A görög parlament bizalmat szavazott a görög kormánynak kedd éjjel, ezzel szabad az út az újabb takarékossági és bevételnövelő intézkedések előtt. Az euróövezeti pénzügyminiszterek július 3-ig adtak határidőt Görögországnak, és az athéni bizalmi szavazás nyomán valószínű, hogy a jövő hónap elején a miniszterek jóvá is hagyhatják a görög mentőprogram folytatását, újabb 12 milliárd euró kiutalását.
Ha Ön dohányos, és észleli magán a COPD tüneteit, például a köhögést, a fokozott köpetürítést, illetve a légszomjat, beszéljen orvosával. Nagyon fontos, hogy gyorsan cselekedjen, ezáltal lassíthatja a betegség előrehaladását.
Tatabánya - Újra összeállt a legendás csatártrió Tatabányán. Kiprich József (47), Plotár Gyula (49) és Vincze István (43) a 80-as években együtt rohamozta az ellenfelek kapuit, most pedig azért dolgoznak, hogy a városnak újra élvonalbeli csapata legyen.
Súlyosan érintette a 2008. évi szecsuani földrengés pusztítása Kína háromezer éves múltú, hegyek között élő mintegy 300 ezres közösségét, a csiang (qiang) nemzetiséget; szakemberek szerint félő, hogy a kihalás szélére sodródnak.
Spanyol kutatók előrejelzése szerint 2040-re több halálos áldozatot szed Európában a hőség, mint a hideg - közölte a Nature tudományos magazin online kiadása (http://www.nature.com).
Otthonunk a legértékesebb vagyonunk. A benne lévő tárgyakat hosszú évek munkájának köszönhetjük. De értékeink bármikor porig éghetnek vagy eltűnhetnek egy betörés során. Mégis kevesen kötnek biztosítást. Akik mégis, azok egy fiók mélyén tartják évekig a szerződésüket. Pedig a megsárgult kötvények alapján a biztosító aligha téríti meg a teljes kárt! Mire figyeljünk a biztosítás kötésekor és az…
A kamatdöntés kommentárjában közölteknek megfelelően rontott az amerikai gazdaság kilátásain, így a növekedési, az inflációs és a munkaerő-piaci előrejelzésén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris tanácsa, a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC).
Budapest - Komplikáció nélkül, makkegészségesen jött világra szerda délelőtt Rippel Ferenc (40) és felesége, Vivien (25) első gyermeke, amit a család valóságos csodaként él meg.
Sikeresnek ítélte a főpolgármester a metrókocsik jövőjéről folytatott tárgyalásait a francia gyártóval, így ha az egyetlen még vitás kérdésre is pont kerül, júliusban új szerződés írhat alá a főváros az Alstommal. A 70 milliárdos kérdés rendezésére tett erőfeszítéseket az ellenzék is elismerte.
Tovább dúl a vita a L'Oréal társtulajdonosai között. A Le Nouvel Observateur azzal jellemezte Liliane és Françoise családi "harmóniáját", hogy olyan famíliáról van szó, amelyben a szeretet és a harag egységeit százalékokban és osztalékokban mérik.
Ordítani hallották a nagycsécsi kettős gyilkosság idején a tetteseket - erről a romagyilkosságok bűntetőperén tegnap meghallgatott egyik túlélő számolt be. "Most megdöglötök, cigányok!" - emlékezett vissza a ma is Nagycsécsen, a támadássorozat első emberéletet is követelő helyszínén élő N. Tibor.
Holnap kezdi tárgyalni az Országgyűlés az új ombudsmani, illetve az információszabadságról szóló sarkalatos törvényeket. Eszerint a mai négy helyett egy ombudsman, az alapvető jogok biztosa marad meg, akinek két helyettese - kisebbségi és jövő nemzedékek - lesz. Szabó Máté helyén marad, az ő helyetteseiként a mai két szakombudsman, Kállai Ernő és Fülöp Sándor is kitöltheti mandátumát.
Lezártnak tekinti Balsai István az alkotmánybíró-jelöléséhez előírt 20 éves szakmai gyakorlat körüli vitát, mondván: neki 30 év jött ki és ezen nem vitatkozik újságírókkal. A fideszes képviselőt azért kerestük, hogy tisztán lássunk a kérdésben.
Szürke, kopár, sokszor elhagyatott betonudvar fogadja az ország számos oktatási intézményének diákjait. A Cetelem Zöldsuli program segítségével most ezeknek az iskoláknak nyílt lehetőségük arra, hogy zöldebb, élettelibb iskolaudvar kialakítására, összesen ötmillió forintos támogatás elnyerésére pályázzanak.
Spanyolországban a gazdasági válság miatt méltatlankodó fiatalok mozgalma újabb tiltakozó meneteket szervez. Az aktivista csoportok a fél országot bejárva július 24-én találkoznak Madridban. A hétvégi nagy megmozdulásokon az europaktumot és a bankokat bírálták.
A hét elején két, halálos áldozatokat is követelő súlyos baleset történt kísértetiesen hasonló körülmények között, ráirányítva a figyelmet a különösen balesetveszélyes útszakaszokra. A kétszer egysávos utakon szinte lehetetlen elkerülni a frontális ütközést, ha egy busz vagy egy kamion valamiért átsodródik a szembe jövők sávjába.
Ismét vita alakult ki Macedónia és Görögország között. Athén amiatt tiltakozott Szkopjénél, mert 13 méter magas, Nagy Sándort ábrázoló bronzszobrot emeltek a macedón fővárosban.
Debrecen — Családjának szeretne segíteni a Blikk szépe versenyünk egymillió forintos nyereményéből Terdik Tamara (22), aki a pénz mellett természetesen a CKM magazin fotózásának is rendkívül örülne.
Hetek óta a Traian Basescu által javasolt közigazgatási átszervezési koncepció borzolja a román belpolitikai kedélyeket. Az RMDSZ számára elfogadhatatlan a tervezet, amely a magyar többségű megyéket olyan megarégiókba olvasztaná be, amelyekben a magyarság számaránya kedvezőtlenül alakulna. Az RMDSZ akár a koalícióból is kiléphet a hét végén.
Kárpátalján a megyei ügyészség megvétózta a Beregszászi Járási Tanács legutóbbi határozatát, amely szerint a jövőben az ukrán állami és a magyar nemzeti himnusszal kezdődnének az önkormányzati ülések.
A legtöbb embernél kialakulhat időnként szabálytalan szívverés, ilyenkor érezhetjük úgy, hogy szívünk egy ütést kihagyott, vagy össze-vissza ver. Az arrhythmiák általában veszélytelenek, de vannak olyan formái, amik súlyos tüneteket okozhatnak, sőt néha az életet veszélyeztethetik.
Talán kevesen gondolták volna, de az elmúlt évek egyik legjobb befektetése a bor volt, hiszen a minőségi - főként francia - borok vásárlásával az elmúlt években nagyobb hozamot lehetett elérni, mint a kötvényekkel, részvényekkel, vagy akár az elmúlt évtized egyik legsikeresebb termékével, az arannyal.
Az év végéig 10 ezer fővel csökkenti az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáinak létszámát az Egyesült Államok - jelentette be szerdán Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.
Miközben mind a MABISZ, mind pedig az onnan kivált CIG Pannónia elszántan küzd a piaci transzparenciáért, felszínre kerülnek a biztosítási piac egészének szabályozását érintő fehér foltok
A család arra ébredt, hogy lángokban áll a ház, a feleség szaladt oltani, de golyó végzett vele. Aztán összeesett a báty is, és N. Ferenc rohant volna az öccséhez, de a kisebbik testvér háza is ostrom alatt állt. Majd abbamaradt a golyókopogás.
Az amerikaiak által kezelt segélyalap projektjei néha nem is léteznek, ahol lenniük kellene, csak a puszta homok van. Az Egyesült Államok és Irak most egymásra mutogat, a kórházak meg nincsenek felszerelve, és az iskolák is cudar állapotban vannak.
A többek közt ef Zámbó István, feLugossy László és Wahorn András nevével is fémjelzett Bizottság zenekar rajongók körében fellelhető relikviáit keresi a Műcsarnok a szeptemberben nyíló kiállításához. A zenekar a 80-as évek ellenkultúrájában elfoglalt helyéről, és a tervezett kiállításról beszélt az InfoRádiónak Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója.
Csaknem 600 millió forinttal támogatta a kormány uniós forrásból a Széchenyi Terv keretében a július 1-jén nyíló filmes témaparkot és látogatóközpontot az etyeki Korda Sándor stúdióban. Az elmúlt években üresen kongó, Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó gyártóközpont egy új stúdióval gazdagodott, ebben az épületben látható a kiállítás.
Budapestre érkezik jövő héten Hillary Clinton. Az amerikai külügyminiszter Martonyi János meghívásának tesz eleget, s részt vesz a Tom Lantos Intézet megnyitó ünnepségén - jelentette be tegnapi háttértájékoztatóján Németh Zsolt külügyi államtitkár.
Kihirdették tegnap a Prima Primissima Díj tíz kategóriájának idei jelöltjeit. A Demján Sándor üzletember és a Vállalkozók Országos Szövetsége által alapított díj tíz kategóriájában három-három jelölt szerepelhet a listán, közülük kerülnek ki a december 2-i díjátadó gálán a 2011-es év primissimái.
Több mint negyven aláírással megerősítve juttatta el kiáltványát lapunkhoz a Magyar Filmművészek Szövetsége animációs szakosztálya, június 17-ére, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idejére dátumozva. A dokumentumot a magyar animáció jövőjéért a Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság döntéshozóihoz címezték.
Megérdemelt siker a Kék Művészügynökség és az Orlai Produkciós Iroda legújabb előadása, a Bandy lányok a Belvárosi Színházban. Van benne minden, amiért az emberek jó része színházba szeret járni, zene, tánc, sztárok, kis édes-bús nosztalgia, esendőség, emberség.
Lapunk az Akadémiai Kutatóhelyek Vezetőinek Tanácsán elhangzottakra hivatkozva megírta, átalakul az MTA 46 kutatóintézetből álló hálózata. Az Akadémia nem cáfolta a szerkezeti átalakítást, ám részleteket az egyeztetések utánra, július elejére ígért.
Pozsgay Imre könyvet ír az életéről. A nagy érdeklődésre számot tartó munka a tervek szerint karácsonykor kerül a könyvesboltokba – írja a Magyar Nemzet.
Tegnapi dátummal megjelent cikkében a Marketwatch publicistája, Mark Hulbert arról értekezik, hogy a múltbeli adatok alapján milyen következtetéseket lehet levonni a részvénypiacok várható...
Arra sürgették az Európai Parlament képviselőit szerdán az Európai Bizottság és az EU magyar elnökségének illetékesei, hogy hagyják jóvá azokat az új jogszabályokat, amelyeket annak érdekében dolgoztak ki, hogy az EU-ban növekedjék a pénzügyi stabilitás, és a jövőben biztosabban megelőzhetők vagy könnyebben kezelhetők legyenek a gazdasági válságok.