Orbán Viktor szerint a magyar uniós elnökség a legnehezebb kérdéseket vette fel a programjára, így például a gazdasági kormányzást, az energiapolitikát, Horvátország csatlakozását, a schengeni övezet bővítését és a romastratégiát
Az átdolgozott vádirat vádpontjai között továbbra is szerepel polgári személyek üldözése, gyilkosság, kitelepítés, embertelen cselekedetek, túszejtés, fosztogatás.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. menedzsmentje, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) utóbbi időben folytatott tevékenységét értékelve arra az elhatározásra jutott, hogy kilép a szövetségből - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel, jelezve egyúttal azt is, hogy egy másik szövetség életre hívását tervezi. A MABISZ tudomásul veszi a biztosító menedzsmentjének döntését.
A 22 éves Tiffany Startz azzal vádolják, hogy megölte John ‘Fatboy’ Powellt, a Krazy Killaz együttes énekesét, miután ököllel az arcába vágott. Az áldozat korábban felajánlotta a hölgyrajongóinak, 5 dollárért megüthetik.
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kormány által kedden elfogadott Semmelweis Terv nem oldja meg az egészségügy problémáit - mondta a köztestület elnöke szerdán az MTI-nek
A magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban május folyamán, az ADP foglalkoztatottsági indexe alapján 38.000 fős bővülést mutatott, a felülvizsgált és 179.000 fős bővülésről 177.000 fős bővülésre módosított előző havi adat után. A ma nyilvánosságra hozott adat meglehetősen elmaradt az előzetes elemzői konszenzusban szereplő 177.000 fős bővüléstől.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat radarképei szerint jelenleg főként a Dunántúl középső és déli részén, valamint a Duna-Tisza közén vannak felhőszakadások.
A parlamenti ciklus végére 65-70 százalék közötti szintre csökken a magyar államadósság mértéke - közölte Orbán Viktor kormányfő a Magyarországon befolyásos ír befektetőkkel folytatott dublini...
A Nemzeti Liberális Párt tiltakozik a brüsszeli Székelyföld-képviselet megnyitása ellen, mondván, hogy "Székelyföld soha nem létezett és most sem létezik".
2011. június 8-án a törökországi Kayseri városában írják alá Nabucco gázvezetékhez tartozó projekttámogatási megállapodásokat, adta hírül a Nabucco Gas Pipeline International GmbH (NIC) közleményében...
Májusban a várt 170 ezer helyett mindössze 38 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - jelentette az ADP. A kedvezőtlen adat a pénteki munkaerőpiaci adatokra és a gazdasági...
A tavaly leleplezett csapat meglepően jó minőségű hamisítványokat adott el világszerte az elmúlt harminc évben, és mint kiderült: világsztárokat is megkárosítottak.
Újra életre keltette a VOLT Fesztivál tíz éve alapított médiadíját, a VOLTfoliót. A kulturális médiadíj kuratóriuma félezer szakmabelit választott ki, akik kategóriánként öt-hat jelöltet állítottak.
Az álmok álmodói ezúttal sem okoztak nekünk csalódást – olyan autót tártak szemeink elé, amitől eláll a lélegzetünk. Mindenki csodálja - legyen szó férfiról, nőről, gyerekről vagy matuzsálemről -, a BMW 328 Hommage kíméletlenül elragadja fantáziánkat és egy lenge pillanat alatt csodás utazásra csábít.
A hazai cégfelvásárlási piac egy éves időtávon aktivizálódás jeleit mutatja, elsősorban a mid-market szegmens az, ami igazán kedvező kilátások elé néz, a nagyobb tranzakciók beindulására még várni...
A kormány politikájával kiszolgáltatja az országot a külföldi befektetőknek, szó sincs gazdasági szabadságharcról és önrendelkezésről – ezt Schiffer András az LMP frakcióvezetője mondta az Egyenes Beszédben.
Richard Pelly, az Európai Beruházási Alap (EIF) vezérigazgatója és Sean Morrissey, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója a mai napon két garancia-megállapodást írt alá, amellyel az Európai Unió...
Az átlagjövedelem 70%-ára lenne szükség a tisztességes nyugdíjas kori megélhetéshez. A megfelelő és a tényleges nyugdíj közötti különbözetet saját erőből kell megteremteni. Az éves átlagos...
Megkezdődött a világ legmagasabban fekvő autópálya-alagútjának építkezése a délnyugat-kínai Szecsuan (Sichuan) tartományban - jelentette a Hszinhua hírügynökség szerdán. A Trola hegységen átvezető ala...
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. menedzsmentje a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) utóbbi időben folytatott tevékenységét értékelve arra az elhatározásra jutott, hogy 2011. május 24-ével kilép...
A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara éves közgyűlésén a tagok újraválasztották a kamara elnökét, Mikola Gergelyt. A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (British Chamber of Commerce in Hungary -...
Az S&P júniusi futures tegnap sikeresen leküzdötte a korábbi csökkenő csatornáját, így e kitörést megtartva lenne még hely az 1295-1370 pontos sáv teteje felé. Nyitás előtt egy vártnál rosszabb...
Visszaállítják a határforgalom ellenőrzését Ausztriában a Világgazdasági Fórum Bécsben tartandó rendezvénye miatt június 4-én, szombaton 0 órától június 9-én éjfélig valamennyi határszakaszon, köztük a Magyarországgal határos területen is - közölte Timár Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodájának vezetője....
A közúti közlekedés során elkövetett szabálytalankodások közül nem mindegyik érzékelhető szabad szemmel, vagy optikai elven működő eszközzel. Elsősorban a tehergépkocsik esetében a megengedett...
Amennyiben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Alberto Contador doppingügyében helyt ad a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) fellebbezésének, akkor a szövetség visszamenőleg törli a spanyol versenyző 2011-es eredményeit, így például a Giro d,Italián aratott győzelmétől is megfosztják.
A haditörvényszék azzal indokolta a felmentő ítéletet, hogy az ügyészség nem gyűjtött össze elegendő bizonyítékot, amellyel hitelt érdemlően bizonyítani lehetett volna a vádakat.
A magyarok 48 százaléka, 1,9 millió család vásárol vasárnap - derült ki a TNS Hoffmann által végzett országos felmérésből. Kiderült az is, hogy százmilliárdos forgalomtól esnének el a kereskedelmi vállalkozások, ha életbe lépne a kötelező vasárnapi nyitva tartást elrendelő jogszabály, a vásárlók ugyanis ezen a napon alkalmanként átlagosan 12.500-15.000 forintot költenek.
Az év végéig kezdi meg működését az a közös magyar-oszták árvízi előrejelző modell, amelyet európai uniós támogatással építenek ki a Rába teljes vízgyűjtőjén - hangzott el a projekt sajtótájékoztatójá...
Az OTP Jelzálogbank 2011. május 31-i értéknappal névértéken 99,25 milliárd forintnyi saját kibocsátású jelzáloglevelet vásárolt vissza - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán.
A nyolc hónapos Alfie Green három óra leforgása alatt három infarktust is kapott, de csodával határos módon minden alkalommal újraindult a szíve. A vizsgálatok szerint jelenleg egészséges a kisfiú.
A tűzszerészek egy homokbányába szállították, s megsemmisítik azokat a világháborús lövedékeket, amelyek csatornaásás közben kerültek elő a földből szerdán Székesfehérváron; a környéken újra megindult a közlekedés, a házakba visszatérhettek a lakók.
A Budapest Bank (BB) 30 milliárd forintról, a Budapest Lízing pedig 27 milliárd forintról szóló garancia-megállapodást kötött az Európai Beruházási Alappal (EIF) a kis- és középvállalkozások (kkv) forráshoz jutásának elősegítésére, az erről szóló megállapodásokat szerdán írta alá Richard Pelly, az EIF vezérigazgatója és Sean Morrissey, a BB elnök-vezérigazgatója.
Több mint 150, köztük számos neves közgazdász írt levelet az Egyesült Államokban, melyben támogatják a republikánusok törekvését, miszerint lényeges kiadáscsökkentő intézkedések nélkül ne járuljanak...
A Ferencváros labdarúgócsapatához kerülő idegenlégiósoknak a jövőben tanulniuk kell magyarul. Az idény végén legalább 300 szót kell ismerniük. Nem csak nyelvismeretből vizsgáztatják majd a focistákat, hanem a klub történelmét is betéve kell tudniuk a játékosoknak, jelentette ki Kubatov Gábor, az FTC elnöke a Komáromban rendezett fórumon.
A Budapest Bank (BB) 30 milliárd forintról, a Budapest Lízing pedig 27 milliárd forintról szóló garancia-megállapodást kötött az Európai Beruházási Alappal (EIF)
A parlamenti ciklus végére 65-70 százalék közötti szintre csökken a magyar államadósság mértéke - közölte Orbán Viktor kormányfő a Magyarországon befolyásos ír befektetőkkel folytatott dublini megbeszélésen szerdán
A Cozma-ügy szerdai tárgyalásán a Veszprém Megyei Bíróságon Bihari Csaba ötödrendű vádlott ügyvédje "enyhe, mértéktartó" büntetés kiszabását, míg a hatodrendű vádlott Gergely Péterné ügyvédje védencének felmentését kérte.