Barack Obama amerikai elnök vasárnap késő éjjel jelentette be, hogy az Amerikát valaha ért legszörnyűbb terrortámadások értelmi szerzője meghalt-olvasható a CNN honlapján.
Két évvel, 2014-ig meghosszabbította szerződését klubjával Mauricio Pochettino, a spanyol élvonalban szereplő Espanyol labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A szlovákiai bankok összesített adózott nyeresége az idei első negyedévben 174,69 millió eurót tett ki, ami éves szinten 50 százalékos növekedés - közölte a szlovák nemzeti bank. A jegybank elemzése ...
A hátsó alakzatában amúgy is gondokkal küszködő FC Barcelona labdarúgócsapata újabb védőjét kénytelen nélkülözni: Gabriel Milito körülbelül egy hónapig nem játszhat, azaz számára véget ért az idény.
Dzsudzsák Balázs utolsó mérkőzését játszotta idén a PSV Eindhoven együttesében, és gólpasszal segítette csapatát a Vitesse elleni 2-1-es sikerhez. A magyar szélső a meccs utáni nyilatkozatából kitűnik, koránt sem biztos, hogy a nyári szünetben elhagyja a PSV-t.
Alapvetően optimista nyitást vár a hétfői napon Mezei Ákos, a Buda-Cash üzletkötője. A bróker szerint a jókedv egész héten kitarthat a hazai parketten. Osama bin Laden halálhírére a piacok...
Óvatos erősödéssel indítja a napot a forint az euróval szemben, miután a nemzetközi piacokat is optimista hangulat jellemzi. A befektetők ugyanis alapvetően kedvezően fogadták az Oszama bin Laden...
Ma lehet utoljára osztalékért MTel részvényeket vásárolni A befektetők a mai napon vásárolhatnak utoljára Magyar Telekom részvényeket, hogy jogosultak legyenek a 2010-es év utáni osztalékra. Az...
Elsősorban az egészségügyi ápolók, az építőipari szakmunkások, szerelők, valamint a vegyipari, és gépipari technikai személyzet számára jelenhet új munkalehetőséget az osztrák és a német munkaerő-piaci nyitás - mondta Kőrösi István, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.
Harmincezer embert bocsáthatnak el a következő időszakban a román állami vállalatoktól - közölte Dumitru Costin román szakszervezeti vezető, aki részt vett pénteken a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével folytatott megbeszélésen.
Felére csökken a "táppénzplafon"; május elsejétől legfeljebb 5.200 forintot kaphatnak naponta azok a keresőképtelenné vált emberek, akiknek van biztosításuk
Vilmos és Kate az esküvő után diszkózenére táncoltatta a meghívottakat trónteremben, majd álomra hajtották fejüket. Másnap helikopterrel szöktek meg a világ szeme elől, arcukról egyelőre nem lehet letörölni a mosolyt.
Az idén a magyar gazdaság növekedése és egyensúlya látszólag jelentősen javul, a tervezett államháztartási konszolidáció 2012-ben megvalósulhat, de ennek elérésében a strukturális változtatások a most deklaráltnál várhatóan sokkal kisebb szerepet fognak játszani – véli a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A pakisztáni televízióban hétfőn bemutatták egy eltorzult arcú férfi holttestét, azt állítva, hogy ő Oszama bin Laden, akit az amerikaiak pakisztáni akciójában öltek meg
Az al-Kaida vezetője egy pakisztáni katonai akadémia közelében fekvő kúrián bujkált, nem messze Abbotabad várostól. A lakóépület alig 60 kilométerre, nagyjából kétórányi autóútra feküdt a fővárostól, Iszlámábádtól.
Még ki sem hűlt a Robert Kubicát hetekig „vendégül látó” ágy, az olasz kórház máris 100.000 eurót követel a biztosítótól a lengyel versenyző kezeléséért.
Alig feleannyi gépjárművet értékesítettek Japánban áprilisban, mint egy évvel korábban, az 51 százalékos visszaesés a márciusi kettős természeti katasztrófa következménye a japán gépjármű-kereskedők h...
Egy szobafestő bejelentése alapján fogta el a rendőrség április 19-én azt a férfit, aki háztetőkről leereszkedve tört be lakásokba a főváros IV. kerületében.
Rendben megkezdődtek a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli érettségi vizsgák hétfő reggel országszerte, rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel
Magyarics Tamás professzor szerint kérdéses, mennyire fog kihatni a nemzetközi terrorizmusra az al-Kaida vezér megölése. Azonban az USA számára mindenképp presztízsnövekedés a közel tíz éve keresett Oszama halála.
A Royal Bank of Scotland helyi fióktelepe az OTP kiszemeltje a román piacon - tudta meg a Ziaru Financial és a Mediafax, melyek piaci forrásokra hivatkozva azt írják, folynak a tárgyalások a két bank...
Tavaly mintegy 118 ezer esetben nem került a felajánlott összeg az adózók által megjelölt helyre különböző technikai okok miatt. Ezáltal 600 milliótól estek el a szervezetek. Olyan hibák miatt, mint a több szervezet megjelölése, késedelmes adóbevallás....
A dízelmotor jubileumának kapcsán mi is szót ejtettünk az öngyulladósok technikáját a hétköznapokba csempésző I-es Golfról, és most úgy tűnik, hogy Wolsburgban is elővették a modellt. A 35 éves típust a Volkswagen a jelenkori reinkarnációkhoz hasonlítja.
A márciusi megbicsaklás után áprilisban ismét erősebb konjunktúrát jelez a feldolgozóipari beszerzési menedzser index (bmi), szezonálisan kiigazított értéke 2011 áprilisában 56,9 pont - olvasható a...
A Bux index alulteljesítő volt, hiszen amíg a DAX fél százalékkal tudott erősödni és ezzel új csúcsra érni, addig a hazai mutató fél százalékkal csúszott lefelé. A vezető papírok közül a MOL (+0.6%) tudott jobb teljesítményt mutatni. Összességében nyugodtabban telt a nap, hiszen a fő esemény a brit királyi esküvő volt.(Solar Capital)
A pozitív nemzetközi hangulat hatására a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,83 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 24.263,39 ponton nyitott hétfőn.
„A jövőt senki sem láthatja előre, mégis kevés ennél jobb eszköz áll rendelkezésünkre várakozásaink pontosítására” – mondja a CIB új alapjának befektetési politikájáról Komm Tibor, a CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója (x)
Örömmámorban úsznak az amerikaiak azok után, hogy Barack Obama bejelentette Oszama bin Laden halálát. Az amerikai kormány komoly sikert ért el a terroristavezér kiiktatásával, de ez még nem a terrorizmus elleni harc végét jelenti.
Oszama bin Laden megölése után egyelőre nem beszélhetünk az al-Kaida teljes lefejezéséről, mert a szervezet második számú vezetője az-Zavahiri még él - mondta az InfoRádiónak a Magyar Külügyi Intézet igazgatója. Magyarics Tamás szerint az akció következménye a másik oldalról az lehet, hogy - megbosszulandó a "vezér" halálát -, elképzelhetőek a nyugati, illetve amerikai érdekeltségek elleni…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,83 pontos emelkedéssel, 24.263,39 ponton nyitott hétfőn. Ez a pénteki záró értékéhez képest 0,42 százalékos erősödést jelent. Balásy Zsolt, a Concord...
A CIB Bank több mint tízezer KKV-t szolgál ki, ami megteremtette az igényt az egykapus kiszolgálásra legyen szó lízing-, faktor- és treasury-szolgáltatásokról, számlavezetésről, vagy finanszírozásról (x)