Minden nehézség ellenére megtartják a Nemzeti Színház 2011-2012-es évadra meghirdetett csaknem valamennyi bemutatóját és folytatják azt az utat, amelyet az elmúlt három évben a színház megkezdett - mondta Alföldi Róbert, a teátrum főigazgatója
Óriásit bukott Simona de Silvestro az Indy 500-as autóverseny edzésén. Az indianapolisi pálya hármas kanyarjában csapódott a falnak a svájci versenyzőnő 300 kilométer per óra feletti sebességnél.
Alapvető hiányosság, hogy a természeti katasztrófákkal kapcsolatos szabályozásban lényeges következetlenségek mutatkoznak, a katasztrófa-elhárítás fogalma például a belvizek elleni védekezést nem tartalmazza - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből, amely a többi közt a természeti katasztrófák kezelésének szabályozási és intézményrendszerét, a feladatok és hatáskörök elosztását és a…
Péntek délelőtt Overdose és a csapata elindult a Liverpool és Manchester közötti Haydock Parkba. Amanda Perrett, a pulboroughi tréningtelep vezetője felajánlotta ugyan saját szállítójárművüket, mégis azt a kétszemélyes, illetve kétlovas utánfutót választották, mellyel Overdose Angliába érkezett és amelyet már megszokott.
"Aggodalommal és csalódottan" érkezett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken Washingtonba, egy nappal azután, hogy Barack Obama amerikai elnök nyilvánosságra hozta a közel-keleti rendezésről szóló elképzelését.
Varga István szerint a bírák új nyugdíjazási szabályaira vonatkozó átmeneti rendelkezésekkel biztosított lesz az igazságszolgáltatás működésének zökkenőmentessége
A Portfolio.hu meghívására 2011. június 14-én Budapesten tart mesterkurzust a világ egyik legsikeresebb tőzsdei trénere, a tőzsdézés pszichológia legnagyobb élő ismerője, a kockázatkezelés és a...
2011-ben még nem lehet a személyi jövedelemadó 1 százalékáról az áprilisban létrehozott "Összefogás az Államadósság Ellen Alap" javára rendelkezni - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági...
A háztartások egyharmada elégedetlen a lakáshelyzetével. Az államnak egy pozitív adóslistával, kamattámogatással, vagy akár fejlesztési támogatásokkal szerepe lehet abban, hogy ez látható...
Pokolgépes merényletet követtek el pénteken két amerikai konzulátusi gépkocsi ellen az északnyugat-pakisztáni Pesavarban, a helyi tálibok nem sokkal később jelentkeztek a merénylet elkövetőjeként. Különböző források szerint egy pakisztáni civil motorkerékpáros meghalt, tíz ember pedig megsebesült, köztük legkevesebb két külföldi.
Magyarország — A fiatal, tehetséges, ám kevésbé ismert íróknak, költőknek, kritikusoknak nyújthat segítséget egy új, ingyenes közösségi oldal, a gibber.hu.
Rizikófaktor címmel újabb népegészségügyi kampányt indít az egészségügyért felelős államtitkárság - jelentette be Szócska Miklós. Az akció elsősorban a fiatalabb, aktív korú lakosság, köztük is kiemelten a nők körében egészségi gondokat okozó három nagy kockázati tényezőhöz kapcsolódik.
A fideszes Varga István szerint a bírák új nyugdíjazási szabályaira vonatkozó átmeneti rendelkezésekkel biztosított lesz az igazságszolgáltatás működésének zökkenőmentessége. A politikus, aki Lázár János Fidesz-frakcióvezetővel közösen terjesztette a Ház elé törvényjavaslatát, a tervezett, a bírósági vezetőket érintő moratóriumot azzal indokolta: szeretnék elkerülni, hogy a majdani igazságügyi…
Törvényben tiltaná meg a megüresedő vagy már megüresedett bírósági vezetői tisztségek betöltését a Fidesz 2012. január 1-jéig, azaz az új alaptörvény hatályba lépéséig. Az erről szóló törvénymódosító javaslat szerint kivételt egyedül a tanácselnökök élveznének, az ő tisztségük legfeljebb 1 évre szóló megbízással betölthető.
A három székely megye - Hargita, Kovászna, Maros - küldötteinek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csúcsvezetésének részvételével pénteken Marosvásárhelyen megalakult a Székelyföldi Önkormányzati Tanács
Élőláncrekordot állítottak fel iskolások és óvodások Budapesten a Parlamentnél. Az eseményen több mint 10 ezer gyerek vett részt, akik 127 intézményből, főleg vidéki iskolákból érkeztek.
A kötelező áramátvételi rendszer átalakításával 2012 januártól felső határa lesz a támogatott napelemes áramtermelő kapacitásoknak és a beruházás megtérülésére a befektetők 15 éves támogatással számol...
Budapest - Meghódította a szurkolók szívét a Harmadik félidő két csinos műsorvezetője. Lipcsei Betta (24) és Takács Rita (26), a Sport2 futballshowjában (vasárnap 19.30) annyira elbűvölte a nézőket, hogy rengeteg szerelmeslevelet kapnak, amióta feltűntek a képernyőn.
Szándéknyilatkozatot írt alá az osztrák OMV és az azerbajdzsáni Socar állami kőolajipari vállalat pénteken az együttműködés bővítéséről, egyebek mellett a Nabucco földgázvezeték ellátásának biztosítás...
Barcelona - Száguldani és versenyezni utaztak Spanyolországba a Forma–1-es pilóták, mégis egy futballesemény tartja lázban őket. A jövő szombati Barcelona–Manchester United Bajnokok Ligája-döntő legalább annyira foglalkoztatja a mezőny tagjait, mint a holnapi nagydíj – az F1-es pályára belépve egy nagy táblán még a BL-finálé végeredményére is tippeltek.
Írország jól halad a vállalt reformprogram végrehajtásában és valamennyi makrogazdasági célszámot teljesítette. A piaci kétségek csökkentése érdekében azonban a program határozott végrehajtása mellett átfogóbb európai tervekre van szükség - írja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken nyilvánosságra hozott, összevont első és második írországi felülvizsgálatát lezáró jelentésében.
Budapest - Megszüntette a nyomozást a rendőrség Gáspár Győző (37) ellen, ugyanis mint kiderült, a tavaly novemberben okozott balesete nem minősül bűncselekménynek.
Állítólag életveszélyesen megfenyegették Daniel Lipsic szlovák belügyminisztert, ezért megerősítették személyes védelmét - vált ismertté pénteken Pozsonyban.
Mindkétszer Mark Webber, a Red Bull pilótája nyerte pénteken a 62. Formula-1-es autós gyorsasági világbajnokság ötödik futamának, a Spanyol Nagydíjnak szabadedzését. Az ausztrál tempóját csak a McLaren brit világbajnoka, Lewis Hamilton, és a regnáló világelső, Sebastian Vettel tudta némiképp tartani.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 61 éves korában elhunyt Sipos József újságíró, a Fehérvár Televízió korábbi igazgatója, a Helyi Televíziók Egyesületének és a Magyar Sportújságírók Szövetségének egykori alelnöke - közölte az MTI-vel pénteken a Fehérvári Médiacentrum.
Egy friss tanulmány szerint műtéttel és az omeprazolhoz, lanzoprazolhoz vagy ezomeprazolhoz hasonló hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerekkel egyaránt hatékonyan kezelhető a krónikus reflux betegség.
A Blikk Fitt jött, futott és győzött! Lapunk hölgycsapata nyerte a múlt vasárnap megrendezett félmaratoni váltót média kategóriában a 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltóversenyen.
Tavaly Kínában 20 százalékkal, 238 milliárd dollárra nőtt a turisztikai ágazat bevétele, az új ötéves terv pedig stratégiai alappillérré kívánja fejleszteni a turizmust. Magyarországra tavaly 36 ezer kínai érkezett, ami a magyar szállodaiparnak 74 ezer vendégéjszakát jelentett.
Egy vádlottat letöltendő fogházbüntetésre, további tizenegyet pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen a Debreceni Ítélőtábla; az "orvosperként" ismertté vált ügy vádlottjai közül többen pénzért valótlan szakértői vélemény elkészítésével segítettek több embert is rokkantsági nyugdíjhoz
Várhatóan világpolitikai szintre hág a jövő héten a londoni városháza és az amerikai nagykövetség között hosszú évek óta dúló dugódíjvita, Boris Johnson, a brit főváros polgármestere ugyanis személyesen Barack Obama amerikai elnöknek tervezi benyújtani a diplomáciai képviselet által felhalmozott több millió fontos díjhátralék bírságcéduláját
Több évnyi várakozás után tegnap tőzsdére ment a LinkedIn, a 360 millió dolláros IPO-t nagy befektető érdeklődés övezte, a 45 kibocsátási dollár után a papírok végül 94 dolláron állapodtak meg. A...
Jelentős változást hozott a megtakarítási döntésekben a globális gazdasági válság. Egy öngondoskodással foglalkozó kutatás rámutatott, hogy a hozam és kockázat, mint elsődleges mérlegelési szempontok helyett az értékállóság és az egyszerűség kerültek előtérbe....
A pénteki kereskedésben az Egyesült Államok csődkockázati mutatója emelkedett a legnagyobb mértékben a szuverén adósokra vonatkozó indexek közül - derül ki a londoni Markit adatszolgáltató cég...
A hatóság a jövőben nem az engedélyezésre, hanem az ellenőrzésre helyezheti a hangsúlyt, ha a parlament elfogadja az atomenergia törvény módosításáról pénteken az Országgyűlésnek benyújtott javaslatot.