2011. június 18. szombat

jún. 18
9:36
Gyurcsány ismét az őszödi beszédről szólt (Alternatív Energia)
Megkezdődött az MSZP pártkongresszusa. Az eseményre érkező Gyurcsány Ferenc újságíróknak elmondta, hogy mindenképpen párttagként akar távozni a kongresszusról. A volt kormányfő arról is beszélt, hogy ki kell vizsgálni az őszödi beszéd körülményeit.
jún. 18
9:38
Szörnyű verekedés Budapest VIII. kerületében - négyen kórházban (Alternatív Energia)
Összeverekedett két társaság pénteken Budapest VIII. kerületében, a helyszínről négy sérültet kórházba szállítottak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.
jún. 18
9:39
Szexbombával fotóztatja magát Putyin (BorsOnline)
Eddigi két személyes fényképesze mellé egy harmadikat is szerződtetett Vlagyimir Putyin orosz kormányfő. A kiválasztott a fotózásban kevéssé jártas, ám gyönyörű moszkvai modell, Jana Lapikova.
jún. 18
9:39
Fogyasztói csoportok hitelt ígérnek - csoda vagy átverés? (ProfitLine)
A hitelezési feltételek kényszerű jogszabályi és banki előírásokon alapuló szigorításával felerősödtek a hitelezésen kívüli, "szürkezónás" tevékenységek - derül ki a Magyar Bankszövetség online hírleveléből.
jún. 18
9:39
Ma tartják a Múzeumok éjszakáját vidéken (Metropol)
Országszerte 185 vidéki múzeum és kiállítóhely csatlakozott rendhagyó, izgalmas programokkal a Múzeumok éjszakájához, amelyet vidéken szombaton rendeznek meg.
jún. 18
9:39
Gyurcsány sebekről beszél, Mesterházy népszavazást kezdeményez (ATV)
Kezdődik a szocialista kongresszus, Gyurcsány sebekről beszél, Mesterházy népszavazást kezdeményez.
jún. 18
9:40
Népszavazást kezdeményez az MSZP - Orbán legfőbb fegyverét vennék el (Alternatív Energia)
Népszavazást kezdeményez az MSZP annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen visszamenőleges hatályú, szerzett jogokat megvonó törvényeket hozni.
jún. 18
9:45
Videó: Kapuskirúgásból gól, vagy ökör a kapus? (Sport365)
A Zenit B - Volga B összecsapáson hihetetlen gólt lőtt a Zenit B hálóőre, vagy hihetetlen hibát vétett a Volga B kapusa?
jún. 18
9:47
Úszás: Verrasztó Dávid ezüsttel mutatkozott be Rómában (Sport365)
Verrasztó Dávid második helyet érő idővel kezdett az olasz főváros hagyományos nemzetközi úszóversenyének nyitónapján: a viadal honlapja szerint a magyar versenyző 400 m gyorson végzett ezüstérmesként a péntek esti döntőben.
jún. 18
9:48
A jó bornak is kell a cégér, mivel csak így lehet igazán ismert a piacon (Infostart)
Új kategóriákba sorolják a magyar borokat. Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára az InfoRádiónak elmondta, hogy az új borbesorolási rendszer elkészítése a magyar borok piacképességét javítja, és egyben eleget tesz az uniós követelményeknek is, amelyet még az EU borreform kapcsán fogalmaztak meg.
jún. 18
9:48
Vasárnap Görögországról tanácskoznak az euróövezeti pénzügyminiszterek (Gondola)
Vasárnap Luxembourgban rendkívüli tanácskozást tartanak az euróövezet pénzügyminiszterei, az ülésen várhatóan döntenek a Görögországnak korábban nyújtott 110 milliárd eurós nemzetközi hitel következő, 12 milliárdos részletének folyósításáról
jún. 18
9:48
Körbejárta a Földet a chilei vulkán hamuja (Metropol)
Körbejárta a Földet a légáramlatokkal a június 4-én kitört chilei vulkán hamuja, és most gondokat okoz a légi közlekedésben az ország délnyugati tartományaiban.
jún. 18
9:48
Verekedés volt a VIII. kerületben (Metropol)
Összeverekedett két társaság pénteken Budapest VIII. kerületében, a helyszínről négy sérültet kórházba szállítottak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
jún. 18
9:50
Népszavazást kezdeményez az MSZP (Infostart)
Népszavazást kezdeményez az MSZP a visszamenőleges hatályú jogalkotás korlátozásáért - jelentette be a párt elnöke az MSZP kongresszusa előtt.
jún. 18
9:50
Egy haladó baloldali naplója (folytatás) (Gondola)
Legközelebb én is ott leszek, csak jó lenne, ha víz közelbe szerveznék. Ott lebegnénk a matracokon tömlőkkel meg viperákkal.
jún. 18
9:50
Venezuela: megostromolták a lázongó börtönt (Metropol)
Több ezer venezuelai katona megostromolta helyi idő szerint pénteken azt a börtönt, ahol napok óta lázongtak a fegyencek, egymást gyilkolva.
jún. 18
9:50
„Próbáltak minket megállítani, de hiába” (Metropol)
Komolyabb incidensek nélkül ért véget szombat este a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) szervezésében tartott melegfelvonulás Budapesten. Katona László képgalériája a cikkben!
jún. 18
9:52
A jóból is megárt a sok? (Gondola)
Egyes munkavállalói csoportok tagjai kevés szolgálati idővel, fiatalon, teljes nyugdíjjal vonulhattak vissza a munkaerőpiacról. Mégis...
jún. 18
9:52
Dél-koreaiak tüzet nyitottak az Asiana gépére (Metropol)
Dél-koreai katonák tévedésből géppisztolyukból tüzet nyitottak egy hazai légitársaság egyik utasszállító gépére, mert észak-koreai harci gépnek nézték, de nem tudtak kárt tenni benne - erősítette meg szombaton a tengerészgyalogság szóvivője az erről szóló korábbi értesüléseket.
jún. 18
9:52
Záhonynál akár 3 órás is lehet a várakozás (Metropol)
Akár háromórás várakozás is kialakulhat a záhonyi határátkelőhelynél a személyforgalomban a be- és a kilépő oldalon a hétvégén - közölte a Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-vel szombat kora reggel.
jún. 18
9:54
Hajléktalanok: a budapestiek egyetértenek a kitiltással (Privátbankár)
Az utóbbi hónapok budapestieket érintő intézkedései közül a közterületek átnevezése a legnépszerűtlenebb, a hajléktalanok kitiltása a legnépszerűbb - áll a Policy Solutions új kutatásában, amelyet a s...
jún. 18
9:54
Kovács László: Gyurcsánynak kell eldöntenie, hogy marad-e a pártban (Alternatív Energia)
Nem az MSZP-nek kell eldöntenie, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra is párttag marad-e vagy sem - jelentette ki Kovács László az MSZP kongresszusán. A szocialista politikus szerint ezt a döntést Gyurcsány Ferencnek kell meghoznia, a lényeg, hogy egység legyen a párton belül.
jún. 18
9:54
Di María előnyösebb szerződést akar (Agroinform)
Új kontraktust szeretne kötni a Real Madriddal a csapat argentin szélsője jól sikerült bemutatkozó szezonja után.
jún. 18
9:56
Phelps nyert is, veszített is (Agroinform)
Phelps egy arany- és egy ezüstéremmel gazdagodott a Santa Clara International Grand Prix elnevezésű hagyományos egyesült államokbeli viadal nyitónapján.
jún. 18
10:03
Azonos munkáért azonos bért? (Infostart)
Az amerikaiak közel fele véli úgy, hogy a nők és a férfiak nem kapnak azonos munkáért azonos bérezést - derült ki a Rasmussen Reports friss kutatásából. Sokan ennek okát a diszkriminációban látják, míg mások az eltérő munkatapasztalatot sejtik az egyenlőtlenség mögött.
jún. 18
10:06
Ősszel vándorolhatnak vissza az offshore-pénzek (Infostart)
Ősszel felgyorsulhat az adóparadicsomi pénzek hazautalása - olvasható a szombati Magyar Nemzetben.
jún. 18
10:06
Népszavazást kezdeményez az MSZP a visszamenőleges hatályú jogalkotás megtiltásáért (Gondola)
Népszavazást kezdeményez az MSZP annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen visszamenőleges hatályú, szerzett jogokat megvonó törvényeket hozni
jún. 18
10:06
Gyurcsány vs. Mesterházy: lejátsszák a szocialisták (+videó) (HírTV)
A nyilvánosság teljes kizárásával kezdődött meg délelőtt az MSZP rendkívüli budapesti kongresszusa. Gyurcsány Ferenc Mesterházy Attilát erkölcsi kérdésben is számon kérné. A pártelnök szerint az MSZP legfontosabb feladata egy népszavazás kiírása kell hogy legyen.
jún. 18
10:06
Phelps nyert is, veszített is (Metropol)
A világ első számú férfiúszójaként jegyzett Michael Phelps egy arany- és egy ezüstéremmel gazdagodott a Santa Clara International Grand Prix elnevezésű hagyományos egyesült államokbeli viadal nyitónapján.
jún. 18
10:06
Teljes az új portugál kormány (Metropol)
Pedro Passos Coelho, a portugál jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője benyújtotta pénteken Aníbal Cavaco Silva államfőnek leendő koalíciós kormánya teljes listáját.
jún. 18
10:06
MSZP - baloldali fordulatot sürgetnek (Metropol)
Népszavazást kezdeményez az MSZP annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen visszamenőleges hatályú, szerzett jogokat megvonó törvényeket hozni. Gyurcsány Ferenc biztos abban, hogy az MSZP szombati kongresszusa után is a szocialista párt tagja marad. Mesterházy szerint erős és egységes baloldalra van szükség.
jún. 18
10:08
Karzai: a nyugati katonai koalíció tárgyalásokat folytat a tálibokkal (Gondola)
Puhatolózó tárgyalások folynak az afganisztáni tálib lázadók és az Egyesült Államok, valamint más nyugati országok között a csaknem egy évtizede tartó háború lehetséges befejezéséről - közölte sajtóértekezletén Hamid Karzai afgán elnök
jún. 18
10:08
Klórgázömlés egy budapesti uszodában (Metropol)
Klórgázömlés volt szombat reggel egy budapesti, XXII. kerületi uszoda területén; személyi sérülés nem történt - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
jún. 18
10:10
Lassan javul a mentális betegek társadalmi megítélése (Gondola)
Generációs váltás szükséges ahhoz, hogy a mentális problémával küzdő betegekkel szembeni negatív társadalmi ítélet jelentősen csökkenjen.
jún. 18
10:12
Vasárnap eldőlhet Görögország sorsa (ProfitLine)
Vasárnap Luxembourgban rendkívüli tanácskozást tartanak az euróövezet pénzügyminiszterei, az ülésen várhatóan döntenek a Görögországnak korábban nyújtott 110 milliárd eurós nemzetközi hitel következő, 12 milliárdos részletének folyósításáról.
jún. 18
10:15
Klórgáz ömlött egy budapesti uszodában (ATV)
A tűzoltóság szerint a klórgázömlés már megszűnt, jelenleg a hiba okát keresik.
jún. 18
10:18
Videó: Agresszió vár Dzsudzsákra, már Robi Carlos is kempózik az Anzsiban (Sport365)
Érdekes jelenetsort fedezett fel az Orosz Televízió egyik munkatársa a CSKA Moszkva - Anzsi Mahacskala bajnoki mérkőzésen. A brazil Roberto Carlos rá nem jellemző módon könyökkel, szemből ütötte meg Mamaevet.
jún. 18
10:20
Dzsudzsák világklasszis támadópárt kaphat Anzsiban (Sport365)
Információink szerint a már Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Anzsi Mahacskala újabb komoly igazolásra készül.
jún. 18
10:21
Csülkös-kapros galuska (Mindmegette)
Hozzávalók: 1/2 húsos, kisebb füstölt csülök csonttal együtt 8-10 gerezd fokhagyma 1 közepes vöröshagyma 2 nagyobb babérlevél 1/2 csípős zöldpaprika szemes feketebors és rózsabors borókabogyó kakukkfű majoránna őrölt kömény bazsalikom 1 csapott evőkanál Erős Pista 10 dkg szalonna kockázva 1,5-2 dl tejföl (12%-os) 1 csapott teáskanál őrölt csemegepaprika só galuskatészta a jelzett recept szerint 2…
jún. 18
10:23
Vegyes gyümölcsleves (Mindmegette)
Hozzávalók kb. 2,5 literhez: 1,3 kg tisztított vegyes gyümölcs tetszés szerint darabolva (csereszenye, meggy, sárgabarack, őszibarack, alma, egres, körte, stb. – az idénynek megfelelően) kb. 1 liter víz csipet só 2 dl tejszín vagy tejföl 1 evőkanál liszt (rizsliszt) 5-6 evőkanál cukor (édesítővel lehet keverni) 5 db szegfűszeg 1 csapott mokkáskanál őrölt fahéj 3-4 citromhéj darabka…
jún. 18
10:24
Meleg méltóság: a rendőrök nem tűrik a rendbontást (Infostart)
Bárkit igazoltathatnak és átvizsgálhatnak a rendőrök a Meleg Méltóság Napjának szombati, budapesti felvonulásán - tájékoztatta az InfoRádiót a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Horváth-Katalin Fanni hozzátette: a közlekedőknek útlezárásokra és parkolási tilalomra kell számítaniuk a Hősök teréről a Parlamenthez vezető útvonalon. A szóvivő megígérte, hogy a rendőrség határozottan fellép…
jún. 18
10:24
Frontális a 4-esen (HírTV)
Két ember sérült meg abban a balesetben, ami szombat reggel történt a 4-es főút abonyi elkerülő szakaszán, amikor két külföldi rendszámú személyautó ütközött frontálisan.
jún. 18
10:24
Sikertelen a második kísérlet az amerikai légierő hiperszonikus gépével (Gondola)
Sikertelenül végződött a második kísérlet az amerikai légierő X-51 jelű hiperszonikus repülőgépével a hét elején, a gép a tengerbe zuhant Kalifornia partjainál - jelentette pénteken a Los Angeles Times a légierőre hivatkozva
jún. 18
10:24
Hat órás várakozás Záhonynál (Metropol)
Hat órát kényszerülnek várakozni az Ukrajnába tartó kamionok a záhony-csapi határállomásnál szombat délelőtt - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
jún. 18
10:24
Offshore-vagyonok: eddig 4 milliárdot hoztak haza (Adózóna)
Ősszel felgyorsulhat az adóparadicsomi pénzek hazautalása - olvasható a szombati Magyar Nemzetben.
jún. 18
10:25
Puha és foszlós túrós bukta (Mindmegette)
Hozzávalók 12 darabhoz: A tésztához: 60 dkg finomliszt 3 dl tej 1,5 dl olaj 10 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor 1 citrom reszelt héja 1 tojás 1 csomag száraz élesztő A töltelékhez: 25 dkg túró 3 evőkanál tejföl 2 marék mazsola (mediterrán mix) 1 csomag vaníliás cukor 3 evőkanál cukor 1 evőkanál búzadara 1 tojás 1 citrom reszelt héja A tetejére: 1 dl olaj 2 dl tej
jún. 18
10:26
Az ombudsman 41 észrevétele (Infostart)
Az adatvédelmi biztos szerint az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló törvény tervezetének lényegi rendelkezései sok esetben az 1992-ben elfogadott, más informatikai környezetet tükröző, mára elavult törvényi szabályozásra alapoznak. Jóri András ezt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek címzett, június 10-én kelt állásfoglalásában közölte, amelyet…
jún. 18
10:26
Mesterházy a kongresszusról nem beszélt (HírTV)
Miskolcon tart demonstrációt jövő héten az MSZP, amely népszavazást kezdeményez a visszamenőleges hatályú törvények ellen. Ezt jelentette be Mesterházy Attila MSZP-elnök szombaton a párt kongresszusa előtt a SYMA-csarnokban. Magáról a rendezvényről csak annyit közölt: az ott zajló vita remélhetőleg előrébb viszi majd az MSZP-t.
jún. 18
10:30
Átlagjövedelem: a nők ugyanannyit kapnak (Privátbankár)
A munkaerőpiac legnagyobb részén nincs jövedelemhátránya a nőknek, csak akkor, ha olyan állásban dolgoznak, ahol magas a férfiak jövedelme
jún. 18
10:30
Tízpercenként volt egy baleset az elmúlt 24 órában (Alternatív Energia)
Összesen 142 közúti közlekedési baleset során intézkedett a rendőrség az elmúlt nap 24 órájában; 12 baleset súlyos, 37 pedig könnyű sérüléssel járt, halálos áldozatot egyik sem követelt - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-t.

Keresés