2011. június 16. csütörtök

jún. 16
12:48
Lemondás helyett más utat választ a görög miniszterelnök (HR Portál)
A görög miniszterelnök nem tudott megállapodni az ellenzékkel a nagykoalícióról, ezért nem mond le, csupán átalakítja kormányát. Jeórjiosz Papandreu a nap folyamán felajánlotta lemondását, hogy megnyissa az utat egy nemzeti egységkormány létrehozása előtt.
jún. 16
12:48
Kiderült, hol a legnagyobb az esélye a katasztrófának (HírTV)
Több mint 170 országban mérték fel a természeti csapások veszélyét és a katasztrófavédelmi képességet a bonni ENSZ Egyetem (UNU) kutatói.
jún. 16
12:48
Vasvillával fenyegetőzött (Blikk)
jún. 16
12:48
Gyurcsány sejti, hogy kik szivárogtatták ki az őszödi beszédét (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc valószínűsíti, hogy kik szivárogtatták ki az őszödi beszédet, döntő erejű bizonyíték híján azonban nem nevezi meg őket. Ezt Facebook-oldalán közölte a volt kormányfő, tudatva: leírta és elküldte Mesterházy Attila MSZP-elnöknek mindazt, amit erről az ügyről tud, köztük azok nevét is, akik szerinte a beszédet nyilvánosságra hozták.
jún. 16
12:48
Simon Krisztiánt belga, német és portugál csapatok is keresik (Agroinform)
Az újpesti szélső menedzsere, Vörösbaranyi József a hathárom.hu-nak elmondta, a cél, hogy a játékos folyamatosan pályára lépjen, és ne kölcsönben, hanem végleg szerződjön külföldre.
jún. 16
12:50
Gyurcsány megnevezte kiszivárogtatóit (HírTV)
Emberileg, politikailag és erkölcsileg is elfogadhatatlannak tartja Gyurcsány Ferenc, hogy párton belül is az őszödi beszéddel próbálják besározni. A volt kormányfő az egyik internetes közösségi portálon ír erről.
jún. 16
12:50
Országgyűlés: feszített munkatempó a nyári szünetig (Alternatív Energia)
Feszített munkatempó vár a jövő héten négynapos tanácskozást tartó Országgyűlésre a következő időszakban; a kormány 21 olyan törvényjavaslatot jelölt meg, amelyekről még a nyári szünet előtt, a július 11-ig tartó rendkívüli ülésszak idején kér szavazást.
jún. 16
12:51
Kezdődik a szezon, jön a zsúfoltság a horvát autópályákon (Pénzcentrum)
A hét végétől zsúfolt utakra kell számítani Horvátországban, mert nemcsak a magyarok, a csehek és a szlovákok indulnak el a tengerpartra, hanem a belföldi turisták is, miután a horvát naptárakban egy hét alatt három munkaszüneti nap is szerepel....
jún. 16
12:57
Hasmenésjárvány: Nem természetes módon jött létre a baktérium? (ATV)
Egy orosz tudós szerint a baktérium genetikai vizsgálata kiderítette, hogy természetes úton nem jöhetett létre a pusztító járvány okozója.
jún. 16
13:03
Kisvállalkozásokat ment meg a Széchenyi Alap (Privátbankár)
Öt év alatt 150 kisvállalat részesülhet a gazdaságpolitikai szempontokból fontos szektorokba befektetni kívánó Széchenyi Tőkebefektetési Alap forrásaiból
jún. 16
13:03
Segítik a kis- és középvállalkozókat Salgótarjánban (ProfitLine)
Salgótarján önkormányzata 10 millió forint támogatást ad a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak, ebből a pénzből ingyenes szolgáltatásokat nyújt az alapítvány a helyi kis- és középvállalkozásoknak - mondta Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), Salgótarján polgármestere csütörtökön.
jún. 16
13:05
Nem tolongtak az állampapírokért (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki aukcióján három futamidőre kínált fel államkötvényeket. A 2014/D jelű kötvény esetében közel kétszeres túljegyzés mellett 6,58 százalékos átlaghozam alakult k...
jún. 16
13:05
A naperőművek piacára lép az Appeninn (ProfitLine)
Naperőműves áramtermelésre specializált leányvállalatot alapított az egyébként az ingatlanpiacon aktív, a tőzsde "B" kategóriájában jegyzett Appeninn Holding - közölték a cég vezetői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.
jún. 16
13:06
Óva intett a „kitaposott ösvénytől” a politikus (HírTV)
A pénzügyi szektor még mindig teher a brit gazdaságon - jelentette ki évértékelőjében a brit pénzügyminiszter. George Osborne szerint a gazdaságban ugyan megkezdődött a kilábalás, de a pénzügyi szektor a hitelezés csökkenése miatt visszahúzó erőként hat.
jún. 16
13:06
Kiraboltak egy bankot Zuglóban (Blikk)
jún. 16
13:06
Hamarosan kezdődhet a privatizációs szerződések felülvizsgálata (Alternatív Energia)
Ha az Országgyűlés elfogadja kormánypárti képviselők indítványát, rövid időn belül megkezdődhet a privatizációs szerződésekben foglalt környezet- és természetvédelmi előírások betartásának kormányzati vizsgálata. Ezt a fideszes Papcsák Ferenc, a határozati javaslat egyik beterjesztője közölte, lehetségesnek nevezve azt is, hogy az állam akár visszavegye a vállalt környezetmegóvást be nem tartó…
jún. 16
13:06
Kína ismét előveszi a ping-pong diplomáciát (Agroinform)
A sportág és a kínai sport imázsát is javíthatják Londonban a kínai asztaliteniszezők, akik számára kötelezően előírták az angol nyelv elsajátítását.
jún. 16
13:07
38 millió forintért biztosítják az Államkincstárat (Privátbankár)
A becsült nettó 50 millió forint helyett 37,9 millió forintért biztosítja a Magyar Államkincstár ingó- és ingatlan vagyonát, továbbá gépjárműveit a közbeszerzést megnyert Groupama Garancia Biztosít...
jún. 16
13:08
Teljesült a cél, felébresztettük Európát (HírTV)
Az Európai Unió magyar elnökségének egyik célja a versenyképességi témákban az volt, hogy „felébressze Európát”, amely az elmúlt évtizedben elmulasztotta fontos reformok végrehajtását, és e téren számos eredményt el is ért – hangoztatta az uniós versenyképességi miniszteri üléseken elnöklő Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár az Európai Parlamentben (EP) csütörtökön tarto...
jún. 16
13:08
A rendőrségen végződött a dallasi sztár ünneplése (Agroinform)
Még tart az ünneplés a Dallas Mavericks első NBA bajnoki győzelme után, igaz DeShawn Stevenson számára mégis kellemetlenül telt a kedd este.
jún. 16
13:09
350 milliót tol egy biotechnológiai kutatócégbe a Biggeorge’s-NV Equity (Privátbankár)
A Biggeorge’s-NV Equity a Jeremie program keretében 350 millió forintot fektet be a közös alapítású, Szegeden bejegyzett Velgene Biotechnológiai Kutató Kft-be. A Velgene munkatársai a sejtek biz...
jún. 16
13:09
Határidőn kötött át a Synergon (Portfolio)
A Synergon Rendszerintegrátor Kft. a Budapesti Értéktőzsdén, a Buda-Cash Brókerház Zrt. közreműködésével a 2011.06.14.-ei elszámolási napon 300 darab SYN1106 határidős vételi kontraktust zárt le 305...
jún. 16
13:10
„A politikai áldozatokra emlékeztet június 16-a” (+videó) (HírTV)
A rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájánál, Nagy Imre és társai sírjánál emlékezett a mártírokra Navracsics Tibor és Horváth János. Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst 1958. június 16-án végezték ki az 1956-ot követő megtorlások részeként, majd hamis néven jeltelen sírokba temették őket.
jún. 16
13:12
Ballack válogatott karrierjének vége (Sport365)
A jövőben már nem szerepel többet a német labdarúgó-válogatottban Michael Ballack, az együttes korábbi csapatkapitánya.
jún. 16
13:15
Ilyen egy jó humánügyviteli szoftver (HR Portál)
A humánügyviteli szoftverekkel szemben támasztott követelmények technológiai oldalról is komoly feladatokat rónak a fejlesztők számára. A gyors adatbázisok, webes adatlekérdezések mellett az állandó rendelkezésre állás és a pontos, kifinomult jogosultságkezelés is kiemelten fontos a bizalmas HR adatok kezelése során.
jún. 16
13:15
Végre hazánkban is kezdik felkarolni az elektromos autókat (Auto Pult)
A holnap megjelenő Tesla Roadster menetpróba lebonyolításán éppen azt beszéltük, hogy hazánk továbbra is komoly makacssággal ellenáll a jövőnek és nem éppen fénysebességgel karolja fel a Nyugat-Európa útjait már nagy számban koptató elektromos autókat. Nos, a jég ezúttal sem tört meg, de a karcolgatás után már végre repedezget.
jún. 16
13:21
Budapest a középmezőnyben fenntartható városok terén (Privátbankár)
A Siemens Magyarország „Fenntartható város – válaszok a jövő kérdéseire” címmel rendezett konferenciát 2011. június 16-án, Budapesten a városok ökológiai lehetőségeinek feltárására, ...
jún. 16
13:24
Répássy: Aggályos a büntetőeljárás módosítása (Infostart)
Az igazságügyi államtitkár is aggályosnak tartja, hogy egy készülő törvénytervezet szerint a gyanúsított egyes esetekben az első 48 órában nem találkozhatna a védőjével. Répássy Róbert szerint a védelemhez az eljárás minden szakaszában joga van a terheltnek. A javaslat ellen korábban az összes ellenzéki párt tiltakozott.
jún. 16
13:24
Nem tudtak mit tenni, inkább helikoptert küldtek a katalán kormányfőért (HírTV)
Helikopterre kényszerült a katalán miniszterelnök, akinek tüntetők állták útját. A demonstrálók a tervezett, tízszázalékos tartományi kiadáscsökkentés ellen tiltakoznak. Attól tartanak, hogy a megszorítások miatt tovább nő a munkanélküliség.
jún. 16
13:24
Egy 17 éves fiatal gázolt a járdán Kiskunmajsán (Gondola)
Terepjárójával a járdára hajtott, ahol elütött egy 31 éves férfit egy 17 éves fiatal Kiskunmajsán; a kocsi vezetője a baleset után értesítette a mentőket és a közelben tartózkodva megvárta a rendőröket - közölte a rendőrség az MTI-vel
jún. 16
13:24
Erwin Koeman az Utrechthez csábítja Horváth Gábort (Agroinform)
A holland élvonalban szereplő Utrecht szeretné megszerezni a Videoton futballistáját, Horváth Gábort.
jún. 16
13:26
Sötét sapkában és napszemüvegben iszkolt el a rabló (HírTV)
Kiraboltak egy pénzintézetet csütörtökön a főváros XIV. kerületében, a Thököly úton – közölte Molnár Aliz, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.
jún. 16
13:26
Harrach Péter: tisztul a kép az új egyházi törvénnyel (Gondola)
Az eddig törvény hiányosságait kiszűrő, vallásszabadságot biztosító törvény jött létre - mondta Harrach Péter (KDNP) az új egyházi törvényről.
jún. 16
13:30
224 felett a svájci frank - mi van a háttérben? (Infostart)
Reggel óta folyamatosan gyengélkedik a forint, egy euró már több mint 268 forintot ér, egy svájci frankért pedig már 224 forintot kérnek. A befektetők újra keresik a biztonságos menedéket, és többek között megint az alpesi devizát találták meg. A háttérben ismét Görögország áll.
jún. 16
13:33
Gardrób (Éva Magazin)
Tíz olvasónk tízféle fürdőruhát mutat be. Figyeld meg a részleteket! A magas derekú alsóhoz magas sarkú papucs való, hogy a lábak mégse látsszanak rövidebbnek.
jún. 16
13:33
Bérgyilkossal ölette meg nejét az ügyvéd (ATV)
60 ezer eurót fizetett, hogy megkaparinthassa felesége életbiztosítását.
jún. 16
13:35
Nyaralás gyerekkel (Éva Magazin)
Mire kell vigyázni egy nyaralás alkalmával? Mi ajánlatos, ha gyerekkel nyaralsz, és mi nem?
jún. 16
13:36
Megugrott az ingatlanbefektetési forgalom a régióban (ProfitLine)
Az év első öt hónapjában 4,4 milliárd euróra rúgott a közép-kelet-európai régióban a befektetési ingatlanok forgalma, ez közel háromszorosa az egy évvel korábbinak, Budapestet év végére éri el a befektetői aktivitás - közölte a CB Richard Ellis (CBRE) ingatlan tanácsadó csütörtökön az MTI-vel.
jún. 16
13:38
Brutális! Már 224-nél jár a svájci frank (ProfitLine)
Gyengült a forint csütörtökön, a svájci frankot 224 forint felett jegyezték 13 óra után.
jún. 16
13:39
Fényes kilátások az ingatlanpiacon túl: a napenergiáé a jövő? (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsdén tartott sajtótájékoztatóján naperőműves áramtermelésre specializált leányvállalat alapítását jelentette be az Appeninn Holding
jún. 16
13:41
Egyesítenék a fizetési és a hűségkártyákat (Privátbankár)
A MasterCard bankkártya-társaság Szappanos Péter személyében regionális vezetőt bízott meg tanácsadói üzletága, a MasterCard Advisors piaci pozíciójának erősítésével. A posztjára újonnan kinevezett ve...
jún. 16
13:42
Savval akarta leönteni Lázár János gyermekeit? (HírTV)
A HavariaPress információi szerint elkapták azt a férfit, aki a közelmúltban súlyosan megfenyegette Lázár János fideszes frakcióvezető családját.
jún. 16
13:42
Elbocsátások a médiában - ennyit keresnek a médiások (Gondola)
A válságnak köszönhetően sok médiavállalatnál tavaly is folytatódtak az elbocsátások. Akik maradtak, nem keresnek nagyon rosszul.
jún. 16
13:42
A kameruni Ngalle Várhidiék első nyári igazolása (Agroinform)
A Nyíregyháza és a Békéscsaba is kereste a kameruni légióst, ám ő a Szigetszentmiklós csapatát választotta.
jún. 16
13:43
2,2 milliárd eurós árbevétel a Flextronicsnál (Privátbankár)
A bevétel 53 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ezzel a bevétellel a magyarországi csoport a Flextronics teljes nemzetközi árbevételének közel 10 százalékát adja. Hetényi Márk, a Flextronics...
jún. 16
13:44
Háromezer rendőr volt az utcákon az ítélethirdetéskor (HírTV)
Egy terroristacsoport támogatásáért 15 éves börtönbüntetésre ítélték Abu Bakar Bashir indonéz muszlim vallási vezetőt. A 72 éves radikális imám a vád szerint pénzzel támogatta az egyik tartománybeli al-Kaida sejtet.
jún. 16
13:44
Kórházban a szervezőbizottság elnöke (Agroinform)
Szívritmus zavarral kórházban kezelik Carlos Nuzmant, a 2016-os nyári olimpia szervezőbizottságának elnökét.
jún. 16
13:45
Olvadáspont: részalapokat egyesítenek az Aberdeennél (Privátbankár)
Az Aberdeen Global - Sterling Corporate Bond Fund alapkezelő a részalap beolvasztásáról döntött az Aberdeen Global - World Bond Fund részalapba, június 17-i hatállyal - közölte Aberdeen Global Service...
jún. 16
13:45
Itt vannak a legrosszabb magyar strandok (Pénzcentrum)
Az ország természetes vizű strandjai közül a legtöbb kiváló vízminőségű strand a Balatonnál van, ahol a fürdőhelyek nagy része kiváló, míg a többi is legalább jó minősítést kapott - mondta Kovács Márta, az Országos Tisztiorvosi Hivatal közegészségügyi főosztályának vezetője csütörtökön Budapesten....
jún. 16
13:45
Benzema a Need for Speedbe képzelte magát, lekapcsolták a rendőrök (Sport365)
Gondatlan autóvezetés miatt megbüntették a spanyol rendőrök szerda éjjel Ibiza központjában Karim Benzemát, a Real Madrid labdarúgócsapatának francia válogatott csatárát.

Keresés