Molly 59 éves és 4 hónapos korában pusztult el végelgyengülésben. Háromévesen, 1955-ben került egy japán állatkertbe, 2005-ben pedig a tamai állatkertbe.
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak a Széchenyi Terv keretén belül 1,6 milliárd forint áll majd rendelkezésére a környék vállalkozásainak támogatására, amelynek eredményei remélhetőleg már a jövő szezonban láthatóak lesznek - mondta Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke vasárnap a keszthelyi balatoni évadnyitó ünnepségen.
Végelgyengülésben, 59 év és 4 hónaposra becsült korban elpusztult szombaton a világ legöregebb, fogságban tartott orangutánja Tokió Tama nevű elővárosának állatkertjében.
Az idei május 1-je az együtt ünneplő négy szakszervezeti konföderáció szerint nem olyan lesz, mint tavaly, mert hónapról hónapra romlik a munkavállalók helyzete
Megszűnt vasárnaptól, a hétévi átmeneti időszak lejártával a közép-kelet-európai EU-munkavállalókkal szemben támasztott néhány - elsősorban adminisztratív, illetve szociális jellegű - brit korlátozás....
A szabad piacon működő, már megtérült szélturbinák által előállított villamos energia kedvező termelői ára csökkenti a lakossági villamos energia árat - derül ki a dán, német és osztrák tapasztalatokból. Az árcsökkentő hatás mértéke annál nagyobb, minél jelentősebb arányban vesznek részt a szélerőművek a villamosenergia-termelésben. A megtérülést követően jelentkező kedvező hatás az alacsony…
Íme a bizonyíték, hogy mekkora ereje van a futballnak. Ez a Hertha-szurkoló egy drapin üzent az asszonynak, hogy első a csapat, a hálószobai örömök pedig várhatnak.
Az idei sorozatban most debütáló Sebestyén Péter a 23. helyet szerezte meg a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság harmadik futamán, az estorili Portugál Nagydíjon.
Madrid – Győzelmet ünnepelhetett Pintér Ádám (22) a Real Madrid ellen. A válogatott labdarúgó a 65. percben állt be a Real Zaragoza csapatába, amely 3-2-re győzte le idegenben a fővárosiakat.
A kormány 32 törvényjavaslatot nyújt még be ebben az ülésszakban. A lista még nem végleges. Az egy későbbi levélből derül ki, hogy a kormány miről szeretne végszavazást július 11-ig.
Az idei sorozatban most debütáló Sebestyén Péter a 23. helyet szerezte meg a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság harmadik futamán, az estorili Portugál Nagydíjon.
A magyar fejlesztésű, négydimenziós – változtatható szögből térhatású képet adó – anatómiai atlaszt kiállítják a The World of Health IT (Az egészségügy világa IT) elnevezésű, nemzetközi rendezvényen.
Az idei sorozatban most debütáló Sebestyén Péter a 23. helyet szerezte meg a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság harmadik futamán, az estorili Portugál Nagydíjon. A nyolcadliteresek között az előző két futamon is diadalmaskodott spanyol Nicolás Terol nyert, míg a MotoGP-ben honfitársa, Daniel Pedrosa győzött.
A szociális párbeszéd fontosságát hangsúlyozták a munka ünnepe alkalmából a négy együtt ünneplő szakszervezet vezetői vasárnap a Városligeti majálison.
Az Ágyúsok a sikerrel hat pontra zárkóztak a Vörös Ördögökhöz, de bajnoki aranyuk már elúszott, a a becsületbeli győzelem mellett a Chelsea-nek tettek szívességet.
Estoril — Túl van első szezonbeli futamán Sebestyén Péter (16) a gyorsasági motoros világbajnokságon. A Right Guard és a Forward Racing Team versenyzője kezdésként 23. lett a Portugál Nagydíjon a 125 köbcentisek között.
A listavezető Manchester United 1-0-ra kikapott az Arsenal otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szuperrangadóján. A játékvezető egyszer-egyszer mindkét oldalon elmulasztott büntetőt ítélni.
A Debrecen drámai csatában, hétméteresekkel győzött vasárnap a KEK-döntős FTC otthonában a női kézilabda NB I elődöntőjének mindent eldöntő harmadik meccsén, ezzel bejutott a fináléba.
Az Action Comics sorozat legújabb kiadványa szerint az USA földönkívüli sztárja a nemzetközi közösség előtt szeretné bejelenteni, hogy leadja útlevelét.
Szinte esélyt sem hagyott Boris Beckernek David Cameron brit kormányfő, aki szombaton egy jótékonysági teniszmeccsen győzte le a világ korábbi legjobb teniszezőjét.
12 éven aluli nézőink számára nem ajánlott. A szklerózis multiplex műtéti kezelése? Külföldön sok helyen működik, itthon szakmai támadások kereszttüze zajlik. Innovációs Nagydíjat nyert, személyre szabott, humánmeteorológiai előrejelzés. Adás: 2011. május 1. vasárnap 16.30 2011. május 6. péntek 9.05 2011. május 7. szombat 13.30
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) vasárnap bejelentette, hogy újra el kell halasztaniuk az Endeavour űrsikló péntekről hétfőre tolt indítását, egy műszaki hiba miatt. A NASA egyelőre nem tudja megmondani, hogy mikor indulhat el utolsó űrutazására az Endeavour.
Quito — Teherautónyi izzó köveket lövell magából az ecuadori Tungurahua vulkán, a környékről 300 embert kellett kitelepíteni a tűzhányó megújult támadása miatt.
Az utolsó korlát is megszűnik az osztrák és a német munkaerőpiaci "határnyitással" az Európai Unió régi tagállamai és az érintett nyolc új tagállam, köztük Magyarország között - hangsúlyozták az EURES...
A Debrecen drámai csatában, hétméteresekkel győzött vasárnap a KEK-döntős FTC otthonában a női kézilabda NB I elődöntőjének mindent eldöntő harmadik meccsén, ezzel bejutott a fináléba.
A Sony bejelentette, hogy újraindítja néhány szolgáltatását a PlayStation Network-ön - írja a Reuters. Amint arról korábbi cikkünkben tudósítottunk a Sony mintegy 77 millió ügyfelének adatai kerültek...
Az angol labdarúgó bajnokság rangadóján az Arsenal 1:0-ra nyert a bajnoki címre aspiráló Manchester United ellen; három fordulóval a bajnokság befejezése előtt a manchesteriek előnye így 3 pontra csökkent a Chelseavel szemben.
A szíriai hadsereg vasárnap aknákkal lőtte a jordániai határhoz közel fekvő Deraa város római kori óvárosát - mondta el egy szemtanú, míg egy hivatalos damaszkuszi forrás azt közölte, a hatóságok valamennyi városban helyreállították a rendet.
Magyarország — Menne hova, de nincs miből? Itt a megoldás! Mindennap páros repülőjegyet nyerhet a Blikk és a Wizz Air közös játékán, ha helyesen válaszol a blikk.hu-n feltett kérdésre, vagy beküld a nyomtatott Blikkből kivágott két regisztrációs szelvényt.