Néhány napja sikerrel lezajlott a Stratégia partnerek a láthatáron című transzdiszciplináris konferencia, amelynek célja egy új fogalom, a "stratégiai partner" bevezetése volt a magyarországi foglalkoztatásba. A rendezvény nagy bejelentéseknek sem volt híján.
Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott kutatás eredményei azt mutatják, hogy nagyobb a tüdőembólia kialakulásának kockázata azoknál a nőknél, akik nap mint nap hosszú időn keresztül egy helyben ülnek - írja az origo.hu.
A májusi 7,6 százalékos ipari volumen növekedésnél figyelemre méltóbb a munkanappal kiigazított 2,6 százalékos adat, amelynek átmeneti hatását eltérően ítélik meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők: az egyik 7 százalékos, a másik 10 százalékos éves növekedést vár 2011-re.
„Meg kell törni a három hitelminősítő dominanciáját” – így nyilatkozott a német pénzügyminiszter miután a Moody’s tegnap négy fokozattal minősítette le a portugál adósbesorolást. Jose Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke pedig a hitleminősítők szigorúbb szabályozását hozta előtérbe, mely már idén életbe léphet. Természetesen az is érdekes fényt vet a dologra, hogy folyamatosan tengerentúli…
Az árfolyamtényezők miatt az év végéig Magyarországon és Romániában változatlanok maradhatnak a jegybanki kamatok Peter Brezinschek, a Raiffeisen Bank International AG (RBI) Raiffeisen Research elemzői részlegének vezetője szerint.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat arra hívja fel a figyelmet, hogy pénteken a figyelmeztetési értéket meghaladó, 7,5-ös, vagyis nagyon erős UV-B sugárzás várható.
Minden idők harmadik leggyorsabb 100 méteres sprintere, a jamaicai Asafa Powell is rajthoz áll július 30-án a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.
Erre az eredményre jutott a Románia lakosságának kultúrafogyasztási szokásait vizsgáló két felmérés, amelyeket Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok mutattak be a napokban a nagyváradi Szacsvay Akadémián
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint átrendeződés jelei érzékelhetők a pártpolitikai térben: az LMP erősödik, az MSZP támogatottsága gyengül.
A népegészségügyi termékadó jelentősen hozzájárulhat a lakosság egészségtudatos táplálkozásához, ezért az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), illetve az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) üdvözli az adó bevezetésének tervét.
A Kommerszant értesülései szerint az eddigi egyetlen ajánlattevőn, a Sberbankon kívül most már az OTP is komolyan érdeklődik az Österreichische Volksbanken AG Group kelet-európai ágazatát tömörítő...
Az MLS szerdai játéknapján a New York Red Bulls kiütötte a Toronto FC csapatát. Thierry Henry-ék ötször mattolták a kanadai védelmet. A magyar edző irányításával készülő Sporting Kansas City pontot rabolt a címvédőtől.
Minden negyedik szlovákiai magyar házasuló szlovák nemzetiségű személyt vesz el, a vegyes házasságok aránya az elmúlt tíz évben nem változott számottevően -–derült ki abból az összeállításból, amelyet az Új Szó című pozsonyi magyar napilap közölt csütörtökön.
A pénzcentrum.hu internetes magazin 2011. jún. 29. napján megjelent "Jobban teszed, ha ezeket a pénzváltókat elkerülöd" c. cikkében valótlanul keltettük azt a látszatot, hogy Budapesten 2011. jún. 29-én 8.52 órakor a Good Change Kft. alkalmazza a legrosszabb euró eladási árfolyamokat, valamint azt a látszatot, hogy vidéken ugyanezen a napon 9.04 órakor a Good Change Kft. alkalmazza a második…
Számítások szerint másfél milliárd euróra lehet szükség a megújuló energiához köthető projektekre 2020-ig - a finanszírozásban nagy szerepe lehet a hitelintézeteknek
Korábban privatizált stratégiai területeken is a Mol-hoz hasonló reprivatizációra készül a kormány, Matolcsy szerint nyílt csődhelyzetből jött vissza az ország
A dél-koreai Pjongcsang 2018-as téli olimpiai pályázatának sikere után a Japán Olimpiai Bizottság megfontolja, hogy kandidáljon-e a 2020-as nyári játékokra.
Nyitrai Péter nemzetközi jogász szerint az ügyészség mérlegelheti, hogy politikai indíttatású-e a horvátok jogsegélykérelme a MOL-ügyben, aminek megadása után kihallgatásokat, házkutatásokat lehetne eszközölni.
Az árfolyamtényezők miatt az év végéig Magyarországon és Romániában változatlanok maradhatnak a jegybanki kamatok Peter Brezinschek, a Raiffeisen Bank International AG (RBI) Raiffeisen Research elemző...
A hétvégén folytatódik a brno-i pályán a Superbike világbajnokság, melynek keretein belül ismét rajthoz áll Györfi Alen a Superstock 1000-es sorozatban.
A születéstől a felsőfokú tanulmányok befejezéséig harmincmillió forintot költenek el a szülők egy-egy gyermekükre, számolta ki a Gfk Hungária. A legdrágábbak az egykék, pedig sokan azért nem vállalnak második csemetét, mert attól félnek, nem győzik majd anyagilag a felnevelését.
A kormányfő szerint "rendkívül hízelgő ítéletet" mondtak ki a befektetők, amikor az a döntés született, hogy bővítik a győri Audi-gyárat, azt üzenve ezzel, hogy "a magyaroknak van jövőjük".
San Fermin ünnepét szerdán a város polgármestere, Enrique Maya nyitotta meg. A kilencnapos fesztivál július 14-ig tart, és látogatók százezreit vonzza külföldről és Spanyolországból egyaránt.
Egy gabonakereskedelemmel foglalkozó cég úgy próbált meg félmilliárd forintnyi adómegfizetést elkerülni, hogy egy román társaság nevében búzát vásárolt, majd titokban áfával növelt értéken Magyarországon értékesítette. Hárman előzetes letartóztatásba kerültek, a cég 1,2 milliárd forintnyi értékpapírját a pénzügyi nyomozók lefoglalták.
Egy gazdaságpolitikai fordulattal egy év alatt sikerült visszahoznia a pénzügyi csőd széléről Magyarországot, mely fordulat részeként megtörtént a szükséges pénzügyi konszolidáció is - fogalmazott...
A népegészségügyi termékadó jelentősen hozzájárulhat a lakosság egészségtudatos táplálkozásához, ezért az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), illetve az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) üdvözli az adó bevezetésének tervét.
A ma megtartott négy és fél éves hátralévő futamidejű változó kamatozású államkötvény (2015/B) aukcióján a meghirdetett 5 milliárd forintnyi mennyiségre összesen 15 milliárd forintnyi vételi...
Korábban privatizált stratégiai területeken is a Molhoz hasonló visszavásárlásra készül a kormány; Matolcsy szerint nyílt csődhelyzetből jött vissza az ország
Közép-Európa dinamizálhatja az európai gazdaságot, Magyarországnak is különleges lehetőségei vannak ebben a térségben - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten a külgazdasági szakdiplomaták éves konferenciáján.
A globális cukorárak emelkedésének köszönhetően júniusban emelkedtek a globális élelmiszerárak - közölte csütörtökön az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Az elmúlt egy év folyamatos csökkenése után ismét javuló képet mutat a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index, amely az első negyedévhez képest 8 ponttal javult mínusz 12 pont volt a II. negyedévben.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint az anyagi nehézségek ellenére jól halad a felkészülés a július végi Formula–1-es Magyar Nagydíjra.
Az Újpest tegnap sima győzelmet aratottBad Vöslauban a Wiener Neustadt csapata ellen. Mészöly Géza elégedett volt a mérkőzésen nyújtott teljesítménnyel.
A vasárnapi Brit Nagydíj roppant fontos állomás lesz a Ferrari-csapat számára, hiszen a teljesítményük alapján eldől, van-e értelme folytatni a harcot az idei világbajnoki címért, vagy hasznosabb már most a 2012-es idényre koncentrálni.
A kormányfő szerint „rendkívül hízelgő ítéletet” mondtak ki a befektetők, amikor az a döntés született, hogy bővítik a győri Audi-gyárat, azt üzenve ezzel, hogy „a magyaroknak van jövőjük”. A korábban jelzett 1800-nál háromszázzal több, 2100 munkahelyet teremt Győrben az Audi – jelentette be az új üzem csütörtöki alapkő-letételi ünnepségén Rupert Stadler, az Audi AG i...