2011. június 30. csütörtök

jún. 30
8:36
Búcsúzunk az EU-elnökségtől (Metropol)
Egész napos népünnepéllyel köszöntik a lengyelek az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének átvételét július 1-jén Varsóban. Tekintve, hogy Magyarországtól veszik át az elnökséget, a rendezvényeknek magyar résztvevői és magyar hangsúlyai is lesznek.
jún. 30
8:36
Ázsiai gazdagokra vadászik a JP Morgan (Portfolio)
A JP Morgan a tervek szerint 70%-kal növelné 2012 végéig a privát banki dolgozók számát, látva a térség vezető országainak vagyonosodását - írja a Bloomberg. A mérlegfőösszeg alapján a második...
jún. 30
8:38
Kitartó lendületben a piacok (Portfolio)
A görög megszorítások megszavazása mellett egy vártnál jobb lakáspiaci adat is támaszt jelentett tegnap az amerikai indexeknek, melyek a nap folyamán ugyan többször is meginogtak, a kereskedést végül...
jún. 30
8:40
Az intézmények 772 millió forintnyi E-Star kötvényt jegyeztek (Portfolio)
Jelentős mennyiségben, 772 millió forint értékben jegyeztek az intézményi befektetők az E-Star június 27-én indított, rövid futamidejű kötvényéből. A 2012. október 24-i lejáratú kötvény...
jún. 30
8:42
Négy Széll Kálmán-programot kell végrehajtani a görögöknek (Portfolio)
A csatát megnyerték, a háborút még nem - értékelte a tegnapi görög parlamenti szavazás eredményét Samu János, a Concorde makroelemzője. A szakértő szerint a görög gazdaság sokáig fog szenvedni, az...
jún. 30
8:45
OTP részvény - meddig mászik a görög háton? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,13 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 22.701,75 ponton zárt szerdán. A görög parlament szerda délután megszavazta a 28,4 milliárd euró összértékű költségvetési megszorításokat tartalmazó törvénycsomagot. A döntéssel lehetővé válik, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek júliusi 3-i ülésén jóváhagyják a korábban elfogadott 110 milliárd eurós…
jún. 30
8:45
Ősszel újabb adókonfliktusok jönnek (ATV)
Komoly demonstrációk lesznek a szolgálati nyugdíjak miatt, ám ez a kérdés, csak a negyedik a Policy Agenda Politikai Hatás Indexén, az adóügy visz mindent, miközben a kormány csendben átírja a választójogi törvényt.
jún. 30
8:47
Kis papírok reneszánszát hozhatja az ősz a tőzsdén (ProfitLine)
A kis- és közepes tőzsdei cégekkel szembeni előítéletek ellenére megfontolt és körültekintő választás mellett, hosszabb távon szép hozamokra is számíthatnak a befektetők ezektől a részvényektől, ha a kisebb, dinamikus vállalatok kiemelkedő növekedési potenciálja az árfolyamban is érvényesül.
jún. 30
8:47
Hazaárulással gyanúsíthatták meg a volt NBH főigazgatót (ATV)
Magyar Nemzet szerint hazaárulással gyanúsíthatta meg a katonai ügyészség a Nemzetbiztonsági Hivatal őrizetbe vett egykori főigazgatóját.
jún. 30
8:48
Milliárdos pofont kapott az Egis a kormánytól (Privátbankár)
Az Egis nem esik az egészségügyi törvény kedvezőbb kategóriájába, így júliustól jelentősen növekednek terhei, csak az idei befizetések felét tarthatja vissza
jún. 30
8:49
Hamarosan kiderül, hogy lehúzza vagy dicséri az EU Magyarországot + videó (ATV)
Állítólag a józan néppárti képviselők is kudarcról beszélnek.
jún. 30
8:50
1,7 milliárd: augusztus végén fizet a Zwack (Privátbankár)
Június 29-én tartotta éves rendes közgyűlését a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés elfogadta a 2010-2011-es üzleti évről és a 2011-2012-es tervekről szóló beszámolót, az igazgatóság, a felügyelő bizottság...
jún. 30
8:51
Federer kiesett Wimbledonban, kurvázó mexikói focisták - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
jún. 30
8:53
Galéria - Dzsudzsákot kísérteni fogják az orosz lányok (Sport365)
Dzsudzsák Balázsnak az orosz bajnoki ellenfeleken kívül meg kell majd küzdenie az orosz hölgyekkel is. Az Anzsi Mahacskala középpályásának ugyan Zimány Linda a kedvese, de ő nem tart a futballistával.
jún. 30
8:54
Megint összecsaptak a parlament előtti téren (HírTV)
A megszorítások ellen tiltakozó görög tüntetők csütörtök hajnalban ismét összecsaptak a rendőrökkel Athénben a parlament előtti Szintagma téren.
jún. 30
8:54
A Skandináv lottó június 29-i nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 29-én megtartott, 26. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 7, 11, 15, 16, 21, 22, 34
jún. 30
8:54
Nálunk is kockázatosabbak az olaszok (Portfolio)
A BlackRock új indexe alapján Olaszország kockázatosabb, mint Magyarország, vagy Írország, legalábbis ami a szuverén adósságtörlesztést illeti. A vagyonkezelő által osztályozott 44 ország közül...
jún. 30
8:54
Így emelkednek holnaptól a folyószámlavezetési díjak (Pénzcentrum)
Holnaptól ismét árat emelnek a lakossági folyószámla-szolgáltatásoknál egyes hazai hitelintézetek - írja a Világgazdaság. Az áremelés mögött a szokásos folyószámla-kondíciók felülvizsgálata áll, melyet a hitelintézetek évente kétszer, év elején és év közepén hajtanak végre....
jún. 30
8:56
Ázsiai gazdagokra vadászik a JP Morgan (Portfolio)
A JP Morgan a tervek szerint 70%-kal növelné 2012 végéig a privát banki dolgozók számát, látva a térség vezető országainak vagyonosodását - írja a Bloomberg. A mérlegfőösszeg alapján a második...
jún. 30
8:58
Kiválósági központ épül Szegeden (Portfolio)
Kiválósági központ épül Szegeden, melynek generál kivitelezését a szegedi székhelyű KÉSZ Építő Zrt. nyerte el. A szerződés aláírásra 2011. június 29-én került sor ünnepélyes keretek között. A...
jún. 30
9:00
Kariya és Marchant bejelentették visszavonulásukat (Agroinform)
Paul Kariya és Todd Marchant hosszú karrierjük lezárását jelentették be a szerdai napon.
jún. 30
9:00
Jó erőben a forint (Portfolio)
A szerda késő délutáni határozott erősödést meg tudta ma reggelre tartani a forint, így az euróval szemben a 265-ös, míg a svájci frankkal szemben a 220-as szint közvetlen közelében indítja a napot a...
jún. 30
9:02
Új ügyvezető az EST MEDIA leányvállalatánál (Portfolio)
Az EST MEDIA (korábbi nevén econet.hu) bejelentette, hogy 2011. június 28-tól az egyszemélyi tulajdonában álló EMG Médiacsoport Kft. ügyvezetőjévé választotta Pankotai Csabát, akinek elsdleges...
jún. 30
9:03
Egymillió látogató (Metropol)
Az Aquaworld 2008-ban nyílt meg, 21 medencével és 12 csúszdával, 3300 m2-nyi vízfelülettel várja az önfeledt fürdőzés szerelmeseit.
jún. 30
9:03
9000 MSZP-s szavazott, egy-két kérdésben akár érvényesen (ATV)
A szervezési igazgató szerint Gyurcsány és Mesterházy sikerre és együttműködésre van ítélve.
jún. 30
9:04
Tőzsdére készül a Groupon riválisa is (Portfolio)
1 milliárd dolláros elsődleges részvénykibocsátásra készül a Groupon legnagyobb riválisa, a LivingSocial - tudta meg a Bloomberg. A hírügynökség értesülései szerint a társaság most választja ki a...
jún. 30
9:06
Új uniós büdzsé: borítékolható az ellenállás (Privátbankár)
A jelenleginél valamivel magasabb, összesen 1025 milliárd eurós költségvetést javasol az Európai Uniónak a 2014-2020 időszakra az Európai Bizottság
jún. 30
9:06
Újabb milliót áldoztak a hedge fundok a lobbi szervezetre (Portfolio)
Közel egy millió dollárt költöttek a hedge fundok az elmúlt negyedévben a Managed Funds Association elnevezésű lobbi csoportra, amely tevékenységével igyekezett az amerikai pénzügyi reform...
jún. 30
9:12
Három napja folyamatosan erősödik (HírTV)
Emelkedéssel nyitottak az ázsiai tőzsdék és az euró árfolyama is jelentősen nőtt a görög kiadáscsökkentés megszavazása után.
jún. 30
9:12
A KENÓ június 29-i nyerőszámai (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 29-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 3, 5, 8, 14, 17, 21, 24, 25, 29, 31, 33, 34, 38, 39, 52, 62, 72, 73, 74, 80
jún. 30
9:12
Jó erőben indít a forint (Portfolio)
A szerda késő délutáni határozott erősödést meg tudta ma reggelre tartani a forint, így az euróval szemben a 265-ös, míg a svájci frankkal szemben a 220-as szint közvetlen közelében indítja a napot a...
jún. 30
9:12
Június utolsó napja: egyhetes csúcsán a forint (Pénzcentrum)
A szerda késő délutáni határozott erősödést meg tudta ma reggelre tartani a forint, így az euróval szemben a 265-ös, míg a svájci frankkal szemben a 220-as szint közvetlen közelében indítja a napot a magyar fizetőeszköz. Az euróval és a dollárral szemben kéthetes, a frankkal szemben egyhetes csúcson jár a forint....
jún. 30
9:14
Súlyos balesetet szenvedett – kártérítést fizetne a Tesco (HírTV)
Peren kívüli megegyezést és kártérítést javasolt a Tesco annak a családnak, amelynek gyermeke súlyos balesetet szenvedett az áruházban - tudta meg a Magyar Nemzet.
jún. 30
9:14
Condoleezza Rice: a szabad népek nem elégedhetnek meg saját szabadságukkal (Gondola)
A szabad népek nem elégedhetnek meg saját szabadságukkal, ki kell állniuk azokért, amelyek nem élvezik, el kell mondaniuk helyettük azt, amit nem mondhatnak el - mondta Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter a budapesti transzatlanti diplomáciai hét alkalmából rendezett Szabadság-vacsorán szerdán a Szépművészeti Múzeumban
jún. 30
9:14
Dömping: újabb internetes cég lép tőzsdére (Portfolio)
1 milliárd dolláros elsődleges részvénykibocsátásra készül a Groupon legnagyobb riválisa, a LivingSocial - tudta meg a Bloomberg. A hírügynökség értesülései szerint a társaság most választja ki a...
jún. 30
9:15
A fizetési mérleg 802 milliós többlettel zárt az első negyedévben (Infostart)
A folyó fizetési mérleg többlete a szezonálisan kiigazított adatok alapján az év első negyedévében 802 millió euró lett, szezonálisan igazítva az export és az import szintje, továbbá az áruforgalmi egyenleg kiigazított értéke (1,625 milliárd euró) is meghaladta az előző negyedévi értékeket - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
jún. 30
9:15
Örök nyomor vár Alekoszra (BorsOnline)
Hiába keres havonta milliókat Alekosz, egy lyukas garast sem költ gázsijából. A ValóVilág óta mindössze egyetlen cipőt vett magának, azt is azért választotta, mert le volt értékelve.
jún. 30
9:16
Megfenyegette az USA-t az S&P (Portfolio)
Az Egyesült Államoknak nem maradt sok ideje, hogy felemelje adósságplafonját, augusztus 4-én ugyanis jelentős mennyiségű állampapírja jár le, azonban ha addig nem születik megállapodás, akkor súlyos...
jún. 30
9:17
100 milliót nyert meccsenként a magyar bundamaffia - videóval (BorsOnline)
Három korábbi futballistát és négy játékvezetőt tartóztatott le a nyomozó hatóság: a hét magyar gyanúsítottat egy nemzetközi bűnszervezet tagjaként mérkőzések manipulálásával vádolják.
jún. 30
9:18
Ha nincs megegyezés, ősszel lebénítják az országot a szakszervezetek (HR Portál)
Megegyezés hiányában ősszel lezárják az utakat és jóval nagyobb tiltakozó akciót tartanak a szakszervezetek - ha már sztrájkolni nem tudnak.
jún. 30
9:18
Folytatódhat az emelkedés Nyugat-Európában (ProfitLine)
Erősödéssel kezdhetnek csütörtökön az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a piacon továbbra is a görög adósságválság kedvező fejleményei határozzák meg a hangulatot.
jún. 30
9:18
Pénzmosás gyanúja miatt őrizetbe vették a Birmingham City tulajdonosa (Agroinform)
Pénzmosás gyanújával őrizetbe vették szerdán az angol Birmingham City labdarúgócsapatának hongkongi tulajdonosát.
jún. 30
9:18
Ma is az OTP lehet a sztár (Portfolio)
A tegnapi szép amerikai zárás és a szokásos hónap végi jó hangulat eredőjeként ma könnyen tovább emelkedhet a magyar parkett, ahol ilyenkor szokás szerint az OTP lehet a felülteljesítő - véli Bodor...
jún. 30
9:19
Új cicivel hódítja vissza exét Kovács Lázár szeretője (BorsOnline)
Kovács Lázár exszeretője új mellekkel akarja visszahódítani volt szerelmét. Bíró Andrea tegnap feküdt be egy klinikára, ahová a Bors is elkísérte.
jún. 30
9:20
Szükség van-e kamarákra? - megoszlanak a vélemények (HR Portál)
Januártól a magyar vállalkozásoknak kötelező lesz belépni valamelyik kamarába. Arról, hány kamara lenne jó és mennyit kellene fizetni, megoszlanak a vélemények. Az orvosok, pedagógusok és a személyzeti tanácsadók képviselőit kérdeztük arról, mit várnak a változástól.
jún. 30
9:20
A fizetési mérleg 802 milliós többlettel zárt az első negyedévben (ProfitLine)
A folyó fizetési mérleg többlete a szezonálisan kiigazított adatok alapján az év első negyedévében 802 millió euró lett, szezonálisan igazítva az export és az import szintje, továbbá az áruforgalmi egyenleg kiigazított értéke (1,625 milliárd euró) is meghaladta az előző negyedévi értékeket - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
jún. 30
9:20
Straub Elek, Simó György, Molnár András és Kákosy Csaba új kockázati tőkealap-kezelőt indít - videó (Equilor) (Portfolio)
Magyarország első angyal-befektetői tőkealapját indítja el a Day One Capital, melynek alapítói az elmúlt évtizedekben komoly tapasztalatokra tettek szert a magyar gazdasági élet vezető pozícióiban. A...
jún. 30
9:21
Zabigyerekeket nemzett Abert herceg (BorsOnline)
Magazinok állandó szereplője a monacói uralkodócsalád feje, aki 53 évesen áll először oltár elé. Sorozatunk negyedik részében törvénytelen gyermekeiről olvashatnak.
jún. 30
9:21
Tízezrek előtt égett a szerencsétlenkedő politikus (ATV)
Dimitrij Medvegyev orosz elnök elfelejtette behúzni autója kézifékjét, így az a tömegbe gurult.
jún. 30
9:21
Limitált R8 az Audi Le Mans-i 24 órás győzelmére (Auto Pult)
Az Audi ismételten megmutatta a világnak, hogy továbbra is ő a hosszú távú autóversenyzés királya. Hiába loholt Le Mans-ban a nyakában a győzelemre éhes oroszlán a Peugeot személyében, a négykarikás német márka dízelmozdonya végül nem talált legyőzőre. Az első helynek emléket állítva az Audi R8 V8 Limited Edition segítségével osztozhatnak a rajongók a sikerben.

Keresés