2011. június 14. kedd

jún. 14
15:48
35-en indulnak a kajak-kenu Eb-n (Infostart)
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége tíz igen és egy nem szavazattal jóváhagyta a péntektől vasárnapig sorra kerülő, belgrádi Európa-bajnokságon, illetve az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló csapat névsorát. A szerb fővárosban 35 versenyző képviseli majd a magyar színeket.
jún. 14
15:48
Orbán súlyos csapást akar mérni... (Gondola)
Egy lépésben a GDP 77 százalékára csökkenti a kormány az államadósságot, mely Orbán szerint az ország szabadságát veszélyezteti.
jún. 14
15:48
Nem ünnepelhették önfeledten a választási győzelmet (HírTV)
A sajtószabadság hiánya miatt bírálja Törökországot az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a hétvégi választások után. Az uniós szervezet szerint az ellenzék nem kapott elég szerepet a médiában. A kormány ennek ellenére nem szerzett kétharmados többséget, ezért az ország alkotmányának módosítása is kétségessé vált.
jún. 14
15:48
Rendőrkézen a gyújtogatók (Blikk)
jún. 14
15:48
AI: a rendőrségnek garantálnia kell a melegfelvonuláson részt vevők biztonságát (Alternatív Energia)
Az Amnesty International (AI) szerint fontos, hogy a rendőrség megfelelően garantálja a meleg méltóság menetén részt vevők biztonságát, és ne történhessen meg még egyszer az, ami a hétvégén Splitben - közölte a szervezet kedden az MTI-vel annak kapcsán, hogy a horvátországi városban ellentüntetők támadása miatt le kellett állítani a Pride-felvonulást.
jún. 14
15:48
Kubica a szezonzáró Forma-1-es futamon már versenyezne (Agroinform)
Kubica február 6-án, egy olaszországi raliviadalon szenvedett súlyos balesetet, a karját, a lábát és a kézfejét többször meg kellett operálni, 11 hétig kórházban volt.
jún. 14
15:50
2015 után sem hagyják elszabadulni a törlesztőrészleteket (+videó) (HírTV)
Minden jelzáloghitelre vonatkozik majd a banki devizahiteleseket segítő csomag. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Nátrán Roland cáfolta, hogy a lakásvásárlásra felvett szabad felhasználású hiteleseket kizárná a kormány. A kilakoltatási moratórium előtt megnőtt az áron alul kínált ingatlanok száma.
jún. 14
15:51
Orbán: Jövő héten bejelentés lesz (2.) (Portfolio)
A magyar kormány a nemzeti össztermék 81 százalékát kitevő államadósságot 77 százalékra csökkenti egy lépésben, erről jövő héten lesz bejelentés - mondta az MTI tudósítása szerint Orbán Viktor...
jún. 14
15:53
Újabb sikeres aukciók az FHB-nál (Portfolio)
Az FHB mai jelzáloglevél aukcióján jelentős túljegyzés mellett összesen valamivel több mint 5 milliárd forintos forrást sikerült bevonnia. A társaság az FJ13NF06 jelzáloglevelének második...
jún. 14
15:54
Így segítenék az elektromos autók elterjedését (Infostart)
Megalapította az Elmű-Émász több társasággal közösen az elektromobilitás közösségét, amely az elektromos autók elterjedését, illetve ezen keresztül a széndioxid kibocsátás-csökkentést kívánja ösztönözni. Az Elmű kommunikációs igazgatója azt mondta: jelenleg mindössze 10 elektromos meghajtású autó van az országban, viszonylag drága, és csak kisebb távolságra lehet használni, de becslések szerint…
jún. 14
15:57
Nemzetközi szakértői csoport: iszlám veszély van Líbiában (ATV)
Líbiai "iszlám veszélyre" figyelmeztet egy védelmi kérdésekkel foglalkozó francia és külföldi szakértőkből álló csoport a Moammer el-Kadhafi líbiai vezetővel szemben álló felkelőknél tett látogatásukról készített jelentésben.
jún. 14
15:59
Az utcán mészárolták le a zsidó hitközség egyik befolyásos tagját (ATV)
Az olasz hatóságok kizárják a rablógyilkosságot, az indíték egyelőre nem ismert.
jún. 14
16:03
Mostmár papír van róla: aggódunk a hitel miatt (ProfitLine)
A magyar fogyasztók közül a legtöbben a hitelek miatt aggódnak, többen, mint az emelkedő élelmiszerárak, vagy a munkahelyek biztonsága miatt - derül ki a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi felméréséből.
jún. 14
16:05
Frissen ébredt New York (ProfitLine)
Erősödő indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapír piacokon.
jún. 14
16:06
Leszakadhat az ég (HírTV)
A Tiszántúlon sok lesz a napsütés, ott csapadék nem valószínű. A Dunántúlon és a középső országrészben is számíthatunk napsütésre, de emellett kedden többször, szerdán időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, és elszórtan zápor, zivatar is várható. Az északi, északnyugati szél kezdetben többfelé élénk, néhol erős lesz, majd mérséklődik a légmozgás. Zivatar környezetében átmenetileg azonban…
jún. 14
16:06
Útfelújításért demonstrálnak Adácson (Blikk)
jún. 14
16:06
Vörösiszapban álltak egy évig az autók (Blikk)
Döbbenetes képek készültek Kolontáron, ahol még mindig tart a mentesítés
jún. 14
16:06
Orvosért kiált a beteg és az igazgató (Alternatív Energia)
A legolvasottabb osztrák bulvárlap szerint Orbán Viktor vitatott, mindenesetre szokatlan politikus. Ezt szűrték le abból az interjúból, amely a múlt hét végén jelent meg a Kronen Zeitungban. Ezen az oldalon olvasóink is megismerkedhetnek a beszélgetés teljes szövegével. A válaszokat lapunk megjegyzéseivel egészítettük ki. Mindebből kiderül, hogy a 48 éves miniszterelnök - finoman szólva - valóban…
jún. 14
16:06
Dánia, Norvégia és Svédország sem lehet a férfi kézisek ellenfele az Eb-n (Sport365)
A dán, a norvég, a svéd, a horvát, a macedón és a házigazda szerb válogatott nem lehet csoportellenfele a magyar csapatnak a jövő januári férfi kézilabda Európa-bajnokságon.
jún. 14
16:06
Hiába kereste a Lecce, Buzsáky marad a QPR-nél (Agroinform)
A Premier League-be feljutó Queen's Park Rangers menedzsere, Neil Warnock nem engedi el a magyar középpályást.
jún. 14
16:07
Egy kis csörte a devizahitelek kapcsán (ProfitLine)
Az előző kormány által teremtett helyzetet oldja meg a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítése, és a kényszerértékesítés szabályozása - mondta Rogán, Antal az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke, mielőtt a bizottság a kormánypárti képviselők javaslatára általános vitára alkalmasnak minősítette a törvényjavaslatot kedden.
jún. 14
16:08
Európa rosszallását váltaná ki a palesztinok vágya (HírTV)
Óva intette a palesztinokat az Európai Parlament elnöke és a német külügyminiszter attól, hogy az ENSZ-közgyűlés szeptemberi ülésszakán egyoldalú lépésekkel igyekezzenek elérni leendő államuknak a nemzetközi közösség általi elismerését és felvételét a világszervezetbe.
jún. 14
16:08
Gázolás miatt késnek a vonatok (Blikk)
jún. 14
16:09
Milliárdos kínai hitel Fehéroroszországnak (ProfitLine)
Egy milliárd dollár körüli hitellel finanszíroz több nagyberuházást Kína a súlyos pénzügyi problémákkal küszködő Fehéroroszországban.
jún. 14
16:09
Ősszel állhat fel az eszközkezelő (3.) (Portfolio)
Az ősszel felálló Nemzeti Eszközkezelő évente ötezer bérlakás vásárlásával segítheti a törleszteni nem tudó devizaalapú jelzáloghiteleseket - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium...
jún. 14
16:09
Ami mindenkinek megoldást nyújthat? Feláll a vagyonkezelő (Pénzcentrum)
Az ősszel felálló Nemzeti Eszközkezelő évente ötezer bérlakás vásárlásával segítheti a törleszteni nem tudó devizaalapú jelzáloghiteleseket - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának ülésén....
jún. 14
16:10
Kubica Brazíliában térhet vissza (Blikk)
jún. 14
16:11
100 percig nem lesz Holdunk (ProfitLine)
Az elmúlt tizenegy év leghosszabb teljes Hold-fogyatkozása lesz szerdán.
jún. 14
16:11
Erős kezdés jöhet az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap Görögország leminősítésének híre csak átmeneti megingást okozott az amerikai részvénypiacon, a kereskedés végére a pénteki zárószintek közelébe húzták vissza az irányadó indexeket. Ma eddig...
jún. 14
16:12
Az MVM stratégiája a hatékonyságot és a regionalitást célozza meg (Infostart)
A hatékonyság mellett regionális szerepét akarja növelni 2013-ig a Magyar Villamos Művek.
jún. 14
16:12
Terhesen karambolozott a sztár (Blikk)
jún. 14
16:12
Vörösiszap temette be a kocsikat (Blikk)
Döbbenetes képek készültek Kolontáron, ahol még mindig tart a mentesítés
jún. 14
16:13
150 m euró EIB hitel a Richternek (2.) (Portfolio)
A Richter és az Európai Beruházási Bank (EIB) a mai napon hitelkeret-szerződést írtak alá. A megállapodás célja, hogy a Richter központi idegrendszerre ható vegyületeinek kutatását és bioszimiláris...
jún. 14
16:14
Hitelkeret-szerződést kötött a Richter és az EIB (Infostart)
Hitelkeret-szerződést írt alá kedden a Richter Gedeon Nyrt. és az Európai Beruházási Bank (EIB), a hitelkeret összege 150 millió euró, amelyet a szerződés aláírását követő 18 hónapon belül lehet több részletben igénybe venni - közölte a gyógyszeripari vállalat.
jún. 14
16:15
Egészségügyi szolgáltatás: "potyautasok" a rendszerben (Adózóna)
Kit illet meg az egészségügyi szolgáltatás és meddig jogosult, illetve kinek kell pluszban fizetnie? Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat és azt is, hogy mihez kezdjen, aki önhibáján kívül potyautassá válik a rendszerben?
jún. 14
16:15
A benőtt köröm állapotai (WebBeteg)
A körömbenövés a nagylábujj körmére jellemző. A körömbenövés leginkább a fejlett országok lakóinál fordul elő. Azokban az országokban, ahol nem viselnek cipőt, nem jellemző ez a probléma.
jún. 14
16:15
Kochmeister díjátadó a BÉT-en (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsdén ma immáron a hetedik alkalommal adták át a Kochmeister-díjat. A BÉT 2004 óta jutalmaz olyan tehetséges fiatalokat, akik előre meghatározott, a tőzsdével, tőkepiaccal...
jún. 14
16:15
Nielsen: a hitelek miatt aggódik a magyar fogyasztók többsége (ATV)
A magyar fogyasztók közül a legtöbben a hitelek miatt aggódnak, többen, mint az emelkedő élelmiszerárak, vagy a munkahelyek biztonsága miatt - derül ki a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi felméréséből.
jún. 14
16:17
A korábbi nyugdíjpénztártagok nyertek a vagyonátadással (Portfolio)
Az elmúlt napokban néhány helyen az az információ jelent meg, hogy a pénztárak több milliárd forintot nyerhettek azzal, hogy a május 31-i fordulónaphoz képest csak június 14-ig kellett a jogszabályok...
jún. 14
16:17
Borús jelentés: hátborzongató ítéletidő jöhet (ATV)
A tornádókat, erdőtüzeket, szárazságokat, áradásokat egykor furcsa jelenségeknek tekintették. A világot napjainkban sújtó természeti katasztrófák azonban egyfajta „globális ítéletidő” hátborzongató jelei – írja a brit Guardian.
jún. 14
16:19
Ezerszeres növekedés az autópiacon? (Portfolio)
Az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport vezetésével 2011. június 14-én megalakult az e-Community közösség, melynek célja az elektromos hajtású - de nem vezetékhez kötött - közlekedési eszközökkel szerzett...
jún. 14
16:21
Infláció: jól jöhet az erős forint (Privátbankár)
A bázishatások és a forint ereje miatt valószínűleg lassult az éves összevetésű magyarországi infláció a múlt hónapban - vélték a szerdai adatismertetés előtt londoni felzárkózó piaci elemzők. Egyes ...
jún. 14
16:23
Fiatal tehetségeket díjaztak a BÉT-en (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsdén a mai napon immáron a hetedik alkalommal adták át a Kochmeister-díjat. A BÉT 2004 óta jutalmaz olyan tehetséges fiatalokat, akik előre meghatározott, a tőzsdével, tőkepiaccal ...
jún. 14
16:24
A Vasutasok Szakszervezete is csatlakozott a sztrájkhoz (Infostart)
Kétórás országos sztrájkot hirdetett június 29-én reggel 9 órára a Vasutasok Szakszervezete.
jún. 14
16:24
Nyomravezetői díj a doppingügyben (Infostart)
Hamarosan tízmillió forintos nyomravezetői díjat kap az, aki bizonyítékot szolgáltat a doppingvétség miatt eltiltott csegáncsozó, Ungvári Attila tisztázására.
jún. 14
16:24
Hibákat találtak a brit középiskolai záróvizsgák feladatsoraiban (HírTV)
Több megoldhatatlan feladatot tartalmaztak a brit középiskolai záróvizsgák feladatsorai - írja az eduline.hu. A diákok attól tartanak, hogy a hibák miatt pontokat veszíthetnek az egyetemi felvételi során. Az érintett felügyelő szervezetek biztosították a tanulókat, nem fognak hátrányt szenvedni.
jún. 14
16:24
138 liter vért adott a rekorder (Blikk)
jún. 14
16:24
Szakértők meghallgatásával folytatódott Tasnádi Péter és társai pere (Alternatív Energia)
Szakértőket hallgatott meg a bíróság az emberölés előkészületének bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt Tasnádi Péter vállalkozó és 12 társa büntetőperének keddi tárgyalásán.
jún. 14
16:24
Kialakult az Eb-n szereplő magyar csapat (Agroinform)
Elfogadta az elnökség a Storcz Botond szövetségi kapitány által kijelölt csapatot a pénteken kezdődő belgrádi Eb-re.
jún. 14
16:26
Overdose negyedik Ascotban (Infostart)
Negyedik lett Overdose a rangos Royal Ascot lóversenyen a King's Stand Stakes futamban. A számot Prohibit nyerte.

Keresés