2011. július 3. vasárnap

júl. 3
16:09
Berényi: új korszak kezdődött Magyarországon (Alternatív Energia)
Aki nem vállalja fel a magyarság megmaradásának igényét, az nem igazán demokrata - hangoztatta a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a Fidesz tisztújító kongresszusán, vasárnap Budapesten. Berényi József azt mondta, a magyar kormány értékmentő politikát folytat és őszinte a részéről az együttműködési igény.
júl. 3
16:15
A tinik leggyakoribb egészségügyi őrültségei (WebBeteg)
Tetkó, piercing, hajfestés- mindezek sok szülő számára fejfájást okozó tini őrületek, melyről nehéz a lázadó kamasszal higgadtan beszélni. Az alábbiakban felsoroljuk a leggyakoribb tini-mániákat, illetve tippeket adunk, hogyan lehetne lebeszélni róluk csemeténket.
júl. 3
16:24
Néző okozott Tour-balesetet (Blikk)
PÁRIZS – Tömeges balesettel kezdődött idén a Tour de France országúti kerékpáros körverseny.
júl. 3
16:24
Strauss-Kahn megosztja a franciákat (Infostart)
Szinte fele-fele arányban oszlik meg a franciák véleménye arról, hogy visszatérjen-e Dominique Strauss-Kahn a politikai életbe, miután egy manhattani fellebbviteli bíróság óvadék nélkül megszüntette a politikus házi őrizetét pénteken.
júl. 3
16:24
Friss! A Hatoslottó nyrőszámai a 26. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 26. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő héten az elvihető főnyeremény összege 122 millió forint lesz....
júl. 3
16:26
Kártérítés helyett eladósított a biztosító (Blikk)
Nagytálya - Mindenünk odalett! Egy egész élet munkája vált a lángok martalékává – panaszolta el a Blikknek a nyugdíjas Maklári István (65), akinek otthona 2007 januárjában borult lángba.
júl. 3
16:27
Melegszik az idő (Blikk)
júl. 3
16:27
Pénteken és szombaton is 5-5 ember veszítette életét balesetben (Alternatív Energia)
Tízen haltak meg az elmúlt két napban közlekedési balesetben az ország útjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-vel.
júl. 3
16:27
Látogatórekord: még soha nem mentek ennyien a VOLT-ra (Spa Trend Online)
Látogatórekord született a soproni VOLT Fesztiválon - jelentették be vasárnap kora délután a szervezők.
júl. 3
16:30
A forintnál nagyobb mértékben erősödött az olajár egy hét alatt (ProfitLine)
A nyersolaj ára 6,33 százalékkal emelkedett, a forint 3,37 százalékkal erősödött a dollárhoz képest egy hét alatt péntek estig.
júl. 3
16:30
Álmaim négyesében ülhetek, az egyes nem érdekel - Kucsera Gábor (Agroinform)
A 28 éves kajakos nagyon jól érzi magát az új négyessel, amihez nagy reményeket fűz a jövő heti válogatóversenyen.
júl. 3
16:36
Ronaldo ment volna a Cityhez, de Mourinho miatt maradt Madridban (Sport365)
Christiano Ronaldo, a Real Madrid portugál sztárja elismerte, hogy elgondolkodott a Manchester City ajánlatán, de végül José Mourinho maradásának köszönhetően ő sem ment el Madridból.
júl. 3
16:42
Feje mellett zuhogtak a szikladarabok (BorsOnline)
Magyarország legjobb extrém hegymászója, Babcsán Gábor olyan ijesztően függőleges sziklafalakat küzd le, melyeket fotókon látva is a hdieg rázza ki az utca emberét.
júl. 3
16:42
Az ivóvíz-szolgáltatást nem lehet kikapcsolni (Infostart)
Az ombudsman szerint az ivóvíz-szolgáltatást teljesen akkor sem lehet megszüntetni, ha a magánszemély nem fizeti ki a díjat; Szabó Máté az alapvető szolgáltatás biztosításával kapcsolatos jogszabályok pontosítását javasolja a vidékfejlesztési miniszternek.
júl. 3
16:42
Jóval tágabb lehet a kiemelt büntetőügyek köre (+videó) (HírTV)
Az Országgyűlés hétfőn szavaz arról a törvénymódosító javaslatról, amely felgyorsítaná a kiemelt büntetőügyeket és polgári pereket.
júl. 3
16:44
Hihetetlen „közvetítés” indul a Földről (HírTV)
Jövőre akár már otthonában is HD minőségben követheti, hogyan csap le egy hurrikán Kansasre vagy hogyan indul útjára egy szökőár a Csendes-óceánon. Egy kanadai cég úgy tervezi, a Nemzetközi Űrállomásról indítja meg hihetetlen „közvetítését” a Földről, és ennek a „virtuális turizmusnak” bárki részese lehet.
júl. 3
16:48
Kézbe vették a labdát, de Gaál Gyöngyi "nem vette észre" - videó (Agroinform)
A játékvezető Gaál Gyöngyi nagyot hibázott vasárnap a németországi női labdarúgó-világbajnokság D csoportjának 2. fordulójában az Ausztrália - Egyenlítői-Guinea mérkőzésen.
júl. 3
17:00
Nem volt bugyi Zoltán Erikán az első videoklipjében (Blikk)
BUDAPEST – Zoltán Erika legújabb videoklipjének felvételekor olyan érzése volt az embernek, mintha visszacsöppent volna a kilencvenes évekbe. A táncosok és a szereplők egytől-egyig az énekesnő és férje, Robi régi klipjeiben viselt ruháit viselték.
júl. 3
17:00
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták: 11, 21, 22, 24, 25, 29.
júl. 3
17:00
Péntektől a mentőszolgálat kezében a betegszállítás (HírTV)
Péntektől az Országos Mentőszolgálat irányítja a betegszállításokat. A fuvarosok megrendelése továbbra is a megszokott módon, a betegszállítóknál történik: az a szolgáltató köteles területi ellátásra, amelynek a területén a biztosított lakóhelye, vagy tartózkodási helye van. Csak a távolsági, megyén kívüli esetekben kell egyeztetniük az OMSZ-szel.
júl. 3
17:03
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták.
júl. 3
17:03
Kósa Lajos: a sikerhez meg kell őrizni a hitelességet (ProfitLine)
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint, ha a kormányoldal nem tartja a kapcsolatot az emberekkel, nem "működteti" holdudvarát, veszélyben lehet a következő választási siker; emellett arra van szükség, hogy a Fidesz megőrizze hitelességét. Kósa Lajos erről vasárnap a Fidesz XXIV. kongresszusán beszélt.
júl. 3
17:05
Kádár Jánosra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben (Alternatív Energia)
A Magyar Kommunista Munkáspárt (MKP) vezetői egyaránt bírálták az MSZP és a jelenlegi kormányzat politikáját Kádár János sírjánál, a volt pártállami vezető halálának évfordulója alkalmából vasárnap tartott megemlékezésen, a Fiumei úti sírkertben.
júl. 3
17:05
Ombudsman: az ivóvizet biztosítani kell mindenkinek! (ProfitLine)
Az ombudsman szerint az ivóvíz-szolgáltatást teljesen akkor sem lehet megszüntetni, ha a magánszemély nem fizeti ki a díjat; Szabó Máté az alapvető szolgáltatás biztosításával kapcsolatos jogszabályok pontosítását javasolja a vidékfejlesztési miniszternek.
júl. 3
17:06
Fogynak a nagy nevek a szabadügynök-piacon (Agroinform)
A megnyitás másnapján jóformán az összes nagyobb név elkelt a csatárok és a kapusok közül, védők terén is már csak Tomas Kaberle játékjogaira lehet licitálni.
júl. 3
17:07
Orbán: kiállunk Magyarországért! (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint a Fidesz és a kormány minden helyzetben, bárkivel szemben kiállt és kiáll Magyarország, az itt élők mellett. A Fidesz újraválasztott elnöke, miniszterelnök kijelentette, nem fogják hagyni, hogy Magyarország visszasodródjon a "görög útra".
júl. 3
17:08
Meglepődtem, hogy én lettem a csapatkapitány - Lipták (Agroinform)
A Videoton válogatott védője annak külön örül, hogy a játékosok választották meg, és mindent megtesz azért, hogy megfeleljen ennek a pozíciónak.
júl. 3
17:09
Kettős öngyilkosság történhetett Budaörsön (ATV)
Mint beszámoltunk róla, egy 21 éves budaörsi, illetve egy 19 éves bicskei lány holttestére bukkantak vasárnap reggel Budaörsön egy parkolóban, a lezárt autóban talált barátnők halálát mérgezéses fulladás okozta. A rendőrség szerint öngyilkosság történt.
júl. 3
17:09
Galéria: Nem Button volt az egyetlen világsztár a Vodafone Kupán (Sport365)
Veretlenül fejezte be a Vodafone Kupát a vízilabda válogatott, amelyen a szurkolókat gyönyörű játékkal és világsztárokkal kényeztették el a csapatok és a rendezők.
júl. 3
17:18
Hibátlanul zártak a magyar pólósok (BorsOnline)
A valaha szebb napokat látott orosz válogatott sem okozott komoly gondot a sanghaji világbajnokságra készülő magyar vízilabdázóknak.
júl. 3
17:18
30 milliárdot szakíthat Schwarzi neje (Blikk)
LOS ANGELES – Úgy tűnik, Arnold Schwarzenegger (63) békülési tervei végképp kudarcba fulladtak, felesége, Maria Shiver (55) ugyanis hivatalosan is beadta a válókeresetet.
júl. 3
17:18
Húsz évig kell folyamatosan tisztítani az uránbányát (HírTV)
A költségvetési támogatás folyósítására vár a mecseki uránbánya kármentesítését végző cég. A társaság március óta a saját pénzéből gyűjti össze a zagytározók szivárgó vizét, amely ellenkező esetben elszennyezné Pécs ivóvízkészletét.
júl. 3
17:18
Összedőlőben a DSK elleni vád (Metropol)
Franciaországban ismét vezető hír lett Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutatalap (IMF) főigazgatójának New York-i büntetőügye, s a jövő évi elnökválasztás sokáig legesélyesebbnek tűnő baloldali jelöltjének meglepetésszerű szabadon engedése kapcsán újra lábra kaptak az összeesküvés-elméletek.
júl. 3
17:20
Rákos gyermekek ápolására fordítják a bevételt (HírTV)
Fél év alatt már a második charity üzletet nyitotta meg a pécsi daganatos betegségben szenvedő gyermekek ellátására szakosodott Szemem Fénye Alapítvány, ezúttal Barcson. A boltok bevételéből tartják fenn magukat, terveik között szerepel, hogy egy éven belül 8-10 ilyen üzletet nyitnak az országban.
júl. 3
17:21
A hatos lottó nyerőszámai (Blikk)
júl. 3
17:21
Ombudsman: az ivóvizet biztosítani kell mindenkinek! (Alternatív Energia)
Az ombudsman szerint az ivóvíz-szolgáltatást teljesen akkor sem lehet megszüntetni, ha a magánszemély nem fizeti ki a díjat; Szabó Máté az alapvető szolgáltatás biztosításával kapcsolatos jogszabályok pontosítását javasolja a vidékfejlesztési miniszternek.
júl. 3
17:24
Rijkaardot bemutatták mint Szaúd-Arábia kapitányát (Agroinform)
A szaúdi szövetség hivatalosan is kinevezte a válogatott szövetségi kapitányává Frank Rijkaardot, a hollandok korábbi futballsztárját.
júl. 3
17:27
Scarlett Johansson elvált (Metropol)
Scarlett Johansson filmcsillag elvált a férjétől, Ryan Reynolds filmszínésztől. A sztárpár válását hivatalosan egy Los Angeles-i bíró mondta ki pénteken.
júl. 3
17:36
Itt a világ legnagyobb szajhája - meglepő fotóval (BorsOnline)
Festői táj övezi a London és Edinburgh közötti útvonalat. De rögtön az A1 autópálya mellett, hamarosan egy szemet gyönyörködtető látványosság készül el.
júl. 3
17:36
Metzker Viki meghódította Las Vegast (Blikk)
LAS VEGAS – Újra sikerült meghódítani Las Vegast hazánk egyik legszebb playmate-jének.
júl. 3
17:36
Kósa a Gyurcsány-bejegyzésekről: "Tőről metszett komcsi gondolkodás" (Infostart)
Tőről metszett komcsi gondolkodásnak nevezte Gyurcsány Ferencnek az elmúlt napokban a Galambos-üggyel összefüggésben írt blogbejegyzését Kósa Lajos újságírói kérdésre válaszolva.
júl. 3
17:36
Daganatos gócok – agyi sugársebészet - Gyógyhír (videó) (HírTV)
12 éven aluli nézőink számára nem ajánlott.
júl. 3
17:36
Scarlett Johansson elvált (Gondola)
Scarlett Johansson filmcsillag elvált a férjétől, Ryan Reynolds filmszínésztől
júl. 3
17:36
A KENÓ nyerőszámai (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 3-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 11 13 26 29 30 31 32 40 50 52 55 62 67 68 69 72 73 76 77 78
júl. 3
17:36
Pokorni: mértéktartás legyen a legfontosabb belső parancs az elkövetkező években! (ProfitLine)
Pokorni Zoltán szerint az elkövetkező években a legfontosabb belső parancsnak számukra a mértéktartásnak kell lennie. A Fidesz alelnöke a nagyobbik kormánypárt XXIV. kongresszusán vasárnap azt mondta, a legnagyobb veszélyt saját maguk jelentik, ha azt hiszik, mindenkinél okosabbak, és mindent jobban tudnak.
júl. 3
17:38
Ihos József új társsal kezd új életet (Blikk)
BUDAPEST – Ihos József (53) új életet kezdett. Az ország Kató nénije úgy döntött, megrázza magát, felhagy az önsajnálattal, hogy életében új időszámítás kezdődjön.
júl. 3
17:38
Rendkívüli nemzetbiztonsági ülés összehívását kezdeményezte Vadai (Infostart)
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának szocialista elnöke hétfő délelőttre rendkívüli ülésre hívta össze a testületet.
júl. 3
17:38
Súlyosan sérült az árokba hajtó autós (HírTV)
Súlyosan megsérült az az autós, aki járművével árokba hajtott a 4-es főúton, Kaba és Püspökladány között, vasárnap délután.
júl. 3
17:39
Két holttestet találtak egy autóban Budaörsön - Barátnők voltak (Alternatív Energia)
Egy 21 éves budaörsi, illetve egy 19 éves bicskei lány holttestére bukkantak vasárnap reggel Budaörsön egy parkolóban, a lezárt autóban talált barátnők halálát mérgezéses fulladás okozta - közölte a rendőrség az MTI-vel.
júl. 3
17:39
Scarlett Johansson elvált (Blikk)

Keresés