Áprilisban tovább csökkent a háztartások hitelállománya. A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint a múlt hónapban több forinthitelt vett fel a lakosság, mint amennyit törlesztett.
Az utóbbi időben egyre gyakoribbak az adószám-felfüggesztések. Tipikus eset az amikor az adóhatóság, döntését azzal indokolja, hogy nem találta a székhelyen az arra címre bejelentett céget. De a revizoroknak sem mindig van igazuk. Mit tehet ilyenkor az adózó?
Négy elszánt sportember két hónap alatt készíti el a világ legnagyobb üdvözlő feliratát Horvátországban, a mintegy 2500 kilométeres szöveg „írása" ezekben a napokban fejeződik be.
A magyar lakossági hitelezés folytatódó vergődése közepette született meg a kormány és a Bankszövetség megállapodása, mely elsősorban a hitelezés akut problémáira keresi a megoldást, közvetett módon...
Több mint 30 milliárd forint korkedvezmény-biztosítási járulék folyt be a költségvetésbe a veszélyes munkakörökben foglalkoztatottak után az elmúlt három és fél évben - tudta meg a Pénzcentrum.hu. Kérdés, hogy mi lenne ezzel az összeggel, ha a tervezett alkotmánymódosítás szerint a jövőben akár meg is lehetne szüntetni az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított…
13%-ot zuhant a Nokia árfolyama néhány perc leforgása alatt azt követően, hogy a társaság profit warningot tett közzé. A menedzsment közölte, hogy a második negyedévben készülékek divíziójában 0...
Lezárult az Adecco Magyarország és a Creative Selector.hu közös innovációs pályázata. A kreatív ötletbörzén előtérbe került a távmunka és a részmunkaidő.
Az SAP Hungary Kft. és a Magyar Madártani Egyesület bejelentette, hogy közös akciójuk eredményeként 15 köbméternyi szemetet gyűjtöttek össze és szállíttattak el a budapesti Naplás-tó környezetéből. Az irodában is a zöld színű ruha volt a divat, olvasható a cég sajtóközleményében.
Uniós források állnak a nagyvállalatok rendelkezésére a létszámcsökkentések elkerülésére. A TÁMOP 2.3.3./B. pályázat keretén belül a Sodexo Magyarország Kft. közel 75 millió forintos támogatásból valósítja meg a dolgozók továbbképzését, biztosítva ezzel a munkavállalók jövőjét és a biztos piaci jelenlétet.
New York - Pechesebb rokonaikat még mindig irtják, a szerencsésebb patkányok azonban akár a kifutók királyai vagy királynői is lehetnek például New Yorkban.
Több kormány egymásra halmozott hibái sodorták 2008-ra az összeomlás szélére Magyarországot – Bajnai Gordon az államadósság növekedését vizsgáló parlamenti albizottság előtt fogalmazott így. A kormányfő az ülést követően a hírTV Sukoró-ügyben feltett kérdései elől elmenekült.
Mégsem a spanyol uborka a „vétkes” a Németországban terjedő és immár 15 halálos áldozatot követelő hasmenésjárványért - közölték kedden a hamburgi egészségügyi hatóságok. Magyarországon nincs szennyezett spanyol zöldség. Már Svédországban is van halálos áldozata a hasmenésjárványnak.
"A nemzeti kormányzás első éve" címmel rendezik meg vasárnap Kötcsén - immár kilencedszer - a hagyományos polgári pikniket, a Balog Zoltán által vezetett Polgári Magyarországért Alapítvány, valamint a Hermina Szalon, a Belvárosi Polgári Szalon, és a Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényét.
Hagyományosan a díszegyenruhába öltözött Központi Tűzoltózenekar felvonulása nyitja meg június 2-án a 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozatát a Vörösmarty téren.
Magyarországon jelenleg nincs szennyezett spanyol zöldség, minden eddigi vizsgálat negatív volt - jelentette ki Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára kedden Debrecenben.
13%-ot zuhant a Nokia árfolyama néhány perc leforgása alatt azt követően, hogy a társaság profit warningot tett közzé. A menedzsment közölte, hogy a második negyedévben készülékek divíziójában 0...
A spanyol központi költségvetés - regionális mérlegek nélkül számított - GDP-arányos hiánya az egész évre tervezett deficitpályának megfelelő 0,2 százalék volt az első negyedévben - közölte az ország pénzügyminisztere, Elena Salgado kedden.
Európában a fúziók és felvásárlások terén mérsékelt emelkedés indult meg, a válság előtti aranykorszaktól azonban még távol vagyunk. A kontinens két részre szakadt, míg az észak-nyugat-európai...
A német hatóságok nem késlekedtek, gyorsan reagáltak a fertőzés megjelenését követően a kialakult helyzetre; a szakemberek jelenleg a baktérium felbukkanásának pontos helyét keresik - mondta el Robert...
A görög, ír és portugál adósságtörlesztési válságnak rendszerszintű következményei lehetnek az euróövezetben Mario Draghi, az olasz jegybank elnöke, az Európai Központi Bank elnöki posztjának várományosa szerint.
A felvételt elsőre megnézve – főleg a távolról készült képkockákon – tényleg olyan érzésünk támad, mintha a dobozból frissen előhámozott játékautó hajtaná végre a mutatványt. Ezzel ráadásul annyira nem is állunk messze a valóságtól, hiszen az autó és a narancsszín rámpa gyermekkorunk játékait idézik.
Megőrülnek az izzadt láb szagáért a szúnyogok – állapították meg a kutatók, akik szerint ilyen csapdákkal lehetne irtani a legjobban a zümmögő élősködőket. Nálunk marad a permetezés.
Elutasította az illetékes belgrádi bíróság Ratko Mladic fellebbezését, így már nincs jogi akadálya annak, hogy Szerbia kiadja a háborús bűnökkel vádolt boszniai szerb extábornokot a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.
Először szólalt meg a szexuális kicsapongással vádolt XVI. Károly Gusztáv svéd király a személyéről hónapok óta keringő híresztelések ügyében: az uralkodó cáfolja a vádakat, de ha felvételek kerülnek elő éjszakai klubokban tett látogatásairól, vélemények szerint még trónját is elveszítheti.
"Sajnálom, hogy a külügyminisztériumban végrehajtott újabb elbocsátási hullámmal ismét tapasztalt, hosszú évek, évtizedek óta a tárca állományában lévő diplomaták kerülnek az utcára. Olyanok, akiknek a tudására, a szakértelmére, a kapcsolatrendszerére ma, amikor Magyarország az EU Tanácsának az élén egyébként is a nemzetközi figyelem középpontjában áll, nagyobb szükség lenne, mint valaha" -…
Andrea Agnelli klubelnök keddi bejelentése szerint Antonio Conte veszi át a Juventus irányítását. A klubot játékosként 12 évig szolgáló 41 éves szakember délután írja alá szerződését.
A fővárosi klub nem nevezte meg az új befektetőket, a sajtó az állami kézben lévő Katari Befektetési Hatóságot említette. A fennmaradó 30 százalékos tulajdon egy amerikai csoporté marad.
Véget ért a Starbucks önkéntes akciója, amelyhez több mint ötvenen csatlakoztak, hogy osztozzanak a jótékonykodás semmihez nem hasonlítható érzésében. A kezdeményezés keretein belül a Starbucks Partnerei és vendégei összesen 150 órát töltöttek a VII. kerületi Reformáció Emlékpark felújításával, derül ki a cég közleményéből.
Márciusban tovább csökkentek az ingatlanáral a legnagyobb amerikai városban. Az S&P Case-Shiller lakásárindexe szerint jelenleg a 20 legnagyobb amerikai városban 3,6 százalékkal érnek kevesebbet az...
Az összes ellenőrzött Tesco-áruház 4,2 százalékában, 8 üzletben találtak kártevők jelenlétére utaló nyomokat az ellenőrök, bírságot három esetben és összesen 745 ezer forint értékben szabtak ki, további két esetben a bírság kiszabása folyamatban van - derül ki Fazekas Sándor írásbeli válaszából, amelyet a vidékfejlesztési miniszter egy fideszes képviselő kérdésére fogalmazott meg....
Magyarországon nincs szennyezett spanyol zöldség - közölte Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára.
A kormány és a Bankszövetség közötti 5 pontos megállapodás, az Otthonvédelmi Akcióterv néhány eleme pénzügyi stabilitási kockázatokat hordoz, illetve tovább rontja a bankok hitelezési képességét -...