Nagyon masszív esést mutat az USDCHF chartja. Ráadásul idén márciusban az árfolyam letörte az eleve lefelé mutató trendvonalat és még nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt. (Solar Capital)
24 előterjesztés elfogadása érdekében rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezte a házelnöknél a kormány. Eszerint június 16-tól július 11-ig is ülésezne a parlament.
Belgrád ad otthont a kajakosok és kenusok idei Európa-bajnokságának, amely a magyar csapat számára az augusztusi, olimpiai selejtezős szegedi világbajnokság főpróbájának is tekinthető.
Pillanatok alatt reagált az esküvő előtt faképnél hagyott Hugh Hefner, a Playboy alapítója: "szökött menyasszony" feliratú piros matricával ragasztatta le ex-menyasszonya képét, amely a pénteken megjelenő Playboy magazin címlapján szerepel
A humánügyviteli szoftverekkel szemben támasztott követelmények technológiai oldalról is komoly feladatokat rónak a fejlesztők számára. A VT-SOFT folyamatos fejlesztésekkel és K+F tevékenységgel támogatja a VT-Constellationt, saját fejlesztésű integrált HR rendszer és bérszámfejtő programját.
A vagyontranszfer fennakadások nélkül lezajlott, a következő nagy kihívás a pénztárak számára a tagi kifizetések teljesítése lesz. A pénztárak többsége éjjel-nappal azon dolgozik, hogy zökkenőmentes...
Szerdán a görög rendőrség könnygázt is bevetett, hogy föloszlassa a parlament épületénél összegyűlt több tízezres, az újabb költségvetési takarékossági intézkedések elfogadása ellen tiltakozó tömeget.
A Budapesti Értéktőzsdén tartott sajtótájékoztatóján naperőműves áramtermelésre specializált leányvállalat alapítását jelentette be az Appeninn Holding
Pillanatok alatt reagált az esküvő előtt faképnél hagyott Hugh Hefner, a Playboy alapítója: "Szökött menyasszony" feliratú piros matricával ragasztatta le ex-menyasszonya képét, amely a pénteken megjelenő Playboy magazin címlapján szerepel.
Zárt tárgyalást rendelt el a Damu Roland televíziós sorozatszínész ellen erőszakos közösülés bűntettének gyanúja miatt indított büntetőügyben csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
A Napi Gazdaság szerint nem kizárt, hogy más szociális kiadások csökkentéséből finanszírozza a kormány a devizahitelesek megmentését, ami így a költségvetésnek nem okozna többletkiadást.
A Göttingeni Egyetem tudósai megfejtették a veszélyes EHEC-fertőzést okozó Escherichia coli (E. coli O104:H4) baktérium genomját. A vizsgálatnak alávetett baktériumok két hamburgi pácienstől származtak.
…a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, bassza meg...
Teljesen leégett egy tizenkilenc lakásos társasház tetőtere szerdán Nyíregyházán. A tűzoltók négyes, kiemelt fokozatú riasztással vonultak a helyszínre, de mire kiértek, már az egész felső szint égett.
A hirtelen jött görög politikai fordulat komolyabb mozgást, lendületet hozott a forint árfolyamában, több mint két hét után újra 267 felett kereskednek az euró/forinttal - foglalja össze a mai piaci...
Az OTP Bank megtartotta a gépkocsinyeremény-takarékbetétkönyvek 279. sorsolását. A sorsoláson azok az 50, 20, 10 és 5 ezer forint összegű betétkönyvek vettek részt, melyeket 2011. március 31.-áig váltottak és 2011. április 30.-án még forgalomban voltak. A termék töretlen népszerűségét jellemzi, hogy egy banki ügyintéző elmondása szerint a közelmúltban volt olyan ügyfél, aki egymillió forint…
Többen nyilvánítottak véleményt a húsbavágó kérdésekről, mint az új alaptörvényről. A szociális konzultáció kérdőívét 1 millió 65 ezren küldték vissza határidőre, míg az alkotmányozásról indított hasonló kezdeményezésben 920 ezren vettek részt.
A Nemzeti Eszközkezelőnek októberig fel kell állnia - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára. Nátrán Roland...
A következő öt évben mintegy másfélszáz kisvállalat részesülhet a gazdaságpolitikai szempontokból fontos szektorokba befektetni kívánó Széchenyi Tőkebefektetési Alap forrásaiból; az alap a nyáron indítja a vállalatok felkutatását célzó kampányát.
A szlovák állami vasúttársaság szerint akkor lehetne visszaállítható a vonatforgalom Győr és Pozsony között, ha annak költségeit a MÁV állná – írja csütörtöki számában a Kisalföld.
A TomTom a napokban érdekes statisztikát tett közzé: a 30 millió felhasználótól névtelenül gyűjtött adatokat felhasználva rangsorolták Európa nagyvárosainak zsúfoltságát. Budapest csak a középmezőnyt gyarapítja.
Átalakítja kormányát a görög miniszterelnök, aki az újabb megszorító csomaghoz új parlamenti felhatalmazást is szeretne. Éppen ezért bizalmi szavazást kezdeményez maga ellen a törvényhozásban.
Rágalmazás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos az MSZP szóvivője, Török Zsolt ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
A ZTE-nél fiatalitásba kezdtek, ennek esik áldozatul a csapattól távozó Matej Miljatovic és Leon Panikvar, valamint az eladásra kínált Prince Rajcomar.
Nemcsak a Hunvald-ügyhöz hasonló kiemelt ügyeknél, hanem a többi eljárás felgyorsításában is szerepe lehet a büntető-eljárási törvény módosításának – mondta el a hírTV Rájátszás című műsorában Futó Barnabás ügyvéd. A parlament előtt lévő törvényjavaslat külön kategóriát hoz létre a kiemelt jelentőségű ügyeknek.
Az Európai Unió magyar elnökségének egyik célja a versenyképességi témákban az volt, hogy "felébressze Európát", amely az elmúlt évtizedben elmulasztotta fontos reformok végrehajtását, és e téren számos eredményt el is ért - hangoztatta az uniós versenyképességi miniszteri üléseken elnöklő Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár az Európai Parlamentben csütörtökön tartott meghallgatásán
Szívesen kereskedne a devizapiacokon és a külföldi tőzsdéken? A Portfolio.hu soron következő előadásán, vagyis július 27-én az előbbi piacokat hozzuk közelebb az érdeklődőkhöz. REGISZTRÁCIÓ...
Miközben a görög válság tovagyűrűző hatásai miatt rendkívül magasak a csőddel kapcsolatos piaci aggodalmak Európa nyugati felén, aközben Kelet-Közép-Európában ennek egyelőre nincs érdemi fertőző...
A Plotinus alelnöke, Szabó Zoltán 2011. június 15.-én 122 darab Plotinus törzsrészvényt vásárolt nyilvános, tőzsdei kereskedésben, 1600 Ft/darab átlagáron az Equilor Zrt. mint befektetési szolgáltató...
Szomorúan kezdődött a csütörtöki kereskedés a forint számára és a folytatás sem volt pozitív. Nemcsak a svájci frankkal, hanem az euróval szemben is egyre látványosabb a gyengülés elsősorban görög...
Ajman az-Zavahrit választotta új vezetőjének az al-Kaida. A nemzetközi terrorszervezet Oszama bin Laden halála után a csoport második számú emberét ismerte el főparancsnokának. A hírt egy iszlamista honlapra feltett közleményben tudatták.