2011. július 17. vasárnap

júl. 17
9:51
Mennyire vagyunk elégedettek a demokráciával? (Infostart)
Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában az emberek kétharmadában negatív érzelmeket, például dühöt vagy bizalmatlanságot, minden tizedik emberben viszont pozitív érzéseket, így érdeklődést és rokonszenvet vált ki a politika - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet az International Centre for Democratic Transitionnel közösen az említett országokban és Ausztriában végzett felmérése…
júl. 17
9:51
"Jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani!" (Gondola)
Az Alkotmánybíróság elutasította azokat az indítványokat, amelyek azt kérték, hogy vizsgálják felül és semmisítsék meg az Alkotmány, illetve az Alkotmánybíróságról szóló törvény tavaly novemberben elfogadott módosításait.
júl. 17
9:51
Nasri és Agüero a Manchester City célkeresztjében (Metropol)
Roberto Mancini, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelentette, hogy Sergio Agüero és Samir Nasri szerepel a klub nyári átigazolási tervei között.
júl. 17
9:51
Civil őrjáratokkal vigyázzák 1500 éves sírok százait Kínában (Spa Trend Online)
A Csinghaj-Tibet (Qinghai-Tibet) fennsíkot érintő déli Selyemút mentén egy közel 1500 éves temető sírjainak százait vigyázzák toborzott őrök, pásztorok, hogy elejét vegyék az újabb rablásoknak, fosztogatásoknak. A területen már több százezer kulturális emléket ástak ki a hivatalos régészek.
júl. 17
9:51
Felsőoktatási felvételik - Egy kis statisztika: kik, hová, hányan? (ProfitLine)
Körülbelül ugyanannyian szeretnének a felsőoktatásban továbbtanulni az idén, mint egy éve: a mostani 141 ezer jelentkező nagy része az alapképzést, a legtöbbjük az államilag támogatott képzési formát választotta. Többen céloztak meg felsőfokú szakképzést és nőtt az e-felvételizők aránya is. A ponthatárokat csütörtökön hozzák nyilvánosságra, az idén is lesz "Pont ott Parti" a Millenárison.
júl. 17
9:53
Recept: Abbahagyhatatlan csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 db csirke, vagy tetszés szerint csirkemell, comb, szárny 5 dl tejföl 2 dl főzőtejszín 3-4 fej hagyma 10-15 dkg füstölt sajt só bors pirospaprika majoránna őrölt kömény liszt 2-3 gerezd fokhagyma 1 dl olaj
júl. 17
9:53
Egyre többen a műszaki és a természettudományos képzésben (Gondola)
A kormány fokozatosan emelni kívánja az államilag finanszírozott férőhelyek számát.
júl. 17
9:53
Uruguay a második elődöntős a Copa Americán (Metropol)
Másodikként az uruguayi válogatott jutott be az Argentínában zajló labdarúgó Copa America elődöntőjébe, miután tizenegyesrúgásokkal legyőzte a házigazda csapatot.
júl. 17
9:54
A műúszó Czékus Eszter helytállt, de nem jutott döntőbe (Agroinform)
A magyar induló a 17. helyet szerezte meg a 33 főt számláló mezőnyben, így nem került be a szám 12-es döntőjébe.
júl. 17
9:55
Recept: Paplanos pecsenye (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg rövidkaraj 1 fej hagyma 3-4 gerezd fokhagyma pár szem borókabogyó paprikakrém 25 dkg gomba 4 dl tej 4 evőkanál liszt 4 dkg margarin 4 tojás 5 dkg reszelt sajt só reszelt szerecsendió
júl. 17
9:55
Győzelemmel rajtolt a női vízilabda-válogatott (Metropol)
Győzelemmel mutatkozott be a sanghaji vizes világbajnokságon a magyar női vízilabda-válogatott: Merész András csapata az A jelű négyesben a csoportmeccsek első fordulójában 15 góllal verte meg a kazahok nemzeti együttesét.
júl. 17
10:03
Jobb benzin, szakértő szerelő: a magyarok vigyáznak az autóra (Privátbankár)
Egy felmérés szerint az autótulajdonosok nyitottak arra, hogy akár többet is fizessenek az autó állapotának megóvása érdekében a minőségi üzemanyagokért. A vezetők többsége inkább szervizbe viszi az autóját, minthogy maga álljon neki a bütykölésnek
júl. 17
10:09
Einstein nem bukott meg a suliban (BorsOnline)
Szülők, kegyelmezzetek gyermekeiteknek: ne tömjétek beléjük a spenótot, mert kiderült, csupán egy szórakozott tudós tévedése okán terjedt el, hogy ez a zöldség tele van életerővel. Mellesleg Einstein sem bukott meg a suliban.
júl. 17
10:09
Osztie Zoltán - Sziluett (videó) (HírTV)
A Sziluett vendége Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke.
júl. 17
10:09
Lendvai és a a vallástalanság szabadsága (Gondola)
júl. 17
10:09
Ismét lángolt a Balázs vendéglő (Blikk)
júl. 17
10:09
Váci Világi Vigalom július utolsó hétvégéjén (Spa Trend Online)
Komoly- és könnyűzenei koncertek, folklórműsorok, kiállítások és gyermekprogramok mellett számos egyéb szórakozási lehetőség is várja a Váci Világi Vigalomra látogatókat július 29-től három napon át. Az eseményeknek a történelmi belváros mellett a Duna-part ad otthont
júl. 17
10:11
Két helyen is polgármestert választanak (HírTV)
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Heves megyei Gyöngyöspatán, és a Veszprém megyei Nagyvázsonyban, utóbbi településen önkormányzati képviselőkre is voksolhatnak a helyiek.
júl. 17
10:11
Tétényi: Szilárdabb erkölcsi alapok kellenek (Gondola)
júl. 17
10:12
Ez most a divat - megmutatják a sztárok (hirado.hu)
Újra divatba jönnek a a hosszú láncok, az óriási karperecek, a csuklót befedő órák és a színben hozzá illő vastag övek.
júl. 17
10:14
Ezer pata dübörög Ópusztaszeren - fotók (hirado.hu)
A Nyeregszemlére a lovasok sokasága lóháton vagy fogaton érkezett a Kárpát-medence különböző tájairól.
júl. 17
10:15
Részegen zaklatja volt férjét az énekesnő (ATV)
Az énekesnő szóvivője szerint azonban a dolog pont fordítva áll.
júl. 17
10:17
Hoffmann egy ideig nem engedné külföldre a diplomásokat (ATV)
A kormány fokozatosan emelni kívánja az államilag finanszírozott férőhelyek számát a műszaki és természettudományos képzésben - mondta az oktatási államtitkár az MTI-nek adott interjúban. Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy ősszel nyilvánosságra hozzák az állami felsőoktatási intézmények listáját, mivel akkor kerülhet a parlament elé az új törvény tervezete. Közlése szerint felvetődött, hogy…
júl. 17
10:24
Vona Gábor szerint Orbán Viktor képes kivezetni az országot a válságból (ProfitLine)
Orbán Viktor miniszterelnöknek minden szempontból adott a tudása és a képességei ahhoz, hogy kivezesse az országot a válságból - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke szombati veszprémi sajtótájékoztatóján.
júl. 17
10:27
Krisztián oxigénpalack nélkül ért fel Amerika tetejére (BorsOnline)
Elállt a lélegzete Antal Krisztián autóversenyzőnek az amerikai Pikes Peak extrém hegyi versenyen, egyrészt a 4302 méteren jelentkező légszomjtól, másrészt a Szikláshegység lenyűgöző látványától.
júl. 17
10:27
Szándékos gyújtogatás okozhatta a Kelebia melletti erdőtüzet (Infostart)
Szándékos gyújtogatás okozhatta a Kelebia melletti, tegnapi erdőtüzet.
júl. 17
10:27
Úgy estek ki az argentinok, hogy Messi gólt sem rúgott - videókkal (Infostart)
Megtörtént, amire egyetlen argentin sem mert gondolni a Copa América előtt: Sergio Batista csapata még az elődöntőbe sem került be! A világbajnoki negyedik uruguayi csapat 1-1-es döntetlent követő tizenegyes-párbajban kiejtette az Albicelestét. A szétlövésben egyedül Carlos Tévez hibázott.
júl. 17
10:27
Gyermekek zuhantak le a kocsiról (HírTV)
Három gyermek és egy felnőtt sérült meg, amikor felborult egy lovaskocsi Bácsalmáson.
júl. 17
10:27
Vizes vb - A műúszó Czékus Eszter helytállt, de nem jutott döntőbe (Alternatív Energia)
A műúszók egyéni selejtezőjében a magyar induló Czékus Eszter a 17. helyet szerezte meg a 33 főt számláló mezőnyben a sanghaji világbajnokság vasárnapi versenynapján, így nem került be a szám 12-es döntőjébe.
júl. 17
10:27
Hogy részesülhetünk egyszerűen a hedge fund guruk hozamaiból? (Portfolio)
Bár sokat hallunk a legnagyobb tőzsdei befektetők által vezetett hedge fundok sikereiről és magas hozamairól, ezen alapok zártkörűsége miatt kisbefektetőként nem fektethetünk be közvetlenül ilyen...
júl. 17
10:29
Elmondta, mi lehet a sikerhez vezető út (HírTV)
Eddig féltékeny volt az Újpest szurkolótáborára, július elejétől viszont értük is dolgozik Bartha Csaba a DVSC-TEVA labdarúgó csapatának volt klubigazgatója. A korábbi sífutóbajnok változásokról beszélt, és azt is elmondta az MNO-nak, mi lehet a sikerhez vezető út a liláknál.
júl. 17
10:30
Hazatér Habsburg Ottó szíve (hirado.hu)
Kívánsága szerint Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fiának szívét. Budapesten gyászmisét tartanak.
júl. 17
10:33
Polgármestert választanak Gyöngyöspatán (ATV)
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Heves megyei Gyöngyöspatán, illetve a Veszprém megyei Nagyvázsonyban, utóbbi településen önkormányzati képviselőkre is voksolhatnak a helyiek.
júl. 17
10:35
Feszültség Peking és Washington a dalai láma miatt (ATV)
Peking határozott hangú tiltakozása az ellen, hogy az Egyesült Államok elnöke fogadja a dalai lámát, a kínai kormány természetes reakciója, akkor is, ha Washington előzetes figyelmeztetésekor már tudták: Obama elnök nem fog elállni a szándékától.
júl. 17
10:45
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták:
júl. 17
10:45
Örök nyugalomra helyezték Bécsben Habsburg Ottót - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
Végső nyugalomra helyezték Bécsben a múlt héten elhunyt Habsburg Ottót. New Yorkban tárgyalt a magyar külügyminiszter az ENSZ BT nem állandó tagsági pályázatáról. A kínai tiltakozások ellenére a Fehér Házban fogadta a dalai lámát az amerikai elnök
júl. 17
10:45
Teljesítik Habsburg Ottó kívánságát (HírTV)
Habsburg Ottó tiszteletére gyászmisét celebrál vasárnap délután három órakor a budapesti Szent István-bazilikában Paskai László bíboros.
júl. 17
10:45
Halálos motorosbaleset Diósjenőn (Blikk)
júl. 17
10:45
Lezuhant egy katonai helikopter Thaiföldön (Metropol)
Lezuhant egy katonai helikopter Thaiföld középső részén, a dzsungelben, a balesetben öt katona életét vesztette - közölték vasárnap katonai forrásból.
júl. 17
10:45
Szándékos gyújtogatás okozta a Kelebia melletti erdőtüzet (Alternatív Energia)
A tűzvizsgáló elsődleges megállapítása szerint, szándékos gyújtogatás okozhatta a Kelebia melletti erdőtüzet szombaton, melyben közel 5 hektár fenyves, valamint egy üresen álló lakóház melléképülete is leégett - közölte vasárnap a rendőrség az MTI-vel.
júl. 17
10:47
A család közé hajtott a tehervonat (HírTV)
Egy nő meghalt, egy kisgyermek súlyosan megsérült, miután elgázolta őket egy tehervonat Tata és Tata-Tóváros vasúti megállók között szombat éjjel - közölte a rendőrség vasárnap reggel az MTI-vel.
júl. 17
10:47
Családot ütött el a vonat (Blikk)
júl. 17
10:47
Német lapkommentár a magyar közmédiában zajló elbocsátásokról (Alternatív Energia)
A magyar közmédiában zajló elbocsátásokról közölt terjedelmes elemzést a Welt am Sonntag.
júl. 17
10:48
Háromtagú család lépett véletlenül egy tatai tehervonat elé (hirado.hu)
Az édesanya a helyszínen életét vesztette, ötéves kisfia pedig súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben - az apa nem sérült meg.
júl. 17
10:48
Magabiztosan verte a Real Madrid a Galaxyt (Agroinform)
A Realban gólpasszt adott Kaká, akire José Mourinho állítólag nem tart igényt a következő szezonban.
júl. 17
10:54
Vizes vb - A műúszó Czékus Eszter helytállt, de nem jutott döntőbe (Sport365)
A műúszók egyéni selejtezőjében a magyar induló Czékus Eszter a 17. helyet szerezte meg a 33 főt számláló mezőnyben a sanghaji világbajnokság vasárnapi versenynapján, így nem került be a szám 12-es döntőjébe.
júl. 17
10:57
Magyarország? Tekintélyelvű állam Európa szívében... (ProfitLine)
Magyarország? Tekintélyelvű állam Európa szívében címmel kommentálta a magyar kormány intézkedéseit szerkesztőségi írásában a Le Monde című francia napilap szombat délután megjelent számában.
júl. 17
11:03
Jobban érzi magát 42 évesen a színésznő, mint fiatalon (BorsOnline)
Sokkal szexibbnek érzi magát Jennifer Aniston most, mint a húszas éveiben.
júl. 17
11:03
Liszt Ferenc-év 2011 - Különkiadás (videó) (HírTV)
Január 22-én Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok előadása nyitotta meg hivatalosan a magyarországi Liszt-évet.
júl. 17
11:03
Autóbájbaj (Gondola)
Minden zaftos sikításban ott zümmög valami sajátos négyütemű dallam: lent-fent-fent-lent. Néha az utolsó ütem kimarad.

Keresés