Országos demonstrációt szervez június 16-án négy együttműködő szakszervezeti konföderáció, hogy tiltakozzanak a kormány megítélésük szerint munkavállalókat sújtó intézkedései ellen; a LIGA is támogatja az akciót, a Munkástanácsok bár a követelésekkel egyetért a demonstráción nem vesz részt.
Legalább egymillió új munkahely jön létre Európában az idén, az európai vállalatok pedig 1,8-2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak 2011-ben - mondta Jürgen R. Thumann, az európai munkaadók szervezete, a Businesseurope elnöke pénteken a tagszervezetek elnökeinek budapesti ülését követő sajtótájékoztatón.
Néhány egyetemi, főiskolai hallgató egy szerszámoskamrában is képes ma egy olyan biológiai fegyvert előállítani, amelyre valamikor az ötvenes évek titkos stratégiaifegyver-fejlesztési programjaiban dollármilliókat költöttek – hangoztatják egymás között a terület szakértői.
A héten megkezdődik a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa devecseri károsultjai számára épülő házak műszaki átadása, és folytatják a földekről összegyűjtött szennyező anyagok beszállítását, amit az esős idő miatt le kellett állítani - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka.
Főhet a fejük azoknak, akik a megállíthatatlannak tűnő cukordrágulástól megijedve alaposan bespájzoltak az akkor még meglehetősen drága édesítőszerből. A cukor ára ugyanis az elmúlt hetekben lassan, de biztosan csökkent. Az áresés a következő hetekben gyorsulhat, így a pálinka- és lekvárfőzőknek érdemes kivárniuk....
A Magyar Nemzet szerint az eladó lakások reklámjain is észrevehető, hogy közeledik a kilakoltatási tilalom feloldása. Minden ötödik hirdetést - különösen a családi házaknál - úgy adják fel, hogy s...
A magyarok közel harmadának volt már komoly konfliktusa a családban, negyedüknek pedig a munkahelyen - bár ez utóbbi szituációkat sokkal gyakrabban hagyjuk szó nélkül
A héten megkezdődik a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa devecseri károsultjai számára épülő házak műszaki átadása, és folytatják a földekről összegyűjtött szennyező anyagok beszállítását, amit az esős idő miatt le kellett állítani - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka az MTI érdeklődésére.
Budapest - Ez vajon a villamos áramátalakító berendezésének kapcsolási rajza? Akkor mit keres a villamoson, az ablaknál? - morfondírozott Juhász Ernő (27) az 50-es villamoson.
Az eladó lakások reklámjain is észrevehető, hogy közeledik a kilakoltatási tilalom feloldása. Ma már minden ötödik hirdetést – különösen a családi házaknál – úgy adják fel, hogy azt sejtetik, az eladás finoman szólva „sürgőssé vált”. Az eladók két-három százaléka pedig már konkrétan és félreérthetetlenül is közli – írja a Magyar Nemzet.
A költségvetési csalás tényállásával egészítheti ki kedden a büntető törvénykönyvet a parlament, a képviselők emellett országgyűlési határozatot is módosíthatnak annak érdekében, hogy a jövőben a Ház jelölhesse a kibővített létszámú Alkotmánybíróság elnökét.
A BUX a megelőző heti 0,07 százalékos emelkedés után 23.002,59 ponton zárt pénteken, 73,42 ponttal, 0,32 százalékkal alacsonyabban az egy héttel korábbi záróáránál. A vezető részvények árfolyama a Magyar Telekom kivételével esett a héten, a hét vesztese az OTP volt. Tovább csökkent a piaci aktivitás a múlt héten: 55,4 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon az előző hét 65,4…
Az NHL hétfő játéknapján rendezték meg a Stanley-kupa döntőjének hatodik mérkőzését, amelyet a Boston Bruins nyert meg, így a Vancouver Canucks elleni párharcot a hetedik összecsapás dönti el.
A cseh államfő szerint a csütörtökre tervezett országos közlekedési sztrájk politikai akció, s ezért a kormánynak az eddigieknél sokkal határozottabban kellene fellépnie ellene.
Az LMP "Piacot minden településre!" címmel a héten országjáró kampányt indított a helyi termékek és munkahelyek érdekében. Időközben a parlament tárgysorozatba vette a párt törvényjavaslatát, amely egy átmeneti moratórium után új, közösségi alapú szabályozást vezetne be a plázák és hipermarketek építésére.
Az IMF vezérigazgatói posztjáért folytatott harc egy régi és az új világrend küzdelme is - már csak két jelölt maradt versenyben, az izraeli jegybank elnök ugyanis túl öreg
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetői és a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa (Közszat) pénteken konzultációt folytattak a csoportos létszámleépítésről - tájékoztatták a felek az MTI-t.
Biogázüzem építését tervezi a Vill-Korr Kft. Csornán. A vállalkozás nyolc-tíz új munkahellyel számol - közvetve azonban 30 ember is munkához juthat -, és a mezőgazdasági termelők is jól járhatnak a fe...
Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken aláírta azt az Országgyűlés által hétfőn elfogadott alkotmánymódosítást, amely csökkenthetővé, illetve szociális ellátássá alakíthatóvá, valamint megszüntethetővé teszi az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátást.
Nyolc Tesco áruházban is találtak rágcsálókra utaló nyomokat vagy egyéb hiányosságokat a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) májusi ellenőrzése során, melyek miatt összesen 1,2 millió forintos bírságot kapott a vállalat - írta a keddi Magyar Nemzet.
Háziorvosonként változó, hogy kell-e fizetniük a szülőknek a gyermekek táborozásához szükséges igazolás kiadásáért. Még abban sincs egyetértés a szakmában, hogy egyáltalán kérhető-e pénz a dokumentum kiadásáért: az országos egészségbiztosító szerint nem, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete szerint viszont igen – írja a Magyar Nemzet.
A Brit Királyi Madárvédelmi Társaság (RSPB) és a Birdlife International természetvédelmi szervezet közös kutatása alapján évente akár 300 ezer tengeri madár is elpusztul az úgynevezett fenékhorgos halászat miatt.
A 28 ezres orvostársadalomból évente ezren mennek külföldre, az egészségügyi dolgozók zöme tömegközlekedik, és 400 milliárd hiányzik a gyógyításból - interjú Papp Magorral, a Rezidens Szövetség elnökével.
Tovább menekül az euróból a nemzetközi tőke: a továbbra is megoldatlan problémákkal küzdő eurózóna helyett az alpesi devizában látják a biztos a jövőt a befektetők. Ennek nyomán a svájci frank hétfőn történelmi csúcsra erősödött az euróval szemben, a magyar devizahitelesek pedig ismét 220 forint felett kalkulálhatják törlesztőrészletüket
Minimális erősödés után csökkenő forgalom mellett gyengüléssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, amelynek részvényindexe azonban még tartani tudta a 23.000 pont feletti szintet. A vezető részvények árfolyama a Magyar Telekom kivételével esett a héten, a hét vesztese az OTP volt. A BUX pénteken 0,32 százalékos csökkenéssel zárta a hetet. Bár az OTP árfolyama a múlt héten többször is 6 ezer…
Olaszország ismét népszavazáson utasította el az atomenergiát, így a kontinens egyik legjelentősebb atomprogramját tervező államának új megoldást kell találnia energiabiztonsága erősítésére, és...
Inkább a csökkenő árú gépekbe, mint az egyre dráguló munkaerőbe ruháznak az amerikai cégek, ami erősen gátolja a munkanélküliség csökkenését - írta pénteki számában a The New York Times.
Az amerikai potenciális szavazók alig 26 százaléka gondolja úgy, hogy az Egyesült Államoknak folytatnia kell a Líbia ellen elkezdett katonai fellépést - derült ki a Rasmussen Reports hétfőn közzétett felméréséből.
A párlatok otthoni előállítását, a magánfőzést lehetővé tevő törvény már több mint fél éve hatályban van, az illegális főzés azonban még nem ment ki a divatból
A magyar labdarúgó-válogatott kettős győzelemmel zárta a 2010-2011-es idényt, Luxemburgot barátságos, San Marinót tétmérkőzésen verte "nullára". Hol tart most Egervári Sándor válogatottja?
A negyedrendű vádlott meghallgatásával folytatódik a Hunvald-per a Fővárosi Bíróságon. Az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében Kormos Lajos értékbecslő válaszolhat a bíróság kérdéseire.
Ruprecht Polenz, a Bundestag külügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke a Die Welt című lapnak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a választások után Ankara politikája az eddiginél erőteljesebben irányul Európa felé. A konzervatív politikus egyformán óvott a túlzott nacionalizmustól és a túlzott iszlamizálódástól is.
Még sosem alakult ki akkora különbség az Amerikában irányadó WTI olaj és az Európában mértékadó Brent között, mint a múlt héten. Mivel utóbbi csaknem hordónként húsz dollárral haladja meg a másik típus árát, így az a magyar kutak tarifáira sincs kedvező hatással. Elemzők szerint viszont a forint erősödése kedvezően hathat az üzemanyagok árára is - írja a Magyar Nemzet.
Három fokozattal a "CCC" kategóriába rontotta tegnap magyar idő szerint este fél 7 körül Görögország hosszú lejáratú adósminősítését a Standard and Poors’s és az új besoroláshoz is további...
Azok a bajba került devizaadósok, akik nem célzottan lakáshitelt, hanem szabad felhasználású jelzáloghitelt vettek fel, július 1-je után elveszíthetik otthonukat - írja a Napi Gazdaság....
A MOL 2011. június 10-én 1 milliárd euró keretösszegű rulírozó hitelszerződést írt alá, amely a 2012. május 23-án lejáró, 700 millió euró keretösszegű rulírozó hitelkeret illetve a 2013. július 25-én...
Jóideje az eurózóna adósságválságtól hangos a világ, ennek nyomán összefoglaltuk a periférikus országok válságkezelésének fontosabb mozzanatait, a térség makrogazdasági kilátásait, valamint a...
Megtartotta az MVM csoporthoz tartozó MVM Partner Zrt. (MVM-P) az első gázaukcióját. Az alapvetően áramkereskedelemmel foglalkozó társaság aukcióján korábbi jogszabály-módosítások eredményeként a...
A parlamentnek pénteken benyújtott devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos törvényjavaslat meglehetősen szelektív - írja keddi számában a Napi Gazdaság. A szabad felhasználású devizahitellel...
A brit vásárlók saját bevallásuk szerint vacsoravendégeiket előszeretettel kínálják lejárt szavatosságú, vagy a padlót is megjárt élelmiszerekkel - állítja egy friss felmérés.