A bíróság elrendelte Tiszabő polgármesterének az előzetes letartóztatását, a Tisza menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal összefüggő csalás ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.
Az euró-csúcstalálkozó határozatainak köszönhetően jelentősen megnyugodtak a piacok - mondta Ewald Nowotny, az osztrák jegybank (OeNB) elnöke, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzó tanácsának...
Intercity személykocsikat kezd gyártani a MÁV-Gépészet Zrt. Szolnokon. A Magyar Hírlap beszámolója szerint a két új kocsit magyar mérnökök tervezik majd itthoni alkatrészekből, és a belföldi, valamint a nemzetközi forgalomra egyaránt alkalmasak lesznek.
Pénteken három spanyol bank, a CaixaBank, a Banco Popular Espanol és a Bankinter tette közzé második negyedéves jelentését. Ezekben a kamatmarzsok további szűküléséről számoltak be, ami részben a...
A General Electric pénteken közzétett második negyedéves eredménye alapján a működési nyeresége 18 százalékkal 3,7 milliárd dollárral, részvényenként 34 centre emelkedett, amely 2 centtel meghaladta a Wall Street elemzőinek várakozását.
Már tényleg nem kell túl sokat várnia annak, aki igazi, régi vágású sportautót szeretne a garázsában tudni. A hátsókerékhajtással készülő 2+2 üléses Toyota FT-86 a legendás Corolla GT AE86 hagyományait hivatott feleleveníteni – főként a vezetési élmény tekintetében. A Toyota annak idején a Subaruval karöltve állt neki a fejlesztésnek, lássuk, épp hol tart a projekt!
Az Internacional az Avai együtteséhez látogatott a brazil labdarúgó-bajnokság tegnapi játéknapján. A mérkőzés első gólja a hazai csapat nevéhez fűződik, de a legszebb gól a győztes csapatéhoz. Íme a találkozó legemlékezetesebb pillanata.
Az Új Széchenyi Terv felhívásaira már 5500 pályázatot nyújtottak be, amelyek kapcsán 720 milliárd forint forrásigény érkezett be. Az emberek megtalálták a számításaikat az Új Széchenyi Terv pályázataiban: a lehetőséget, hogy a fejlesztéseikhez forrást találjanak.
Idén 141 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, ők tegnap este tudták meg, felvételt nyertek-e. Közülük 98 ezren örülhettek, hiszen első körben bejutottak valamelyik felsőoktatási intézménybe.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Tiszabő polgármesterét. A politikust többrendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják a Tisza-menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal elkövetett csalások ügyében.
Mivel a tiszabői képviselő-testület hét tagja közül négyen előzetes letartóztatásban vannak, a grémium határozatképtelenség miatt a továbbiakban nem tudja a feladatát ellátni, így működése ideiglenesen szünetel – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal pénteken. A polgármester előzetes letartóztatását szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal összefüggő csalás miatt rendelt...
Selmeczi Gabriella szerint beigazolódott, hogy szükséges és helyes döntést hozott a kormány, amikor elindította a nyugdíjvédelmi programot. Ezt a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott azzal...
Kiadták a hágai Nemzetközi Törvényszéknek az utolsó feltételezett délszláv háborús bűnöst, Goran Hadzsicsot - közölte pénteken Belgrádban a szerb igazságügyi miniszter.
Görögország "korlátozott nem fizetővé válásának" felel meg technikai szempontból a brüsszeli euróövezeti válságcsúcson elért egyezség az újabb görög finanszírozási csomagról, amely azonban...
A Fotex tegnap 12 837 darab Fotex részvényt vásárolt a Concorde Zrt.-n keresztül 363 Ft/darab átlagáron. Ezen tranzakcióval a Fotex közvetlen tulajdonában 472 334 darab, a Társaság...
A munkáltatók számára az egyik legnagyobb anyagi kockázatot jelentő intézkedés a munkáltatói rendes felmondás jogszerű alkalmazása. Ha ugyanis később a felmondás jogellenesnek minősül, az akár többmilliós kártérítést és egyéb bérjellegű kifizetést eredményezhet. Ez megelőzhető az döntés átgondolásával, előkészítésével.
A bevétel szintjén az elemzői konszenzust felülmúló, az egy részvényre jutó tekintetében viszont a piaci várakozásoktól valamelyest elmaradó számokat tett közzé a Caterpillar mai gyorsjelentésében. A...
A Raiffeisen Bank Zrt. 200 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot indított el az idei és a jövő évre - tette közzé a pénzintézet pénteken a BÉT honlapján. A programról a bank igazgatósága 2009....
Nem lőttek a putnoki romákra, a szakértői vizsgálat megállapítása szerint nem lőfegyverből származnak azok a nyomok, amelyeket a bejelentők házának a kapuján találtak - közölte a rendőrség.
Még az érdekvédőknek is időbe telik, amíg értelmezik a Munka törvénykönyvének egyelőre nem nyilvános tervezetét. Igaz, véleményükre nem is volt kíváncsi a kormány, a 198 oldalas, munkavállalókat érintő módosítás ugyanis nem hivatalosan, hanem kerülőúton jutott el a szakszervezetekhez.
A Munka Törvénykönyve átfogó módosításának tervezetét pénteken közzétette a kormany.hu honlapon a kidolgozásért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium - közölte a tárca közleményében. A tervezet...
Görögország "korlátozott nem fizetővé válásának" felel meg technikai szempontból a brüsszeli euróövezeti válságcsúcson elért egyezség az újabb görög finanszírozási csomagról, amely azonban összességében "fontos és kedvező lépés" az euróövezet pénzügyi stabilitásának megteremtése felé - közölte pénteki londoni elemzésében a Fitch Ratings.
A putnoki bejelentés ügyében vizsgálódó szakértők megállapították: nem lőfegyverből származnak azok a nyomok, amelyeket a bejelentők házának a kapuján találtak.
A nyári szezonban akár életveszélybe is kerülhet, aki érzékeny, vagy allergiás ennek a szezonnak az egyik jellemző rovarának, a darázsnak a mérgére. A legfontosabb a korai diagnózis. Bár csak a lakosság 2 százalékát fenyegeti a túlérzékenység, soha nem lehet tudni, mi történik, ha felbosszantunk egy csíkos potrohú családot.
Elképzelhető olyan helyzet, hogy 2012 elején az ország biztonságos finanszírozásához arra lesz szükség, hogy az állam értékesítse a nemrégiben szerzett Mol-pakettjének egy részét – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Gazdasági Rádiónak.
Az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) a múlt hét végén tájékoztatott az európai banki stressztesztek eredményéről. A vizsgálatban részt vevő 91 bank különböző mutatóiról, a stressz-szcenáriók...
Selmeczi Gabriella szerint beigazolódott, hogy szükséges és helyes döntést hozott a kormány, amikor elindította a nyugdíjvédelmi programot. Ezt a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott azzal támasztotta alá pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy több mint félmillió ember egy forintot sem kap reálhozamként....
Találkozott Észak- és Dél-Korea atomügyekben illetékes főtárgyalója pénteken az indonéziai Bali szigetén – jelentette be a dél-koreai külügyminisztérium.
Tegnap a korábbi kitörés megerősítését követően jött az elvárt további hegymenet Amerikában, melyet a görög megmentésével kapcsolatos hírek és a jó gyorsjelentések tovább segítettek. Ennek...
Ahogy a technika, az autóipar is egyre csak fejlődik, ám manapság mégis divatos kritikus frázisokkal illetni a gyártókat egy-egy még kiforratlan egység, pár apró átgondolatlan részlet és száz egyéb más ok miatt. Ha a probléma a mélyére ásunk, könnyen beláthatjuk, hogy az autózásban alkalmazott technológia sosem fog példának okáért az Apple szintjére emelkedni.
Elképzelhető olyan helyzet, hogy 2012 elején az ország biztonságos finanszírozásához arra lesz szükség, hogy az állam értékesítse a nemrégiben szerzett MOL-pakettjének egy részét - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Gazdasági Rádiónak.