Szenzációt keltett a napokban a 49 éves nyolcszoros olimpiai bajnok kajakos, Birgit Fischer bejelentése, hogy harcba száll a londoni részvételért. Pedig messze nem ő a korelnök az aspiránsok közül.
Magyarország - A férfi csak egy fokkal legyen szebb az ördögnél – tartja a mondás. A nő viszont? Házasság után is maradjon csinos, ápolt, s főleg tartsa meg azt az alakot, amilyennel annak idején a kedves elvette. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az az amerikai kutatás, amely azt mondja, a boldog házasság bizony a férjnél soványabb feleségben keresendő.
Az Európai Unió támogatásával, kétmilliárd forintos költséggel épül Nyíregyháza II-es számú szennyvíztisztító telepe; a környezetvédelmi létesítmény alapkövét csütörtökön helyezték el a szabolcsi megyeszékhelyhez tartozó Polyákbokorban.
Összesen 99.620 ember maradt a magán-nyugdíjpénztári rendszerben - állapítja meg a Stabilitás Pénztárszövetség összegzése, amely szerint az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők után a pénztárak összesen 2827,5 milliárd forintot utaltak át a Nyugdíjreform- és Államadósság Kezelő Alap számára, a "maradók" vagyona pedig 234 milliárd forintot tesz ki.
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) még nem döntött arról, hogy sor kerülhet-e a stratégiai olajkészletei felszabadításának újabb körére, de eddig egyetlen tagország sem kérte azt az IEA-tól -...
Bridge of Don - Azt gondolhatnánk, a Loch Ness-i szörny legendájára tett pontot e fura tetem előkerülése, ha legalább is a Ness-tó mellett vetődött volna partra a gyanús szörnyeteg.
Kiszivárgott sajtóhírek szerint az euróövezet döntéshozói mai válságtanácskozásukon olyan tervezetet fogadhatnak el, amely lehetővé tenné az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) számára, hogy a...
A Videoton jó játékkal 3-2-re legyőzte a Sturm Grazot a Bajnokok Ligája-selejtezőjének visszavágóján, de összesítésben 4-3-mal az osztrák együttes jutott be a következő körbe. Lipták Zoltán, a csapat válogatott védő úgy gondolja, az idegenbeli mérkőzésen úszott el a továbbjutás a fehérváriak számára.
Miközben az inflációs kilátások javulása miatt egyre inkább felmerülne a monetáris szigor enyhítésének lehetősége, egy régi-új szempont teszi lehetetlenné, hogy a kamatcsökkentés mellett döntsön a...
Még mindig a bankbetét és a biztosítás a legnépszerűbb megtakarítási forma - derül ki az OTP felméréséből. A pénzintézet vezérigazgató-helyettese, Kovács Antal hozzátette: a megkérdezettek havonta átlagosan 18-20 ezer forintot tudnak félretenni.
A szlovák versenyhivatal csütörtökön megerősítette, hogy a legnagyobb szlovák olajfinomító, a Mol csoport tulajdonában levő Slovnaft köteles megfizetni a tavaly decemberben rá kirótt 9 millió eurós bí...
Összesen 99.620 ember maradt a magán-nyugdíjpénztári rendszerben - állapítja meg a Stabilitás Pénztárszövetség összegzése, amely szerint az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők után a pénztárak összesen 2827,5 milliárd forintot utaltak át a Nyugdíjreform- és Államadósság Kezelő Alap számára, a "maradók" vagyona pedig 234 milliárd forintot tesz ki. Az adatok egyelőre nem véglegesek - jelzi a…
Összesen 125 millió forint adó megfizetését mulasztotta el a gyanú szerint egy élő szarvasmarhák kereskedelmével foglalkozó zalai társaság, amelynek a beszállítói ellen is vizsgálat indult - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága.
Magyarország - Telt ház van a Német Juhászkutya-fajtamentés Alapítványnál: még tudják tartani a frontot, de nagyon nagy szükség volna – akár ideiglenes – befogadókra, akiket táppal is segítenek.
A nemrég életbe lépett törvénymódosításnak megfelelően kiemelt ügyként kezeli a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a pécsi püspökség elleni nyomozást, az ügyet így gyorsabban lezárhatják.
A magyar válogatott fölényesen, 3,5-0,5-re legyőzte az izraeli együttest a kínai Ningpóban (Ningbo) zajló sakk-csapatvilágbajnokság csütörtöki, ötödik fordulójában.
A születésszám csökkenésének az egyik legfőbb oka az, hogy a nők egyre későbbre halasztják a gyermekvállalást, és sokan ezt addig halogatják, amíg már biológiai okok miatt nem képesek gyermeket szülni - közölte Pongrácz Tiborné, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Intézetének az igazgatóhelyettese.
Az idei év fontos állomásához érkeztünk, csütörtök délután ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette a 2011-es költségvetés első fél éves, részletes számait, amelyből kiolvashatjuk, hogy az...
Johannesburg - Fejszével vertek agyon a háza előtt egy Dél-Afrikában letelepedett magyar férfit kedden este, és bár kilencéves gyermekének megkegyelmeztek, a fiúcska így is életének legrettenetesebb éjszakáját töltötte az üresen maradt házban.
Négy főosztályvezetőjét menesztette a napokban a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) - értesült az agromonitor.hu, amely szerint a tárca megvált az agrárpiaci, a stratégiai, a nemzetközi kapcsolatok és a mezőgazdasági főosztály vezetőjétől.
A sanghaji vizes világbajnokságon szereplő német sportolók számára nem gond, hogy Kínában nem engedélyezik a Facebookot, ők a vb helyszínén is használhatják a szociális hálót.
Az orosz autógyártás fellegvárának számító nyugat-oroszországi Kalugában létesít abroncsgyárat a német Continental. A Wirtschaftsblatt osztrák gazdasági hírportál beszámolója szerint az üzem várhatóan 2013-ban kezdi meg működését, és évente négymillió autógumit fog gyártani.
A Balaton körüli vasútvonalak állomásainak takarítására, karbantartására indított minta-közmunkaprogramot a MÁV Zrt. az üdülőrégió érintett önkormányzataival együttműködve, és kész a jövőben átadni számukra az állomások működtetését, illetve vagyonkezelését is - hangzott el a MÁV Zrt. balatonföldvári vasútállomáson tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Hét magánnyugdíjpénztár vérzett el miután az összes kassza átutalta a Nyugdíjreform- és Államadósság Kezelő Alapnak az állami rendszerbe visszalépők megtakarításait. Alig 100 ezer tag maradt, 80%-uk a négy nagy valamelyikénél.
Kétéves szerződést kötött a portugál Benfica labdarúgócsapata Joan Capdevilával, a spanyol válogatott világ- és Európa-bajnok védőjével, aki eddig a Villarrealban futballozott.
Megszerezte első győzelmét a magyar férfi U21-es kézilabda válogatott a görögországi világbajnokságon. Rosta István vezetőedző csapata Kanada ellen tudott nyerni.
Tíz nap múlva, július 29-én reggel 9 órakor ismételten megnyitja kapuit on-line piacterünk a Licitálj rám! Érdemes lesz velünk tartania, hiszen most akár féláron megszerezheti azt, amire vágyik.
Az eddig vizsgált medencés strandok tizenhárom százalékánál többféle hiányosságot is találtak a hatósági ellenőrzéseken - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
Újabb per indult Zin el-Abidin ben Ali elűzött tunéziai diktátor ellen a vádlott távollétében csütörtökön egy tuniszi bíróságon, amely mindazonáltal rögvest el is halasztotta az ügy tárgyalását.
A korrupció általánossá vált az orosz hadseregben, minden haderőnemnél, a zászlóaljaktól a hadvezetésig - jelentette ki csütörtökön Szergej Frigyinszkij katonai legfőbb ügyész.
Folytatódik a viharkárok felszámolása csütörtökön országszerte; a viharos időjárás a napokban elsősorban Pest, Bács-Kiskun, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyét sújtotta, ebben a négy megyében a vihar következtében összesen 69 ezer fogyasztó maradt áram nélkül és számos ház lakhatatlanná vált.
A kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,21 százalékos, a S&P-500 index 0,34 százalékos, a Nasdaq Composite index pedig 0,17 százalékos emelkedést mutatott.
Elmaradt az elemzői várakozásoktól a Philadelphia-i Fed feldolgozóipari indexének júliusi értéke: a friss adat 3,2 pontos értéket mutatott (a júniusi -7,7 pont után) szemben a Bloomberg konszenzusa...
A jogszabályban előírtaknak megfelelően 2011. július 20-áig valamennyi pénztár rendben visszaigényelte a reálhozamok és munkáltatói támogatások kifizetéséhez szükséges összeget - olvasható a Stabilitás Pénztárszövetség közleményében. A pénztárak így szerdán megkezdték a tagi követelések kifizetését. Ugyanakkor jó tudni, hogy a banki és postai átutalások költségét a pénztárak levonják....