Visa Europe olyan új megoldást fejlesztett kártyáira vakok és gyengénlátók számára, mellyel könnyebben megkülönböztethetőek a Visa betéti, hitel vagy prepaid kártyái más kártyáktól, és amely segíti a ...
Rossz hírünk van az angol fociválogatott rajongóinak: Paul Scholes úgy véli, röhejes kiugró eredményt várni Wayne Rooneyéktól, ugyanis a csapatot önző, nagyképű sztárocskák alkotják.
Mindössze egy fürdőruha áll a rendőrök rendelkezésére, hogy kiderítsék, valójában kinek a holttestét találták meg szombaton, a Velencei-tóban. Eddig ugyanis senki nem jelezte, hogy a tónál pihenő hozzátartozója, ismerőse eltűnt volna.
Szjukejevo - Percek alatt hullámsírba került több mint száz ember a Volga folyón, akik a Bulgaria nevű hajóval indultak kirándulni. A rozoga, legalább 55 éves lélekvesztő vasárnap, nem sokkal dél után után került bajba a Szjukejevo nevű falu közelében a váratlanul feltámadó erős viharban.
Mindössze három szót hagyott ki a ma elfogadásra kerülő egyháztörvényből a kormány, de ez a változtatás akár a kötelező hittan bevezetését is jelentheti - hívta fel a figyelmet Lendvai Ildikó, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja.
Az elmúlt másfél, két esztendő nem csak a General Motors amerikai anyacégénél, hanem hazai leányvállalatánál is jelentős átalakulásokkal, átszervezésekkel járt. A magyarországi menedzsment ennek is...
Az utazási irodák slágereinek számító észak-afrikai országok és Törökország a megkérdezettek körében szerény népszerűségnek örvendenek - a K&H khdirektbiztositas.hu portál és a GfK Hungária közös onli...
Négyszázhetven hektáron termesztett génmódosított (GMO) kukoricát semmisítettek meg Hajdú-Bihar megyében, a 47-es számú főközlekedési úttól keletre lévő területeken – tájékoztatott Vaszkó László, a több mint húsz termelőt integráló Agri-Corn Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn.
35 évre készített inflációs előrejelzést adott ki ma a Nemzetgazdasági Minisztérium. Eszerint 2045-ben 2,2% lehet az inflációs ráta Magyarországon. Az előrejelzést az Adó- és Pénzügyekért Felelős...
Július végére vezethetnek eredményre azok az egyeztetések, amelyek az adósságválsággal küzdő Görögország további támogatásáról folynak az Európai Unió tagországai között, elsősorban az euróövezeten belül. Erről egy uniós forrás beszélt hétfőn Brüsszelben, az euróövezeti miniszterek találkozóját megelőzően.
A végéhez közeledik a dollár gyengélkedése - legalábbis ezt vetítik előre az elmúlt negyedévek legpontosabb előrejelzéseit adó elemzőház szakértői. Magyarázatként újra az európai adósságválság...
Két évvel ezelőtt mutatkozott be a legnépszerűbb Linux disztribúció, az Ubuntu beépített fájl- és adatszinkronizációs megoldása, az Ubuntu One. A hozzá készült app is már elérhető az Android Marketről.
Nem mindenki támogatja a kormány ötleteit a munkaerő-piaci helyzet javításával kapcsolatban. "A kormány rugalmas munkaerőpiac megteremtéséről beszél, de a munkavállalói jogokat és a munkavállalók érdekképviseleti lehetőségeit csökkenti folyamatosan” – mondta el Kaufer Virág.
Újra megindulhatott a magyar zöldség-gyümölcs export Oroszországba a múlt hét közepétől, azt követően, hogy Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár még a...
A Hamasz terrorakcióinak izraeli áldozatai terrorizmus pártolásával gyanúsítják, és beperelték a Bank of China nevű kínai pénzintézetet. Az amerikai székhelyű Israel Law Center szerint a bank csatornáin keresztül juthatott el jelentős összegű pénz a Hamasz és az Iszlám Dzsihád palesztin frakciójának a folyószámláira.
A Diákhitelről szóló jogszabály módosítása július 7-én jelent meg hivatalos formában, melynek köszönhetően a Diákhitel Központ ügyfelei számos kedvező változást tapasztalhatnak az elkövetkező időszakban.
Az alkotmányügyi bizottság azt javasolja, hogy a munkahelyteremtő beruházás is legyen olyan közérdekű cél, amelynek esetében lehetséges ingatlanokat kisajátítani.
ÁLOMSZÉP Helyi idő szerint szombat este rendezték meg Hollywoodban a Brit Filmakadémia éves jótékonysági vacsoráját, ahol számos nagy sztár vett részt.
A Bombardier Transportation kulcsfontosságú piacnak tekinti Magyarországot, és a magyar vasútfejlesztésben a következő rövid időszakban további lehetőségeket lát - hangsúlyozta Chris Antonopoulos, a Bombardier-csoport értékesítési és üzletfejlesztési alelnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Kiadja Ivo Sanadert a horvát hatóságoknak Ausztria. Az osztrák igazságügyminiszter a hétvégén aláírta a korrupcióval vádolt volt horvát kormányfő kiadatását.
Prága — Tizenhat esztendős fiúba szerelmes Petra Kvitová (21), a női tenisz új csillaga. Az idei wimbledoni győztes azt mondja, őt ez egyáltalán nem zavarja.
Gyorsított eljárás keretében állították bíróság elé, és ítélték 4 év 4 hónap szabadságvesztésre azt a férfit, aki a napokban, Györgytarlón összevert egy férfit a kocsmában, majd egy kaszával tért vissza, hogy a többieken is elégtételt vegyen.
Két új játékossal, a szerb válogatott átlövővel, Jelena Zivkoviccsal, valamint a Békéscsabáról érkezett beállóval, Cifra Anitával erősítette meg keretét az FTC–Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata.
A a parlamentben is érintették a képviselők. A szocialista Mesterházy Attila politikai leszámolásnak nevezte a botrányt. Navracsics Tibor viszontválaszában emlékeztette a szocialistákat, hogy az ország a kormányzásuk alatt került csődközeli helyzetbe. Orbán Viktor kormányfő többek között arról is beszélt, hogy nagyobb biztonságban van a nyugdíj, az új koncepció alappilléreit a szociális…
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Mark Webber beszélt a BBC-nek a hétvégi Brit Nagydíj után arról, hogy mennyire zavarja a csapatutasítás, amely miatt nem előzhette meg Sebastian Vettelt. A korábbi F1-sztár Damon Hill is egyetért vele.
A Bombardier Transportation kulcsfontosságú piacnak tekinti Magyarországot, és a magyar vasútfejlesztésben a következő rövid időszakban további lehetőségeket lát - hangsúlyozta Chris Antonopoulos, a B...
A nyaralóhelyen a vízpart fantasztikus lehetőség a felfedezésekre, a szomszéd gyerekekkel, unokatesókkal való barátkozásra. De vannak veszélyforrások is, amikre mindig figyelni kell, hogy a nyaralásból csak kellemes emlékek maradjanak.
Isztambul - Egyre dagad a török bundabotrány, a rendőrség hétfőn őrizetbe vette az élvonalbeli ezüstérmes Trabzonspor labdarúgócsapatának elnökét, Sadri Senert (59) is.
A cápák védelme érdekében Tajvan betiltotta a ragadozó állatok uszonyának levágását. Jövő évtől a halászok csak egészben vihetik partra a halakat. Jó ideje bevett gyakorlat, hogy a halászok a kifogott cápák uszonyát levágják, a haldokló állatot pedig visszadobják a tengerbe.
A német versenyhivatal komoly vizsgálatnak vetne alá egy esetleges RWE-Gazprom egyesülést, nyilatkozta a hatóság azt követően, hogy a német energiavállalat olyan kijelentést tett, ami szerint nyitott...
Egyértelműen negatív a hangulat az eurózónában főként az Olaszországgal és Görögországgal kapcsolatos befektetői aggodalmak miatt, ami az olasz eszközárak nyomás alá kerülése mellett jól látszik például a svájci frank újabb erősödési hullámából is. Emiatt a forint egyre mélyebbre süllyed az alpesi devizával szemben (is), és a frankhitelesek szempontjából sajnos "látótávolságba" került az új…
Silverstone - Ez már háború! Elege van az utasításokból és a másodhegedűs szerepből Mark Webbernek (34). A Red Bull Racing ausztrál Forma-1-es pilótájának hiába szóltak többször is, hogy ne támadja a vasárnapi Brit Nagydíjon az előtte haladó csapattársát, a német Sebastian Vettelt (24), úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérést.