Az elemzői konszenzust felülmúló számokat közölt a Microsoft tegnap, a piacok zárása után közzétett második negyedéves gyorsjelentésében, elsősorban a vállalatok technológiai költekezésének...
Az első helyen kiemelt amerikai két szettben legyőzte a francia Nicolas Mahut-t egyesült államokbeli férfi tenisztornán, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
Likvidáltak egy helyi al-Kaida vezetőt, Ajed as-Sabvánit Dél-Jemenben a hadsereggel lezajlott összecsapásban, amelyben a kormányerők tíz katonát vesztettek – közölték csütörtökön katonai és kórházi illetékesek.
A MÁV-Gépészet Zrt. két új, InterCity-kocsit gyárthat. A projekt révén lehetővé válik, hogy 1994 után ismét hazai tervezésű és gyártású személyvagon készüljön
A bírók tettét mindössze az magyarázza, hogy kizárólag kötelességüket teljesítették. Az enyhén alkoholos italokat ugyanis azért kóstolgatták, hogy megalapozottan dönthessék el: elég édesek-e a nedűk a megfelelő adóztatáshoz. Nem egyetlen pohárkával, hanem tízzel akadt dolga a triónak, egy cég öt italát kóstolta végig, ráadásul kétszer: először "tisztán", aztán jéggel.
Az oktatási tárca tervei szerint tanárképzőközpontokat hoznának létre a főiskolákon és az egyetemeken a gyakorlati év, illetve a továbbképzések megszervezésére, valamint a minőség ellenőrzésére. Az intézkedés célja a pedagógusképzés egységességének és komolyabb szerepének biztosítása. Emellett a közismereti szakokon visszahoznák az egyciklusú, kétszakos képzést - írja a Magyar Hírlap.
Húszmillió dollárt ajánlott fel egy titokzatos arab férfi a híres amerikai kincsvadásznak, Bill Warrennek, ha megtalálja az al-Kaida korábbi vezérének holttestét.
Egy londoni bíróság tizenöt hónapra eltiltotta a vezetéstől Linford Christie-t, a britek legendás atlétáját. Az 1992-es barcelonai olimpián 100 méteren aranyérmes sprinter még 2010-ben okozott közúti balesetet úgy, hogy egy főúton a forgalommal szemben haladt.
Tovább esett (napi 275 ezer hordóra) a második negyedévben az OMV szénhidrogén termelése, mely már 13%-kal marad el a tavalyi hasonló időszaki szinttől, derül ki a negyedéves eredményszámokat...
Hoffmann Rózsa a készülő felsőoktatási törvényről elárulta: abban két finanszírozási kategóriát határoznak meg. Továbbra is lesznek olyanok, akiknek tanulmányait az állam fizeti majd, mások pedig a teljes összeget átvállalják. Megszűnne tehát a rendszer, melyben a diákok tanulmányi költségeik egy részét fizetik.
A magányugdíjpénztáraktól származó reálhozam kifizetéskor valójában alacsonyabb lesz annál, mint ami az egyenlegértesítőn szerepel, hiszen az átutalási-, vagy postaköltséget a reálhozamból vonják le....
A Pécsen közel háromezer embert foglalkoztató Elcoteq cáfolja, hogy csődbe ment volna. Közleménye szerint az általa kért "kontrollált vezetés" biztosítja a működés fenntartását addig, míg meg nem állapodik a Platinum Equity befektető céggel - írja a Népszabadság.
Tabuk fognak ledőlni a görögök megmentése kapcsán - jósoltuk a múlt héten. Tegnap a meggondolatlan nyári szabadságáról visszarángatott Európai Unió úgy döntött, mégis megpróbálja, hogy ne dőljön le...
Elstartolt a Balatoni közmunkaprogram egy létező program újabb állomásaként, mivel a MÁV hosszú évek óta ad munkát közfoglalkoztatás keretében - mondta el Czomba Sándor Balatonföldváron a Világgazdaság értesülései szerint.
A kompromisszumok csúcstalálkozójáról írtak a pénteki német lapok az euróövezeti csúcs eredményeivel, illetve a Görögország megsegítését célzó újabb erőfeszítésekkel kapcsolatban.
Kiengedték a kórházból és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 47 éves asszonyt, aki gyógyszerrel megmérgezte három gyermekét hétfőn Baján.
Kiengedték a kórházból és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 47 éves asszonyt, aki gyógyszerrel megmérgezte három gyermekét hétfőn Baján; a gyerekek közül egy 10 éves kislány meghalt - közölte a rendőrség.
Tabuk fognak ledőlni a görögök megmentése kapcsán - jósoltuk a múlt héten. Tegnap a meggondolatlan nyári szabadságáról visszarángatott Európai Unió úgy döntött, mégis megpróbálja, hogy ne dőljön le...
Karambolos kárfelvételkor egyre több autósnak ajánlja a biztosító, hogy a javíttatás előtt fizet, és nem kell elszámolni a pénzzel. Ezzel a feketeszervizekbe terelik az autókat. Igaz, hogy olcsóbb, de veszélyes lehet a sufniszervizes, számla nélküli szerelés....
Tanácstalanok a tiszabőiek, miután kiderült: működésképtelenné válhat Tiszabő képviselő-testülete, csütörtökön reggel ugyanis a rendőrség őrizetbe vette Farkas Barnabás polgármestert. Vele a testület létszáma a kritikus ötven százalék alá csökkent, mivel a többiek már rács mögött vannak.
Megkezdődhetett Goran Hadzsics volt horvátországi szerb vezető kiadatása a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Egy olyan gépkocsioszlop érkezett ugyanis pénteken a belgrádi repülőtérre, amely feltehetően a háborús bűnökkel vádolt férfit szállította – közölték hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva.
A tegnap csodálatosan emelkedő amerikai indexek és a fontos szint fölé törő német DAX-ot látva a korábbi időszak során száműzött BUX is fel tud mutatni még egy kisebb erőt, mely eredőjeként a hazai...
Kiengedték a kórházból és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 47 éves asszonyt, aki gyógyszerrel megmérgezte három gyermekét hétfőn Baján. Az egyik gyermek belehalt a mérgezésbe.
Éppen húsz esztendeje annak, hogy 1991-ben megnyitotta kapuit az esztergomi Suzuki gyár. Gyorsan eltelt ez az idő, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a napokban a kétmilliomodik autó is legördült a gyártósorokról.
A kisdedek megrázása a 0-3 éves korú gyermekeket érintő egyik leggyakoribb bántalmazási forma, melyek rendkívül súlyos sérüléseket okozhatnak a babáknak.
A védelmi időszak alatt is közölhetik a munkáltatók a jövőben a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőkkel, hogy nem kívánják őket tovább foglalkoztatni - derül ki a Pénzcentrum.hu birtokába került Munka törvénykönyve tervezett módosításából.
Saját nagynénje segített abban, hogy egy férfi brutálisan megerőszakolhasson egy kilenc éves kislányt a romániai, Râmnicu Vâlcea-i Bogdăneşti faluban. A 30 éves nő maga készítette elő a Elenát, hogy férje kedvére eljátszadozhasson vele.
A Fővárosi Közterület-felügyelet július második felétől huszonöt övezetben autóba szerelt kamerával is ellenőrzi az össztömeg-korlátozás alá eső. és a védett övezetekben a behajtási engedélyeket - értesült a HavariaPress.
Az előrejelzéseknél nagyobb mértékben csökkent a müncheni Ifo intézet által összeállított konjunktúra-index értéke júliusban. A friss adat 112,9 pont volt, szemben a Reuters által megkérdezett...
Több bank saját programot dolgoz ki a svájci frank viharos erősödése elleni védelemre, amely az árfolyam mellett a kamatemelkedéseket is képes kordában tartani....