Négynapos állami látogatásra Írországba érkezett kedden II. Erzsébet királynő, akinek személyében éppen száz éve először lépett a jelenlegi Ír Köztársaság földjére brit uralkodó.
Áprilisban a megkezdett építkezések száma 10,6 százalékkal 523 ezerre, az újonnan kiadott építési engedélyek száma pedig 4,0 százalékkal 551 ezerre csökkent az USA-ban - jelentette az Egyesült...
Már régóta folynak a találgatások a Citroën igényes és remekül egyénre szabható kisautójának,a divatminik táborát erősítő DS3-nak nyitható tetejű változatáról, és a legfrissebb információk értelmében úgy látszik, hogy tényleg rövidesen megérkezik a típus.
Feljelentést tett a Forma-es Lotus csapat egyik részvényese Adrian Sutil, a Force India pilótája ellen verekedés, illetve sérülés szándékos okozása miatt.
Magas inflációval, megszorításokkal és "pénzügyi elnyomással" szembesül majd Amerika az elkövetkező években - figyelmeztetett a világ legnagyobb kötvényalapjának, a PIMCO-nak a vezetője, Mohamed...
Helyreáll a márciusi kettős természeti katasztrófa miatt felborult rend a Toyota európai üzemeiben, a termelést júniusra futtatják fel - közölte a társaság kedden.
Eheti globális stratégiájában az egészségügyi és a technológiai szektort helyezte megvilágításba a Nomura, az utóbbi ugyan az elmúlt hetekben felülteljesített, köszönhetően a kiváló első negyedéves...
Korábban már foglalkoztunk azzal a jelenséggel, hogy az olyan feltörekvő piac, mint például a brazil nem tudott lépést tartani a fejlett részvénypiaci indexek emelkedésével.
Tovább csökkent a világ legnagyobb kiskereskedelmi láncának forgalma az Egyesült Államokban, a Wal Mart Stores Inc. kedden már sorrendben a nyolcadik negyedévről jelentett visszaesést.
Átgondolatlannak és kiforratlannak tartja, ezért nem támogatja a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége az új önkormányzati törvény tervezetét
Az egyiptomi állam javára lemondott vagyonáról kedden Suzanne Mubarak, a korábbi egyiptomi államfő felesége, hogy véget érjen a korrupciós vádak miatt ellene indított vizsgálat.
A Tankcsapda, a Quimby, Haddaway, a Kiscsillag és a 30Y is fellép az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT), amelyet idén július 12. és 17. között rendeznek meg Szolnokon, a város zöldövezetében Tiszaligetben.
Az egyiptomi állam javára lemondott vagyonáról kedden Suzanne Mubarak, a korábbi egyiptomi államfő felesége, hogy véget érjen a korrupciós vádak miatt ellene indított vizsgálat.
Szávay Ágnes feladta a kazah Galina Voszkobojeva elleni elsőkörös mérkőzését a 618 ezer dollár összdíjazású brüsszeli női tenisztorna keddi játéknapján.
Fotók és gyártási szám alapján is felismerték a Pest Megyei Bíróságon kedden meghallgatott tanúk azokat a fegyvereket, amelyek egy besenyszögi rablásból származnak, és amelyekkel elkövették a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozatot.
Nem tért el a velencei önkormányzat a Velencei-tó kapuja projekt építési tervétől. Ez derül ki a keddi helyszíni szemle jegyzőkönyvéből. A 2,2 milliárd forintos projektet 1,4 milliárdos uniós és kormányzati támogatással az önkormányzat építi, szervezetek nem tartják tájba illőnek, több hatósági vizsgálatot indítottak már, eddig elmarasztaló döntés nem született.
Egy Kína-EU Egyetem létrehozását is felvetette Herman Van Rompuy, az Európai Tanács (ET) elnöke a Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel folytatott pekingi találkozóján, amelyet építőnek minősített a kedden az MTI pekingi irodájába is eljuttatott közleményében.
A tréner azt is elismerte, hogy a leginkább a Vörös Ördögök ellentámadásaitól fél, amelyekben a szélvészgyors Antonio Valencia, Nani és Hernández a kulcsfigurák.
A Maccabi Haifa labdarúgócsapata hétfőn 2-0-ás hazai győzelmet aratott a Hapoel Shmona együttese felett, így függetlenül az utolsó forduló eredményétől két év után ismét izraeli bajnok lett.
A kormany.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a mérés az adott évfolyamokon - kevés kivételtől eltekintve - minden tanuló számára kötelező, így abban az idén összesen 387.158 diák vesz részt. Az érintett diákok a mérés napján nem vesznek részt tanórákon.
Hosszú szünet után újra van ügyvezetője a DTZ magyarországi irodájának. Az új cégvezető, Czifra Balázs korábban kilenc évet töltött el a cégnél, mielőtt átigazolt volna a Segróhoz. A DTZ új vezetőjét...
A Magyar Nemzeti Bank elindítja a tudatos bankjegyellenőrzés elterjesztése érdekében márciusban meghirdetett jegybanki program második fázisát. A világviszonylatban is újszerű kezdeményezés részeként az MNB kísérleti jelleggel anyagilag is támogatja, hogy a kiskereskedők megbízható bankjegyellenőrzést lehetővé tevő modern UV-AC-készülékeket vásároljanak - áll az MNB közleményében....
Kora tavasztól késő őszig bizony számolnunk kell a kullancsokkal. Minden olyan területen jelen vannak, ahol zöld van, így elsősorban a megfelelő öltözködéssel tudunk védekezni ellenük.
Új kezdeményezésekkel, a fiatalok megszólításával, egy egész nap nyitott közösségi hely kialakításával akarja "mozgékonyabbá" tenni a Katona József Színházat a jövő évadtól Máté Gábor, aki február óta vezeti a fővárosi társulatot.
Adósságrendezési eljárás indul a Heves Megyei Önkormányzatnál - közölte Szabó Róbert (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke hétfőn az MTI-vel. Az MTI úgy tudja, hogy egy budapesti cég kérte az adósságrendezési eljárás megindítását a bíróságtól.
Tegnap újfent az 1330 pontos támaszával küzdött az S&P júniusi határidő, mely a nap végére letört. A délelőtt során e szint visszatesztelését láthattuk, melyről újra lefordult a futures ezzel...
A szex akkor jó, ha lassú – nos, biztosak vagyunk benne, hogy ezzel a kijelentéssel sokan egyetértenek. De mi a helyzet az előjáték nélküli vad szeretkezésekkel? Bizony, ez utóbbinak is megvan a gyönyöre. És ha a kettőt kombinálni akarjuk? Akkor következik a 15 perces szex, amely egyszerre adja meg egy lassú szeretkezés erotikáját és a gyors menet vadságát.
Nem tudott ellenállni egy kilencéves kislány ártatlan szépségének egy fiatalember Romániában. A megerőszakolt kiskorú szülei a 24 éves férfi barátai voltak.
Puch László arra kérte Gyurcsány Ferencet, hagyja békén az MSZP-t, és ne ártson tovább. A pártigazgató szerint a szocialisták alapvető érdeke, hogy a vezetésben megszűnjön a kétfejűség, de a volt kormányfő úgy számol, minél rosszabb állapotba kerül az MSZP, annál nagyobb esély nyílik előtte a párt elfoglalására.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság országos körözés elrendelése mellett közigazgatási eljárást folytat Ripszki János Istvánné 40 éves tolnai lakos eltűnése miatt.
Középiskolák közötti rivalizálás áldozata lett a tavaly meggyilkolt Sofyen Belamouadden (†15), londoni diák, akit az ellenlábas tanintézmény diákjai késekkel és egy szamurájkarddal „vadásztak le" egy zsúfolt pályaudvaron. A most kezdődött bírósági tárgyaláson kiderült, hogy az akció minden részletét a Facebook közösségi portálon dolgozták ki a tinédzserek.
Az 1994-es ruandai népirtásban játszott szerepéért harminc év börtönre ítélte a ruandai hadsereg vezérkarának egykori főnökét kedden az ENSZ által Tanzániában felállított Nemzetközi Törvényszék.
Október 1-jén kezdődik a népszámlálás; Magyarországon az idén lehet először interneten, önbevallással adatot szolgáltatni, de 40 ezer számlálóbiztos is járja majd az országot - közölték a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Hiányolja a hatástanulmányokat az állami fenntartású felsőoktatási intézmények csökkentéséről szóló tervekből a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Az integrációt nem szabad csak azért végrehajtani, hogy kevesebb legyen az intézmény, a felsőoktatás átalakításának csak a minőség, hatékonyságát és nemzetközi versenyképesség javításával van értelme - áll a HÖOK közleményében.
Szergej Lavrov a tűzszünet feltételeinek és menetrendjének kidolgozására, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsában hozott határozatok maradéktalan teljesítésére szólította fel Moammer Kadhafi líbiai vezető küldötteit kedden Moszkvában, s szerinte „a kapott választ nem lehet negatívnak nevezni”.