ROMÁNIA – Több mint 24 órát töltött a mélyben István, a magyar barlangkutató, aki pénteken 200 méteres mélységben, a bejárattól 800 méterre sérült meg az erdélyi R2 barlangban.
51 aranyérmet nyert a magyar csapat az athéni Speciális Olimpia 13. Nyári Világjátékán. A viadalon 185 ország versenyzője 22 sportágban indulhatott el.
A szombathelyi dobónak ezúttal 77,90 méter is elég volt a győzelemhez annak ellenére, hogy a mezőnyben ott volt többek között a világranglistát 81,73 méterrel vezető orosz Alekszej Zagornyij is.
Az MSZP elnöke szerint megújulás nélkül nem lesz MSZP és nem lesz kormányképes ellenzék a Fidesszel szemben. Mesterházy Attila az MTI-hez vasárnap eljuttatott, saját honlapján is közzétett írásában azt hangsúlyozta: az MSZP-ben mindenki megújulást akar, annak szükségessége ma már „evidencia”.
Árokba hajtott egy személyautó vasárnap délután a 4-es számú főút Kaba és Püspökladány közötti szakaszán, a balesetben egy ember súlyosan megsérült; a főút érintett szakaszát lezárták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI-vel.
Varga Mihály szerint a kormány az elmúlt egy évben elhárította a gazdasági összeomlás veszélyét. A Fidesz alelnöke pártja vasárnapi kongresszusán azt mondta: Magyarország mára elkerült a veszélyzónából, a szakadék széléről, a teendőknek azonban nincs vége, a felemelkedéshez minél több embernek munkalehetőséget kell biztosítani.
Magyarországon a megkérdezettek nagy részét a hitelek visszafizetése aggasztja a legjobban - derül ki a Nielsen felméréséből. Osztoics Bernadett ügyfélkapcsolati igazgató az InfoRádiónak elmondta, 55 ország átlagát tekintve a legtöbben az emelkedő élelmiszerárak miatt aggódnak.
Egyesítené a különböző gárdamozgalmakat a Jobbik elnöke. Vona Gábor erről a budapesti Erzsébet téren beszélt, a Bajtársiasság napjának nevezett rendezvényen. A résztvevők a két évvel ezelőtt történtekre emlékeztek.
A héten felrobbant a nyugdíjbomba. Nem túlzás azt állítani, hogy a Pénzcentrum.hu-n megjelent, majd az egész ország sajtójában szétcincált nyugdíjtervezet az egyik legnagyobb változás az ellátási rendszerben a kötelező nyugdíjpénztárak bevezetése (majd eltörlése) óta. Az is kiderült, hogy milyen áldozatokkal jár majd a rendszer. Úgy néz ki, végleg elfelejthetjük a 16 százalékos szja-t. A…
Novak Djokovics nyerte az angol nyílt teniszbajnokságot. A szerb játékos négy szettben győzte le a címvédő spanyol Rafael Nadalt a férfi egyes döntőjében.
Az első Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny győztesei és neves magyar partnereik: Janza Kata, Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán, Dolhai Attila, Szabó P. Szilveszter hétfőn este gálaesten lépnek fel a Budapesti Operettszínházban.
Még meg sem száradt a tinta az Albert herceg és Charlene Wittstock között köttetett házassági anyakönyvi kivonaton, a bővérű nőcsábászt újabb DNS-teszt telé állítják – erősítették meg hivatalos forrásból is.
BUDAPEST – Hatalmas kampányba fogtak az énekesek, hogy duettet énekelhessenek az angol sztárral. A Taio Cruzért versenyzőkre az interneten lehet szavazni, az első három helyen ismert fiatal énekesek vannak.
A tavalyi rétesrekordot megdöntő, 23,2 méteres egyben sütött rétes készült el vasárnap Mórahalmon; az almás töltelékű édesség tésztájához 12 kilogramm lisztet használtak föl, a „réteskígyó” kisütéséről pedig egy speciális vonat gondoskodott.
A világbajnok norvég Thor Hüshovd vezet összetettben a második szakasz után a francia kerékpáros körversenyen, miután amerikai csapatával megnyerte a vasárnapi 23 kilométeres időfutamot.
A tavalyi rétesrekordot megdöntő, 23,2 méteres egyben sütött rétes készült el vasárnap Mórahalmon; az almás töltelékű édesség tésztájához 12 kilogramm lisztet használtak föl, a "réteskígyó" kisütéséről pedig egy speciális vonat gondoskodott.
Hétfőtől a BKV járművein újra együtt látnak el szolgálatot az ellenőrök és a munkájukat segítő közterület-felügyelők; a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnapi tájékoztatása szerint az ellenőrzés szigorításának köszönhetően jelentősen növekedtek a BKV bevételei.
Hétfőtől a BKV járművein újra együtt látnak el szolgálatot az ellenőrök és a munkájukat segítő közterület-felügyelők; a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnapi tájékoztatása szerint az ellenőrzés szigorításának köszönhetően jelentősen növekedtek a BKV bevételei.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
LONDON – Teljesült a szerb Novak Djokovics (24) álma. Mától ő vezeti a férfiak teniszvilágranglistáját, és vasárnap nagy diadalnak örülhetett, 6:4, 6:1, 1:6, 6:3-ra verve az eddigi első spanyol Rafael Nadalt (25), megnyerte a wimbledoni Grand Slam-viadalt.
A gyomorégésen kívül horkolást, sőt akár pánikkal járó, éjszakai légzési nehézséget is okozhat a reflux, ám csak kevesen vannak tisztában a két jelenség összefüggésével. Mi a megoldás?
Az elmúlt hetekben Hanga Ádámtól volt hangos a média és a magyar kosárlabda. A hátvédet a San Antonio Spurs csapata 59.-ként draftolta az NBA játékos börzéjének második körében. Az MNO Lóránt Andrással, a fiatal tehetség menedzserével beszélgetett az amerikai lehetőségről és a magyar kosárlabda sportról.
A második szakasz után a norvég vette át az összetett első helyét a francia kerékpáros körversenyen, miután csapatával megnyerte a Les Essarts környékén rendezett időfutamot.
PORTO – Életveszélyes száguldás Porto utcáin! Így lehetne jellemezni a túraautó-világbajnokság Portugál Nagydíját. Michelisz Norbert (26) vetélytársaival együtt 220 kilométer/órás sebességgel repesztett a nyolc-tizenkét méter szélességű aszfaltcsíkon – az autók nagyjából két méter szélesek –, amely fém- és betonkorlátokkal volt körülvéve, hogy óvja a nézők biztonságát. A Zengő Dension Team…
Scarlett Johansson filmcsillag elvált a férjétől, Ryan Reynolds filmszínésztől. A bírósági dokumentumok szerint a sztárpár válását hivatalosan egy Los Angeles-i bíró mondta ki pénteken.
Könnygázt vetett be a fehérorosz rendőrség vasárnap Minszkben tüntetésre készülő ellenzékiek ellen, és legalább száz embert, köztük újságírókat őrizetbe vett.
Hiába ígérte David Haye, hogy letépi Vladimir Klicsko fejét, pontozással az ukrán nyerte meg a nehézsúlyú meccset. Így a Klicsko család birtokába került a súlycsoport összes bajnoki öve.
BUDAPEST – Mesterséges hullámokon versengtek szombaton a legjobb magyar szörfösök a margitszigeti Palatinuson rendezett Burn Surf Up elnevezésű bajnokságon.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Mint ahogy arra számítani lehetett, elnéptelenedtek Belgrád és a szerbiai nagyvárosok utcái a wimbledoni döntő kezdetére. Ünnepre készülődtek a szerbek, s a zsúfolásig megtelt és kivetítőkkel felszerelt szórakozóhelyeken joggal ihattak előre a medve bőrére, azaz az új nemzeti hős, Novak Djokovics tiszteletére és győzelmére.