Ben Bernanke szavait követően lefelé vették az irányt a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Fed elnöke szerint ugynais az amerikai gazdasági kilátások aggodalomra adnak okot. A három fő tőzsdeindex...
A szerda estig tartó egyre javuló nemzetközi befektetői hangulatot elrontotta estére az amerikai jegybank azzal, hogy csökkentette a gazdasági növekedésre, növelte a munkanélküliségi rátára vonatkozó...
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó ráta szintjén az amerikai jegybank. A közlemény szerint a jegybankárok az amerikai gazdaság jelenlegi helyzetéről nem túl jó véleménnyel...
A németországi Düsseldorfban rendezett élelmiszertakarékossági kongresszus részvevői megállapították, hogy a túlzott mértékű urbanizáció, különösen az úgynevezett "megatelepülések" (10 milliónál több...
Várhatóan augusztus első felétől kell kínálniuk a bankoknak az árfolyamrögzítés lehetőségét a deviza alapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfeleknek, ennek megfelelően meg is kezdték a felkészülést a...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 22-én megtartott 25. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 2, 7, 18, 19, 28, 31, 33
Jelenleg a forint euróhoz viszonyított árfolyama mindenki számára kedvező, a kormány célja ezt állandósítani - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Varga...
Extrém adó bevezetését javasolja a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület. A szervezet elképzelése szerint az ittas vezetés vagy gyorshajtás miatt balesetet okozóknak és az extrém sportok közben megsérülőknek saját forrásból vagy külön biztosításból kellene fizetniük az egészségügyi kezelés költségeinek nagy részét....
Szerdán a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) mintegy 50 szimpatizánsa jelent meg a CIB Bank Medve utcai székházának bankfiókjában. A bank közleményben értékelte a történteket, a...
Ma este 7 órától Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés többek között a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentését járja körül,...
Rendőrök fektettek meg egy zsarolót, aki évek óta kamatos kamatra adott kölcsön egy ismerősének. Akkor csaptak le rá, mikor éppen egy százezer forintos részletetvett volna át áldozatától.
Története során harmadszor a brazil Santos nyerte meg Dél-Amerika legrangosabb labdarúgó klubsorozatát, a Libertadores Kupát, miután a gólnélküli döntetlent hozó első meccset követően szerdán hazai pályán 2-1-re legyőzte az uruguayi Penarolt.
Legalább ezer fő szükséges egy új egyház alapításához, az egyházak hitéleti célú bevételeit, közöttük az egyszázalékos adófelajánlások felhasználását pedig állami szerv nem ellenőrizheti - mondta Lukács Tamás (KDNP) a lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitájában, csütörtökön a…
Egyértelmű európai elkötelezettségre és "politikai gerincességre" szólították fel az Európai Unió állam- és kormányfőit az Európai Parlament legnagyobb frakcióinak vezetői.
Csütörtökön hirdet elsőfokú ítéletet a Veszprém megyei bíróság a Cozma-perben. Az ügyész az első- és másodrendű vádlottra is életfogytig tartó fegyházat kért. Az ítélethirdetést a hírTV élőben közvetíti.
A D-vitamint a szervezet az UVB-sugárzásra reagálva állítja elő, de megtalálható a halételekben, a tojássárgájában és egyéb ételekben is. Kevés napfény, tejallergia vagy szigorú vegetáriánus étrend mellett idővel D-vitamin-hiány léphet fel.
Egy tegnapi bejelentés szerint az OTP Alapkezelő részesedése 8,9%-ra csökkent az E-Starban. A részesedés csökkenésének technikai okai vannak, az alapkezelő 30 000 darab részvényt adott kölcsön. ...
Várhatóan augusztus első felétől kell kínálniuk a bankoknak az árfolyamrögzítés lehetőségét a deviza alapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfeleknek, ennek megfelelően meg is kezdték a felkészülést a hitelintézetek az adósmentő program keretében már bejelentett változásokra....
Befejeződött Pentagon, vagyis az amerikai védelmi minisztérium felújítása, amit 17 év alatt, 4,5 milliárd dollárból (csaknem 840 milliárd forintból) végeztek el - írta szerdai számában a The Washington Post
Az Európai Bizottság 127,6 millió eurós büntetést rótt ki a lengyel távközlési vállalatra, a Telekomunikacja Polskára. A testület véleménye szerint a TPSA 2009 októbere előtt visszaélt domináns piaci...
Legkorábban az év végén megnyithat a budapesti Rácz fürdő és az új hotel, ha sikerül megállapodni a beruházásra és üzemeltetésre létrehozott vállalkozás két tulajdonosának, a Rác Nosztalgia Kft
A NUTEX (korábbi nevén Humet) bejelentette, hogy a Raltex Ltd. 2010.06.20-án 20 000 darab NUTEX részvényt adott el, melynek következtében befolyása 30% alá csökkent a társaságban. A korábbi 638...
Nem alakul akciócsoport, amelyik ellenőrizné az előírt bélemelést a cégeknél - közölte Rogán Antal, a munkaügyi hivatal munkatársai vizsgálják majd a vállalkozásokat
A Dániában zajló U-21-es Európa-bajnokság második elődöntőjében Svájc hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte Csehországot, így bejutott a szombati fináléba.
A tegnapi kedvező légkör a zárás előtti egy órában elromlott Amerikában, mely hatására a magyar parkett is kisebb csökkenéssel nyithat - véli Bodor Csaba, a Strategon üzletkötője. Az elmúlt...
A negatívvá vált nemzetközi piaci hangulatban lefelé indulhat a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe csütörtökön. A piacok hangulata az amerikai Fed kamatdöntő ülését követő kommentárok hatására válto...
Az erdészeti faanyag kontrollált és fenntartható energetikai felhasználása egyáltalán nem káros sem környezetvédelmi, sem erdőgazdálkodási szempontból, sőt felhasználása nemzetgazdasági érdek és...
Extrém adó bevezetését javasolja a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület. A terv szerint az egészségügyi ellátás költségeit maguk kell fizessék azok, akik ittas vezetés vagy gyorshajtás...
A Magyar Telekom részvényei nem adták meg magukat a szerdai napon sem, míg a MOL nem tudta magát összekapni, eközben tegnap az S&P 500 is lefordult az ellenállásról, itt viszont kérdéses, hogy az...
Bár a lengyel távközlési óriás, a TPSA rögtön jelezte, hogy megfellebbezi az Európai Bizottság büntetését, mindenesetre nem éppen jókor jött a cégnek az újabb fizetési felszólítás, ami miatt...
Moszkvában a lakások átlagos ára ismét elérte a négyzetméterenkénti 5000 dollárt - írja az MTI az IRN.ru elemző központra hivatkozva. Ez a növekedés az év eleji állapothoz képest 11 százalékos...
A munkaadók és a munkavállalók is attól tartanak, hogy a kormány által tervezett kötelező béremelések munkahelyek megszűnéséhez vezethetnek a versenyszférában.