Uros Vilovski tanú azt állította, hogy Marian Cozma a Patrióta lokál előtt elsőként a csillagos pólóssal (Raffael Sándor elsőrendű vádlott) csapott össze, akinek „még két-három kigyúrt cigány társa segített verekedni”; az MKB Veszprém szerb kézilabdázójának vallomását a Veszprém Megyei Bíróság tanácsvezetője ismertette a Cozma-ügy hétfői tárgyalásán.
Pozitív diszkriminációra van szükség a magyarországi romák gazdasági és társadalmi integrációjához - ezt írja a Hírszerzőn közzétett publicisztikájában Richard Field amerikai üzletember, akit kormányzati részről heves támadások értek azért, mert részt vett a gyöngyöspatai romák húsvéti "evakuálásában-üdültetésében".
A mobiltelefonos fizetés problémája gyakorlatilag egyidős a mobiltelefonnal: szinte azonnal kiderült róla, hogy drága, bonyolult, de az is, hogy igencsak lenne rá igény. A PlayPlaza nevű, Androidra készült fejlesztés egyetlen alkalmazásban kínál többféle mobil fizetési lehetőséget.
Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorhálózat vezérét Iszlámábád közelében egy erődítményszerű luxusházban érte a halál. Az épület mintegy száz méterre van egy pakisztáni katonai akadémiától. Emelték a budapesti amerikai nagykövetség védelmi szintjét Martonyi: Magyarországon is szigorúbb biztonsági intézkedések kellenek TEK-főigazgató: Magyarországon is nőhet a terrorfenyegetettség Hamis a…
Teljesen megújul a magyar filmtámogatási rendszer: Magyar Nemzeti Filmalap néven alakul a magyar filmgyártást támogató közhasznú vállalat - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Andrew G. Vajna.
A Hungarian Economy Partners Kft. megtévesztette a fogyasztókat a nyomtatott sajtóban megjelent tájékoztatásaival, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 8,1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte, valamint megtiltotta a vizsgált és kifogásolt tartalmú tájékoztatások további megjelentetését.
A német jegybank, a Bundesbank új elnöke, Jens Weidmann az infláció szigorú kordában tartását és az Európai Központi Banknak (EKB) a bankok megsegítésére bevezetett rendkívüli válságintézkedések megszüntetését sürgette a kinevezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón, hétfőn.
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken hétfőn. New Yorkban a DJIA-30 index 0,27 százalékos, a S& P-500 index 0,30 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,29 százalékos erősödést mutatott.
Csökkent a kőolaj és az arany ára a nemzetközi piacokon hétfőn Oszama bin Laden halálhírére, de az elemzők szerint még számos olyan politikai kockázati tényező áll fenn, amely magasan tarthatja a nyer...
Csökkent a kőolaj és az arany ára a nemzetközi piacokon hétfőn Oszama bin Laden halálhírére, de az elemzők szerint még számos olyan politikai kockázati tényező áll fenn, amely magasan tarthatja a nyersanyag- és energiaárakat.
Chengdu - A kínai munkáltatók újabban szerződésben kötik ki, hogy alkalmazottaik nem lehetnek öngyilkosok, de ha mégis megteszik, családjuk csak a minimális juttatást kapja haláluk után.
Jövő héten küldi ki a kormány a szociális konzultáció kérdőíveit - jelentette be parlamenti sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.
Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter szerint Szlovákia és Magyarország kapcsolatában nem erős gesztusokra, erőfitogtatásra, hanem az együttműködés folytatására és kölcsönös tiszteletre van szükség.
A cél fontossága miatt megszavazza, de hibásnak tartja az MSZP a kormánynak a büntető törvénykönyv (Btk. ) szigorítására vonatkozó javaslatát, amelyről hétfőn dönt a parlament.
Az amerikai Bubba Watson nyerte meg rájátszás után a profi golfozók legrangosabb sorozatának, a US PGA Tournak az Avondale-ben rendezett 6,4 millió dollár összdíjazású versenyét.
A cél fontossága miatt megszavazza, de hibásnak tartja az MSZP a kormánynak a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítására vonatkozó javaslatát, amelyről hétfőn dönt a parlament. Bárándy Gergely orszá...
Bogdán Ádám a hétvégén kezdőként lépett páylára a Bolton színeiben a Premier League-ben, miközben a klubnál legendának számító Jussi Jääskeläinen a kispadon nézte a találkozót. A fiatal magyar tehetség azért küzd, hogy jövőre is védhessen az elitligában.
Az egy évvel korábbihoz képest jelentősen, 47 százalékkal csökkent a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez az első negyedévben érkezett fogyasztói beadványok száma
2011. márciusában a Springfield üzleteiben Fosztogató Napokat tartottak, ami azt jelentette, hogy kedvezményesen lehetett vásárolni. Ezen kívül egy különleges és izgalmas játékban is részt vehettek a vásárlók.
A székelési inger hiánya székrekedést okoz, ennek következménye lehet az aranyér, divertikulózis, végbélrepedés. Megelőzni és kezelni növényi rostok fogyasztásával, sok folyadék fogyasztásával és mozgással lehet.
Május 1-jei hatállyal távozott a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára, Juhász Istvánné. A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint egyelőre még keresik az utódját. Juhász Istvánné 2008 óta...
2011 I. negyedévében 3141 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 2398 volt, ami 51 százalékos csökkenést jelent 2010 első három hónapjához képest, derül ki a most megjelent legújabb KSH lakáspiaci statisztikájából. A legnagyobb visszaesést Budapestnek kellett elszenvednie, de kitartó a piac zuhanása vidéken is. A további…
Még mielőtt befejezhették volna a sikeres akciót az amerikaiak, a Twitter felhasználók már elkezdték a beszámolót az Oszama bin Laden elleni akcióról, anélkül, hogy tudták volna miről van szó.
Némajáték címmel önálló képregénykötete jelent meg Felvidéki Miklósnak, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakos hallgatójának; a 21 éves szerző a hétvégi Magyar Képregényfesztivál egyik népszerű szereplője volt.
A sportautók igazi mércéjét nem a 0-100-as sprintidő vagy a végsebesség száraz mérőszámai jelentik, sokkal inkább egy gyors kör valamely versenypályán, melyek közül a legtöbbre a legendás aszfaltcsíkon, a Nordschlefién futott kb. 20 km-es karikát tartják. Most itt döntött rekordot a Peugeot, egy felettébb érdekes mezőnyben: a villanyautók között. Ráadásul tetemes előny autózott ki az eddigi…
Márciusban 1,4%-kal növekedtek az építőipari kiadások a tengerentúlon - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium. A Reuters által megkérdezett elemzők konszenzusa 0,4%-os növekedést vetített...
A márciusi értékhez képest kissé alacsonyabb, 60,4 pont volt a feldolgozóipari beszerzési menedzser index áprilisban az ISM Intézet által ma közzétett adatok szerint. A várakozás 59,5-59,7 pont...
A líbiai kormányerők nagyobb szabású támadást indítottak a felkelők kezén lévő Miszráta ellen, a város kikötőjét pedig tüzérségi tűz alá vették – közölték a felkelők. A NATO éjszaka hajtott végre légitámadásokat a Zenten térségben lévő kormányerők ellen.
Az Oszama bin Laden rejtekhelye környékén élő emberek a "legvadabb álmaikban sem gondolták volna", hogy a világ legkeresettebb embere lakik a közelükben - mondták el "rémült" helyiek az AFP francia hírügynökség Abbottabadba érkezett tudósítóinak. A rejtekhelyet, ahol az amerikai különleges erők megölték bin Ladent, a pakisztáni rendőrség és hadsereg tagjai zárták le.
A Népszava ebben az évben is folytatja társadalmi szerepvállalását és továbbra is támogatni szeretné a hátrányos helyzetű családokat, gyermeket. Szombaton a Fészek Gyermekvédő Egyesület nevelőszülői hálózatától látott vendégül gyerekeket a Fővárosi Nagycirkusz Káprázat és Csoda című előadásán.
Ismét megjelent hétfőn a milánói bíróság előtt Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, de érdemi fejlemények nem történtek, a politikus az igazságszolgáltatási rendszer bírálatára használta ki az alkalmat.
Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a tíz kérdésből álló kérdőívet mindenki megkapja, aki betöltötte a 16. életévét.
Jövő héten kezdődik az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett szociális konzultáció. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a tíz kérdésből álló kérdőívet mindenki megkapja, aki betöltötte a 16. életévét.
Oszama bin Laden halálhíre összességében pozitív hatással lesz a részvénypiacokra, hiszen a biztonsági kockázatok mérséklődése a kockázati prémium csökkenésével jár majd együtt - véli Mohamed...