Véget ért az idei első negyedév, lassan érkeznek majd a gyorsjelentések, így a szokásokhoz híven kiszámoltuk, hogy az elmúlt hónapok árfolyammozgásai következtében mekkora pénzügyi...
Esti című kötetéért Esterházy Péter kapja ebben az esztendőben a hárommillió forinttal járó AEGON Művészeti Díjat és Molnár Levente kisplasztikáját - jelentették be az alapítók csütörtökön Budapesten.
A szocialisták nem akarták kommentálni azokat az információkat, miszerint az MSZP-n belül lista készül arról, hogy Gyurcsány Ferencet vagy Mesterházy Attilát tartják-e megfelelő vezetőnek. A párt vezetéséhez közel álló forrásokból a hírTV úgy értesült, hogy Gyurcsány Ferenc és támogatói köre Mesterházy Attila megbuktatását készíti elő az alkotmányozás bojkottja idején.
Egy teljes bűnszervezet felszámolásában segédkezett a Nemzeti Nyomozó Iroda. A banda francia autópályákon fosztogatott, több millió eurós kárt okozva. A csapat tagjait - hat külföldit és egy magyar nőt - Budapesten fogták el kedden.
Becslések szerint az Európai Unióban több mint 25.000 ember halálát okozzák az antibiotikum rezisztens baktériumok által okozott fertőzések, melyek többsége a kórházakban alakul ki
Meglehetősen nagy felháborodással fogadták a Pénzcentrum.hu olvasói azt a hírt, mely szerint "Összefogás az államadósság ellen" nevet viselő alapot hozott létre szerdai ülésén a kormány, egy győri társadalmi kezdeményezés nyomán. Most Te is szavazhatsz: mennyit adnál/adsz bele az államadósságba?...
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott irányadó rátáján (0,5%) a Bank of England kilenctagú kormányzótanácsa. Az inflációs kockázatok erősödése monetáris szigorítást indokolna, ám a...
A pénzügyi válság, illetve a válsággal összefüggő károk következtében jelentősen megnőtt a pénzügyi szektor egyes intézményeiben és szolgáltatásaiban csalódott ügyfelek száma. A bizalomvesztési...
Már zajlanak a tárgyalások Portugália megsegítéséről - mondta csütörtökön Budapesten Angel Gurria, a legfejlettebb ipari államokat tömörítő nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára.
A magyar lakosság továbbra is tájékozatlan a pénzügyek terén, ez a legfőbb megállapítása a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénziránytű Alapítvány felkérésére végzett átfogó kutatásnak - derült ki a jegybank csütörtöki, a kutatás eredményeiről tartott konferenciáján.
Egy friss kutatásból kiderül: a magyar lakosság továbbra is tájékozatlan a pénzügyek terén. A megkérdezettek több mint fele semmilyen megtakarítással nem rendelkezik
200 bírát érintene a szolgálati viszony felső korhatárának csökkentése. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács számításai szerint a 3000 tagot számláló bírói kar 6-8 százaléka 62 év feletti.
Becslések szerint az Európai Unióban több mint 25000 ember halálát okozzák az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok által okozott fertőzések évente. Ezek többsége a kórházakban alakul ki.
Több mint 400 millió forint kötbért követel a szegedi önkormányzat a 2-es villamos vonalát építő konzorciumtól a beruházás csúszása miatt abban a perben, amely csütörtökön kezdődött meg a Csongrád Meg...
Míg az Európai Unióban több mint ötvenmillió, addig Magyarországon akár egymillió olyan ember is lehet, akinek részt kell vennie a felnőttképzésben, hogy munkahelyhez juthasson - mondta el az Edupressnek Zsuffa Ákos, az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) elnöke. Ezen számok ismeretében, valamint a munkaadók elvárásai alapján pedig kijelenthető, hogy nagy szükség…
Ezúttal nem egy csodálatos, több millió dolláros költségvetésű gyári videón mutatjuk be a Ferrari vadonatúj, négyüléses büszkeségét – amelyet Genfben mi is részletesen megvizsgáltunk -; most csupán egy „magánfelvételen” csorgathatják nyálukat az FF-re.
Öngyilkos lett egy fogvatartott a győri börtönben. Az emberölési kísérlet miatt előzetes letartóztatásban lévő férfi a lepedőjével akasztotta fel magát - értesült a HavariaPress.
Végső szakaszához érkezett az úgynevezett száraz technológia bevezetése a Magyar Alumínium Zrt. ajkai gyárában. Az állami felügyelet vezetője elmondta: a most üzembe helyezett új, nagyteljesítményű nyomószűrőkkel a gyár szűrőkapacitása a jövő hónapban százötven százalékra emelkedik, és így a vörösiszapot már nem gipsszel semlegesítik.
Igencsak unalmas lehetett az a tanóra, amelyen Holly-nak is részt kellett vennie. A lány akkorát ásított, hogy kiakadt az állkapcsa. A groteszk történet az ambulancián végződött.
A világ negyedik legmagasabb csúcsát próbálja megmászni egy magyar expedíció. Az 8516 méter magas Lhoce (LOCCE) a cél, az ötfős expedícióból négyen próbálnak feljutni rá. Az expedíció tagja Erőss Zsolt is, aki tavaly előtt megsérült, azóta műlábbal mászik.
Hatmilliárd forinttal összesen 14,3 milliárd forintra emelkedett a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában elöntött külterületek mentesítésének költsége, de az összeg így is jóval az eredeti 29,2 m...
A Bank of England (BoE) csütörtökön változatlan szinten, 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát. A döntés megfelelt az előzetes várakozásoknak.
Az idén szinte állandó magyar résztvevője lesz a rali-világbajnokságnak: a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a jövő hét végén kezd a jordániai viadalon, majd további hat futamon indul.
Az előző néhány alkalomra jellemzőnél jóval alacsonyabb, alig másfél-kétszeres túljegyzés mellett, jelentős hozamcsökkenéssel, de a másodpiacinál kissé magasabb hozammal értékesített 3-, 5- és 10 éves államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
A szlovák J and T pénzügyi befektető csoport áll a horvát INA olajvállalat részvényeinek felvásárlása mögött - állítja a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági és politikai napilap csütörtökön.
A rendszeres fizikai aktivitást, a megfelelő mennyiségű zöldség- és gyümölcsfogyasztást, valamint a dohányzás kerülését szorgalmazta az egészségügyért felelős államtitkár. Szócska Miklós az egészség világnapja alkalmából a Normafánál tartott rendhagyó tájékoztatón hangsúlyozta: ezek segítségével átlagosan 14 évvel lehet növelni a várható élettartamot.
Kifogásolja a Malévnál a napokban aláírt kollektív szerződést a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete, mert nem az egyenlő elbánás elvén alapul - tájékoztatta Kozek Adolfné, a szakszervezet elnöke az M...
Súlyos sérülést szenvedett az a férfi, akit egy italbolt előtt késeltek meg a főváros XXI. kerületében. A szombaton történt bűncselekmény gyanúsítottjai közül három embert elfogtak a rendőrök.
Egy éve, még a választási kampányban meghirdette "kezdő tizenegyét" a Fidesz, vagyis az általuk elszámoltatandónak vélt 11 legfontosabb ügyet. Azóta, kormányon az esetek száma ennek mintegy tízszeresére nőtt. Eközben már második - saját ügyei miatt bírált - kormánybiztosát "fogyasztja" az Orbán-kabinet.
Jövő szerdán tárgyal a katari fővárosban, Dohában a Líbiával kapcsolatban létrejött nemzetközi egyeztető csoport - jelentette be Alain Juppe francia külügyminiszter csütörtökön.
Az első negyedévben mintegy 18 százalékkal kevesebb halálos közúti baleset történt az országban, mint 2010 azonos időszakában - mondta Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) autópálya-fel...
Egyre kevesebb a remény arra, hogy életben találják meg azt a 150 afrikai menekültet, akik eltűntek a Földközi-tengeren, miután felborult az őket szállító hajó - közölte csütörtökön az olasz belügyminiszter a parlament előtt.