Valamennyi uniós tagállam beszáll Portugália megsegítésébe, beleértve az euróövezeten kívüli országokat is - mondta a svéd pénzügyminiszter szombaton Gödöllőn.
Steve Wozniak, az Apple egyik alapítója elképzelhetőnek tartja, hogy a közeljövőben aktívabb szerepet vállal a technológiai óriásnál - fejtette ki egy friss interjúban a 60 éves szakember. Az...
268 kilométeres óránkénti sebességre akarja felgyorsítani bringáját Nagy György. A gyorsasági csúcsra készülő volt biciklis futár 170-nel hasít az utakon.
Magyarország európai uniós elnökségének első három hónapjával maximálisan elégedett lehet - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szombaton Balatonfüreden.
A hetedik Everton magabiztos győzelmet aratott az utolsó előtti helyen álló Wolverhampton otthonában az angol labdarúgó Premier League 32. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.
Lakástűzben életét vesztette egy idős asszony szombaton, a Szeged melletti Algyőn - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
Huszonkét európai ország 45 szakszervezete képviselteti magát az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) és a magyar érdekképviseletek közös budapesti tüntetésén, a résztvevők az Európai Unió és tagállamainak kormányai által bevezetett megszorító intézkedések ellen tiltakoznak, társadalmi igazságosságot, társadalmi párbeszédet követelnek, illetve több és jobb munkahelyet az európai…
Legalább öt ember meghalt, és 16-an megsebesültek, amikor egy férfi lövöldözni kezdett szombaton egy holland bevásárlóközpontban - közölték a helyi hatóságok. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért kezdett el lövöldözni a támadó, aki öngyilkos lett.
Udvardy György kinevezésére azért került sor, mert Mayer Mihály pécsi megyéspüspök idén januárban lemondott az egyházmegye lelkipásztori kormányzásáról.
Bírósági különengedéllyel ment kártyázni egy férfi az Egyesült Államokban, hogy "összepókerezze" azt a pénzt, mellyel megkárosított embereket. Nem nyert.
Hatan meghaltak és tizenhatan megsebesültek szombaton egy nyugat-hollandiai városban történt lövöldözésben - jelentette a városháza közleményében, hozzáfűzve, hogy a halottak között van a merénylő is
A távol-keleti cipőkre kivetett EU-s védővámok eltörlése kapcsán érdemes néhány szót ejteni ezekről a fogyasztóvédelmi szempontból kifogyhatatlan problémát jelentő termékekről, és a velük kapcsolatos fogyasztói jogokról - hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete....
Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatáról - mondta Harrach Péter szombaton, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és az Osztrák Szociáldemokrata Párt képviselőjével Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire derült, napos idő várható, a Dunától keletre azonban erőteljesebb lesz a nappali gomolyfelhő-képződés, és az Északi-középhegységben valamint a Tiszántúlon zápor is előfordulhat
A tagállamoknak végre kell hajtaniuk a strukturális reformokat a fenntartható fejlődés érdekében, ezek után lehet erős Európa, lehetnek erősek a bankok, növekedhet a gazdaság, és új munkahelyek jöhetnek létre - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, az ECOFIN ülés elnöke szombaton Gödöllőn.
Lindsey Strutt nevét már biztosan ismerik azok, akik a hatalmas, természetes idomokat kedvelik. A 24 éves modell most új, igencsak erotikus fotósorozattal rukkolt elő.
Budapest - Vasárnap indítja be Benkő Dániel a Szexlecke tanfolyamát: saját, Benkő Dániel, Az igazi elnevezésű Facebook-oldalán válaszol a nézők intim kérdéseire.
Huszonkét európai ország 45 szakszervezete képviselteti magát az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) és a magyar érdekképviseletek közös budapesti tüntetésén, a résztvevők az Európai Unió és tagállamainak kormányai által bevezetett megszorító intézkedések ellen tiltakoznak, társadalmi igazságosságot, társadalmi párbeszédet követelnek, illetve több és jobb munkahelyet az európai fiataloknak.
A pénzügyi tranzakciók megadóztatását, euróövezeti kötvények kibocsátását, növekedést támogató alapok létrehozását, valamint a fiatalok munkához juttatását javasolja John Monks, az Európai Szakszervezetet Szövetségének (ETUC) elnöke.
Egy üveg Unicum ellopása miatt került rács mögé péntek este egy 38 éves sarkadi férfi. Péntek kora este egy sarkadi áruházból próbált meg kabátja alá rejtve ellopni egy üveg, kétezer forint értékű Unicumot egy 38 éves helybeli férfi - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Egy évvel ezelőtt csapódott földnek Lech Kaczynski lengyel elnököt, hitvesét és több magas rangú vezetőt szállító Tu-154M típusú szovjet gyártmányú repülőgép.
Görögország képes törleszteni adósságát, annak átütemezése ki van zárva - mondta Olli Rehn, az Európai Unió (EU) gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosa Gödöllőn, az EU gazdasági...
Egyfolytában az anyukáját keresi a 3 éves A. M. Kilenc éves nővérét is nyaggatja, mondja meg, hol van, és azt hangoztatja, a nagyi biztosan előkeríti neki. Még nem mondták meg a kislánynak, hogy soha nem látja őket viszont, mivel az apja mindkettejüket megölte.
Az utolsó néhány évben több vizsgálat arra utalt, hogy mind a keveset alvók, mind a hosszú órákat szundikálók szívbetegség-kockázata fokozódik. Most egy angol és olasz kutatókból álló munkacsoport az eddigi legtöbb elérhető adat földolgozása alapján igyekezett ezt a kérdést megválaszolni, és eredményeiket az European Heart Journal közölte.
Magyarország európai uniós (EU) elnökségének első három hónapjával maximálisan elégedett lehet – mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szombaton Balatonfüreden.
Christian Wulff német köztársasági elnök a magyar belpolitikát érő bírálatokról és Magyarország Európai Unióban játszott szerepéről is beszélt Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel
Berényi József és Csáky Pál kapott jelölést a Magyar Koalíció Pártja (MKP) országos elnöki tisztségére - közölték a párt országos tanácsának ülése után Pozsonyban.
Huszonkét európai ország 45 szakszervezete képviselteti magát az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) és a magyar érdekképviseletek közös budapesti tüntetésén, a résztvevők az Európai Unió és tagállamainak kormányai által bevezetett megszorító intézkedések ellen tiltakoznak, társadalmi igazságosságot, társadalmi párbeszédet követelnek, illetve több és jobb munkahelyet az európai fiataloknak.
A kormány döntése alapján több száz állami tulajdonban lévő ingatlant adnak át ingyen és tehermentesen a kijelölt önkormányzatok számára – közölte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, a Fidesz–KDNP térségi országgyűlési képviselője az egyik ingatlan átadása alkalmából szombaton Bökönyben.
Az olasz autógyártó, amelynek 25 százalékos tulajdoni hányada van a válság alatt a csőd szélére sodródott Chryslerben, most a részesedésének további növelése mellett döntött. A tranzakciót ismerő...
Christian Wulff német köztársasági elnök a magyar belpolitikát érő bírálatokról és Magyarország Európai Unióban játszott szerepéről is beszélt Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Ezt Christian Wulff maga mondta el a dpa német hírügynökségnek szombaton, a nyolc európai államfőt tömörítő Arraiolos-csoport találkozója után.
Korának egyik legnagyobb tehetsége volt, de igazából sosem tudott beilleszkedni a hazai közegbe. Az egy éve a pályán elhunyt Varga Zoltánra emlékezünk.
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) három követelése van, de a fenyegetés nem céljuk. A szövetség elnöke szerint ugyanis semmi sem lehet olyan fenyegető, mint maga a valóság, az, hogy jelenleg húsz kórházra való orvos és nővér hiányzik Magyarországon.
A megszorító intézkedések beszüntetésére és a társadalmi párbeszéd helyreállítására szólították fel a magyar kormányt a magyar szakszervezeti vezetők az Európai Szakszervezetek Szövetségével (ETUC) közösen szervezett budapesti tüntetésen szombaton Budapesten
Protokoll ismertetőt küldtek a brit hercegi esküvő vendégeinek. A 22 oldalas dokumentumban minden olyan tanácsot és szabályt leírnak, amit követnie kell majd a ceremónia vendégeinek - írta szombaton a Metro című brit újság. Az ismertetőben kitérnek arra, hogyan zajlik a királynő üdvözlése, valamint, hogy milyen ruhában és kiegészítőkkel lehet megjelenni Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjén.
Videotelefon segítségével tanulhatnak egy eldugott indiai falu nebulói. Hetente egyszer a Skype internetes videotelefon segítségével tart matematika órákat egy mérnök a gyerekeknek.
A tagállamoknak végre kell hajtaniuk a strukturális reformokat a fenntartható fejlődés érdekében, ezek után lehet erős Európa, lehetnek erősek a bankok, növekedhet a gazdaság, és új munkahelyek...
A második helyen álló Ferencváros meglepetésre csak döntetlent játszott a kiesés ellen küzdő Siófok vendégeként a labdarúgó Monicomp Liga 22. fordulójának szombati első mérkőzésén.