A miniszter deklarálta, hogy államtitkárai is maradnak, és nem pártolja az egészségügy leválasztását a humánterületeket összefogó Nemzeti Erőforrás Minisztériumról, mert szerinte az öt szakterület együttműködése jó.
Az európaiak hetente átlagosan 39,7 órát dolgoztak 2010-ben, többet az egy évvel korábbi 39,5 óránál, ám kevesebbet a két évvel korábbi 39,8 óránál - írja szerdán nyilvánosságra hozott éves jelentésében az Eurofound uniós kutatóintézet.
A bolíviai elnök kifejtette szerdán New York-i látogatásán, vannak olyan értesülései, miszerint az amerikai szervek megpróbálhatnak kábítószer-csempészési ügyet kreálni ellene.
A depresszió világszerte 121 millió embert érint, a betegség legsúlyosabb formájában öngyilkossághoz vezethet, amely évente 850 ezer ember haláláért felelős - idézte kutatók megállapítását a ScienceDaily ismeretterjesztő portál.
A Belügyminisztérium (BM) szerdán lezárta a március óta tartó egyeztetést a rendvédelmi szakszervezetekkel az új életpályamodell kialakításáról, valamint a nyugdíjazás szabályozásáról.
Új nővel és rejtélyes mosollyal érkezett Alekosz a salgóbányai Valódi Élmény fantázianevű táborba, ahová Béci nemcsak nyolcvan kalandéhes gyermeket várt, hanem egykori valóvilágos társait is.
A Los Angelesben zajló férfi tenisztorna második fordulójában a második kiemelt Juan Martín Del Potro két szettben legyőzte a hazai közönség egyik kedvencét, James Blake-t. A harmadik helyen rangsorolt Markosz Bagdatisz alulmaradt a tajvani Lu Jen-Hszünnel szemben.
A miniszterekkel történt egyeztetések után dönt Orbán Viktor arról, hogy átalakítja-e a kormányzati struktúrát - jelentette be a miniszterelnöki szóvivő. Szijjártó Péter szerint a kormányfő nyáron tárgyal a tárcavezetőkkel.
Teherautóval ütközött szerdán egy busz Észak-Bangladesben, a balesetben legalább 17-en meghaltak, és 30-an megsérültek - közölte egy helyi rendőrparancsnok.
A Magyar Nemzeti Bank tanulmánya szerint érdemes lenne visszaszorítani a papír alapú készpénzátutalásokat, mivel az elektronikus ügyintézés sokkal olcsóbb lenne. Ezért megszûnhet a sárga csekk „ingyenessége”.
Külföldi felsőoktatási intézményektől vásárolt, európai színvonalú tananyagfejlesztés valósult meg a Dunaújvárosi Főiskolán (DF) és a Pannon Egyetemen (PE). Idén szeptembertől építik be a mérnökhallgatók tanrendjébe a korszerű, európai intézményektől vásárolt tananyagok adaptációját e-learninges formában, magyar és angol nyelven egyaránt.
Kilenc milliárd forint keret nyílt meg a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban a vállalatok számára a környezeti célú fejlesztésekre július elsején - hívta fel a figyelmet az M27 ABSOLVO finanszírozási, pályázati és exporttanácsadó.
A hepatitis A vírus (HAV) fertőzése a gyomor-bélrendszer útján jön létre. A vírus a fertőzött ember székletével a környezetbe kerül, ahol nagyon sokáig életképes, majd szennyezett étel, ital, kéz, csatorna, szabad vizek közvetítésével más emberekre is átterjed.
Bizottságot állít fel Norvégiában a kormány a pénteki kettős merénylet kivizsgálására - jelentette be a norvég miniszterelnök Oslóban. Jens Stoltenberg szerint a titkosszolgálat több ország hírszerzésével is kapcsolatban áll, hogy feltárja a merénylő esetleges nemzetközi kapcsolatait, de konkrét államokat nem nevezett meg.
Az amerikai adósságplafon körüli politikai huzavonát a tegnapi napon unták meg a befektetők, a tartós cikkek megrendelésállományának nem várt masszív csökkenése, valamint a Bézs Könyvben foglaltak is rányomták a bélyegét a piacok hangulatára, melyek végül tekintélyes eséssel zártak.
A kormány lazít a költségvetési fegyelmen, újabb krízis van kialakulóban Magyarországon – figyelmeztetnek újabban azok a külföldi elemzők, akik egy hónapja még az egekig dicsérték a magyar gazdaságot. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakember szerint – bár a külső környezet valóban romlott – hazánkban nem történt olyan változás, ami ezt a fordulatot indokolhatná, így pusztán spekul...
Az elemzői várakozásoktól jelentősen elmaradó második negyedéves nyereségről számolt be a Credit Suisse gyorsjelentésében. A svájci bankóriás nettó eredménye a felére csökkent, aminek eredményeként a...
Egy félidőre vagyunk Skóciától! A Tromsö elleni mérkőzés visszavágójának szünetében Kis Károlynak, az MVM-Paksi FC trénerének szájából hangzott el az ominózus kijelentés. A meccset 3–0-ra nyerték a zöld-fehérek, akik továbbra is csodaországban érzik magukat. A skót Hearts kedden landolt Magyarországon, aztán reméljük, a fehérvári gyepen.
Az amerikai gazdaság válsága a pénzügyi csatornán keresztül a legmélyebb krízist idézheti elő a világgazdaságban az 1930-as évek óta - ez szűrhető le a Nemzetközi Valutaalapnak az Egyesült Államok ország-elemzéséhez csatolt tanulmányából. A konvencionális továbbterjedési csatornákon felül az Egyesült Államok esetében sokkal fontosabb a gazdaság roppant mérete, a dollár tartalékvaluta szerepe és a…
Az olimpiai kvóta már zsebben van, a szerbek ellen így „csupán” a döntőbe jutás lesz a tét a sanghaji világbajnokság vízilabda tornájának elődöntőjében.
Egyelőre befagyottnak tekinthető a brit pártrendszer, mivel év eleje óta gyakorlatilag semmilyen érdemi elmozdulás nem történt a szigetországban – derül ki az Angus Reid Public Opinion legfrissebb felméréséből, amelyet július 19-20-án készítettek. A népszerűségi listát a Munkáspárt vezeti, de előnyük egyáltalán nem tekinthető tetemesnek, ráadásul a párt vezetője sem népszerű. Ez annak fényéb...
Az elmúlt napok viszonylagos békéjét újabb terrortámadás szakította meg: csütörtök reggel ismét rakétatámadást mértek a dél-izraeli Askelonra a Gázai-övezetből.
Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerdán ismét szóvá tette, a munka törvénykönyv új tervezete egy "konzultációs munkaanyag." Hangsúlyozta, és egyértelművé tette, a kormány számára a védett kor intézménye, valamint a kisgyermekes anyák és a munkanélküliek munkába állítása a legfontosabb.
Tovább romlott a hazai gazdaság teljesítménye, pedig már az előző hónapban is csak stagnálás volt. A Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó (GYIA) 0,11 százalékos visszaesést jelzett az előz...
Elszakadt a cérna az ázsiai befektetők körében is, miután az egyre inkább közelgő augusztus 2-ai határidő ellenére továbbra sem született megállapodás az amerikai adósságplafon felemeléséről.
A Paks legfontosabb célja az, hogy előnyt szerezzen a - kapus Balogh Jánost is foglalkoztató - skót Hearts ellen a labdarúgó Európa Liga 3. selejtezőkörében.
Felkészülési mérkőzésen az Egyesült Államokban túrázó angol Manchester United labdarúgócsapata négygólos győzelmet aratott a David Beckham és Thierry Henry által fémjelzett MLS All Star csapat ellen.
Egyetlen láb elvesztése nem elég, legalább kettő kell a biztosítási pénz felvételéhez - ezt a tájékoztatást kapta egy férfi Nagy-Britanniában, miután amputálni kellett a bal lábát.
Az elmúlt három nap lecsorgását követően fokozódott a részvénypiaci eladói nyomás Amerikában, nagy eséssel zártak az indexek. Több rossz hír is érkezett: a Fed Bézs Könyve szerint júniusban és július...