Dupla áron – kilónként 350-400 forintért – árulják a meggyet idén. A május eleji fagy a termés jó részét elvitte Szabolcsban. A gyenge termés ellenére idén is megtartották a hagyományos meggyfesztivált szombaton Nyírmeggyesen.
A fiatal munkavállalók csaknem felének görcsbe rándul a gyomra, ha arra gondol, hogy a közeljövőben szélnek eresztik. Ennek ellenére a legtöbbjük semmit sem tesz annak érdekében, hogy elkerülje a kirúgást - derül ki az Ipsos által készített "Fiatal Felnőttek" elnevezésű kutatásból....
Alberto Morais spanyol rendező Hullámok című filmje kapta meg szombaton a 33. Moszkvai Filmfesztivál fődíját. A spanyol polgárháború emlékeit felidéző film alkotójának a zsűri elnöke, Geraldine Chaplin adta át az Arany Szent György-díjat.
Emelkedő fizetést és biztonságos idős kort ígért a miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén a végzősöknek, akiktől világszínvonalú teljesítményt kért.
700 dolláros, azaz csaknem 130 ezer forintos vacsorával ünnepelte szabadon bocsátását Dominique Strauss-Kahn, a nemi erőszak kísérletével vádolt volt IMF-vezér. A bankár-politikust pénteken óvadék nélkül helyezte szabadlábra a New York-i bíróság. Útlevelét azonban nem kapja vissza, így nem térhet haza Franciaországba, és az ellene indított büntetőügy is folytatódik.
Egy nappal a polgári esküvő után II. Albert monacói herceg és Charlene Wittstock egykori dél-afrikai úszóbajnok szombaton katolikus szertartás keretében is örök hűséget fogadott egymásnak
A cseh Petra Kvitova nyerte a női egyest az angol nyílt teniszbajnokságon, miután a szombati döntőben két játszmában győzött az orosz Marija Sarapova ellen Wimbledonban.
Egy nappal a polgári esküvő után II. Albert monacói herceg és Charlene Wittstock egykori dél-afrikai úszóbajnok szombaton katolikus szertartás keretében is örök hűséget fogadott egymásnak.
A Jobbik szerint a szocialisták által megkezdett megszorító politikát a második Orbán-kormány szocialista elődeinek kíméletlenségével folytatja tovább.
LOS ANGELES – Tíz évvel a 15 perc hírnév című akciófilm után Robert De Niro (67) ismét bunyózik és lövöldözik, méghozzá Jason Statham (43) és Clive Owen (46) társaságában.
BUDAPEST — Király L. Norbit széttépik a nők. Joe Cocker hazai helytartója néha maga is meglepődik azon, hogy az asszonyok és lányok mit meg nem tesznek érte a fellépéseken.
Minden idők legsikeresebb junior Európa-bajnokságán van túl a magyar ökölvívó-válogatott, ugyanis Herczeg Norbert és Hámori Ádám is a dobogó tetejére állhatott Keszthelyen.
A kajakos Vad Ninetta, valamint a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakpáros aranyérmet szerzett az idősebb korosztályban a Zágrábban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb-n.
BUDAPEST – Felesége kifejezett aggodalma ellenére újra két – pontosabban három – keréken járja Budapest útjait Hajas László. A hajszobrászt még az sem riasztja vissza, hogy egy olyan motorosbaleseten is túl van, amit csak kevesen úsznának meg sérülés nélkül.
Bikini-diéta, kéthetes szuper diéta, tíz nap alatt nyolc kiló - nyáron sokan pillanatok alatt szeretnének megszabadulni fölösleges kilóiktól, hiszen a strandon jól kell mutatni. Ezek a diéták, szuper kúrák azonban nemcsak gyors visszahízást eredményezhetnek, hanem az egészséget is megviselik. Van azonban hosszú távú, egészséges megoldás.
Többször is volt szombaton felhőszakadás és jégeső Csongrádon. A nagy mennyiségű vizet a csatornák nem tudták elnyelni, az utakat percek alatt ellepte a hömpölygő víz.
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy motorkerékpárost, aki járművével egy szerb rendszámú tehergépkocsiba szaladt az 5506-os úton Baja és Vaskút között szombaton - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Egy nappal a polgári esküvő után II. Albert monacói herceg és Charlene Wittstock egykori dél-afrikai úszóbajnok katolikus szertartás keretében is örök hűséget fogadott egymásnak.
A badacsonyörsiek a partjuk előtti bicikliúton élőláncot alkotva és a 71-es főút egyik oldalát lezárva követeltek Balaton-parthoz jutási lehetőséget szombaton, amire azért kényszerültek, mert a korábban strandul szolgáló helyi kempinget lezárta a pár éve tulajdonossá vált, és ott fejleszteni kívánó SCD Group.
"Világnépszámlálásba" fogott az amerikai népesség-nyilvántartó iroda, amely szerint 2050-re India lesz a legnépesebb állam, már 2025-ben lehagyva Kínát.
A belga Philippe Gilbert nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny első, szombati szakaszát, míg a címvédő spanyol Alberto Contador 10 km-re a céltól bukásba keveredett, így végül több mint egyperces hátrányt szedett össze.
Az első helyen kiemelt amerikai testvérpár nyerte a wimbledoni tenisztorna férfi párosversenyének fináléját, miután a Bryan-fivérek három játszmában felülmúlták a nyolcadik helyen rangsorolt Linsdted-Tecau svéd-román duót.
A világ vagyonának egyre nagyobb része van nők kezében, 2009-ben már az összvagyon 27 százaléka. Emiatt a vagyonkezelőknek egyre inkább érdemes külön is foglalkozni a nőkkel, ők ugyanis a befektetésekkel és a befektetői tanácsadókkal kapcsolatban más igényekkel, mentalitással rendelkeznek. Miközben azonban a nők, mint befektetők, egyre fontosabbá válnak növekvő számuk miatt, a vagyonkezelési…
Petra Kvitova Wimbledon női bajnoka. A cseh játékos két szettben, 6:3, 6:4-re győzött az orosz Marija Sarapova ellen az angol nyílt teniszbajnokság női egyesének döntőjében, ezzel pályafutása első Grand Slam-tornáján diadalmaskodott. (pr)
Kiesett egy idős nő a 150-es buszból menet közben egy kanyarban a Gazdagréti lakótelep közelében szombaton délután; a 68 éves nő súlyos sérülést szenvedett - erősítette meg az MTI információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese és a BKV.
Kiesett egy idős nő a 150-es buszból menet közben egy kanyarban a Gazdagréti lakótelep közelében szombaton délután; a 68 éves nő súlyos sérülést szenvedett - erősítette meg az MTI információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese és a BKV.
Kiesett egy idős nő a 150-es buszból menet közben egy kanyarban a Gazdagréti lakótelep közelében szombaton délután; a 68 éves nő súlyos sérülést szenvedett - erősítette meg az MTI információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese és a BKV.
Több mint 3500 vendég vett részt Albert herceg és Charlene Wittstock egyházi esküvőjén Monacóban. Az uralkodó és az egykori dél-afrikai úszóbajnok a polgári esküvő után, szombaton katolikus szertartáson esküdött örök hűséget egymásnak.
Pénzügyileg lélegzethez jut Görögország egy újabb 12 milliárd eurós hitelrészlet felszabadításával, de nemzetközi hitelezői továbbra is azt várják, hogy teljes egészében kivitelezi a konszolidációt
Az első helyen kiemelt amerikai testvérpár nyerte a wimbledoni tenisztorna férfi párosversenyének fináléját. A Bryan-fivérek három játszmában felülmúlták a nyolcadik helyen rangsorolt Linsdtedt-Tecau svéd-román duót.
Kiesett egy idős nő a 150-es buszból menet közben egy kanyarban a Gazdagréti lakótelep közelében szombaton délután; a 68 éves nő súlyos sérülést szenvedett - erősítette meg az MTI információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese és a BKV.
Emelkedő fizetést és biztonságos időskort ígért a miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola végzőseinek a szombati tiszti avatón. Orbán Viktor világszínvonalú teljesítményt vár a friss diplomásoktól, ehhez azt mondta, minden feltételt megadnak. A miniszterelnök szerint csak azzal tudnak majd együtt dolgozni, akik képesek haladni a változásokkal, és megértik, mit vár tőlük az ország, és annak vezetői.
Szombat hajnalban őrizetbe vették Szilvásy György volt szocialista titokminisztert - közölte a Facebook közösségi portálon Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki mellett előbb kabinetfőnökként, majd kancelláriaminiszterként dolgozott Szilvásy, mielőtt a titkosszolgálatok felügyeletét ellátta.