Budapest — „Keresd a nőt!" – szól a mondás. Úgy tűnik, ez a halálbrigád esetében is igaz, hiszen mint kiderült ,egy telefonhívás buktatta le a romákat gyilkoló bandát. Kiss Árpád ugyanis a tiszalöki helyszín közelében, felhívta szeretőjét, ezt a számot azonban már be tudták azonosítani a zsaruk.
Szegeden hétfőn leállhat a 2-es villamosvonal építése, mivel a terveket készítő cég felszámolást kezdeményezett a beruházást végző konzorcium ellen és ideiglenesen felfüggesztette a szerzői jogvédelem alá eső tervdokumentáció használati engedélyét.
Ma, piaczárást követően tette közzé az econet.hu a társaságnál történt legfrissebb bennfentes tranzakciókat. A Balázs Csaba 98 százalékos irányítása alatt álló Canongate Investments Vagyonkezelő Kft...
A BUX egy délelőtti és egy délutáni kisebb elbizonytalanodást leszámítva tegnapi záróértékének közelébe tért vissza és 0,1%-os csökkenéssel zárta a hét utolsó napját átlag feletti, közel 24...
Szomorúan vette tudomásul a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, hogy a Ferrari nagyon le van maradva. A spanyol versenyző az esőben, a jó stratégiában bízik.
Megérkezett pénteken Budapestre a jégtáncos Hoffmann Nóra, aki saját bevallása szerint még mindig gyengének érzi magát vesemedence-gyulladása után, de bízik benne, hogy ott lehet a moszkvai világbajnokságon.
Érdeklődök, hogy az egészséges táplálkozásba tényleg belefér-e a borfogyasztás, valamint arról is, hogy mennyi hús az, amit naponta lehet enni úgy, hogy ne vigyem túlzásba. Kicsit magasabb a koleszterinszintem, mint kellene, de a többi eredményem jó. A kisfiam most 3 éves és szeretnénk, ha nem úgy nőne fel, hogy egészségtelen ételeket eszik és vitaminokkal tömjük. (Földes Zoltán Csaba kérdése)
Budapest -- Összesen 7 milliárd forint értékben vásárolna új autókat a kormányzat, ebből 600 millió forintot szinte biztosan Skoda Superbek beszerzésére költenek.
A politikai közösség minden tagja, így a romák számára is meg kell nyitni az utat Magyarországon az érvényesülés előtt - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes
Győr – Erős lelki támasza van az ETO futballistáinak. Dr. Csernus Imre (45) pszichológiai szaktanácsadóként segíti az NB I-ben kilencedik helyen álló győri zöld-fehérek utánpótlás korú játékosait ám, ha gond van a felnőttgárdánál, ott is szívesen segédkezik.
Valószínűleg dohányzás közben elaludt a fotelban ülve az az idős férfi, akit életveszélyes égési sérülésekkel szállítottak mentőhelikopterrel kórházba péntek délután, Gyulaházáról - értesült a HavariaPress.
Több tízezer résztvevőt várnak a szombati budapesti demonstrációra, amelyet a hat magyar szakszervezeti konföderáció és az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) szervez, igazságos béreket és a munkahelyek biztonságát követelve. A tüntetésre 21 országból érkeznek résztvevők, hogy felhívják az európai döntéshozók figyelmét kéréseikre - jelentették be a szervezők pénteki budapesti…
Magyarország – Máris hamisítják azt a fura közlekedési eszközt, amit a cirkuszi mutatványokból ismert egykerekű továbbgondolásával fejlesztettek ki magyar mérnökök.
A bankoknak tőkemegfelelési mutatójukat 5 százalék felett kell megőrizniük, hogy átmenjenek azon a teszten, amelyet az Európai Bankfelügyeleti Hatóság készít elő
A magyar kormány üdvözli és támogatja az európai szakszervezetek kiállását a megszorítások politikája ellen – közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken az MTI-vel annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta John Monksot, az Európai Szakszervezeti Konföderáció főtitkárát, valamint a magyar szakszervezeti vezetőket.
Szombaton és vasárnap is temérdek lezárás és elterelés nehezíti majd meg a fővárosban közlekedők életét: tüntetés és futás miatt lesznek rendkívüli korlátozások
Tizenegy autó ütközött az M1-es autópálya Budapest felé vezető sávján a 32-es kilométer közelében, Óbarok térségében péntek délután. A balesetnek egy súlyos és három könnyű sérültje van - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Magyarország – Tíz hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság ifjabb Knézy Jenőt, az ismert sportriportert. Az ítélet végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették.
A gyanúsítottakkal, különösen a romákkal szembeni rendőri túlkapásokat, a tisztességes bírósági eljárásra vonatkozó új korlátozásokat, a szólás szabadságára és a kormányzati szabályozás alá tartozó egyes médiatípusokra vonatkozó új, korlátozó törvényeket kifogásolta egyebek között Magyarországgal kapcsolatban az amerikai külügyminisztérium pénteken nyilvánosságra hozott emberi jogi jelentése.
A politikai közösség minden tagja, így a romák számára is meg kell nyitni az utat Magyarországon az érvényesülés előtt - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes
Átadták Győrben az Audi motorvizsgálati központját. Az 1,2 milliárd forintból létrehozott laboratóriumban olyan kutatási és oktatási feladatokat látnak el, amely hozzájárul az autógyártás technológiai korszerűsítéséhez, valamint a német cég győri szakemberképzéséhez.
A magyar kormány üdvözli és támogatja az európai szakszervezetek kiállását a megszorítások politikája ellen - közölte a miniszterelnök szóvivője annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta John Monksot, az Európai Szakszervezeti Konföderáció főtitkárát, valamint a magyar szakszervezeti vezetőket.
A bankoknak tőkemegfelelési mutatójukat 5 százalék felett kell megőrizniük, hogy átmenjenek azon a teszten, amelyet az Európai Bankfelügyeleti Hatóság készít elő
A 98 százalékos különadó törvény miatt eddig 667,4 millió forintot szedett be a végkielégítések, szabadságmegváltások után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Úgy tűnik, hogy a Kendrick Perkins-féle őszinte vallomás elindította a lejtőn a Boston Celtics-et, mely bántóan sima vereséget szenvedett a Chicago Bulls-tól, a szakértők szerint a szétesés szélén áll a rekordbajnok.
Meg kellene fontolni, hogy az államfő akkor is feloszlathassa a parlamentet, ha a többség jelentősen eltér a népakarattól - mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal egyik hivatalvezetője. Cservák Csaba az alaptörvény elfogadása előtt rendezett konferencián beszélt erről. Egy erre rímelő javaslatot korábban elvetettek a kormánypártok
A bankszektor 2010-ben 72,4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, az előző évi alig egynegyedét, ezen belül a részvénytársasági formában működő kereskedelmi bankoké 58,2 milliárd, a bankfiókoké 14,2 milliárd forint volt
Száztizenöt holttestet találtak Elefántcsontparton az ENSZ munkatársai az elmúlt huszonnégy órában, egyes áldozatokat elevenen elégettek gyilkosaik, másokat kútba dobtak - közölte pénteken a világszervezet
A két vádlott vallomásával, valamint szakértők és tanúk meghallgatásával indult újra pénteken a volt szocialista politikus, Vadász János büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A férfi azt mondta, nem fogott pisztolyt a biciklistára, aki egyébként véleménye szerint támadólag lépett fel ellene.