Budapest - Több mint fél év sikertelen próbálkozás után végre révbe ért Alekosz (32), a görög csődörnek ugyanis sikerült ágyba bújnia az egyik feleségjelölttel, akivel egy szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt a luxuslakókocsiban.
A vietnami kormány felhagyott a szárnyasok oltásával madárinfluenza ellen, mivel állítása szerint a H5N1 vírus egy új válfajának megjelenése miatt a vakcina hatástalanná vált.
A véletlenek sorozatával magyarázta Raffael Sándor, a Cozma-ügy elsőrendű vádlottja, hogy leszúrta Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdacsapat játékosát; a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban a vádlott azt mondta, orosz gengsztereknek hitte a kézilabdázókat.
Több ezer tüntető gyűlt össze péntek este Madrid és Barcelona központjában, és adott hangot dühének amiatt, hogy a rendőrség délelőtt az utóbbi városban erővel felszámolta tüntetők egy sátortáborát
Az utóbbi évek tapasztalata szerint nagyon kevés légiós hagy komoly nyomot az NB I-ben, a Sport365.hu Vörösbaranyi József játékosmenedzser segítségével azt boncolgatta, mi kellene ahhoz, hogy igazán értékes külföldi játékosok rúgják a bőrt a magyar élvonalban.
A Fotex Holding SE adózott nyeresége az első negyedévben 1,28 millió euró volt, alig elmaradva a bázisban mért 1,3 millió eurótól - közölte a társaság a BÉT honlapján pénteken.
Negyedik alkalommal rendeznek Laskafesztivált és tócsnipartit Kazáron szombaton, az 57 versenyző csapat között lesznek szlovák, finn, lengyel és erdélyi csoportok is; a Nógrád megyei falu tavalyi rendezvényén új országos rekordot állítottak fel laskasütésben.
A kormány számított arra, hogy lesz népszerűségvesztés, hiszen egy szétzilált Magyarországot kell olyan állapotba hoznia a ciklus végére, hogy erős gazdasága és erős társadalma legyen, versenyképes országgá váljon - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Népszabadságban megjelent interjúban
Magas a pázsitfűfélék pollenjének a koncentrációja a levegőben, ezért egyre több allergiás fordul meg a rendelőkben. Megjelent a parlagfű is - figyelmeztetett Nékám Kristóf allergológus.
A hazai élelmiszerek kétharmadát drágábban kínálják a boltokban, mint amekkora ár e termékekért indokolt volna - írta a Magyar Nemzet az Agrárgazdasági Kutatóintézet felmérésére és számításaira hivatkozva
A szembejövő kamion elé hajtott egy 55 éves komáromi férfi a 117-es táti elkerülő úton, és a balesetben a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t
A Sony mától indítja újra Japánban és Ázsia más részein a több mint egy hónapja leállt Playstation Network szolgáltatását, miután egy hekkertámadás során 100 milliónál is több ügyfél adatait...
A szocialista párt 2014-re a választók számára vonzó alternatíva lesz - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Népszavának adott interjúban, amelyben elmondta azt is, hogy szerinte a mostani kormányzás minőségét látva, a szocialista párt - minden hibájával, tévedésével együtt – már most alkalmasabb a kormányzásra
A világszerte kereskedelmi ingatlanokkal foglalkozó Jones Lang LaSalle (JLL), a korában megjelent híreknek megfelelően bejelentette, hogy egyesül a King Sturge nemzetközi ingatlantanácsadó...
Országszerte megemlékezéseket tartanak vasárnap, a magyar hősök emléknapján. Schmitt Pál köztársasági elnök vasárnap délelőtt más közjogi méltóságokkal együtt koszorút helyez el a magyar hősök emlékk...
Az IMF vezérigazgatói posztjának legesélyesebb jelöltje, Christine Lagarde szerint a nemzetiségnek nem szabad döntő tényezőnek lennie az új IMF-vezér kiválasztásánál. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az adósságválságtól sújtott európai országok helyzetének ismerete - véleménye szerint is - előnyt jelenthet.
Hannover - Negyven év sikertörténetének méltó lezárására készül Budapesten is a Scorpions. A világ talán legismertebb német rockbandája legutóbbi albumuk megjelenése után döntött úgy, hogy a csúcson kell abbahagyni. Ám tudták, világszerte milliós rajongótáboruk nem fogja könnyen elengedni őket.
A véletlenek sorozatával magyarázta Raffael Sándor, a Cozma-ügy elsőrendű vádlottja, hogy leszúrta Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdacsapat játékosát; a Magyar Nemzetben megjelent interjúban a vádlott azt mondta, orosz gengsztereknek hitte a kézilabdázókat
Egy japán kutatónak sikerült lencsevégre kapnia, amint egy tutajpoloska fiatal teknősből lakmározik, megfordítva a hagyományos ragadozó-zsákmány szerepeket
A hazai élelmiszerek kétharmadát drágábban kínálják a boltokban, mint amekkora ár e termékekért indokolt volna - írta szombati számában a Magyar Nemzet az Agrárgazdasági Kutatóintézet felmérésére és számításaira hivatkozva.
A parlament az emlékünnep alkalmából visszahelyezi az Országház falára az 1910-1918-as Magyar Országgyűlés I. világháborúban hősi halált halt tagjainak emlékére készült táblát.
Az MLB pénteki játéknapján a San Francisco Giants játékosa, Brandon Crawford grand slamet ütött, ezzel a címvédő legyőzte a Milwaukee Brewerst. A rekordbajnok, New York Yankees Seattle-ben égett.
Az MSZP választmánya szombaton dönt a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett pártszavazás végső kérdéseiről. Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció Platform vezetőivel hat kérdést tenne fel a pártszavazáson, egyebek mellett az MSZP vezetőinek jövedelmével, valamint a párt gazdálkodásával kapcsolatban. Ezt azzal indokolta, hogy új erkölcsi normát szeretnének teremteni az MSZP-ben. A választmány ma…
A kormány számított arra, hogy lesz népszerűségvesztés, hiszen egy szétzilált Magyarországot kell olyan állapotba hoznia a ciklus végére, hogy erős gazdasága és erős társadalma legyen, versenyképes országgá váljon - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban.
Barack Obama amerikai elnök feltehetően támogatásáról fogja biztosítani Christine Lagarde francia gazdasági és pénzügyminiszter jelölését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói székébe - jelezte pénteken Nicolas Sarkozy francia elnök.
A szocialista párt 2014-re a választók számára vonzó alternatíva lesz - mondta az MSZP elnöke, aki szerint a párt már most alkalmasabb lenne a Fidesznél a kormányzásra
Az eddig használt General Motors Powertrain-Magyarország helyett Opel Szentgotthárd Kft. lett a neve a General Motors magyarországi motor- és sebességváltógyárnak - írta szombati számában a Népszabads...
A cigarettásdobozokon elhelyezett figyelmeztetések hatékonyan terelik a leszokás felé a dohányosokat, a legeredményesebben az emberi szenvedés grafikus ábrázolásai - állapították meg amerikai kutatók.
Lemond posztjáról a francia kormány egyik tagja, miután szexuális zaklatással vádolták meg városházi beosztottai, a férfi ugyanis egy Párizs melletti előváros, Draveil polgármestere is.
Felmerült annak a lehetősége, hogy a családi pótlék rendszere úgy változna meg a készülő "sarkalatos törvényben", hogy a gyermekek életkora alapján is differenciálni lehetne annak összegét - olvasható a családháló
A GE Capital berkein belül marad, de hazánk helyett a cseh fővárosban folytatja pályafutását Sean Morrissey, a Budapest Bank jelenlegi elnök-vezérigazgatója - értesült a Portfolio.hu. A székében már...
Az évi 4 milliárd forintos támogatási keretből egy pályázó legfeljebb 35 millió forintot kaphat - egyebek mellett ezt tartalmazza a vidékfejlesztési miniszternek az agroturizmus támogatásáról szóló re...
A bölcsességfog 18 és 25 éves kor között tör elő, sokszor kellemetlenségeket, fájdalmat okozva. Mivel ez a leghátsó fog, nehéz elérni a fogkefével, nehéz alaposan tisztítani, ez az oka annak, hogy sokaknál tapasztalható a szuvasodása.
Súlyos aszály veszélyezteti az ivóvízellátást és a mezőgazdaságot; a Jangce mentén lévő öt tartományban közel 35 millió ember életét és a folyó édesvízi delfinjeinek jövőjét befolyásolja a száraz időjárás - adja hírül a kínai média szombaton a polgári ügyek minisztériumának tájékoztatása alapján.