2011. július 2. szombat

júl. 2
21:21
Pártszavazás: vita alakult ki az MSZP párttagságáról + videó (ATV)
Az MSZP választási bizottsága érvénytelennek és eredménytelennek találta a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform kezdeményezésére megrendezett pártszavazást. Mesterházy Attila azonban bejelentette, hogy a novemberi alapszabály módosító kongresszuson az új alapszabály kidolgozásánál úgy veszik figyelembe a szavazók véleményét, mintha a voksolás érvényes és eredményes lett volna.
júl. 2
21:30
Titkolják Szilvásy bűnét (Blikk)
Szilvásy Györgyöt információink szerint a Gyorskocsi utcába vitték be péntek este. Úgy tudjuk, államellenes bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.
júl. 2
21:30
Megkapja Görögország a következő hitelrészletet (Portfolio)
Az eurózóna pénzügyminiszterei ma megállapodtak abban, hogy Görögország megkapja az újabb hitelrészletet. Az EU-tól és azt IMF-től érkező 12 milliárd eurónak köszönhetően a görögök ezúttal...
júl. 2
21:36
Kiss Gergely vezérletével legyőztük a németeket is (Agroinform)
A júliusi, sanghaji világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott sima győzelmet aratott a németek felett a Margitszigeten zajló Vodafone Kupa második játéknapján.
júl. 2
21:38
Elképesztő bombagóllal szereztek vezetést az amerikaiak - videó (Agroinform)
Az amerikaiak első gólját Heather O'Reilly szerezte, aki miután labdát szerzett az ellenfél játékosától elképesztő bombagólt ragasztott a hosszú felső sarokba.
júl. 2
21:39
Nem volt ötös a lottón (hirado.hu)
Telitalálatos nem volt, de a négyesek is több milliót fizetnek.
júl. 2
21:48
Kvitová kiütötte Sarapovát (BorsOnline)
Újra cseh teniszezőnő hódította meg Wimbledont. Az amerikai színekben egykor sikert sikerre halmozó Martina Navratilova, valamint Jana Novotná 1998- as győzelme után Petra Kvitová szerezte meg a győzelemért járó ezüsttálat.
júl. 2
21:48
Nem hallgattatja el a templomharangot a bíróság (Infostart)
Templomi orgonamuzsika hangereje és elszomorító hatása miatt indított pert egy nyugdíjas tanárnő Németországban.
júl. 2
21:48
Orbán világszínvonalú teljesítményt kér (Metropol)
Emelkedő fizetést és biztonságos idős kort ígért a miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén a végzősöknek, akiktől világszínvonalú teljesítményt kért.
júl. 2
21:48
Kábelt lopott - megfulladt (ProfitLine)
Menekülő kábeltolvajt mentett ki a Holt-Marcalból két győri rendőr az éjjel, de társa a vízbe fulladt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
júl. 2
21:50
Nincs ötös a lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
júl. 2
21:54
Nem aggódom a Real Madrid miatt - Maicon (Agroinform)
A brazil jobbhátvéd saját bevallása szerint jelenleg csak a Copa Américára kíván koncentrálni, a Real Madridhoz való távozásával kapcsolatos pletykák miatt nem aggódik.
júl. 2
21:54
A fejlesztéseknek köszönhetően újra szárnyalhat a Ferrari (Sport365)
Remek lépés volt a Forma-1 szempontjából, hogy 2014-től V6-os motorokra vált a mezőny - mondta Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke.
júl. 2
22:12
A Diósgyőr nyerte a szombathelyi Király Kupát (Agroinform)
A Diósgyőr csapata nyerte meg a Szombathelyen nyolcadik alkalommal megrendezett négycsapatos felkészülési tornát, a Király Kupát.
júl. 2
22:15
Hidrogén-akkumulátorban bízik egy magyar cég (hirado.hu)
Új cég a BÉT-en egy magyar vállalkozás, célja a hidrogén ipari méretű tárolásának és a hidrogén-akkumulátormak a kifejlesztése.
júl. 2
22:21
A közszférában ritkán lehet élni a rugalmas munkabeosztással (ProfitLine)
A közszférában ritkán lehet élni a rugalmas munkabeosztással, míg a civil munkaadóknál, például az alapítványoknál, vagy az egyesületeknél dolgozóknak van a legnagyobb esélyük a rugalmas munkavégzésre - derül ki a TÁRKI legújabb felméréséből, amelynek eredményeit eljuttatta az MTI-hez.
júl. 2
22:24
Szilvásy után Laborcot is őrizetbe vették (HírTV)
Szilvásy György után őrizetbe vették Laborc Sándort is – tudta meg a Hír Televízió. A KGB akadémián végzett tiszt Szilvásy György minisztersége ideje alatt irányította a Nemzetbiztonsági Hivatalt.
júl. 2
22:27
NHL: A halálfélelem miatt vonult vissza a sztárhokis (Sport365)
Paul Kariya szerdán jelentette be visszavonulását. A liga egyik legjobb szélsője agyrázkódás miatt az egész 2010-2011-es szezont kihagyta. Visszavonulásának hátterében egyes hírek szerint a halálfélelem áll, ugyanis az elmúlt években több játékos is életét vesztette agyrázkódás miatt.
júl. 2
22:29
Megműtik Kobe Bryant térdét (Sport365)
A nyári szünetben várhatóan kés alá fekszik Kobe Bryant, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers sztárjátékosa.
júl. 2
22:33
Kiesett egy nő a 150-es buszból (hirado.hu)
Kiesett egy nő a 150-es buszból menet közben egy kanyarban a Gazdagréti lakótelep közelében. A 68 éves nő súlyosan megsérült.
júl. 2
22:33
Őrizetben Laborc Sándor is (ATV)
Szilvásy György után őrizetbe vették Laborc Sándort is – tudta meg a Hír Televízió. Laborc Szilvásy György minisztersége ideje alatt irányította a Nemzetbiztonsági Hivatalt.
júl. 2
22:48
Kolumbia győzelemmel kezdett (Agroinform)
Kolumbia 1-0-ra legyőzte a 27.perctől emberhátrányban futballozó Costa Ricát az Argentínában zajló Copa América A-csoportjának első fordulójában.
júl. 2
22:51
Béketárgyalásokat javasol az Afrikai Unió Líbiában (hirado.hu)
A béketárgyalások haladéktalan megkezdését javasolta a szemben állóknak az Afrikai Unió. a líbiai lázadók üdvözölték a javaslatot.
júl. 2
22:54
Az eddig ismert legfényesebb és a legkorábbi kvazárt figyelték meg (ProfitLine)
Az eddig ismert legfényesebb és legkorábbi kvazárt figyelték meg: a csillagszerű objektum fénye csaknem 13 milliárd év alatt ért a Földre, vagyis arról az időszakról "tudósít", amikor a világegyetem még "gyerekcipőben" járt, mindössze 770 millió éves volt.
júl. 2
23:00
Jágr a család helyett a pénzt választotta, aláírt a Philadelphiához (Sport365)
A cseh legenda, Jaromír Jágr bejelentette, hogy az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Philadelphia Flyers csapatához szerződik. Pénteken a Pittsburgh Penguins visszavonta 2 millió dolláros ajánlatát.
júl. 2
23:03
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
júl. 2
23:06
A horvátok az ötödik, a litvávok a hetedik helyen végeztek (Agroinform)
Horvátország Montenegrót, Litvánia Lettországot győzte le a női kosárlabda Eb helyosztó mérkőzésein.
júl. 2
23:21
Újabb fej a Fidesz-kongresszusra? - Laborc Sándort is őrizetbe vették (Alternatív Energia)
Szilvásy György után őrizetbe vették Laborc Sándort is - tudta meg a Hír Televízió, amely szombat este számolt be erről internetes oldalán.
júl. 2
23:27
Szilvásy után már Laborc is őrizetben (hirado.hu)
Szilvásy György volt titokminiszter és Galambos Lajos, a volt NBH-főigazgató ügye kapcsán őrizetbe vették Laborc Sándort is.
júl. 2
23:27
Adó: a részesedések apportként történő kivezetésének elszámolása (ProfitLine)
Az idei év eleje óta nemcsak a bejelentett részesedés értékesítésének adóévi árfolyamnyereségével, hanem a részesedés nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként (apportként) történő kivezetése következtében az elszámolt bevételnek a ráfordítást meghaladó részével is csökkenthető az adózás előtti eredmény - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján.
júl. 2
23:27
Sportsérülések a röplabdában (WebBeteg)
A röplabdázók helyes bemelegítés és edzésprogram, valamint kellő pihenés nélkül komoly fájdalmakat tapasztalhatnak.
júl. 2
23:33
Futsal vb-selejtezőt rendezhet Magyarország (Sport365)
A magyar futsal válogatott hazai pályán kerülhet a világbajnoki részvétel küszöbére decemberben.
júl. 2
23:35
Csúcsbeállítás: a Bryan-tesvérek 11. GS-diadala Wimbledonban (Sport365)
A Bryan-testvérek, Bob és Mike nyerték a wimbledoni tenisztorna férfi párosversenyét, miután a szombati fináléban három játszmában múlták felül a Robert Lindstedt, Horia Tecau svéd-román duót.
júl. 2
23:37
Ortont és Christiant is kivégezte a kelta harcos – videó (Sport365)
Péntek este rendezték meg a SmackDown adását, ahol Randy Orton és Christian a mérkőzésükről szóló szerződést írták alá, mikor megjelent Sheamus, aki mindkét pankrátort elintézte. Mark Henry ismét tört-zúzott.
júl. 2
23:39
Büntetik a koszos udvarokat (Blikk)

Keresés