Az Országgyűlés két új tényállással, a költségvetési csalással és a társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással való visszaéléssel egészítheti ki a büntető törvénykönyvet. A képviselők a parlament kedden kezdődő kétnapos ülésén emellett módosíthatják az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság hatáskörét.
A magyarországi cigányellenes megmozdulásokkal foglalkozott terjedelmes riportban a France2 francia közszolgálati televízió vasárnap esti híradója a Vatikánban tartott cigánypasztorációs találkozó kapcsán.
A közigazgatásban nem üzletemberek munkájára van igény - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az általa vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedden megjelenő, új, Közszolgálat című havilapjának adott interjúban, amelynek szövegét a tárca hétfőn juttatta el az MTI-hez.
A hivatásos katonák pótlékait és jutalmait is megadóztatják Csehországban. A pénzügyminisztérium azzal érvel: nem az egyenruhások elleni intézkedésről van szó, hanem az adórendszert akarják egyszerűsíteni ezért szüntetnék meg a különböző kedvezményeket.
A pénteki kifejezetten borongós nemzetközi befektetői hangulat ma reggelre csak kismértékben enyhült, ez azonban elegendő volt ahhoz, hogy a forint az euróval és a dollárral szemben a Londonból...
A közigazgatásban nem üzletemberek munkájára van igény - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az általa vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedden megjelenő, új, Közszolgálat című havilapjának adott interjúban, amelynek szövegét a tárca hétfőn juttatta el az MTI-hez.
A közigazgatásban nem üzletemberek munkájára van igény - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az általa vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedden megjelenő, új, Közszolgálat című havilapjának adott interjúban, amelynek szövegét a tárca hétfőn juttatta el az MTI-hez.
Az amerikai haditengerészet feltartóztatott egy észak-koreai kereskedelmi hajót, mert a gyanú szerint a vízi jármű rakétaalkatrészeket szállított Mianmarba - számolt be a két hete történt esetről vasárnap este a The New York Times.
Ha az idén nem számíthat állami forrásra a balatoni halgazdálkodás a közcélú feladatai ellátásához, az angolnafogás lesz a túlélés záloga a jövő évi költségvetésig, amikor már muszáj lesz ezekhez a feladatokhoz forrást rendelni - nyilatkozta Puskás Zoltán, a közelmúltban szerkezetátalakításon átesett cég vezérigazgatója
Gránátot dobtak ismeretlenek vasárnap késő este Törökország délkeleti részén kurd ünneplők közé; a robbanásban 11-en megsebesültek - közölték biztonsági és kórházi forrásból
Egy 69 éves férfit gyanúsít a rendőrség a szombaton, gyulai családi házának udvarán holtan talált ember meggyilkolásával. Az áldozatánál bérlőként élő férfi beismerő vallomást tett kihallgatásán.
Az Országgyűlés két új tényállással, a költségvetési csalással és a társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással való visszaéléssel egészítheti ki a büntető törvénykönyvet. A...
Hazánkban az úszás gyökerei az 1800-as évekbe nyúlnak vissza. Hajós Alfréd úszó szerezte a magyar történelem első két olimpiai aranymedálját 1896-ban. Szerencsére máig is az egyik legeredményesebb sportág. Akárcsak a futás vagy a kerékpározás, az úszás sem köthető nemhez, életkorhoz, edzettségi állapothoz.
A Mitsubishi Motors japán járműgyártó azzal számol, hogy 25 százalékkal 50 milliárd jenre (622 millió dollár) nő a működési eredménye az áprilissal kezdődött egy évben részben eladásainak a bővülésére.
Eséssel zárta a hétfői kereskedést a tokiói részvénypiac, miután meglepetésre csökkentek a japán gépipari megrendelések áprilisban, ami újabb jele annak, hogy lassul a globális gazdaság élénkülése.
A Vélez Sarsfield labdarúgócsapata nyerte az argentin bajnokság tavaszi szakaszát, az úgynevezett Clausurát, miután az utolsó előtti fordulóban idegenben 2-0-ra legyőzte a húszcsapatos élvonalban 19. Huracán gárdáját.
A hagyomány nem más, mint több évezrednyi, sűrített tudás arról, mi az emberi, mi az üdvözítő. A formabontás unalmas: minden formát elbontottunk már. Kísérletezés közben nem árt szem előtt tartani, hogy az ember korlátos lény. A mítoszok és a formák készen várnak, csak beléjük kell kapcsolódni. Pünkösdről, hagyományról, kultúráról kérdezzük Kovács Ákos énekest, dalszerzőt.
Szlovákiában a vártnál nagyobb, 4,0 százalék volt az éves szintű infláció májusban az áprilisi 3,7 százalék után, a májusi árindex 29 hónapja a legmagasabb - közölte az ország statisztikai hivatala hétfőn
Átlagosan 42.101 szurkoló volt kíváncsi a Bundesliga 2010-2011-es szezonjának mérkőzéseire, a német labdarúgó-bajnokság továbbra is a legnézettebbnek számít.
25 napja tartanak a tüntetések Spanyolországban - Madridban éjszaka ismét több ezren demonstráltak a gazdasági válság és a munkanélküliség miatt a parlament előtt.
Kis és közepes erejű földrengések sorozata rázta meg hétfőn Új-Zéland második legnagyobb városát, ahol nem egészen öt hónapja 180-an vesztették életüket egy nagy erejű földrengésben
Erősödött a forint hétfőn délelőtt az euróhoz, és gyakorlatilag stagnált a svájci frankhoz képest a kora reggeli árfolyammal összevetve, a pénteki jegyzésekhez képest viszont gyengébben állt a forint.
Történelmet írt az észak-amerikai profi kosárlabdában a Dallas Mavericks, a csapat harminc éves fennállása során először szerezte meg a bajnoki címet az NBA-ben.