Róma - Javíthatatlan az olaszok miniszterelnöke, Silvio Berlusconi (75, jobbra). Hiába szenvedett megsemmisítő vereséget a hétfői népszavazáson, ahol mentelmi jogáról döntöttek, mégsem vesztette el jókedvét.
A török választások győztese, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tárgyalna az ellenzékkel az alkotmány módosítása érdekében - adta hírül a Sabah című napilap kedden.
A Honda nyeresége 63 százalékkal csökkenhet a 2011-es üzleti évben az egy évvel korábbihoz képest a márciusban Japánban történt földrengés, szökőár és atomkatasztrófa miatt - közölte a japán társaság kedden.
Kezes, fedezet nélkül is akár 5 millió forintot ígért egy mára nem működő internetes oldalon pár cseh nyerészkedő. A trükk egészen egyszerű, a BLUE FINANCIAL Ltd. gyors hitelt ígért mindenkinek, amit igényelni egy "kék" vonalon lehetett, asszociálva ezzel az alacsony költséggel hívható telefonszámokra. De a honlapon egy kicsit tovább böngészve megtalálhattuk, hogy bizony a hívás nemhogy nem…
Los Angeles - Nem tartotta be a követési távolságot, így méregdrága Mercedesével belehajtott az előtte haladó autó lökhárítójába Gabor Zsazsa (79) férje.
Az NHL Stanley-kupa döntőjének hatodik mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett a Vancouver Canucks játékosa, Mason Raymond. A szélső a tizenötödik másodpercben sérült meg, amikor a Boston Bruins védője, Johnny Boychuk szabálytalankodott ellen. Raymond derék sérülést szenvedett és nagy valószínűséggel kihagyja a mindent eldöntő hetedik összecsapást.
Békés, erőszaktól és pártpolitikától mentes, törvényes keretek között zajló megmozdulást ígér csütörtökre a "bohócforradalmat" szervező két szakszervezeti vezető, akik a rendvédelmi dolgozók alkotmányos jogainak védelmében, magánemberként hirdettek demonstrációt a fővárosi Alkotmány utcába.
Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy az Európai Tanács ajánlásaival összhangban haladéktalanul nevezze ki a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztost, és a Start-kártya kiterjesztésével, valamint más szabályozási eszközökkel ösztönözze rugalmas munkavégzési formák alkalmazására a munkáltatókat.
Százötven millió dollárért a Forma-1-es kereskedelmi jogok tulajdonosa, Bernie Ecclestone 22 éves lánya vásárolja meg Amerika legdrágább lakóingatlanát - írta keddi számában a The Wall Street Journal.
A miniszterelnök szóvivője szerint "végtelenül szomorú és helytelen", hogy szakszervezeti vezetők a hivatásos állomány rájuk bízott képviselete helyett "bohóctréfát" űznek ebből a megbízatásukból.
Még nem teljes a névsor, de az már biztos, hogy nagyon erős lesz a mezőny női 100 m gáton a július 30-án sorra kerülő Gyulai István atlétikai emlékversenyen, többek között a szám világbajnoki címvédője, a jamaicai Brigitte Foster Hylton is indul.
Júliustól akár 300 ezer forint bírságot is kiszabhatnak gyorshajtásért, ittas vezetésért, a biztonsági öv becsatolásának elmulasztásáért és a piroson áthajtásért az autósokra. A rendőrök fokozottan figyelik a gyalogosokat is.
Peking a Dél-kínai-tenger szigetei körüli vita bonyolultabbá tételével vádolta meg szomszédait kedden, amikor a külügyminisztérium szóvivője tájékoztatóján a térségben fokozódó feszültségre utaló kérdésre válaszolt.
Fucsovics Márton kiesett a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének keddi, második fordulójában. A torna honlapja szerint a magyar játékos a japán Szoeda Gotól kapott ki két játszmában.
A rászorulók, köztük a budapesti Dankó utcai óvodába járó gyerekek között osztják szét azokat az adományokat, melyeket a Pannónia Fesztiválon gyűjtött a "nyári" MikulásGyár.
22 tüntetőt tartóztatott le a fehérorosz rendőrség hétfőn, miután a demonstrálók eltorlaszolták az egyik belorusz-lengyel határátkelőt. A több száz fős tömeg a határblokáddal a kormány legújabb intézkedése ellen tiltakozott, amely szigorúan korlátozza a külföldre autóval szállítható üzemanyag és élelmiszerek mennyiségét.
Békés megmozdulást ígér csütörtökre a "bohócforradalmat" szervező két szakszervezeti vezető. A miniszterlnöki szóvivő sajnálja, hogy tréfát űznek komoly kérdésekből.
Kétmillió forintos kárt okozott az a feldühödött salgótarjáni tinédzser, aki berúgta megyeszékhely egyik patikájának kirakatát. Azt mondta: így akarta levezetni a benne dúló feszültséget.
Aknamezőktől mentes országnak minősítette az ENSZ Nepált kedden, miután ünnepélyes körülmények között megsemmisítették az utolsó gyárilag készült gyalogsági aknát a főváros, Katmandu közelében.
A miniszterelnök szóvivője szerint „végtelenül szomorú és helytelen”, hogy szakszervezeti vezetők a hivatásos állomány rájuk bízott képviselete helyett „bohóctréfát” űznek ebből a megbízatásukból.
Magyarország - Különleges égi jelenség! Érdemes lesz szerda este az égboltra tekinteni, hiszen hosszú idő után ismét teljes holdfogyatkozásban gyönyörködhetünk majd.
Két munkás súlyosan, egy könnyebben megsérült egy Váci utcai építkezésen kedd délután, amikor bedőlt egy fal a társasház átalakítása közben - mondta Pap Judit, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek.
Veresegyház - Budapest - Filmekbe illő körülmények közt érkezett a világra Balázs. A kisfiú reggel az M3-as autópálya újpesti lehajtójánál, szülei autójában 3750 grammal és 59 centiméterrel született meg. A kisfiú „nem kérte" sem a mentők, sem az orvosok segítségét, erre idő hiányában lehetőség sem volt.
A szentpétervári csapat magyar középpályása az 59. percben állt be Lazovics helyére, majd nem sokkal később be is talált a vendégek hálójába az orosz bajnokság 13. fordulójában.
A problémás jelzáloghitelesek előtt is meg kellene nyitni az úgynevezett equity release piacot, mely konstrukció lényege, hogy az ingatlan tulajdonjogának átengedése fejében az ingatlanban maradó nyugdíjas a pénzügyi szolgáltatótól élete végéig rendszeres járadékszerű ellátást kap - véli Farkas András. A Brokernet értékesítési vezérigazgatójának véleménye szerint ehhez azonban a nagy…
Az MLB hétfői játéknapján hatalmas meglepetésre a Cleveland Indians legyőzte a New York Yankeest. Az Arizona Diamondbacks 21 pontos mérkőzést nyert meg a Florida Marlins otthonában.
A Miami Herald című napilap egy teljes oldalas reklámot jelentetett meg amelyen a Miami Heat bajnoki pólója szerepel. A gond csak az, hogy a Dallas nyerte a döntőt. Még nagyobb baj, hogy a szöveg, amelybe a reklámot tördelték helyes.
Poprád - Nem voltak olyan súlyosak a sérülései, mint eleinte gondolták, ezért máris hazaengedték a poprádi kórházból azt a magyar turistát, aki egy 100 méteres zuhanást élt túl a Magas-Tátrában.
A dolgozók több mint egynegyedét otthon is foglalkoztatják a munkahelyi gondok - ez főképpen a vezető beosztásban lévőkre és a vállalkozókra jellemző. A munkavállalók egyötöde nem hagyja otthon magánéleti problémáit, a családi történéseket sokkal inkább a nők, mint a férfiak szokták megbeszélni a munkahelyükön - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet május végén…
Több szempontból is kifogásolhatónak tartja a jegybank tavalyi gazdálkodását a Magyar Nemzeti Bank (MNB)felügyelőbizottsága (fb), a testület szerint nem megfelelő a gazdálkodás transzparenciája, és az átláthatóságot segítő ellenőrzési munkát az MNB vezetése nem kellően támogatja.
Folytatódtak a NATO-légicsapások Líbiában kedden, miközben Jacob Zuma dél-afrikai elnök azzal vádolta az észak-atlanti szövetséget, hogy visszaél az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973-as határozatával.
A tervek szerint novemberre fejeződik be a szegedi 1-es villamosvonal belvárosi szakaszának rekonstrukciója; a 4,9 milliárd forintos költségű beruházás csütörtökön indul - közölte Csanádi Zoltán, az uniós támogatással megvalósuló fejlesztést koordináló Szeged Pólus Nonprofit Kft. projektigazgatója kedden.
A lendületes kezdés után kitartanak a pluszok az amerikai tőzsdéken, az irányadó részvényindexek továbbra is 1% feletti erősödéseket mutatnak. Az okot az emelkedésre ma egy vártnál jobb...
Annak ellenére, hogy Sylvester Stallone sosem bokszolt versenyszerűen, csak a filmvásznon alakított bunyóst, helyet kapott a sportág hírességeinek csarnokában a népszerű Rocky-sorozat miatt.