DALLAS – Ragasztás és egyéb trükk nélkül építi harminc éve hihetetlen kártyavárait a műfajban Guinness-rekordot tartó Brian Berg (38), aki mindössze nyolcéves volt, amikor első labilis építményét felhúzta szülei ebédlőasztalán. Már az az építmény is olyan stabilnak mutatkozott, hogy a család napokig ölből evett, várva, mikor adja meg magát az alkotás a huzatnak.
Vlagyimir Klicsko győzelmétől hangos a sajtó. A Haye elleni meccs után a Klicsko-fivérek ülnek a világ trónján, lássuk, hogy látta a nemzetközi sajtó a meccset!
Sophie Horn sokoldalú nő. Profi golfjátékos, fitnesz edző, műsorvezető és modell. Tavaly az év legszexisebb golfozójának választották és idén megjelent az első naptára is.
Az egy héttel ezelőtti jelentősebb esést csaknem teljes egészében ledolgozta az olajár, ennek megfelelően a múlt héten stagnált a gázolaj és valamelyest emelkedett a benzin dollárban mért jegyzésára. A forint árfolyama azonban a kockázatvállalási kedv javulásával erősödött, melynek köszönhetően várhatóan az előttünk álló héten stagnálni fog a benzinár, a gázolajár esetében azonban akár kisebb…
A palesztin autonómia kormányának alkalmazottai júliusban csak a fizetésük egy részét kapják meg. A külföldi adományozók ugyanis nem teljesítették ígéreteiket - jelentette be vasárnap Szalám Fajjád, a Ciszjordániát felügyelő kormány feje.
Hiába diktált hatalmas tempót a Saxo Bank csapata a Tour de France csapatidőfutamának legelején, a második szakaszon további hátrányt szedett össze a címvédő.
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának szocialista elnöke hétfő délelőttre rendkívüli ülésre hívta össze a testületet. A kormánypárti képviselők hétfő reggel döntik el, hogy részt vesznek-e az ülésen.
Hétfőn lesz a zárószavazása annak a törvénymódosító javaslatnak is, amely a járműnyilvántartás részévé tenné a kilométeróra állását is. Ezt nemcsak a tulajdonosnak vagy az üzembentartónak kell majd feljegyeznie a kocsi eladásakor, hanem a közúti ellenőrzést végző rendőrnek, és az autót vizsgáztató műszaki állomás illetékesének is.
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának szocialista elnöke hétfő délelőttre rendkívüli ülésre hívta össze a testületet. A kormánypárti képviselők hétfő reggel döntik el, hogy részt vesznek-e az ülésen, az ellenzéki pártok jelezték, hogy ott lesznek.
Májusban az Európai Unió 19 országában csökkent a munkanélküliség az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb javulást a balti országok érték el, akik igen magas, 20 százalék körüli munkanélküliségi rátáról indultak, de az élbolyban van Magyarország, Németország és Szlovákia. Néhány országban viszont tovább romlott a munkaerő-piaci helyzet, köztük jellemzően az adósságválsággal küszködő…
Gaál Gyöngyi játékvezető nagyot hibázott vasárnap a németországi női labdarúgó-világbajnokság D csoportjának 2. fordulójában az Ausztrália - Egyenlítői-Guinea mérkőzésen.
Egyelőre az elemzők sem tudják, hogy miként alakul majd az értékesebb ingatlanok ára a negyedik negyedévtől. Ebben a körben már júliustól megkezdődhetnek a kényszerértékesítések. Az olcsóbb ingatlanok árverezését csak októbertől engedi a törvény.
Tankokkal vonult be a szíriai hadsereg a legnagyobb ellenzéki városba, ahol újabb lázadókat vettek őrizetbe. Helyi lakosok elmondása szerint a katonák reggel a levegőbe lövöldözve próbálták megfélemlíteni őket.
Az LMP a megalakulása óta következetesen jár el kisebbségi-emberi jogi ügyekben, így nem csak a tibetiek, hanem a két éve a Felvidéken élő magyarok érdekében is felemelte a szavát - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-vel.
Vajon mennyire élő ma még a lengyel-magyar barátság, s a múlt század 60-as 70-es éveinek magyar autóstoposai és balatoni lengyel nyaralói hogyan emlékeznek vissza az egymás országában szerzett fiatalkori élményeikre - erre voltak kíváncsiak a Báthory Expressz "kultúrbusz" útjának kezdeményezői.
Ritkán, nemzetközi szinten nem is nagyon látható súlyos szabálytalanságot hagyott figyelmen kívül a németországi labdarúgó vb-n a játékvezető. Gál Gyöngyi érthetetlen módon továbbengedte a játékot egy nyilvánvaló és szándékos kezezés után.
MAGYARORSZÁG – Van a méhecske és a virág... – próbálják a szülők elhessegetni a kényes témát. Pedig jobban tennék, ha nagyobb figyelmet fordítanának tinédzser gyerekeik felvilágosítására, egy friss online felmérésből ugyanis kiderült, a szexben a tizenévesek 45 százaléka szüleit tekinti modellnek, 32 százalék a barátait és csupán 15 százalék vesz példát a celebekről.
Tőről metszett komcsi gondolkodásnak nevezte Gyurcsány Ferencnek az elmúlt napokban a Galambos-üggyel összefüggésben írt blogbejegyzését Kósa Lajos újságírói kérdésre válaszolva vasárnap.
Az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője szerint Magyarország felzárkózásának árát nem lehet kizárólag a társadalom legrászorulóbb csoportjaival megfizettetni, abból mindenkinek részt kell vállalnia.
BUDAPEST – Amikor a fiatal férfi magához vette a pár naposan árván maradt dolmányosvarjú-fiókát, még nem sejtette, mit vállalt. A Betyár névre keresztelt jószág első pillanattól édesanyjának tekinti megmentőjét, és mindenhová hűségesen követi őt.
Több liter vizet kellett eltávolítani egy négyéves kislány hasából. Mire eljutottak a megfelelő orvoshoz, a gyerek hastárfogata a magasságát is meghaladta.
Katonai parádéval ünnepelte Fehéroroszország a függetlenség napját. Alexander Lukasenko ezúttal is megüzente az ellenzéknek és a nyugatnak, hogy nem hajlandó távozni a hatalomból.
Egységesítésre szólította fel a magukat gárdistáknak nevező szerveződéseket Vona Gábor, a Jobbik elnöke, országgyűlési képviselő egy új gárdista alakulat budapesti zászlóbontó rendezvényén, amelyet a két évvel ezelőtt jogerősen feloszlatott Magyar Gárda melletti tüntetésre emlékezve tartottak vasárnap a belvárosi Erzsébet téren
A szerb Novak Djokovic a vasárnapi döntőben négy játszmában győzött a címvédő spanyol Rafael Nadal ellen Wimbledonban. Az összecsapás 2 óra 48 percig tartott.
A héten felrobbant a nyugdíjbomba. Nem túlzás azt állítani, hogy a Pénzcentrum.hu-n megjelent majd az egész ország sajtójában szétcincált nyugdíjtervezet az egyik legnagyobb változás az ellátási rendszerben a kötelező nyugdíjpénztárak bevezetése (majd eltörlése) óta. Az is kiderült, hogy milyen áldozatokkal jár majd a rendszer. Úgy néz ki végleg elfelejthetjük a 16 százalékos szja-t. Kisnyugdíjas…
A West Ham United labdarúgócsapata kategorikusan cáfolta azokat a vádakat, miszerint kenőpénznek köszönheti, hogy a londoni olimpiai stadion a jövő évi játékok után a "Kalapácsosok" pályája lesz.
Biztonsági felelőst kell alkalmazniuk a kluboknak és a Magyar Labdarúgó Szövetségnek a futballhuliganizmus visszaszorítására az őszi szezontól, ha az Országgyűlés elfogadja a sporttörvény szigorítását.
Minden eddigi rekordot megdöntött az idei soproni Volt fesztivál. A rendezvény teljes idejére szóló bérletek teljesen elfogytak, és a napi nézőszám sem volt még soha ilyen magas.
DOMONYVÖLGY – Szürkemarhafogattal vonult be születésnapi partijára Pataky Attila. Az Edda frontembere több mint száz barát, rokon és barátnője, Orsi (32) társaságában egy lakodalomra is hajazó bulin ünnepelte 60. évét.