók oltás közben egy idős nő holttestére bukkantak - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Kettős gyilkosság borzolja a kedélyeket Moldova Köztársaságban. Két lánytestvért, egy 14 és egy 16 éves tinit megbecstelenített és megkínzott négy fiatal, két fiú és két lány. A fiatalok ezt követően megölték a testvéreket, legalábbis az egyiket, és elásták őket egy falu határában - írja a Manna.ro.
Nem javasol osztalékot a Mol Nyrt. igazgatósága; az olajtársaságnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzé tett közgyűlési előterjesztése alapján a 2010. évi nyereség eredménytartalékba kerülne.
A KSH felmérése szerint az előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 februárjában 14,3 százalékkal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index...
A kedd esti nagyarányú győzelmek sorát folytatva a Barcelona 5-1-re győzött a Sahtar Doneck ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A nap másik találkozóján a Manchester United 1-0-ra nyert idegenben a Chelsea stadionjában. A katalán gárda tehát gyakorlatilag továbbjutott, s lélekben már készülhet a Real Madrid elleni elődöntőre. A Vörös Ördögökre viszont még egy…
A főpolgármester szerint néhány héten belül a kormány elé kerül a kórházak fenntartásának, működtetésének kérdése; Tarlós István csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában ezzel indokolta, hogy helyettese a Fővárosi Közgyűlés előző napi ülésén visszavonta a kórházak integrációját célzó előterjesztését
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,43 pontos csökkenéssel, 24.310,13 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 0,11 százalékkal gyengült. A nemzetközi pia...
Kettőszáz körül van azon bírák száma, akiket érintene az a fideszes javaslat, amely szerint a jövőben legfeljebb az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhatna fenn szolgálati jogviszonyuk. Az indítványról, amelyet Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője jegyez, várhatóan a kormánypárti képviselőcsoportban is nagy vita lesz.
A Plotinus vagyonkezelő bejelentése szerint a társaság egy részvényre jutó saját tőke értéke (április 6-i értékelés alapján) 1618 forintos, ami megfelel a részvények tegnapi 1610 forintos záróárának....
Ungvári Tamás újraírta az először 1969-ben kiadott Beatles-bibliáját, amely a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg a Scolar Kiadó gondozásában.
Az OTP részvényesek legalább 72 forint osztalékot kaphatnak részvényenként, miután a bank igazgatósága a közgyűlésnek névértékre vetítve 72 százalékos osztalékot javasol, de a saját részvények utáni o...
Dolgozni indult Ronan Kerr rendőr, ám a munkahelyére már nem ért be, tudniillik a kocsija alá rejtett robbanóanyag megölte. Gyilkosának nyomravezetője 50 ezer fontot vehet fel.
Megkezdődött a Hunvald-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Az öttagú bírói tanács elnöke bejelentette: 13 vádlott esetében - elévülés miatt - megszünteti a közokirat-hamisítás miatt emelt vád alapján indított eljárást. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.
Roma Ikonok, New York - Budapest, 1996-2011 címmel nyílt kiállítás a Magyar Fotográfusok Házában. A tárlaton az 1997-ben Washingtonban az Év Fotográfusa díjjal kitüntetett Lakatos Erika festőművész alkotásai láthatók. A művésznő a képeivel nem csak a romákat akarja megérinteni, és arra törekszik, hogy olyan kommunikációt honosítson meg, amely segít egymás megismerésében, elfogadásában.
Japánban, a fő sziget északkeleti részén, az Iwate prefektúrában található, „Kosode Ama” néven ismert népszerű turisztikai központot sem kímélte, és szinte a földdel tette egyenlővé a március 11-i, kilences erősségű földrengés, valamint az utána keletkezett szökőár. Az ősi hagyományok szerint, szabad tüdővel gyűjtögető, hivatásos női búvárok központjának pusztulása súlyos csapás a hely...
Valamennyi rendvédelmi szakszervezet csatlakozott A hivatásunk védelmében címmel meghirdetett akciósorozathoz - tájékoztatott a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ).
Előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 februárjában 14,3 százalékkal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel - olvasható a KSH jelentésében.
A március végi 3,75 milliárd dollárnyi állami devizakötvény-kibocsátás jegybanknál lecsapódása miatt minden eddiginél magasabbra, 35,7 milliárd euró közelébe ugrottak Magyarország nemzetközi...
Nem csak a különadóadó-mentes költségtérítésüktől, de a lakhatási támogatásuktól is elbúcsúzhatnak a honatyák egy fideszes javaslat szerint. Utóbbi tétel évi több százmillió forint megtakarítást jelent az Országgyűlésnek.